DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Hatalmi harc Brazíliában, a kormány óriási összeggel állt Rio mögé

Rio de Janeiro tovább küzd azért, hogy megszerezze a Brazil Nagydíj szervezési jogait Sao Paulótól. A két helyszín csatározásában kritikus szerepe lehet a kormány mostani döntésének, hogy Rio 72 millió dollárnyi adókedvezményt kap az első két versenyre, 2021-re és 2022-re. Ez nem meglepő döntés tudva azt, hogy a helyszínt maga a brazil elnök, Jair Bolsonaro is támogatja.

Beszámolók szerint a fenti összeget a szervezési jogdíjra kapják, de ezen felül további jelentős költségeik vannak a szervezőknek, ugyanis egy most még nem létező pályáról van szó, amit egy elhagyatott katoni bázison húznának fel. További részletek.

rio

Correa visszatért Spába - virtuálisan

A spái tragikus kimenetelű F2-es baleset túlélője, Juan Manuel Correa fokozatosan ér el egyre jobb eredményeket a rehabilitációval. Hosszú lábadozás után pár hete fel tudott állni kórházi ágyából, az alábbi videó tanúsága szerint azóta szimulátorozni is elkezdett. A műtött lábával pedált egyelőre nem használ, de biztosan arra is hamarosan sor kerül.

Fánkozás és előzések a szezonzáró legjobb fedélzeti kamerás felvételein

Az idei utolsó ilyen válogatás, ezúttal Abu Dhabiból.

Az elején nem vették komolyan, jövőre már világbajnokság lesz a Formula-E-ből

Sokan kételkedtek a létjogosultságában, hetedik szezonjára mégis egy óriási mérföldkőhöz érkezett a Formula-E sorozata, amely a 2020/2021-es idényét immár az FIA-hoz tartozó világbajnokságként fogja megkezdeni. Az elektromos formulaautós széria így az F1, a WEC, a WRC és a WRX illusztris társaságához csatlakozik. 

Az egyezséget múlt héten Párizsban írta alá az FIA-elnöke, Jean Todt és a sorozat vezérigazgatója, Alejandro Agag.

Az FE 2014-ben indult útjára, fejlődéséről pedig sokat elárul, hogy csak az aktuális, 2019/2020-as szezonjára két új gyártó csatlakozott a meglévő nyolchoz. Képviselteti magát többek között az Audi, a BMW, a Mercedes, a Porsche és a Jaguar is.

formulae-2019-szezonnyito1

Leclerc egy nappal a szezon lezárulta után nekiállt extrémsportolni

Charles Leclerc túl van élete első ejtőernyős mutatványán - egy nappal az Abu Dhabi Nagydíj után. Azt írja, hogy a következő lépés az, hogy egyedül ugorjon...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

1st skydive today. What an amazing experience, jumping alone is next on the list

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

Teljesen átalakulhat a Francia Nagydíj helyszíne

Jelentős átalakulás következhet az F1-es Francia Nagydíjnak otthont adó Paul Ricard versenypályán, a helyszín visszatérése óta ugyanis nem volt túl izgalmas és izgalmas itt a versenyzés. Mivel a pályán rengeteg vonalvezetést lehet használni, ezért bőven van opció a változtatásra - Eric Boullier a pálya képviselőjeként tárgyalt már a FOM-mal, akik egy teljesen új tervet tettek le elé az asztalra. Boullier szerint az annyira más pálya volt, hogy szerinte az nem is a Paul Ricard, úgyhogy még nem döntötte el, hogy mi legyen - vannak ötletek, amik tetszenek neki, de vannak, amik nem.

A sikán kivételét például nem támogatja, mert eddig minden előzés ott történt és rengeteg ott a lelátó, ha kiveszik a sikánt, akkor a hosszú egyenes ilyen szempontból nem jó. Viszont lehet, hogy a sikánt megváltoztatják, élesebbé teszik - egyelőre nem dőlt el, hogy merre indulnak.

pr_2

fotó: dppi

Így vágott át a mezőnyön Bottas Abu Dhabiban

A rajtrács végéről kezdte meg a felzárkózást a finn pilóta és odaért a mezőny elejére. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Videó: ilyen lesz a döntött kanyar és egy teljes F1-es kör Zandvoortban

Megjelent egy szimuláció alapján készült videó arról, hogy milyen lesz majd a jövő évi Holland Nagydíj helyszíne F1-es autóval - érdemes nézni a döntött kanyart...

