DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 12. péntek

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Kirabolták a magyar autóversenyzőt, egymilliós nyomravezetői díjat ajánl

Grózinger Zsolt driftes osztott meg egy történetet a Facebook-oldalán egy rablásról, aki pedig információval tud szolgálni az elkövetőkről, annak egymillió forintot kínál az autóversenyző. (A poszt helyenkénti hangvételéért elnézést kérünk azoktól, akiket az sértene!)

 

Közeledik az Ausztrál Nagydíj, de mennyit tudsz a történetéről?

Vonatkozó kvízünkben próbára teheted magad: kattints IDE vagy a képre!

f1-aus-gp-2007-dppi

Az MNASZ is közleményt adott ki a koronavírusról

"A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a világszerte kialakult koronavírus-járvánnyal kapcsolatban folyamatosan egyeztet a nemzetközi szövetséggel (FIA), valamint az illetékes hatóságokkal. Az MNASZ eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a Magyarországra tervezett összes autósport-eseménynek hazánk az előzetes terveknek megfelelően otthont adhasson. Az MNASZ ugyanakkor kapcsolatba lépett a magyar versenyzőkkel is, akiket igyekszik tájékoztatni a külföldi versenyeken, teszteken és egyéb eseményeken való részvétellel kapcsolatos kérdésekről" - közölte az MNASZ.

közlemény

Tényleg lassabb az idei Ferrari a tavalyinál? - videó

Természetesen sem a motormódokat, sem az üzemanyag-szintet nem tudhatjuk pontosan, mindenesetre az adatok alapján nagy a baj a Ferrarinál. Bár a tavalyi teszten mutatott kiváló forma végül nem vezetett sehova, talán ezt sem kell most túlreagálni. Mindenesetre az adatok szerint nem tudtak gyorsulni tavalyhoz képest - most előkerült egy összehasonlító videó is a 2019-es, illetve a 2020-as tesztelés során futott leggyorsabb Ferrari-körökről:

Alonsót jobban érdekli az F1-es visszatérés, mint a tripla korona?

Nagyon ez süt le a spanyol legutóbbi interjújából, amelyben meg nem értettségéről, Hamilton gyengepontjáról és a 2021-es visszatérésre kiszemelt csapatokról is beszél. Olvasható az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

x7flmki3i6tria4crnzb_lg

Videó: Verstappen már F1-es autóval is kipróbálta az új zandvoorti pályát

Így még nem láttuk a megújult holland aszfaltcsíkot:

 

Ex-F1-es pilóta segíti a legfrissebb ausztrál reménységet

Egy újabb komoly támogatót szerzett a 18 éves Oscar Piastri, aki a Prema versenyzője lesz 2020-ban a Formula-3-ban: honfitársa, a nyolcszoros nagydíjgyőztes Mark Webber menedzsmentcége fogja segíteni.

Újabb komoly támogatót írtunk, hiszen Piastri, a Formula Renault Eurocup 2019-es bajnoka januárban került be a Renault versenyzői akadémiájába, ami szintén nagy löketet jelenthet pályafutásában.

A Nürburgringből is ralikrosszpályát csináltak: Ilyen lett a nyomvonal

Újabb ikonikus helyszín került be a WRX versenynaptárába, a világbajnokság hetedik fordulóját augusztus 1-2-án a Nürburgringen tartják. Az RX2 és az elektromos Projekt E is szerepelni fog az 1120 méteres aszfaltos-murvás pályán, melyet a Dunlop és Schumacher-S kanyarok környékén alakítottak ki.

