DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek

Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője

A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.

A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.

Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:

Hely  Pilóta  Csapat  Idő  Hátrány 
Rafael Câmara Trident 1:34.999    
Noah Stromsted Trident 1:35.128 0.129  
Théophile Naël Van Amersfoort Racing 1:35.566 0.567  
Nikita Bedrin AIX Racing 1:35.770 0.771  
Tim Tramnitz MP Motorsport 1:35.825 0.826  
Charlie Wurz Trident 1:35.839 0.840  
T.Inthraphuvasak Campos Racing 1:35.924 0.925  
Ugo Ugochukwu Prema Racing 1:36.038 1.039  
M.K.Stenshorne Hitech TGR 1:36.119 1.120  
10  Roman Bilinski Rodin Motorsport 1:36.125 1.126  
11  Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 1:36.232 1.233  
12  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 1:36.268 1.269  
13  Josh Dufek Hitech TGR 1:36.292 1.293  
14  A.Giusti MP Motorsport 1:36.336 1.337  
15  Louis Sharp Rodin Motorsport 1:36.344 1.345  
16  Nikola Tsolov Campos Racing 1:36.490 1.491  
17  L.Van Hoepen ART Grand Prix 1:36.655 1.656  
18  Callum Voisin Rodin Motorsport 1:36.669 1.670  
19  Brando Badoer Prema Racing 1:36.702 1.703  
20  Noel León Prema Racing 1:36.742 1.743  
21  F.J.Sagrera AIX Racing 1:36.818 1.819  
22  James Wharton ART Grand Prix 1:36.988 1.989  
23  Christian Ho DAMS Lucas Oil 1:37.181 2.182  
24  Mari Boya Campos Racing 1:37.426 2.427  
25  Tuukka Taponen ART Grand Prix 1:37.574 2.575  
26  Gerrard Xie Hitech TGR 1:37.819 2.820  
27  I.F.Domingues Van Amersfoort Racing 1:38.117 3.118  
28  N.Marinangeli AIX Racing 1:38.786 3.787  
29  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 1:49.362 14.363  
30  B.del Pino MP Motorsport 1:36.971 1.972  
       

A 12. helyről érkezett a futamgyőztes a Super Formula szezonnyitóján

Japánban is megkezdődött a formaautós szezon, a Super Formula első versenyét Suzukában rendezték. Az élről Tadasuke Makino rajtolhatott, az első sorba még Alex Palou kvalifikált. Egy Safety Car-periódus nagyon jól jött ki Nick Cassidynek, aki pont azelőtt járt kint a bokszban, hogy a biztonsági autót beküldték volna, és mivel folyamatosan álltak ki előle, de már úgy, hogy az SC miatt eltűnt az előny, egyre feljebb kapaszkodott a listán, majd az élre is állt, amit onnantól már nem is engedett át másnak. Egy ideig még az ex F1-es Kamui Kobayashi is vezetett, de kiállásáig nem tudott akkora előnyt összeszorgoskodni, hogy a 10. helynél előrébbre térjen vissza a bokszból. A második helyen a tavalyi bajnok Naoki Yamamoto zárt, a dobogóra mégKenta Yamashita állhatott fel.

superformula

 

A Mercedes dupla bokszkiállásának ideje 30 éve még csak egy autó kiszolgálására volt elég

Egészen elképesztő, hová fejlődött a technika és hová fejlődtek a boksziállások is a száguldó cirkuszban: amíg 2019 F1-ében a Mercedes adott idő alatt elvégez minden szükséges munkát Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autóján is, addig ugyanez az adott idő 1989-ben még csak egyetlen McLaren kiszolgálására volt elég.

 

Ennél durvább gyorsulási versenyt ma már nem látsz

Ha a komoly autósport előszobája a gokart, akkor ez alighanem a gokart előszobája. Pedálos gyorsulási verseny, gyerekekkel. A videó természetesen Oroszországból származik.

 

A Red Bull már be is járatta autóját Vietnámban

2020-tól ellátogat majd a száguldó cirkusz Vietnámba is, a Red Bull-osok pedig már adtak is nekünk egy kis ízelítőt abból, milyen is lesz Hanoi utcáin versenyezni.

 

Kitaláljátok, melyik napon készült ez a kép?

Egyetlen fotó alapján meg tudjátok mondani, hol és mikor készült ez a fotó, illetve azt is, hogy mi volt az eredmény?

