DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Így tervez pólódizájnt Ricciardo és Norris

A McLaren támogatja a Mind elnevezésű jótékonysági szervezetet, amely a mentális egészség fontosságára hívja fel a figyelmet – amelyről Lando Norris is többször beszélt az utóbbi időkben. Ennek apropóján a két Formula-1-es pilótájuk saját egyedi pólódizájnokat tervezett: Daniel Ricciardo elsősorban pozitív üzenetet szeretett volna küldeni alkotásával, míg Norris szabadjára engedte az absztrakt kreativitását.

A „vízi F1-ben” is beveti Allisont a Mercedes

A vitorlázás egyik legrégebbi és az abszolút csúcsnak számító versenye az Amerika Kupa, amelyen tavaly óta részben a Mercedes is érintett, a brackley-i Formula-1-es alakulathoz köthető Mercedes’ Applied Science részleg ugyanis segíti az Ineos UK Team felkészülését. A mostani tervek szerint pedig még nagyobb szerepet vállal a csapat az új vitorlás tervezésében és fejlesztésében, ezt pedig az F1-es gárda technikai vezetője, James Allison is segíteni fogja.

„Az emberek úgy beszélnek az Amerika Kupáról, mint a vízi F1-ről. A legtöbben arra gondolnak, hogy van benne egy kis hidrodinamika, egy kis aerodinamika, egy kis technológia. De számomra a legfontosabb párhuzam, hogy ez is rendkívül bonyolult” – fogalmazott Allison.

Arról, hogy miért és hogyan kapcsolódik össze a két csapat, részletesen is írtunk az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában - ide kattintva el is lehet olvasni, hogy a Mercedes jelenlegi résztulajdonosa hogyan keveri a lapokat.

allison-mercedes-dppi

Így reagáltak az F1-es csapatok a Facebook leállására

Hétfőn este, magyar idő szerint valamivel hét óra előtt teljesen elérhetetlenné vált a Facebook és minden hozzá tartozó alkalmazás, így a Messenger, a WhatsApp és az Instagram is. Ennek leginkább a Twitter örülhetett, amely valósággal felrobbant a Facebookkal történtek közepette, és bizony a Formula-1-es csapatok sem tudták megállni, hogy ne poénkodjanak Mark Zuckerberg oldalának kihagyásán. Itt vannak a legjobb tweetek, köztük a Mercedes egész bejegyzésfolyamával, amelyben a MySpace-jelszavuk megfejtésével viccelődtek, egészen a BAR-időkig visszanyúló utalásokkal:

 "Végre eljött a Twitter-admin pillanata!"

"Amikor nem működik az Instagram..."

 "Reggelt Japán! Vicces történet, de mi tettük tönkre az internetet."

 "Nincs Intagram és WhatsApp? Mi az, 2005-ben vagyunk?"

 "Mi, ahogy várjuk, hogy a Facebook és az Instagram visszatérjen..."

 

Egy közös dolog biztosan van Lewis Hamilton és Vin Diesel pályafutásában

Aki követi Vin Diesel karrierjét, az pontosan tudja, hogy a filmsztár rengeteg időt fordít az edzésekre, akárcsak a Formula-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton. Kettejükben ez mindenképpen egy közös pont, olyannyira, hogy a színész nemrégiben osztott meg egy képet az Instagram oldalán, melyen közös edzenek, a fotóhoz pedig a következőt írta: „A hit és a kemény munka kifizetődik! Büszke vagyok rád, tesó…”

Ugyanezt a képet egy héttel később a Mercedes F1-es csapata is megmutatta a rajongóknak a közösségi médiában, melynél a hozzászólásokban a legtöbben a „család” jelzővel illették őket, utalva ezzel a Halálos iramban filmek egyik jellegzetességére.

Az elektromos túraautózásra váltó M1RA csapatfőnöke járt stúdiónkban

Bári Dávid beszélt az egyik legsikeresebb magyar versenycsapat, a M1RA új irányáról: az istálló a PURE ETCR sorozatban szerepel az idei szezontól fogva. A csapatvezető azt a sokakat érdeklő kérdést is megválaszolta, hogyan változott az istálló és Michelisz Norbert kapcsolata.