A Hungaroringre jöhet tesztelni a WTCR

A jelenlegi járványhelyzet miatt elővigyázatosságból a WTCR mezőnye is módosít az év eleji menetrendjén. A sorozat március 24-26-a között a spanyolországi Motorland Aragon versenypályán rendezte volna szokásos előszezoni tesztjét, ám ehelyett idén közvetlenül a nyitóverseny előtt lesz a kollektív gyakorlás. Az Eurosport Events ma közleményben tudatta, hogy nem kíván "szükségszerűtlen egészségügyi kockázatokat vállalni", ezért átszervezi a programot. Az egyelőre kérdés, hol és mikor pótolják a tesztet, a közlemény annyit tudatott, hogy az április 24-26-a között megrendezett hungaroringi szezonnyitó előtt alkalmat kerítenek rá. Kézenfekvő lenne, ha ezt is Mogyoródon tartanák meg.

wtcr-hungaroring-20191

Elkerülhetetlen, hogy Robin Raikkönenből autóversenyző lesz

Kimi Raikkönen fia ötéves korára teljesen megfertőződött az F1-es közegben, amibe beleszületett. Apja már gokartozni tanítja, és itt egy újabb jele, hogy mennyire élvezi ezt a világot: már kora reggel, a takaró alatt is F1-es futamokat néz. 

Vajon Hendrix Button lesz az egyik jövőbeli ellenfele?

Csak egy hétköznapi Google-keresés Pierre Gaslynél: „Melbourne coronavirus”

Az Alpha Tauri pilótájának legutóbbi Insta-storyja már amiatt is furcsa, mert hogy miért is játszik egy aktív F1-es versenyző az F1 hivatalos oldalának F1 ligájával. De aki szemfüles módon ránagyít a képre, kiszúrhatja, hogy Gasly a böngészőjének egy másik lapfülén a melbourne-i koronavírus-helyzetről próbált tájékozódni. Hát de na, ha valakit tényleg érint a dolog, akkor azok a Formula-1-es mezőny tagjai.   

gasly_2

Drónfelvételeken az elkészült vietnámi pálya

Nem árt alaposan szemügyre venni, mert még az is lehet, hogy ennél közelebbről nem fogjuk látni idén. #koronavírus 

A legérdekesebb 1 másodperces videó, amit ebben a hónapban megnézhetsz

Azt tudjuk, hogy az F1-es szerelők a gyárban gyakran éjt nappallá téve gyakorolják a kerékcseréket, hogy az éles bevetésen minden mozdulat a leggyorsabban és a lehető legkevesebb hibával történjen. Azt is több istálló megmutatta már, hogy ez általában hogyan zajlik: odatolják az autót a kerékcserére készülő stáb elé, mintha csak most érkezne a verseny hevéből, és valaki ül is a gépben, hogy a megfelelő pillanatban fékezzen. Egyesek, mint a Red Bull azzal is kísérleteznek, hogy egy kifejezetten erre a célra készült karosszéria alá egy kis elektromotort tesznek, így a tolással járó erőfeszítést meg lehet spórolni.

A Williamsnél azonban egy olyan robotot alkottak meg, amelyet eddig nem láttunk, és csak most, a Drive to Survive F1-es sorozat második évadában bukkant fel egy jelenetben: a beprogramozott gép a megfelelő sebességgel képes odahúzni a kereket a szerelők elé, ami ebből a nyúlfarknyi videókivágatból is jól látszik. Bizonyára ennek a találmánynak is szerepe van abban, hogy a grove-i istálló kerékcserecsapata az utóbbi évek során a mezőny egyik legjobbja.

Ricciardo: Beszélek angolul, ausztrálul, amerikaiul és britül, ez így hét nyelv!

Daniel Ricciardo rajongói kérdésekre válaszolt a Renault alábbi videójában, és közel két percig minden simán ment, az ausztrál könnyű kérdéseket kapott, vagy olyanokat, amikre volt valami jó sztorija, például hogy a 3-as rajtszámot részben amiatt is választotta, mert gyerekkorában utcájukban a 3-as házszám alatt laktak. Utolsóként azt a kérdést kapta, hogy hány nyelven beszél, ez viszont már olyan téma volt, amiben Ricciardo nem tudott különleges teljesítménnyel felvágni, így az alábbi trükkel próbálta kimenteni magát:

"Multilingvális vagyok! Beszélek angolul, ausztrálul, amerikaiul, britül, meg egy kicsit olaszul is. Szóval nagyjából olyan hét körül."

