Giovinazzi pole-ba állította a Ferrarit a WEC katari nyitányán
https://formula.hu/parc-ferme/39066
A napokban rajtol el az Endurance-világbajnokság idénye Katarban, és a rendhagyó időrend révén csütörtökön már az időmérőre került sor a lusaili pályán. A csúcskategóriában, a Hypercarban Ferrari-elsőség született: Antonio Giovinazzi a legvégén előzte meg az #51-es egységgel a BMW #15-ös autójában ülő Dries Vanthoort (ennek a legénységnek tagja Kevin Magnussen is). A vörösök ráadásul a harmadik rajthelyet is megszerezték Antonio Fuoco révén, sőt a hivatalosan nem a gyári csapatot képviselő #83-as sárga Ferrari is befért a top 10-be Robert Kubicával.
Az első hármas mögött a két Cadillac következett, majd a #20-as BMW, azaz ez a három márka emelkedett ki az időmérőn. A Toyoták közül csak a #7-es fért be a top 10-et felvonultató Hyperpole-ba, ahol Nyck de Vries hetedik lett. Az első tízbe egy-egy Alpine és Peugeot kvalifikálta magát, míg a WEC-ben most debütáló Aston Martinok a 15. és 17. pozíciókat kaparintották meg.
Az LMGT3-as géposztályban a McLaren aratott kettős sikert az időmérőn: a pole-t Sean Gelael köre révén a United Autosports #95-ös egysége zsebelte be. A katari 1812 kilométeres verseny magyar idő szerint péntek délben rajtol.
A Hypercar kategória Hyperpole-jának (top 10) végeredménye:
| 1. | #51 | FERRARI AF CORSE | GIOVINAZZI Antonio | 1:38.359 | - |
| 2. | #15 | BMW M TEAM WRT | VANTHOOR Dries | 1:38.495 | 0.136 |
| 3. | #50 | FERRARI AF CORSE | FUOCO Antonio | 1:38.692 | 0.333 |
| 4. | #12 | CADILLAC HERTZ TEAM JOTA | LYNN Alex | 1:38.723 | 0.364 |
| 5. | #38 | CADILLAC HERTZ TEAM JOTA | BOURDAIS Sébastien | 1:39.036 | 0.677 |
| 6. | #20 | BMW M TEAM WRT | FRIJNS Robin | 1:39.146 | 0.787 |
| 7. | #7 | TOYOTA GAZOO RACING | DE VRIES Nyck | 1:39.279 | 0.920 |
| 8. | #83 | AF CORSE FERRARI | KUBICA Robert | 1:39.299 | 0.940 |
| 9. | #35 | ALPINE ENDURANCE TEAM | MILESI Charles | 1:39.506 | 1.147 |
| 10. | #93 | PEUGEOT TOTALENERGIES | VERGNE Jean-Eric | 1:39.674 | 1.315 |

Itt még mindenki mosolygott: Vettel szerint Hamilton jóképű
https://formula.hu/parc-ferme/22280
A szombati időmérőt követően Sebastian Vettel az ügyes helyett azt a szót használta Hamiltonra, hogy jóképű, ezen pedig mindketten jót derültek - Hamilton megköszönte a "bókot", Vettel pedig elmagyarázta, hogy nem is ezt akarta mondani, de amúgy tényleg jóképű a riválisa.
Handsome @LewisHamilton?
— Formula 1 (@F1) 2019. június 9.
Seb says yes #F1 #CanadianGP pic.twitter.com/RTH2LUnVcE
Így köszöntette az F1 mezőnye Jackie Stewartot
https://formula.hu/parc-ferme/22281
Ma, június 11-én ünnepli 80. születésnapját a legendás F1-es pilóta, Jackie Stewart, ebből az alkalomból pedig a mezőny tagjai is készültek egy videóval.
He’s a total legend, and he turns 80 today…
— Formula 1 (@F1) 2019. június 11.
