DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Kihirdette 2020-as sportbírói képzését az MNASZ

Még egy hónapig, 2020. január 15-ig lehet jelentkezni a Sportbírói Bizottság következő évre meghirdetett tanfolyamára, amely elvégzésével bárki a világszinten elismert magyar közösség részévé válhat. A képzés január 25-én kezdődik Budapesten, részletek ezen a linken.

f1-hun-2007-marshalls

Guerrieri három szériában is közel került a bajnoki címhez, de sosem nyert

Egy mai Stirling Moss a WTCR második helyezettje, Esteban Guerrieri, állapíthatjuk meg, ha alaposabban áttekintjük pályafutását. Az argentin pilóta azóta, hogy 2003-ban megnyerte a Formula Renault 2000 Masters (a mai Eurocup) szériát, egyetlen sorozatban sem szerzett bajnoki címet, holott három, nagyon különböző kategóriában szerzett ezüst- és bronzérmeket.

Guerrieri 2010-ben harmadik lett a Formula Renault 3.5-ben, 2011-ben és 2012-ben második az Indy Lightsban, 2018-ban harmadik, 2019-ben pedig második a WTCR-ben.

Az FR 3.5-ben úgy végzett 15 pont lemaradásban harmadikként, hogy ő nyerte a legtöbb futamot, de a kilencből két fordulón nem állt rajthoz, míg az első két helyen végző Mihail Aljosin és Daniel Ricciardo mindenhol versenyeztek. 2012-ben mindössze nyolc ponttal végzett Tristan Vautier mögött, az idei végkifejletet pedig jól ismerjük.

Szoros volt a küzdelem az idei Mikulás Ralin

Az AFM Ralihíradó beszámolója a tét nélküli, decemberi raliversenyről.

Kedden tér haza Michelisz Norbert, a rajongók a repülőtéren várják

11:45-kor száll le a friss WTCR-bajnok járata a Liszt Ferenc Repülőtéren: már a terminálban méltó fogadtatás várható, hiszen folyik a szervezés, hogy minél több rajongó várja a most már kitörölhetetlenül világ legjobb túraautósai közé került pilótát.

Michelisz fogadására Facebook-eseményt is létrehoztak, amelynek leírása a következő:

Szívesen gratulálnál személyesen is a WTCR új bajnokának? Szeretnél egy aláírást kérni a kedvenc képedre, vagy egy közös fotót? Itt a lehetőség! Köszöntsük Norbit együtt itt, Magyarországon.

Update! Norbi a 2A terminàl indulàsi kapunàl èrkezik!!!

Hivatalosan Norbi gépe 11:45-kor száll le, így ekörül várunk minden érdeklődőt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a 2A terminál VIP indulàsi kapunál. 13:00-tól zártkörű sajtótájékoztatót tartunk, így egészen 12:50-ig van lehetőségetek találkozni a világkupa győztesével. Ugye találkozunk?

Szezon közben dönthetnek az elmaradó WRC-futam pótlásáról

Érdekes lesz úgy tervezni a rali-vb csapatai számára a 2020-as évben, hogy nem tudják, mi lesz az elmaradó Chile Rali helyén. A futamot már most törölték a feszült politikai helyzet miatt és egyelőre semmi nem került be a helyére a naptárba, de azt sem mondták ki, hogy "üresen" hagyják és ennyivel kevesebb futam lesz. Az áprilisi esemény helyett maximum európai futamot lehet betenni, Spanyolország viszont egyelőre nem akar visszatérni azok után, hogy hosszú évek után kitették a naptárból.

A WRC promótere, Oliver Ciesla azt mondta az Autosportnak a témáról, hogy még nem tudják, mi lesz, de nincs erre igazán határidő, ha a csapatok egyetértenek valamiben és fizikailag megvalósítható (vagyis Európában van az esetleges új verseny), akkor bármikor bejelenthetik - a Monte-Carlo Rali, vagyis a szezonrajt után is, szerinte ez nem akadály.

chili

Hamilton ismét kiemelt helyen az év sportolói között

A BBC Sports Év Sportszemélyisége szavazásán a második helyet érte el Lewis Hamilton. A brit pilótát az angol krikettjátékos, Ben Stokes előzte meg, idén övé lett a díj - Hamilton tavaly, valamint 2007-ben és 2008-ban is is második lett, 2014-ben viszont ő is megnyerte már ezt az elismerést. A díjátadót vasárnap este tartották Aberdeenben.

ham_3

fotó: dppi

Videón az F2 idei legviccesebb pillanatai

Pók a pilótafülkében, túl hevesen beszélő versenymérnök, elszúrt interjú - ezek voltak az utánpótlás-széria legpoénosabb jelenetei 2019-ben.