Malac a jégen: a tavalyi futam hosszú összefoglalójával hangolódjunk a Török Nagydíjra

Verstappen, Albon, Bottas és szinte mindenki más csak pörgött-forgott a 2020-as Török Nagydíjon - közben Lewis Hamilton félperces előnnyel nyert a frissen aszfaltozott, iszonyatosan csúszó vizes aszfalton és bebiztosította hetedik világbajnoki címét. A dobogóra drámai körülmények között még Sergio Perez és Sebastian Vettel állhatott fel - minderről egy 18 perces összefoglaló nézhető meg ezen a linken, vagy a képre kattintva!

pf1_17

Hamilton: Senki sem szállít olyan gyorsan, mint én!

A hétszeres F1-es világbajnok most éppen teherautóba pattant, erről osztott meg három fotót a közösségi oldalán - mint írta, senki sem képes olyan gyors kiszállításra, mint ő.

 

Ütközet Mir és Miller között, Marquez újra a COTA királya – az austini MotoGP-futam legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a MotoGP legutóbbi versenyéről, az Amerikai Nagydíjról, főszerepben többek között a ducatisokkal, a vb-címhez egyre közelebb kerülő Quartararóról és persze a győztes Marquezzel – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

austin-motogp-video

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Tényleg lefutotta a londoni maratont teljes versenyfelszerelésben az Aston Martin csapattagja

A maratoni táv lefutása az átlagember számára normál körülmények mellett is lehetetlennek tűnik, nemhogy úgy, ahogy George Crawford vállalkozott rá: az Aston Martin csapatnál dolgozó szoftverfejlesztő elhatározta, hogy teljes F1-es versenyfelszerelésben fogja teljesíteni a 42,125 kilométeres távot.

Crawford, aki a futással jótékonysági célra is gyűjtött, az Astontól kölcsönkapott egy overallt, Lance Strolltól egy sisakot, melyekkel felszerelkezve sikerrel vette a kihívást: 3 óra 58 perces idővel lefutotta a távot, amivel Guinness-rekordot is felállított.

Visszanézhető az októberi Autósport és Formula Magazin

A tartalomból:

- Elektromos túraautózásra váltott a M1RA.

- Világbajnok nyerte meg a Vértes Ralit.

- Teszteltük a Renault Megane RS-t.

A PSG sztárjaival bulizott Hamilton

Tudjuk, hogy Lewis Hamilton szereti, ha pörgősek az F1-mentes hétköznapjai is, arról pedig ezúttal is tett, hogy ne kelljen egyedül ücsörögnie otthon. A minap ugyanis Cindy Bruna divatmodell párizsi születésnapi buliján tette tiszteletét. A 27 éves hölgy partyján nagy lehetett a sztárparádé az alábbi képből ítélve, hiszen Hamilton megosztott egy fotót közösségi oldalain, melyen a Paris Saint-Germain két sztárjával, a világbajnok Kylian Mbappéval és a BL-győztes Neymarral, régi jó barátjával látható.

Barista bajnokságon zsűrizett Bottas

A legfrissebb tanulmányok szerint a finnek a világ legnagyobb kávéfogyasztói, Valtteri Bottas pedig időről időre bizonyítja, ez az állítás teljesen igaz. A Mercedes pilótája, akit rendszeresen látni kávéspohárral a kezében, ezúttal nemcsak élvezte, de véleményezte is a kávékat, ugyanis zsűritagként vett részt egy barista bajnokságon, hol máshol, mint hazájában, Finnországban. Bottas a kedvese, Tiffany Cromwell által készített képekhez a gratuláció mellett ennyit fűzött: „Ma este nem fogok aludni!”

Saját versenyzői akadémiát indítana az Aston Martin

A csapat egyre jobban fejlődik: soraikban tudhatnak egy négyszeres világbajnokot, új gyáruk is épül, Martin Whitmarshot is visszahozzák a Formula-1-be. Ambícióik nagyok, öt éven belül a világbajnoki címért mennének. Már csak egyvalami hiányzik ahhoz, hogy igazi nagycsapat legyenek: egy saját versenyzői akadémia.