Happy Birthday, Sir Jackie! #F1 pic.twitter.com/ykhsRX2HF7
Visszanézhető a hétvégi Motorsporthíradó
https://formula.hu/parc-ferme/22278
A műsor a gyorsasági és ralikrossz szakág hazai, valamint magyar vonatkozású nemzetközi híreiről számol be 30 percben, valamint egy stúdióbeszélgetést is tartalmaz Bakó Csabával, Kiss Norbert kamionversenyző Európa-bajnok versenymérnökével. Alább visszanézhető:
Visszatér az élvonalbeli autósportba a Goodyear
https://formula.hu/parc-ferme/22277
Már idén újra láthatjuk egy világbajnoki sorozatban a Goodyear gumiabroncsokat. Az amerikai gyártó talán a legismertebb és az egyik legsikeresebb abroncscégnek számított az autóversenyzésben a 20. század folyamán, az utóbbi két évtizedben azonban kevesebbet hallatott magáról. Egy most tett bejelentés értelmében azonban hamarosan visszatérnek az egyik legfőbb porondra, a Hosszútávú-világbajnokságba: már a 2019-2020-as szezon kezdetén, a szeptember 1-jén zajló silverstone-i 4 órás versenyen lesznek autók, amelyek az ő gumijaikat használják majd.
A Goodyear legutóbb 1997-ben látta el a Le Mans-i 24 órást megnyerő autót - egy Porschét - gumikkal, az volt Tom Kristensen első győzelme. Emellett máig a Formula-1 legsikeresebb beszállítójának számítanak, 1964-től 1998-as kiszállásukig összesen 368 futamgyőzelmet szereztek. Mögöttük a jelenleg második helyezett Pirelli is még csak 209-nél jár, azaz még egyedüli beszállítóként is jó sok időbe fog teli számukra, hogy átvegyék az első helyet e tekintetben.

Donald Trump ritka gesztust tett azzal, hogy fogadta az Indy 500 győztesét
https://formula.hu/parc-ferme/22276
Lehet a világ leghíresebb autóversenye az Indianapolis 500, de az Egyesült Államok elnökének így is csak elvétve kerül be a látókörébe az esemény. Legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy az aktuális elnök, George W. Bush vendégül látta a futam győztesét a Fehér Házban: akkor Sam Hornish Jr.-nak és a Team Penske-nek jutott ez a megtiszteltetés.
Tizenhárom évvel később Donald Trump élesztette újra ezt a szokást, rezidenciáján fogadva az idei győztes Simon Pagenaud-t és csapatát, amely ezúttal is a Penske lett. Az istállót Roger Penske vezetésével nagyjából 35 csapattag képviselte a fogadáson, de jelen voltak az IndyCar és az indianapolisi pálya vezetői is.
Congratulations to the 2019 Indianapolis 500 Winner @IMS, @SimonPagenaud and @Team_Penske! @IndyCar pic.twitter.com/uxhfbhJ2p0
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) June 10, 2019
Az alábbi videóban a teljes esemény megnézhető:
A Ferrarinál kitűzték a zászlót, amit csak győzelem esetén szoktak
https://formula.hu/parc-ferme/22275
Büszkén áll Olaszország és a Ferrari zászlaja a maranellói istálló főhadiszállásának bejárata előtt, mint azt egy Twitter-felhasználó megörökítette. A helyzet érdekessége, hogy ezt csak a Formula-1-es futamgyőzelmeiket követően szokták megtenni, a vasárnapi Kanadai Nagydíjon azonban Lewis Hamilton kezében landolt a legnagyobb trófea. A gesztussal a Ferrari egyértelműen jelzi, hogy nem ért egyet a Sebastian Vettel első helyébe kerülő 5 másodperces időbüntetéssel, és magukat tartják győztesnek.
A csapat jelezte, hogy fellebbezést fontolgat a döntés ellen, még ha futam alatt kisztott büntetések esetében ezt nem is lehetne megtenni. A leintést követően 96 órájuk, vagyis négy napjuk van ezt megtenni. A Ferrarinál bennfentesnek számító olasz újságíró, Leo Turrini úgy értesült Laurent Mekiestől, aki korábban az FIA-nál dolgozott, mielőtt a Ferrari sportigazgatója lett, hogy mégis lehet tér a döntés megmásítására.
Eközben a Sky Sports adott számot egy érdekes megfigyelésről, miszerint a Montrealból hazafelé tartó repülőgépen Sebastian Vettel hosszasan írt valamit egy fűzetbe.
A Maranello pic.twitter.com/qBrtOlffi3
— EnricoPirina (@enricopirina) June 10, 2019
"On his return flight from Montreal Sebastian Vettel spent a lot of time writing. Meanwhile Ferrari continues with the appeal."