Verstappennek idén két csapattársa volt, mindkettőt legyőzte

Pierre Gaslyt teljesen háttérbe szorította, Alex Albonnal viszont nehezebb dolga volt a hollandnak. Íme a Red Bull-osok idei mérlege.

Az F1 kvízjátékának győztes párosa kapott egy "béna" trófeát

Az F1 Abu Dhabi kikötőjében ünnepélyes keretek között kihirdette a Grill The Grid idei bajnokait, a Red Bull-os Max Verstappent és Alex Albont. A páros a mezőny kilenc csapata között nyújtott kiemelkedő  teljesítményt, amit egyedül a Mercedes hagyott ki. Verstappen egy pillanatra a szavakat sem találta, Albon pedig a trófea kinézetére tett gúnyos megjegyzést.

A Grill The Grid idei epizódjai megtekinthetők Youtube-on.

 Your Grill the Grid champions for 2019...

Büntetések miatt változott a WTCR utolsó futamának eredménye

Több időbüntetést is kiosztottak a felügyelők a WTCR mindent eldöntő harmadik malajziai futamán. Mikel Azcona járt a legrosszabbul, aki megtolta a bajnoki címért küzdő Esteban Guerrierit, ezzel tönkretéve az argentin versenyét. Manőveréért harminc másodpercet hozzáadtak az idejéhez, így a második helyről a tizennegyedikre csúszott vissza, és ezzel az év legeredményesebb újonca sem ő lett, hanem a futamgyőztes Johan Kristoffersson. Azconától Kevin Ceccon örökölte meg a második helyet, a harmadik pedig Frederic Vervisch lett.

Gabriele Tarquinit szintén harminc másodperccel súlytották, miután a biztonsági autós fázisok alatt túlságosan lemaradt az előtte haladóktól. Ezt kétszer is elkövette, ezért a hatodikról a tizennyolcadikra hátrasorolták.

wtcr-szezonzaro1-2019

Fotó: DPPI

 

Videó: Ezen a manőveren ment el Guerrieri bajnoki címe

Guerrieri és Azcona nagyot csatáztak a mindent eldöntő utolsó versenyen a győzelemért, azonban az egyik próbálkozásnál összeértek, az argentin versenyző pedig lesodródott a fűre, azonban az eső áztatta saras föld és a fűcsomók eltömítették a Honda hűtőnyílásait, így Guerrieri autója vészmódba kapcsolt, így végül Michelisz Norbi nyerte meg a világkupát.

Vettel és Leclerc párharca számokban

Eddig már sokszor esett szó arról, hogy vajon Charles Leclerc érkezésével örségváltás szemtanúi vagyunk-e éppen a Ferrarinál, de helyettünk ezúttal inkább beszéljenek a számok:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A fiercely contested season at @scuderiaferrari - what are your predictions for 2020? . #Fomula1 #F1 #Seb5 @charles_leclerc #Ferrari

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Szeretnél aláírt ereklyét nyerni Carlos Sainztól?

Akkor nincs is más dolgod, minthogy ez alá az Instagram-poszt alá odaírod, hogy miért vagy te a legnagyobb "smooth operator" - ahogyan azt Carlos Sainz sokszor énekelte a szezon során, mikor kiemelkedő eredményt tudott elérni. A másik teendőd, hogy megjelölöd két barátodat, hogy vegyenek részt ők is a kihívásban. A McLaren spanyol versenyzője három sapkát, illetve egy pár kesztyűt ad a nyerteseknek, mindezt persze az aláírásával ellátva, továbbá egy meglepetés nyeremény is várja három gazdáját.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