A csapatfőnök, Otmar Szafnauer elmondása alapján tervbe is van véve, hogy a közeljövőben útjára indítják juniorprogramjukat. „Sok dolog kell ahhoz, hogy bajnokságot nyerő csapattá váljunk. A nagyobb csapatok mögött mind ott vannak a programjaik. Eddig nem igazán gondolkodtunk ezen, de a jövőben talán meg kellene fontolnunk” – mondta. A konkurencia azonban nehezíti a helyzetet, sok fiatalt már felszívtak a riválisok, ezért is a dilemmázás. „Az egyik opció, hogy korán alkalmazzuk őket. A másik, hogy annyira vonzóak leszünk, hogy ők maguk kopogtatnak majd az ajtónkon. Nem tudom, melyik lenne most a legjobb.”

 

Újra Mikkelsen nyert, Herczig hatodik a portugál ERC-futamon

Pár héten belül második versenyét nyerte meg az Európa-bajnokságon a listavezető Andreas Mikkelsen. A norvég klasszis ugyan az első nap folyamán kapott egy defektet és szoros meccset vívott Dani Sordóval, valamint Alekszej Lukjanukkal, de végül a spanyol pilóta eldobta a Hyundait, az orosz pedig a hajrában egy technikai hiba maradt le, így Mikkelsen könnyedén nyert - két perccel előzte meg Lukjanukot és újabb, minden bizonnyal döntő lépést tett a bajnoki cím felé.

A második helyre bejövő orosz mellett a helyiek egyik sztárja, Armindo Araujo jött be a dobogóra, megelőzve Bruno Magalhaest és Nils Solanst. Herczig Norbert és Ferencz Ramón az előző futam kiesése után ezúttal javított és a pokolian nehéz futamot a hatodik helyen fejezte be. A magyar páros eredménye különösen úgy értékes, hogy egyik riválisa, a spanyol Llarena nullázott, míg a lengyel Miko Marczyk csak kilencedik lett, így mindkettejükkel szemben csökkentették a hátrányukat Herczigék.

A sorozat három hét múlva Magyarországon, a Rally Hungaryvel folytatódik!

A végeredmény itt elérhető!

herczig erc

fotó: FIA ERC

Ijesztő tömegbukás miatt intették le (másodszor) a Moto3-as versenyt Austinban

Hektikusan alakult a Moto3-asok Amerikai Nagydíja, amelyet kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval. Előbb Filip Salac bukása miatt állították le a körözést, majd az újraindított ötkörös futamon féltávnál történt az alábbi videón is látható ijesztő incidens: Deniz Öncü keresztbe motorozása miatt esett el Jeremy Alcoba, akinek a motorján Andrea Migno és a világbajnokságot vezető Pedro Acosta is átugratott.

A második megszakítás után amúgy némileg meglepő módon, viszont a szabályoknak megfelelően úgy döntött a versenyirányítás, hogy a második versenyt érvényteleníti, s az első, hétkörös viadal alapján hirdettek eredményt, ráadásul teljes pontokkal. A győzelem így Izan Guevaráé lett, Acosta előnye pedig 30 pontra olvadt az Austinban második Dennis Foggia előtt.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen elvesztett egy virtuális Le Mans-i versenyt

A holland bajnokaspiránsról köztudott, hogy szabadidejében előszeretettel vesz részt autóversenyeken a virtuális világban is, a legutóbbi ilyen futama azonban nem sült el jól. A Petit Le Mans elnevezésű szimulátorversenyen Verstappen már 25 másodperces előnyt épített ki, amikor egy hardverprobléma miatt a kormánya nem reagált, ő pedig csapattársának, aztán a falnak ment. A Team Redline virtuális versenyautója (szintén 33-as, akár a valóságban) aztán fel is adta a küzdelmet.

