Amputálták a balesetet szenvedett négyszeres Dakar-győztes navigátor jobb lábát
https://formula.hu/parc-ferme/39025
Le kellett vágni a két hete súlyos balesetet szenvedett navigátor, Mathieu Baumel jobb lábát – árulta el maga a sérült négyszeres Dakar-győztes a közösségi oldalára feltöltött videóban. Nasser Al-Attiyah korábbi harcostársát két hete ütötte el egy autó, amikor a Rallye Monte Carlo Historique startjára készülve megállt segíteni egy másik lerobbant autónak, ezt követően került kórházba.
Baumel a videóban elmondta, hogy mostanra sokkal jobban érzi magát, de „meg kellett hoznom egy az életemet befolyásoló döntést: levágták a jobb lábamat. Úgyhogy egy új, teljesen karbon rendszer lesz a lábam helyén” – magyarázta a francia, aki hozzátette: két-három műtéttel próbálták rendbe hozni a másik, azaz a bal lábát, és reményeik szerint az rendben is lesz.
„Most már csak egyetlen célom van: hogy készen álljak a következő Dakarra, hogy készen álljak az összetett legelejében szerepelni, méghozzá a topkategóriás autók között. És persze hogy újra készen álljak Guillaume de Mavius oldalán szerepelni” – tette hozzá idei dakaros kollégája kapcsán Baumel.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|