Négy büntetőpontot szedett össze egyetlen hétvége alatt Jack Doohan
https://formula.hu/parc-ferme/39153
Több büntetőpontnál jár Jack Doohan, mint ahány Formula-1-es nagydíjat teljesített: futamok tekintetében háromnál jár, büntetőpont viszont már négy van a licenszére írva. Ráadásul mindet a Kínai Nagydíjon érdemelte ki: kettőt a sprinten Gabriel Bortoleto megforgatásával, kettőt a nagydíjon Isack Hadjar bukótérbe való kiszorításával. Mindkét alkalommal tíz másodperces időbüntetéssel együtt jártak a pontok – így rangsorolták vasárnap a 16. helyre.
A szabályok értelmében 12 büntetőpont után egy nagydíjra szóló eltiltás jár, a pontok pedig egy naptári évvel kiosztásuk után törlődnek – azaz a most kiszabott négy csak 2026. március 23-án nullázódik.
Doohant ráadásul egy másik Hadjarral való incidensért is feljegyezték a stewardok, a féktávon való bemozdulásért, de ebben az ügyben nem indult vizsgálati folyamat.
Vizsgáltak viszont négy versenyzőt azonos okból kifolyólag: Nico Hülkenberg, Gabriel Bortoleto, Alex Albon és Yuki Tsunoda is szabálytalan helyen hajtott végre próbarajtot még a bokszból kivezető körök során, nem a versenyigazgatói jegyzetben kijelölt ponton. A négy versenyző figyelmeztetést kapott, mivel próbarajtjaik nem voltak veszélyesek.

Fotó: Alpine
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|