Nincs könnyű dolga annak, aki el szeretni igazodni az Abu Dhabiban tesztelt gumikon

Kétnapos gumiteszttel zárul a 2019-es szezon Abu Dhabiban. A Pirelli az öt keménységű keverékből (a legkeményebb C5-től a legpuhább C1-ig) egyaránt pályára küldi a 2019-es és 2020-as változatot, ráadásul a C2-ből egy B-verziót is kipróbálnak. Mindegyik abroncs külön jelölést kap, íme az útmutató:

Tesztel az F1 Abu Dhabiban, Bottas vezet, Ocon a Renault-ban

Kedden és szerdán a szezonzáró helyszínén tesztelik a csapatok a Pirelli 2020-as abroncsait. Négy óra elteltével, félidőnél Valtteri Bottas áll az első helyen 1:38,488-as körrel, valamint ő teljesítette a legnagyobb távot, már 80 kör felett tart. Sergio Perez a Racing Pointtal, Sebastian Vettel a Ferrarival és Lando Norris a McLarennel követi a Mercedest.

Az aktív versenyzőként jövőre visszatérő Esteban Ocon kedden bemutatkozott új csapata, a Renault színeiben. Még egy nem szokványos név szerepel az eredménylistán, a Toro Rossót vezető Sean Gelael. A magyar kötődésű izraeli Roy Nissany – akinek menedzsere Oláh Gyárfás – délután foglalja el a Williamst.

Az állás félidőben:

Hamilton a biztonság kedvéért még egy díjat besöpört

Mégpedig a DHL által támogatott díjat, amit a leggyorsabb körök különversenyében húzott be. A végeredmény:

Lewis Hamilton - 6
Charles Leclerc - 4
Valtteri Bottas és Max Verstappen - 3-3
Pierre Gasly és Sebastian Vettel 2-2
Kevin Magnussen - 1

Ami pedig a díj eddigi nyerteseit illeti:

2007 - Kimi Raikkönen
2008 - Kimi Raikkönen
2009 - Sebastian Vettel
2010 - Fernando Alonso
2011 - Mark Webber
2012 - Sebastian Vettel
2013 - Sebastian Vettel
2014 - Lewis Hamilton
2015 - Lewis Hamilton
2016 - Nico Rosberg
2017 - Lewis Hamilton
2018 - Valtteri Bottas
2019 - Lewis Hamilton

onemore

fotó: dppi

Alonso az első, aki kétszer is bekerült a Hírességek Csarnokába

Az FIA két éve indította el a Hírességek Csarnokát, amelybe a Formula-1 33 világbajnoka került be. Tavaly a második körben 17 ralivilágbajnokot iktattak be, idén pedig a WEC 29 nyertesére került sor, beleértve az 1981 és 1992 közti, valamint a 2012-től mostanáig tartó periódust.

A Francia Autóklub párizsi székházában tartott ceremónián elsőként a 86 éves Bob Garretsont szólították ki, aki az 1981-es világbajnoki címet nyerte, utolsóként pedig Fernando Alonsót, akit két éve a Formula-1-es világbajnokok között is kitüntettek már.

A ceremónián beiktatott 29 WEC-bajnok: Bob Garretson (1981), Jacky Ickx (1982, 1983), Stefan Bellof (1984), Derek Bell (1985, 1986), Hans-Joachim Stuck (1985), Raul Boesel (1987), Martin Brundle (1988), Jean-Louis Schlesser (1989, 1990), Mauro Baldi (1990), Teo Fabi (1991), Yannick Dalmas (1992), Derek Warwick (1992), André Lotterer (2012), Marcel Fässler (2012), Benôit Tréluyer (2012), Allan McNish (2013), Loïc Duval (2013), Tom Kristensen (2013), Anthony Davidson (2014), Sébastien Buemi (2014, 2018-19), Brendon Hartley (2015, 2017), Mark Webber (2015), Timo Bernhard (2015, 2017), Marc Lieb (2016), Neel Jani (2016), Roman Dumas (2016), Earl Bamber (2017), Kazuki Nakajima (2018-19), Fernando Alonso (2018-19).

Hamilton ünneplése, érzelmes búcsúk: így szólt a csapatrádió az F1-es szezonzárón

Az F1 szokásos videója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Silverstone egy falfestménnyel tiszteleg Hamilton előtt

A Brit Nagydíj helyszínén egy óriási portrét festettek az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton tiszteletére, akit a szigetország legeredményesebb sportolói között tartanak számon.

