Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát
https://formula.hu/parc-ferme/39225
Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.
Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.
Az F3-as sprintfutam végeredménye:
| 1. | Nikola Tsolov | Campos Racing |
| 2. | Freddie Slater | AIX Racing |
| 3. | Tuukka Taponen | ART Grand Prix |
| 4. | Callum Voisin | Rodin Motorsport |
| 5. | M.K.Stenshorne | Hitech TGR |
| 6. | Tim Tramnitz | MP Motorsport |
| 7. | A.Giusti | MP Motorsport |
| 8. | Christian Ho | DAMS Lucas Oil |
| 9. | Charlie Wurz | Trident |
| 10. | Noah Strømsted | Trident |
| 11. | Noel León | Prema Racing |
| 12. | Rafael Câmara | Trident |
| 13. | James Wharton | ART Grand Prix |
| 14. | Louis Sharp | Rodin Motorsport |
| 15. | Mari Boya | Campos Racing |
| 16. | L.Van Hoepen | ART Grand Prix |
| 17. | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil |
| 18. | T.Inthraphuvasak | Campos Racing |
| 19. | B.del Pino | MP Motorsport |
| 20. | Roman Bilinski | Rodin Motorsport |
| 21. | Gerrard Xie | Hitech TGR |
| 22. | Brando Badoer | Prema Racing |
| 23. | F.J.Sagrera | AIX Racing |
| Kiesett: | ||
| Josh Dufek | Hitech TGR | |
| Ivan Domingues | Van Amersfoort Racing | |
| Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | |
| Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | |
| Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | |
| Ugo Ugochukwu | Prema Racing | |
| N.Marinangeli | AIX Racing | |

Videó: A Formula-E-szezon eddigi legnagyobb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24953
Bár nem tudni, mikor versenyezhet újra a koronavírus miatt az elektromos sorozat, a mezőny még a járvány kitörése előtt teljesített már néhány futamot a 2019/2020-as idényből – eddig ezek voltak a legszebb manőverek:
Nézd itt, ahogy szurkolók hívják ki Lando Norrist az F1 2019-ben!
https://formula.hu/parc-ferme/24952
A McLaren gyakran szimulátorozó fiatal pilótája vállalta a kihívást, hogy rajongókkal mérkőzzön meg élőben az F1 2019-es játékban – itt követheted élőben a múlt hétvégi virtuális versenyen is a show-t ellopó brit adását (ha a saját Twitch-közvetítésére vagy kíváncsi, KATTINTS IDE):
Nem száll le a nosztalgiavonatról az F1: a legjobb felvételek a 2014-es bahreini futamról
https://formula.hu/parc-ferme/24955
Azok után, hogy szombaton teljes hosszában megismételték a „Sivatagi csataként” is elhíresült, Lewis Hamilton és Nico Rosberg ádáz küzdelme miatt emlékezetes viadalt, az F1 hivatalos YouTube-csatornája egy rövid összefoglalóval és a legjobb onboard felvételekkel is előállt (a videók a YouTube-ra átkattintva indulnak!):
Videó: Így alakult a drámai finálét hozó 2008-as szezon
https://formula.hu/parc-ferme/24951
A Racing Statistics a Lewis Hamilton és Felipe Massa párharcát és a felejthetetlen interlagosi zárást hozó 2008-as Formula-1-es idényt is feldolgozta infografikás formában:
Button kisfia már a szimulátorban indítja a napot
https://formula.hu/parc-ferme/24950
Nagyon úgy tűnik, hogy a kis Hendrix is világbajnok apja nyomdokaiba léphet majd…
Jön az első virtuális MotoGP-futam: itt nézheted élőben!