 

Albon: A bokszutcától a pontszerzésig

Alexander Albon csúnyán összetörte a Toro Rosso-Hondát a harmadik szabadedzés utolsó perceiben a Kínai Nagydíjon, azonban végül fantasztikus versenyzéssel megszerezte első F1-es pontjait. Nézzétek:

 

Vandoorne veszi át Jenson Button helyét

"Rendkívül élveztem a versenyzést az SMP csapatával, és örömmel tölt el, hogy a dobogóra állhattunk, de úgy érzem, hogy most sokkal inkább a gyermeket váró menyasszonyommal kell töltenem az időt, mintsem hogy két hetet töltsek Le Mans-ban. A döntésemet még inkább megkönnyítette, hogy a Toyota jelenleg legyőzhetetlennek tűnik" - közölte Jenson Button, akinek a helyét a belga Stoffel Vandoorne veszi át a WEC szezonjának hátralévő részében.

F1-evolúció: Így fejlődtek a Mercedes autói

Az 1954-es versenygépet követően nagy szünet következett – csak 2010-ben beszélhettünk újra gyári Mercedesről.

Visszatérhet a sepangi pálya a versenynaptárba

A Malajziai Nagydíjat 2017-ben tartották meg utoljára: a kormányzat anyagi okok miatt szállt ki a verseny mögül. Azóta viszont politikai fordulat történt az országban: visszatért a korábbi miniszterelnök, a 93 éves Mahathir Mohamad, aki 1999-ben is kormányfő volt, mikor az első sepangi versenyt megrendezték.

A sepangi pálya főnöke, Razlan Razali elmondta, a miniszterelnök szeretné, ha a Formula-1 újra ellátogatna Malajziába, ők azonban tartanák magunkat eredeti tervükhöz, azaz legalább öt évig F1-es versenyrendezés nélkül működni. Ebben az esetben 2022-ben kerülhetnek vissza a naptárba. Razali hozzátette, egy akadály lehet, hogy a Liberty Media az utcai pályákat preferálja az új versenyek esetében.

Húsvéti családi idill Wolfféknál

A képen Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, felesége, Susie Wolff, a Formula-E-ben szereplő Venturi vezetője, valamint gyermekük, Jack.

„Csodálatos húsvétot mindenkinek” – írta a kép mellé Susie Wolff.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Have a lovely Easter weekend everyone

Nem a méret a lényeg, Minikkel is lehet hatalmasat csatázni

A briteket nem kell bemutatni, ha autóversenyzésről van szó. Vérükben van minden négykerekű imádata, és ezt jól példázza az, hogy az 1960-es években ilyen Miniket küldtek csatába olyan szörnyetegek ellen, mint például a Ford Mustang. Goodwoodban a mai napig versenyeztetik ezeket az apró csodákat.

DTM: Az Audi tűnik favoritnak a teszt alapján

A héten a Lausitzringen tartották a DTM idei utolsó, kollektív tesztjét, amelyen az Audi RS5 DTM tarolt. Az ingolstadti márka vett részt legnagyobb erőkkel a gyakorláson: nyolc autóval, míg a BMW hárommal, az Aston Martin kettővel. A három márka összesítve 3921 kört tett meg a pályán.

A legjobb köridőt Robin Frijns érte el a mezőny 18 versenyzője közül, és a következő négy helyen is audisok végeztek, Jamie Green, Loic Duval, Rene Rast és Jonathan Aberdein. Figyelemreméltó, hogy Frijns két másodperccel volt a 2018-as leggyorsabb kvalifikációs köridő alatt: ennyi különbséget jelentenek a 100 lóerővel izmosabb, újonnan bevezetett négyhengeres turbómotorok. A BMW leggyorsabb pilótája, Joel Ericsson hatodik, az Aston Martin legjobbja, Jake Dennis 14. lett az összesítésben. Az új márka – amely a késői csatlakozás miatt engedményt kapott: a szezon közben is tesztelhet – 1,2 másodperccel lassabb az Audinál.

A teszt közben jelentették be a mezőny utolsó pilótáját: a WRT Audi a Haas tartalékversenyzőjét, Pietro Fittipaldit igazolta le 2019-re, miután meggyőzően teljesített a csapattól kapott két napon.

A leglátványosabb első körös F1-es balesetek (videó)

A Formula-1 Youtube-csatornáján a sorozat legdrámaibb rajtjai közül szemezgettek, és állítottak össze egy top 10-es listát. A Ferrari rajongóinak külön szólunk, az első klip megrázó felvételeket tartalmaz a 2017-es Szingapúri Nagydíjról.

 

Szebbé tesszük Vettel ellendrukkereinek napját: íme egy válogatás a megpördüléseiből

Összefoglaló videó Sebastian Vettel megforgásaiból:

Így változtak a Williams F1-es autói a történelem során

Nektek melyik volt a kedvencetek?