Balszerencsés Twitch-kvartett: mind a négyen buktak már el győzelmet

Érdekes tényre hívta fel az F1 a figyelmet Twitter-csatornáján, egy videót is mellékelve az információhoz. Az úgynevezett Twitch-kvartett, vagyis George Russell, Charles Leclerc, Lando Norris és Alex Albon négyeséből Norris múlt heti drámájával most már mindannyian átélték, milyen érzés életük első F1-es győzelmét elveszíteni. A négy jó barát, akik még a karanténidőszakban, szimulátorversenyeik közvetítésével kovácsolódtak igazán össze (innen a nevük), kölcsönösen támogatták is egymást a kudarcok után.

Norris elvesztett győzelme még friss, de emlékeztek még Russell, Leclerc és Albon hasonlóan szomorú pillanatára?

DTM: Lawson visszavette a bajnoki vezetést

Vasárnap délelőtt még úgy tűnt, az előző naphoz hasonlóan ez is Kelvin van der Lindéről fog szólni. A dél-afrikai, aki tegnap a bajnokságban is átvette a vezetést (igaz, pontegyenlőséggel) a második időmérőn megszerezte a pole-pozíciót Hockenheimben, ezzel pedig az első pilóta lett idén, aki egy versenyhétvégén belül mindkétszer az első helyről várhatta a futamot. Ez három extra pontot is jelentett neki, amivel viszont egyértelmű lett a bajnoki vezetése.

A pozíciót azonban nem tudta győzelemre váltani. Az osztrák Lucas Auer versenye lett ez, aki a második helyről indulva magabiztos versenyzéssel másodszor nyert a szezonban. Mögötte a Red Bull-junior Liam Lawson futott be, aki a rajt után lökdösődött is bajnoki riválisával, aminek van der Linde öt másodperces büntetése lett a vége. Az Audi pilótájának ez tönkre is tette a versenyét, és végül csak a 10. lett. Lawson így 14 pontos előnnyel várhatja a következő fordulót, amely a Norisringen lesz jövő hétvégén.

Hamilton nem bánná, ha visszatérne az ezüst festés

A Mercedes 2020-ban a rasszizmus elleni küzdelmet támogatandó ezüstről feketére festette F1-es versenygépeit. Miután Lewis Hamilton a téli szünetben szerződést hosszabbított, amelynek része volt a sokszínűség és az integráció további elősegítése a csapat részéről, a festés is maradt egy újabb szezonra.

A címvédő alakulat azonban azt fontolgatja, 2022-ben visszatérnének az eredeti színekhez, amit Hamilton egyáltalán nem is bánna, hiszen ettől a Mercedes értékei és jó ügyek iránti elkötelezettsége még nem változik. „Eredetileg amúgy is Ezüst Nyíl. Amikor tavaly megkérdezték, hogy legyen-e fekete, a szimbolikája és a céljaink miatt, nem vártam, hogy túl sokáig így marad. Egy újabb szezonban is ilyen, ami lenyűgöző. De ha visszatérünk, az is szép váltás lesz. A belső változtatásoktól, a sokszínűség erősítésétől ez nem tántorít el bennünket” – mondta a hétszeres világbajnok, aki a Hamilton Bizottság keretében igyekszik a hátrányos helyzetű csoportokat segíteni.

Visszatér a versenyzéshez Jos Verstappen

A vb-aspiráns Max Verstappen édesapja, az egykori F1-es Jos bő egy évtizedes kihagyás után újra versenyautóba ül. A holland 2009-ben, a Le Mans-i 24 óráson versenyzett utoljára, most azonban bejelentette, 2022-ben rajthoz áll a Dubai 24 órás versenyen, egy Porsche volánja mögött. A 49 éves Verstappen csapattársa az a Thierry Vermeulen lesz, aki fia, Max menedzserének a gyermeke.

Hogy a visszatérés mennyire lesz tartós, elindul-e majd több versenyen is, azt Jos nem tudja, mindenesetre várja, hogy újra megmérettesse magát. „Nagyon jó, hogy újra versenyezhetek, és Thierry számára is értékes tapasztalat lesz. Ez a lehetőség mindannyiunknak hasznos. Még nem vagyok biztos benne, ez egy egyszeri alkalom lesz-e vagy vállalok majd többet is, meglátjuk, ez hogy fog menni” – nyilatkozta idősebb Verstappen.