DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Mennyit tudsz a Formula-1 áldozatairól?

A királykategória története nemcsak benzinnel és gumival, hanem vérrel is íródott - mennyit tudsz azokról a férfiakról, akik életüket áldozták álmuk beteljesítéséért?

Ide kattintva kitöltheted az ezzel kapcsolatos kvízt - teszteld a tudásod!

pf19

fotó: dppi

Ricciardo egészen új módszerrel erősíti a nyakizmát

A nyakkal vezérelt játék mindenképpen izgalmas módja az edzésnek...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The unflappable @danielricciardo . Repost x @estebanocon . #Formula1 #F1 @renaultf1team #flappybird

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Melyik volt eddig a legszebb Haas-festés?

2016 óta tagja az F1-es mezőnynek az amerikai istálló, amely idén elsőként mutatta be autója színezését. De melyik volt eddig a legszebb?

Íme 2016-tól a 2020-asig:

pf20

Hamilton öt kilót fogyott tavalyhoz képest, de még nem elégedett

Lewis Hamilton posztolt arról, hogy amikor legutóbb megérkezett az F1-es tesztelésre, akkor 78 kilogrammot mutatott a mérleg - most 73-at, de továbbra sem elégedett. Mint írja, még mindig van rajta elégetni való zsír és izmot is pakolhat még magára, de jól halad - majd hozzátette, hogy ha valaki jó formába akar lendülni, akkor meg is tudja csinálni.

 

A ralikrossz Európa-bajnokságon folytatja Marton Gergely

Egy szűkebb kör már korábban tudott a hírről, Facebook-oldalán azonban csak a napokban osztotta meg a hírt a magyar pilóta. A sorozat, a csapat és az autó is változatlan marad számára 2020-ban.

Sajtó: A Hungaroring után következett volna a Kínai Nagydíj

Az Auto Motor und Sport egyik újságírója arról számolt be, információi szerint az F1 két lehetséges időpontot vetett fel a csapatoknak, amelyekre átszervezték volna a járvány miatt veszélybe került Kínai Nagydíjat: a Magyar Nagydíjat követő, vagy a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj közötti hétvége jött szóba. A csapatok érthető módon mindkettőre nemet mondtak, logisztikailag rémálom lett volna leszervezni egy ilyen menetrendet.

Hogy milyen egyéb ötlete támadt az F1-nek a nagydíj megmentésére, arról itt írtunk részletesebben.

Működő motorja már van a Williamsnek

Az istálló grove-i főhadiszállásán Frank Williams és több száz dolgozó füle hallatára megtörtént a Williams erőforrásának első hivatalos beindítása, ami mindig egy mérföldkövet jelent a téli időszak során.

Édesapja tévés szereplésén szörnyülködött Sainz

Idősebb Carlos Sainz az El Hormiguero címen futó spanyol televíziós műsorban fakadt dalra, amit fia nehezen tudott megemészteni. Ismerjük el, sokan hasonlóan reagálnánk egy ilyen szituációra, hacsak nem profi énekes a szóban forgó felmenő.

Így gyakorolják a pilótacserét Coronelék

A hosszútávú versenyekre általában nem gokarttal szoktak tréningezni, de hát Tim Coroneléknél ilyesmi nem számít... így kell pilótát cserélni!

 

Videó: Grosjean már nagyon készül a szezonra

A Haas francia F1-es pilótája fotót és videót is posztolt az edzéséről - egy nehéz sisakkal a fején:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Just a normal gym I guess with a very heavy helmet on... #r8g #F1 #training

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

WRC-sztár jön versenyezni Magyarországra

Gyári WRC nem jutott erre a szezonra Craig Breennek, de egy-egy futamon azért valószínűleg láthatjuk a nagyok között, jövő héten például a Hyundaijal indulhat Svédországban – emellett viszont van ideje mást csinálni, a 2020-as szezonra pedig végül az Európa-bajnokságot választotta. A vb-n két dobogós helyezést is szerző 30 éves Breen az idei ERC-idényt egy gyári támogatású R5-ös Hyundaijal versenyzi majd végig, mind a nyolc futamon rajthoz fog állni, ez pedig azt jelenti, hogy a Nyíregyháza Ralira, a Rally Hungaryre is ellátogat majd novemberben.

craig-breen

fotó: FIA ERC

Daniel Ricciardo megtervezte saját autóját

És ti mit szólnátok ezekhez a megoldásokhoz? Ricciardónak ezek tetszenének...