https://formula.hu/parc-ferme/24949
A MotoGP is beállt a sorba, ráadásul tíz sztárversenyzőt is sikerült beszervezniük a mugellói nyitányra, amely ma 15 órakor kezdődik, és az alábbi videóban lehet élőben követni (ehhez át kell kattintani a YouTube-ra!):
Alonso újabb brutális rajttal sokkolta a követőit
https://formula.hu/parc-ferme/24948
A kétszeres F1-es világbajnok nemrég a 2011-es Spanyol Nagydíjon bemutatott parádés elrugaszkodását osztotta meg, most pedig azt a szingapúri kilövését elevenítette fel, amikor az első kanyar külső íven jött fel a hetedik rajtkockából a harmadik pozícióba:
Rossi legnagyobb versenyeivel kedveskedik a szurkolóknak a MotoGP
https://formula.hu/parc-ferme/24947
A gyorsaságimotoros-vb is aktívan részt vesz a koronavírus miatti #maradjotthon kampányban, most például azzal, hogy ingyenesen megtekinthetővé (csak egy regisztráció szükséges hozzá) tette Valentino Rossi szerintük tíz legjobb futamát. Így többek között megnézhető a legendás Laguna Seca-i csörtéje Casey Stonerrel, a Jorge Lorenzo elleni barcelonai párharca vagy épp az első yamahás sikere Dél-Afrikában – mindez IDE vagy a képre kattintva érhető el:
Szuperlassításon a világ leggyorsabb bokszkiállása
https://formula.hu/parc-ferme/24945
Mesterséges intelligencia segítségével tízszeres lassításban nézhetjük meg a Red Bull által bemutatott kerékcserét, ami tavaly világrekord lett. Összehasonlításképp itt van az eredeti felvétel.
Előzetes: Bitang R5-ös mezőny a hazai ralibajnokságban
https://formula.hu/parc-ferme/24913
Várniuk kell a hazai ralirajongóknak, hiszen az országos bajnokság sem úszta meg a tömegrendezvények járványhelyzet miatti korlátozását. Az immár Rali1 névre hallgató pontvadászat Egerben indult volna március végén, de a szezonnyitó eseményt lefújták. Az eredeti versenynaptárban nyolc futam szerepel, hat aszfaltos és két murvás viadal. Összevonták a Székesfehérvár és a Veszprém Ralit, bekerült a Vértes és a Zalaegerszeg Rali, a Mecsek Rali időpontját pedig őszről nyár elejére hozták előre.
Szomszéd Lali Hamilton edzéstanácsát követi
https://formula.hu/parc-ferme/24946
A hatszoros brit világbajnok egyszer azt mondta, az RC-autók kezelése hasznos képességeket fejleszt az autóversenyzéshez. Ezt figyelembe véve Magyarország feltörekvő fiatalja, Szomszéd Lali is kézbe vett egy távirányítót.
Serpenyőből, gyümölcsből és építőkockából készítettek F1-es autókat az Alfa Romeo pilótái
https://formula.hu/parc-ferme/24943
Hogyan üssön el több hétnyi szabadidőt az olyan ember, akinek a hétköznapjai a száguldásról szólnak? Az Alfa Romeo versenyzői kreatívra vették a formát, és különféle hétköznapi tárgyakból kreáltak F1-es autót. Íme Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és Tatiana Calderón alkotása.
Everyone can be an engineer. Even at home!
— Alfa Romeo Racing ORLEN (@alfaromeoracing) March 27, 2020
Create your own C39 and share it with us using #BuildYourC39 #F1 @Anto_Giovinazzi @TataCalde #Kimi7 pic.twitter.com/3LJ721L9Tc
A csapat a szurkolókat is építésre ösztönzi, Twitteren a #BuildYourC39 hashtag alatt bárki posztolhatja a saját művét.
Amint lehet, újra kinyitja F1-es gyárát a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24942
Több mint egy hete már, hogy a Ferrari kényszerszünetre vonult, miután a koronavírus-járvány vált a világ elsőszámú megoldandó feladatává. Az olaszokat különösen rosszul érintette a helyzet, hiszen az ország a vírus egyik gócpontja lett, így a kormány a lehető legkomolyabb kijárási tilalmat írta elő a lakosságnak. A csapat működése így bizonytalan időre szinte teljesen leállt, tegnapi közleményükből azonban kiderült, bő két hét múlva újraindítanák az F1-es gyárat.
Kihangsúlyozták, bizonyos munkafolyamatok a vesztegzár alatt is zajlottak, április 14-ével azonban a gyártást is újrakezdik - természetesen munkavállalóik egészségét szem előtt tartva.

Mivel köti le Susie Wolff a kis Jacket karantén idején?
https://formula.hu/parc-ferme/24940
Természetesen a Mercedes színezőjével: Toto Wolff és Susie Wolff kisfia játékosan tanulja meg a különbséget a Formula-1 és Formula-E között.