Meglesz idén az első buddhista futamgyőztes az F1-ben?

Alexander Albon forgatagszerű debütálószezonja után idén már a legnagyobbak ajtaján fog kopogtatni. A Red Bull pilótája az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában beszél gyerekkoráról, esélyekről és vallásról. 

a4sqsrvo8jq6bws145vi_lg

18 évvel ezelőtt először állt dobogón egy fiatal tehetség

A 2002-es Ausztrál Nagydíjon, március 3-án a 22 éves Kimi Raikkönen a harmadik pozícióban végzett, kiválóan zárva első versenyét a McLaren színeiben. A finn azóta több mint százszor állt pódiumra: ha 2020-ban sikerül neki, az a 104. alkalom lesz számára.

A 18 évvel ezelőtti szezonnyitóról bővebben itt lehet olvasni.

Gumitesztet kellett elhalasztania a Ferrarinak

Az olaszok március ötödikén, csütörtökön vitték volna pályára a Pirelli 2021-re fejlesztett esőgumijait, ám a koronavírus terjedése ezt a tervet is keresztülhúzta. Mivel a Ferrari és a gumigyártó is óvintézkedéseket tett a járvány megfékezése érdekében, a fioranói próbát határozatlan időre elhalasztják. Az erről szóló közleményben azt írták, a lehető leghamarabb pótolni fogják a kimaradt alkalmat.

A vörösök az elsők a sorban, akik próbaköröket teljesíthetnek az immár 18 colos abroncsokkal, de a szezon során minden csapat sorra fog kerülni. A menetrend itt olvasható.

vettel-teszt-20202

Fotó: DPPI

Két veterán ex-F1-es is rajthoz áll az Ausztrál GP betétfutamán

Ismerős nevek tűnnek fel a jövő hétvégi melbourne-i F1-es futam kiegészítő programjául szolgáló S5000-es együléses versenysorozat nevezési listáján. Egyfelől Rubens Barrichello is ott van az indulók között: az egyelőre még a legtöbb nagydíjrészvétellel büszkélkedő brazil (Kimi Raikkönen idén megdöntheti a rekordját) már tavaly is beugrott egyszer a sorozatba, most pedig ott lesz annak idénynyitóján. Rajta kívül pedig Giancarlo Fisichella is rajthoz áll – érdekesség, hogy a 2005-ös Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon az olasz nyert, Barrichello pedig a második lett.

barrichello-fisichella-2005-dppi

Megérkezett az első gumirendelés: a Mercedes a legmerészebb, Vettel a legkonzervatívabb

Mi sem bizonyítja jobban, hogy közeleg a Formula-1-es szezon kezdete (ha a koronavírus is úgy akarja…), hogy befutott a Pirelli első gumiválasztásos grafikája. Ez alapján a három élcsapat közül a Mercedes a legbátrabb, hiszen 10-10 szettet rendeltek Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak a lágy (C4-es) keverékből, míg a Ferrarik és a Red Bullok csak 9-9 szettet. Érdekesség, hogy közülük csak Sebastian Vettelnek lesz majd két szettje a kemény opcióból. Ha a teljes mezőnyt nézzük, a Racing Point lóg még ki a sorból: náluk 2-3-8-as a leosztás a három keverék között.

melbourne-gumik-1

Robert Kubica „csapattársa” lett a magyar pilótahölgy

Vogel Adrienn büszkén kürtölte világgá, hogy az ORLEN csapatának tagja - az idén a rali-Európa-bajnokságon induló magyar pilótahölgy a cég "kirakatversenyzőjével", Robert Kubicával (is) pózolt egy eseményen.