— tami. (@Vetteleclerc) June 10, 2019
: @SkySportF1 #F1 #Seb5 pic.twitter.com/fQiE5Kf8fR
Hangolódjunk a Le Mans-i 24 órásra a tavalyi verseny összefoglalójával!
https://formula.hu/parc-ferme/22273
A hétvégén rendezik a legendás egynapos viadalt - amelyről a Formula.hu a hagyományoknak megfelelően percről percre tudósításban közvetít -, így hát elevenítsük fel, mi is történt a tavalyi, de ugyanehhez a WEC-szezonhoz tartozó futamon:
Norris ismét zseniális mémet kreált montreali kieséséből
https://formula.hu/parc-ferme/22274
A humorát az interneten már többször megcsillantó brit mostani nullázása kapcsán is sziporkázott:
Lány: Gyere át!
Én: Nem tehetem, vezetek.
Lány: De egyedül vagyok itthon.
Én:
Bepillantás a kulisszák mögé: ez történt Petrucci győzelme után
https://formula.hu/parc-ferme/22272
Miről beszélgetett a pódiumceremónia előtt és után Petrucci és Marquez? Hogyan ünnepelte a Ducati az első sikerét megkönnyező olaszt? Mindez kiderül az alábbi videóból:
Vettel kifakadása, Steiner és Magnussen szócsatája – így szólt a rádió Kanadában
https://formula.hu/parc-ferme/22271
Megérkezett a szokásos összeállítás, amely a címben foglaltak mellett természetesen tartalmaz egy újabb Raikkönen-aranyköpést is (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Azért van, amiben a Williams vitte a prímet Kanadában
https://formula.hu/parc-ferme/22270
Sovány vigasz lehet a rendre az utolsó helyeken végző grove-i alakulat számára, hogy a bokszkiállásaik általában igen gyorsak: a montreali futamon is ők hajtották végre a leggyorsabb kerékcserét, konkrétan kereken két másodperc alatt végeztek Robert Kubica autóján (a videó a YouTube-ra való átkattintás után indul!):
Állt a verseny, nézőkkel passzolgattak a NASCAR versenyzői
https://formula.hu/parc-ferme/22269
Eső miatt állították le a NASCAR Cup Series vasárnapi futamát Michiganben, ám két versenyző így is tökéletesen elszórakoztatta a nézőket. Bubba Wallace és Corey LaJoie úgy döntött, hogy a felszabaduló idejükben egy amerikai focilabdával fogja elütni az üresjáratot. Néhány szurkolónak még egy visszapasszra is lehetősége volt, miközben a pálya szélén már azt taglalták, melyiküket lenne érdemes draftelni a következő fociszezonra.
Pszichedelikus festéssel indul Le Mansban a Rebellion
https://formula.hu/parc-ferme/22268
A Le Mans-i 24 órás viadal kedvéért vibráló neon hatású színekre cserélte jól megszokott fekete-piros színkombinációját a WEC LMP1-es osztályában versenyző Rebellion csapata. A mintázat a Los Angeles-i Rocketbyz márka alkotása, amely még a több mint 60 fős mezőnyben is kétségkívül feltűnő jelenség lesz. Adre Lotterer, Neel Jani és Bruno Senna 1-es számú autóján fekete alapon a sárga, a pink és a zöld dominál, míg Gustavo Menezes, Thomas Laurent és Nathanael Berthon 3-as számú gépén fehér alapon főként a sárga és a pink került túlsúlyba.
A versenyt szombaton 15 órakor indítják és vasárnap 15 órakor intik le, mi pedig a teljes időszak alatt élő szöveges közvetítéssel készülünk.



Fotók: Autosport és DPPI
Itt újranézheted a Kanadai Nagydíj minden fontos mozzanatát
https://formula.hu/parc-ferme/22267
Ha vasárnap este bármiről is lemaradtál volna, itt bepótolhatod bő hét percben.
Nézőket ütöttek el a tótkomlósi ralin
https://formula.hu/parc-ferme/22266
Több személy is megsérült, amikor vasárnap késő délután a Tótkomlós belvárosában rendezett raliversenyen egy autó a szurkolók közé hajtott. Az eset ráadásul a levezető körön körön történt. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit, amelyről egy nézői felvétel is készült.
Így edzenek a W Series pilótái a futam előtt
https://formula.hu/parc-ferme/22263
A női sorozatban minden a legnagyobb szervezettséggel működik, hogy a hölgyek a lehető legjobb - és legegyenlőbb - felkészítést kapják. Trénereket is kirendeltek melléjük, és a paddock egy eldugott sarkában, egymás társaságában végzik el a szükséges nyújtásokat. Gosia Rdestnek eközben még beszélni is volt ideje, hogy prezentálja a nézők felé, milyen gyakorlatok is fontosak egy versenyző számára a rajt előtt - nemtől függetlenül.