 

Nagy múlttal bíró gyártó száll be a Dakarba - már jövőre

A Prodrive jelentette be, hogy 2021-ben ott lesz a Dakar csúcskategóriájában és épít két gyári autót annak érdekében, hogy a győzelemért harcolhasson - ezen felül privát autókat is legyárt. A cég korábban a rali-vb-n ért el komoly sikereket, hiszen a Subaruval együttműködésben három egyéni és három konstruktőri vb-címet is nyert, most pedig direkt a Dakarra fejleszti ki az autóit - pilótákról még nincs szó, csak arról, hogy Bahrein tesz rengeteg pénzt a projektbe.

pf15

fotó: Prodrive

Íme az első közös kép Ricciardóról és Oconról a Renault egyenruhájában

Közzétették az első hivatalos fotót a 2020-as pilótapárosukról.

EQA2id9XsAAVtge

Norrisnak a munkahelyét sem kell elhagynia, ha bringás edzésre vágyik

A McLaren Technológiai Központja az egyeneseket mellőző körvonalai mellett arról is könnyen felismerhető, hogy egy mesterséges tó mellett helyezkedik el. Az ezt körülölelő sétány pedig biciklis edzésre is kiválóan megfelel, ahogy azt Lando Norris legutóbbi posztja is mutatja.

Cseh F3-as csapathoz csatlakozott David Schumacher

A Charouz Racing istállójához igazolt Ralf Schumacher 19 éves fia, akinek ez lesz az első teljes szezonja a nemzetközi formulaautós szériában. Csapattársai a korábbi Red Bull-junior Niko Kari és az újonc Igor Fraga lesznek.

Schumacher egy számára ismerős versenygépbe fog visszaülni, korábban is ezzel a típussal versenyzett, tavaly pedig a Campos színeiben Szocsiban részt vett a Formula-3 szezonzáróján. David szorosan unokatestvére, Mick Schumacher nyomdokait követi, aki jelenleg egy szinttel magasabban, a Formula-2-ben versenyez.

EQAPlk_XUAETqwm

Üvegpohár tört a Drive to Survive vetítésén

Néhány szerencsés kiválasztott számára jóval a premier előtt, tegnap este vetítést tartottak a Netflix F1-es sorozatának második évadából, amelyen díszvendégként a McLaren pilótapárosa is részt vett. A cím sugallata ellenére semmilyen drámai esemény nem történt, egyszerűen Carlos Sainz épp a rajongóktól búcsúzott, amikor belelépett valaki ott felejtett pezsgőspoharába - Lando Norris nagy örömére. Az esetről készült felvétel azóta bejárta a Twittert.

A Drive to Survive február 28-án debütál a nagyközönség előtt.

Vettel és Leclerc egészen különleges járművekkel csapott össze

A ferrarisok egy havas viadalon vettek részt:

Hó híján lerövidítik a Svéd Ralit

Gyönyörű hófedte táj helyett szürke és sáros környezet vár a WRC mezőnyére Svédországban, ahol hétvégén rendezik a világbajnokság következő fordulóját. A szokatlan terepviszonyok fejfájást okoztak a szervezőknek, akik az utóbbi napokban azon dolgoztak, hogy a szöges gumik miatt versenyzésre alkalmatlan helyszínen valamilyen formában mégis megrendezzék az eseményt. A döntés megszületett, a Svéd Ralit nyolc szakasszal lerövidítve, de megtartják.

Módosításokra a napokban még lehet számítani, de a viadal így nagyjából 180 kilométeres lesz, egy része pedig átkerül Norvégiába, ennek ellenére mind a négy napon rajthoz áll a mezőny. A változásoktól függetlenül a kiosztott pontok száz százalékát megkapják a versenyzők.

svedrali2019

Körülmetélés ellen tüntetők zavarták meg az F1 ellen gyülekezőket

Egy magyar szemmel egészen furcsa helyzet alakult ki vasárnap a floridai Miami városában, a második F1-es USA Nagydíj potenciális helyszínén. Néhány tucatnyi városlakó immár sokadik alkalommal gyűlt össze a Hard Rock Stadium közelében, hogy kifejezze nemtetszését a versenyrendezési tervekkel kapcsolatban, amelyek miatt minden évben több százezer ember, és több tíz versenyautó özönlené el a helyiek lakókörnyezetét.

A tüntetés akkor fordult át vígjátékba illő szituációba, amikor az F1-ellenesek mellett vörös foltokkal pettyezett nadrágú emberek jelentek meg, akik a férfiak körülmetélése ellen emeltek hangot, megosztva az arra járók figyelmét. A különös összeverődést végül a kiérkező rendőrök motivációra való tekintet nélkül feloszlattak. A verseny ellen felszólaló csoport vezetője szerint ez a stadion tulajdonosának a műve, aki így szeretné elhallgattatni a tüntetőket, akik annak ellenére kitartanak, hogy a Miami Nagydíj megrendezése egyre valószínűbbnek tűnik.

Forrás és videó: Miami Herald