Hamarosan hároméves lesz a kis Jack, Susie és Toto Wolff kisfia, aki most videón prezentálja a többi autórajongó gyereknek, hogyan is kell precízen bánni a Mercedes weboldaláról letölthető kifestőkkel. Azt a képet választotta, amelyen a Mercedes Formula-1-ben és Formula-E-ben szereplő versenyautója száguld egymás mellett, és bár mindkettőn szinte egyeduralkodó a szürke szín, anyai sugallatra Jack mégis intenzíven használta a pirosat. Na nem azért, mert Ferrari-rajongót akarnának belőle nevelni a szülei, hanem mert a Wolff család abban a különleges helyzetben van, hogy lehet "apa autójáról" és "anya autójáról" is beszélni - Susie Wolff ugyanis az FE-ben a Mercedes-ügyfél Venturi csapatvezetője. A Venturi a Rokit-szponzoráció révén erre a szezonra jelentősen bepirosodott, Jack pedig úgy döntött, hogy inkább nem Mercedesre, hanem Venturira színezi az FE-sziluettet digitális kifestőjén.
Aki a Mercedes kifestőjével szeretné lekötni a gyereket, itt találhatja meg a mintákat.
Don’t tell Toto #ColorYourBenz pic.twitter.com/CbxP7J0R3K
— Susie Wolff (@Susie_Wolff) March 27, 2020
Ajánló: Günther Steiner a Formula Podcast legújabb adásának vendége
https://formula.hu/parc-ferme/24944
Igazi sztárvendég látogatta meg virtuális stúdiónkat, legutóbbi podcastünkben ugyanis a Haas csapatfőnökével, Günther Steinerrel beszélgettünk. Az adás ajánlóját alább megtekinthetitek, a teljes felvételt pedig itt hallgathatjátok meg.
Ha csak egyetlen F1-es futamot nézhetnél újra, melyik lenne az?
https://formula.hu/parc-ferme/24939
Egy kis játékra invitál minket az F1 Twitter-oldala. Az alábbi képre kattintva kiderítheted, melyik klasszikussá vált futamot nézhetnéd meg, ha csak egyetlen lehetőséged lenne.
You only recorded one race...
— Formula 1 (@F1) March 26, 2020
Screenshot and let us know what #F1 classic you'll be watching pic.twitter.com/ToJ0hgpk43
Turán Frigyes új fenevada
https://formula.hu/parc-ferme/24912
A megszokott Fordot Volkswagenre cserélte idén a Turán–Bagaméri kettős. Így zajlott az új versenygép bemutatkozása és első próbája:
Ezt az F1-es animációt a Trónok Harca készítői is megirigyelnék
https://formula.hu/parc-ferme/24938
Őrületesen jó CGI-t készített a 2017-es szingapúri rajtbalesetről az F1-et Nagy-Britanniában közvetítő Sky tévécsatorna, ami ezzel reklámozza az új szintre fejlesztett, UHD felbontású adásait.
Fittségi challenge-re hív koronavírus-járvány idejére a MotoGP sztárja
https://formula.hu/parc-ferme/24937
A versenyzéstől visszavonult, de a Yamahához tesztversenyzőként visszatérő és egy szabadkártyás szereplést már be is jelentő Jorge Lorenzo nem lazsálással tölti a koronavírus-járvány miatti kényszerpihenőt: elhatározta, hogy fittebb lesz a pandémia végére, mint annak előtte volt! Mindezt dokumentálni is fogja, sőt arra kéri a követőit, hogy ők is tegyenek ugyanígy, a leglátványosabb átalakulásokat pedig meg is fogja osztani az Instagramján.
Személyiségteszt: Melyik F1-es csapatfőnök lennél?
https://formula.hu/parc-ferme/24935
A Formula-1 hivatalos csatornái igyekeznek gondoskodni a szórakozásunkról pandémia idején is: IDE vagy a képre kattintva egy olyan tesztet tölthetünk ki, amelyből kiderül, hogy Toto Wolffhoz, Mattia Binottóhoz, Christian Hornerhez vagy egy másik csapatvezetőhöz hasonlítunk-e a leginkább.