How does a racing driver warm up? @GosiaRdest demonstrates ahead of @WSeriesRacing lights out in Misano, Itally. Live from 2:45pm @Channel4 Catch up @All4 #WSeries #RethinkRacing pic.twitter.com/nve5PrPqR6
— Channel 4 Sport (@C4Sport) June 8, 2019
Vettel öccsének arcába nyílt a motorháztető, ijesztő balesetet vészelt át
https://formula.hu/parc-ferme/22262
Fabian Vettel, a négyszeres világbajnok Sebastian öccse szintén ismert név az autósportban, idén az ADAC GT Mastersben versenyez egy Mercedes AMG GT3-assal. A sorozat a hétvégén a Red Bull Ringen járt, ahol Vettel a vasárnapi futam utolsó körében bukott óriásit. Autójának motorházteteje már hosszú ideje mozgott, az utolsó pár kilométert pedig már nem bírta ki: felnyílt és nekicsapódott a szélvédőnek, a féktáv előtt teljesen elsötétítve Vettel elől a kilátást, aki bár a fékre taposott, de autója kivágódott oldalra, és egy pályabírói poszt mellett csapódott a szalagkorlátba. A németet megvizsgálták a pályakórházban, és állapotát rendben találták, mint ahogy a pályabírók is megúszták sérülés nélkül.
A videó optimális esetben indítás után rögtön a balesethez ugrik, 1 óra 13 perc környékére.
Videó: Az eset, ami miatt elvették Vetteltől a győzelmet
https://formula.hu/parc-ferme/22265
Sebastian Vettel elrontotta a hármas-négyes kanyarkombinációt, ami után az FIA felügyelői szerint veszélyesen sorolt vissza Lewis Hamilton elé, így ötmásodperces időbüntetésben részesült. Vettelnek nem igazán tetszett a versenyfelügyelők döntése, ezt pedig látványos módon adta tudtukra.
Videó: Vettel kicseréli a táblát Hamilton autója előtt
https://formula.hu/parc-ferme/22264
Nem a nap, nem a hétvége, hanem alighanem az egész 2019-es F1-es szezon egyik meghatározó pillanata lesz az alábbi megmozdulás. Sebastian Vettel hiába ért célba az első helyen, egy 5 másodperces büntetés miatt az a mögötte befutó Lewis Hamiltonhoz került.
A német a leintés után látványosan dühös volt, kerülőúton egyből a Ferrari motorhome-jába ment, úgy kellett onnan kirángatnia a csapat sportigazgatójának, hiszen a díjátadó ceremónia elmulasztásával újabb szabálysértést követett volna el. Vettel végül beadta a derekát és felment a dobogóra, de előtte még tüntetőleg elvette a Hamilton autója elé helyezett 1-es számú táblát és kicserélte azt a 2-esre. Az 1-est oda tette, ahol az ő autójának kellett volna állnia, viszont az nem volt ott, mivel mérgében nem parkolt oda vele a dobogó alá.
Sebastian Vettel is livid at his penalty, switches the stand in front of Hamilton's car to be number 2 pic.twitter.com/Y8ivkLuQ9E
— CJ Fogler (@cjzer0) June 9, 2019
Holy sh*t. This just happened. #CanadianGP pic.twitter.com/Lzq1rhvRpj
— The Spare Steward (@SpareSteward) June 9, 2019
Hidraulikai hiba Hamiltonnál a rajt előtt
https://formula.hu/parc-ferme/22261
Nagy sürgés-forgás vette kezdetét a Mercedesnél pár órával a Kanadai Nagydíj rajtja előtt, hiszen egy hidraulikai hiba miatt kellett szétszedni a 44-es számú autót, hogy Lewis Hamilton fel tudjon állni a rajtrács második helyére. A csapat szombat este lett figyelmes a meghibásodásra, ám a parc fermé-szabályok miatt csak vasárnap délelőtt kezdhettek hozzá a kijavításához. A Mercedes egy szóvivője azt mondta a Motorsportnak, hogy terveik szerint mindennel készen lesznek a verseny kezdetére, és Hamilton hibátlan autóval állhat fel a pole-t megszerző Sebastian Vettel mögé.
Engine and floor off. Mercedes fixing an hydraulic leak on Lewis Hamilton’s car. Photo from @Giorgio_Piola pic.twitter.com/ExzMsZQChm
— Jon Noble (@NobleF1) June 9, 2019