Furcsa gumijelölések tűntek fel a Formula-E-ben

Szokatlan festések jelentek meg bizonyos Formula-E-s csapatok első kerekein a széria utóbbi futamain. A gumik belső oldalfalára felkerült sárga négyzetek nem a gumiszállítótól és nem is a sorozat szervezőitől származnak, ezért funkciójukról rögtön elkezdődött a találgatás. A szélsőségesebb elmélet szerint az ezt alkalmazó csapatok kerékforgást figyelő szenzorokkal kiegészítve kezdetleges blokkolásgátlót alkalmaznak (amely tiltott), ám vannak, akik szerint a megoldás egyszerűen csak a pilótáknak nyújt vizuális segítséget a féktávokon, mivel a kerekek részben burkoltak.

rowland-nissan-fe1

Rowland bal első kerekén jól látszik a négyzetes mintázat

A legutóbbi, Róma ePrix-n a Nissan autóin vették észre a csalafintaságot, ám úgy tartják, hogy az Audi és a Jaguar is hasonló megoldáshoz nyúlt. A verseny leintését követően az e-racing365.com felvette a kapcsolatot a Nissannal, ám a márka egyelőre nem reagált a megkeresésre.

Button nem indul Le Mans-ban, Vandoorne váltja

Párja kisbabát vár, ezért Jenson Button kihagyja az idén júniusban megrendezett Le Mans-i 24 órás viadalt. A brit pilóta a WEC 2018-2019-es szezonjának eddigi szakaszát az LMP1-es osztályban induló SMP Racingnél teljesítette, velük állt rajthoz a tavalyi 24 óráson is. Ez lett volna a második ilyen megmérettetése, ám ezen két okból sem jelenik meg.

 button-wec-action1

„Nagyon élveztem versenyzést az SMP Racingnél, és örülök, hogy velük állhattam dobogóra, de úgy döntöttem, hogy várandósága miatt inkább a menyasszonyommal töltenék több időt. Megkönnyítette a döntést, hogy a Toyotát jelen pillanatban legyőzhetetlennek tartom” – magyarázta döntését 2009-es F1-es szezon világbajnoka.

Button idén egy másik szériában, a japán Super GT-ben is versenyez, ott címvédőként áll rajthoz. A WEC-ben megüresedett helyét nem más, mint Stoffel Vandoorne tölti be.

Tíz éve nyert először a Red Bull az F1-ben (videó)

2009-ben ezen a napon villantotta meg először méregfogát a Red Bull Formula-1-es csapata. Az energiaitalos istálló Sebastian Vettellel és Mark Webberrel dupla győzelmet aratott az eső áztatta Kínai nagydíjon, abban a szezonban, amelyen egyébként a Brawn GP szélviharként söpört végig. Vettel távol-keleti sikerét a következő négy szezonban négy világbajnoki cím és további 37 futamgyőzelem kísérte, mielőtt átigazolt a Ferrarihoz.

Mutatós alkotásokat hozott az 1000. F1-es futamra időzített Red Bull-rajzpályázat

Megvannak a győztesek, szebbnél szebb munkákkal.

 

Még jobban belemászna a rali-vb-be a Toyota

Parádésan tért vissza a WRC-be a Toyota, hiszen a négyszeres világbajnok pilótából csapatfőnökké avanzsáló Tommi Makinen irányításával már az első szezonjukban futamot nyertek, a másodikban pedig övék lett a konstruktőri világbajnoki cím - idén, a harmadik évükben is övék a leggyorsabb autó, más kérdés, hogy különböző okokból jelenleg sem az egyéni, sem a konstruktőri pontversenyt nem ők vezetik. Azonban a WRC gyártói közül ők az egyetlenek, akik egyelőre nem csináltak WRC2-es, vagyis R5-ös autót, amely pedig jelenleg a legnépszerűbb kategória a világon, a legtöbb nemzeti bajnokságban ilyen típusú autóval lehet nyerni, hiszen a WRC-ket (a frisseket) nem engedélyezik - például Magyarországon is rendszeresen 15-20 R5-ös technikával találkozhatunk az ORB futamain.

Makinen viszont most bejelentette, hogy a közeljövőben belevágnak az R5-ös projektbe. "Eddig nem volt a követelményeknek megfelelő alapmotor a Toyota utcai autóiban, de ez hamarosan meglesz és csak erre van szükségünk. Az FIA részéről azt mondják, hogy ez a kategória nem fog változni, ami nagyszerű hír, úgyhogy érdekes projektünk lesz és kíváncsian várjuk, hogy itt is Toyoták versenyezzenek."

Makinen azt is elmondta, hogy az R5-ös autót is az ő csapata fogja csinálni Finnországban a Toyota gyár pénzével és támogatásával, mint ahogy a rendkívül sikeres WRC-projekt is működik. A hírek szerint a Yaris R5 2021-ben már elérhető lesz.

toyota_2

fotó: dppi