WEC: Brazília helyett két forduló az Államokban

Menet közben változtattak a WEC 2019/2020-as versenynaptárán a szervezők. A kilenchétvégés szezon hatodik, interlagosi fordulója a promóter anyagi problémái miatt elmarad, helyét egy austini verseny veszi át. Ezzel az Egyesült Államokban egymás után két futamot is rendeznek, február elején a COTA, március végén pedig Sebring látja vendégül a sorozatot. Előbbi egy hatórás, utóbbi egy 1000 mérföldes viadal lesz.

A WEC öt év kihagyás után érkezett volna az F1-nek is helyt adó brazíliai pályára. A széria mezőnye jelenleg az ötödik, december közepi bahreini fordulóra készül. A szezon június közepén Le Mans-ban ér véget.

wec-interlagos-action1

Kínai tulajdonú brit autómárka érkezhet a WTCR-be

A SAIC Motor tulajdonában lévő MG idén állt elő az MG6 XPower TCR-re keresztelt versenyautóval, ami ígéretes teljesítményt nyújtott a próbaversenyein, így előfordulhat, hogy a jövőben a WTCR-ben is viszontlátjuk a típust.

A Team MG XPower csapata a TCR kínai nemzeti bajnokságában és az FIA Autósport Játékokon is elindult, ez utóbbin nagy meglepetésre a Rory Butcher által kormányzott gép a negyedik lett. Erre építkezve a gárda télen tovább fejleszti a technikát, ami jövőre privát csapatok számára is elérhetővé válik. És hogy mi lesz a WTCR-rel? Az a jövő zenéje, de semmi sem kizárt. "A hozzáállásunk egyelőre 'meglátjuk, mi lesz'. Az autó teljesítményétől függ" - árulta el a gyári csapat vezetője, Micheal Ma a TouringCarTimesnak.

mg-autosportgames

Így lógott meg Hamilton a 2019-es világbajnoki címmel

Kedvenc Racing Statistics csatornánk már el is készítette a 2019-es pontversenyről szóló videót a bajnokság alakulásával. Év elején futólag Bottas is vezetett, aztán Hamilton versenyről versenyre rázott le mindenkit. A tabella harmadik helyén Verstappen, Vettel és Leclerc is megfordult. (A pontversenyben Sainz lett a hatodik, de ez a videó kifejezetten a Mercedes, Ferrari és Red Bull pilótáival foglalkozik.)

A szurkolók a vállukra emelték az utolsó futamát teljesítő Hülkenberget

Egy kedves gesztussal búcsúztatta a közönség Nico Hülkenberget az Abu Dhabi Nagydíjon, amikor őt választották a Nap Pilótájának (Driver of the Day). A közönségszavazást 2016 óta minden versenyen megtartják, és ez volt az első alkalom, hogy a német pilóta nyerte rajta. Az F1 idei másik visszavonulója, Robert Kubica is hasonló búcsúajándékot kapott, bár ő kevesebbektől: ő lett a szavazás harmadik helyezettje.

Max Chilton átadta a rekordját Hamiltonnak

„Érdekes hallani, hogy Lewis Hamilton az első versenyző, aki az év minden versenyének minden körét befejezte azóta, hogy 2013-ban én megcsináltam ugyanezt. Persze az ő teljesítménye kétségtelenül meggyőzőbb úgy, hogy közben nyert egy bajnoki címet!” – írta az Instagramra a Marussia egykori pilótája, Chilton.

A brit pilóta annak idején csakugyan felállított egy csúcsot újonc szezonjában azzal, hogy minden egyes nagydíjon célba ért. Csak éppen azt nem tette hozzá, hogy sereghajtóként mindig számos kört kapott, míg Hamilton a maximális versenytávot teljesítette idén – ez Schumachernek sikerült 2002-ben. (Hamilton 2017-ben, amikor szintén az összes futamon pontot szerzett, egyetlen körrel maradt le erről a bravúrról, mivel Mexikóban lekörözték.)

Kétségtelen, hogy a Renault-é lett a legjobb év végi csoportkép

Ugyanis a csapat minden tagja felhúzott egy szőke melíros parókát, így tisztelegve a csapattól és mezőnyből távozó Nico Hülkenberg előtt. Azaz majdnem mindenki, a képen kiszúrható, hogy a Renault két meglett korú tekintélye, Alain Prost és Jerome Stoll (a sportrészleg elnöke) nem volt hajlandó bohóckodni.