CONCURSO 1 MILLÓN Para celebrarlo voy a regalar unos guantes y 3 gorras firmadas por mí! + UNA SORPRESA MUY ESPECIAL PARA 3 AFORTUNADOS!! Para participar: PASO : Comenta en este post por qué eres un #smoothoperator PASO : Etiqueta a dos amig@s para que participen ellos también. ASÍ DE SIMPLE!! Mi equipo y yo eligiremos los comentarios más originales!! Tenéis 24h, los afortunados se anunciarán el Lunes! 1 MILLION CHALLENGE To celebrate I want to GIVEAWAY a pair of racing gloves and 3 caps signed by me!! + a special surprise for 3 lucky fans! To participate: STEP : Comment below the reason why you are a #smoothoperator STEP : Tag 2 friends to join the contest! Me and my team will personally choose our favourite answers! As easy as it gets!! You have 24h, winners will be announced on Monday! #carlossainz #smoothoperator

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

 

Mert lassítva minden jobban néz ki

A MotoGP Amerikai Nagydíjának otthont adó austini pálya szintkülönbségei lehetőséget adnak a fotósoknak és az operatőröknek, hogy művészi képeket, képsorokat készítsenek. Lassítva pedig még jobban fest mindez. Nézzétek csak:

 

Videó: Így koronázták a WTCR királyává Michelisz Norbit

A malajziai szezonzárón szerzett első, nyolcadik és ötödik helyezéseivel Michelisz Norbert bebiztosította világkupa győzelmét, a harmadik futam után pedig át is vehette az idei évre készített serleget.

 

A 2019-es Formula-1-es szezon mémekben

Sokat nem is fűznénk hozzá: az internetes népművészet így dolgozta fel az évad eseményeit. (A videó YouTube-ra átkattintás után indul el.)

Lángoló autó, piros zászló, eddig ismeretlen szabály alkalmazása a WTCR-ben

Drámai fordulatot vett a világkupa megnyeréséért folytatott harc Sepangban. Nick Catsburg és Yvan Muller ütközése után a holland autója lángra kapott, piros zászlóval megszakították a versenyt.

A felfüggesztés után az első hírek arról szóltak, hogy – mivel az eset a 2. körben történt – az eredeti rajsorrend alapján indítják újra a futamot, azaz Guerrierivel a 9., Michelisszel a 10. rajthelyen. A WTCR szabályai azonban kimondják, hogy az utolsó teljesített szektor állását kell figyelembe venni. Ez hatalmas érvágás a magyar rajongók számára: Guerrieri a második helyről, Michelisz a mezőny közepéről, a 15. helyről indulhat csak a restartnál.

Dobogót és kategóriagyőzelmet szerzett Rossi és féltestvére egy Ferrarival

Valentino Rossiról régóta tudni lehet, hogy imádja az autóversenyeket is – ezt a hét eleji gépcseréje is bizonyítja, amely során beülhetett Lewis Hamilton két évvel ezelőtti F1-es Mercedesébe. Ráadásul általában nem is szerepel rosszul rajtuk: évekig a Monza Rali Show jelentette az olasz számára a szezonzárást, idén azonban nem ott, hanem a Gulf 12 óráson állt rajthoz Abu Dhabiban. Két csapattársa a féltestvére, Luca Marini, valamint gyerekkori jó barátja, Alessio ’Uccio’ Salucci volt, akivel közösen a Monster VR46 Kessel névre keresztelt csapat Ferrari 488 GT3-asát vezették.

Az időmérőn a hetedik helyre kvalifikálta magát a színtiszta olasz egység, amelyen aztán egy pozíciót javítani tudtak már a 12 órás viadal első felvonásában (a verseny érdekessége, hogy két hatórás részletben rendezik meg). A második hat óra során aztán Rossiék egészen az összetett harmadik helyéig lépdeltek előre, így dobogóra állhattak a kettős győzelmet arató Attempto Racing két Audija mögött. Mivel ők azonban más kategóriában indultak, a „Doktor” csapata megnyerte a saját, GT3 Pro-Am kategóriáját.

Szerző: P1Race.hu

Érdekes előtte-utána fotót osztott meg Jenson Button

A 2009-es F1-es világbajnok az alábbi lapozható Instagram-posztba töltött fel versenyautójáról egy-egy fotót egy hosszú tereprali-futam elején és végén: