McLaren-junior nyerte a Makaói Nagydíjat, drámai Mercedes-siker a GT-ben (videó!)
https://formula.hu/parc-ferme/38687
Természetesen magyar szempontból a legfontosabb esemény a TCR World Tour idényzárója volt a hétvégén Makaóban, ahol Michelisz Norbert újra bajnoki címet szerzett, de a túraautósok versenyein kívül is számos versenyt rendeztek a híres-hírhedt utcai pályán. A csúcsot a formulaautósok jelentették, viszont idén már nem F3-as, hanem Formula Regional Világkupát rendeztek, az FIA indoklása szerint azért, mert az utánpótlás-ranglétra átalakulásával így jobban össze tudják gyűjteni a világ minden tájáról az adott szint legjobbjait.
A vasárnapi futamot – a szombati kaotikus kvalifikációs verseny megnyerése után – az az Ugo Ugochukwu húzta be, aki a McLaren juniorprogramjának a tagja: a 17 éves amerikainak, aki jövőre már az FIA Formula-3-ban fog szerepelni a Premával egy viszonylag szürkébb Formula Regional-szezon ellenére, több biztonsági autós újraindítást is túl kellett élnie a sok balesetet és egy piros zászlót is hozó viadalon. Mögötte a már idén is F3-ban vitézkedő Oliver Goethe és Noel León ért be dobogós pozícióban.
Makaóban rendeztek FIA GT Világkupát is, amelynek vasárnapi főversenyén az esőben három gyártó is esélyes volt a győzelemre. Raffaelle Marciello harmadik makaói sikeréért küzdött a BMW-ben, de a Ferrarival idén Le Mans-t nyerő Antonio Fuoco a hajrára közeledve megelőzte őt – nem sokkal később azonban a Lisszabon-kanyarban azonban összeakadtak és a bukótérbe kerültek, így az egy másik kontaktért büntetett Maro Engel örökölte meg az elsőséget a Mercedesszel – amely márka így már 2019 óta veretlen a távol-keleti helyszínen. A dobogóra Augusto Farfus és Sheldon van der Linde állhatott még fel a BMW-vel.
FUOCO TAKING THE LEAD but wait until the end...
— FIA (@fia) November 17, 2024
Both Marciello and Fuoco missed the Lisboa corner and Maro Engel is now in first position! What a race!
Tune in now for the final lap of the FIA GT World Cup on the FIA YouTube channel. #FIA #MacauGP #FIAGTWorldCup pic.twitter.com/Ao1yajuCAt
Ami pedig a legendás utcai motorversenyt illeti: azt végül a vasárnap reggeli szakadó eső miatt egy az egyben törölni kellett, így a szombati időmérőn elért elsősége révén hirdették ki győztesnek Davey Toddot.
Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/26655
A Le Mans-i 24 órás futam mellett több nemzetközi széria is versenyez hétvégén - mutatjuk a pénteki programot, a teljes menetrend pedig itt elérhető!
9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)
10:00-11:00 WEC, negyedik szabadedzés (Eurosport 1)
10:30-11:20 Superbike, első szabadedzés
11:30-12:00 WEC, Super Pole (Eurosport 1)
13:00-13:45 DTM, első szabadedzés
14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)
15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés
16:30-17:00 DTM, második szabadedzés

fotó: dppi
Új ruhákkal jelentkezett Lewis Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/26657
A TommyXLewis legfrissebb kollekciójának néhány darabja a Mercedes Instagramján tűnt fel - amúgy pedig itt lehet büngészgetni!
Három éve ezen a napon: Nyernének a Ferrarik, de kiütik egymást a rajtnál
https://formula.hu/parc-ferme/26656
Jó, Max Verstappen is benne volt, de a győzelemre hajtó Ferraritól ez egy hatalmas blama volt 2017-ben Szingapúrban - most van az eset harmadik évfordulója:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mi történik, mielőtt egy pilóta beül az autóba?
https://formula.hu/parc-ferme/26652
Mint az F1-ben minden másnak, úgy az autóba beszállásnak is megvan a maga rutinja. A Red Bull megmutatta nekünk azt a néhány lépést, ami a pilóta egyéni szokásai, esetleg babonái mellett elengedhetetlen a pályára gördülés előtt. Láthatjuk a mérlegelést, a beöltözés utolsó mozzanatait, majd belehallgathatunk a rádió tesztelésébe és a mérnök első kérésébe. Minden kifutás során kimész, egyszer elhajtasz a bokszfal mellett, aztán bejössz. Se DRS, se rázókövek, a forgalmat pedig kerüld - hangzottak az installációs körre vonatkozó utasítások.
A felvétel egy hosszabb, angol nyelvtudást erősen igénylő változata megtekinthető a Red Bull hivatalos oldalán.
"Radio check... loud and clear." How @Max33Verstappen and @alex_albon get from the garage out onto the track Watch more here
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) September 17, 2020
A BMW-s debütálástól a vb-címeken át a ferraris győzelmekig – Vettel pályafutása eddig
https://formula.hu/parc-ferme/26651
Egy hete jelentették be, hogy Sebastian Vettel jövőre már az Aston Martinná alakuló Racing Pointnál fog versenyezni, az F1 hivatalos YouTube-csatornája pedig ennek apropóján felidézte a négyszeres világbajnok német eddigi pályafutásának legfontosabb állomásait (a videó átkattintás után nézhető!):
Egy folyót is átszel az IndyCar új nashville-i pályája
https://formula.hu/parc-ferme/26649
2021. augusztus 6-8-án új pályán versenyez az IndyCar mezőnye, Tennessee állam székhelyén, Nashville-ben. A versenyhétvégét háromhetes zenei fesztivállal kötik össze, ezt tükrözi a név is: Music City Grand Prix.
A 3,49 kilométeres, 11 kanyarból álló pálya sajátos alakú, minket leginkább egy fűnyíróra emlékeztet. Sajátossága a két párhuzamos, hosszú egyenes szakasz, amely egy hídon a Cumberland folyót is átszeli.
A pályát a 2017-es és 2019-es IndyCar-bajnok, Josef Newgarden népszerűsíti, aki nashville-i származású, és jelenleg is a városban él. „Minden IndyCar-versenyző nevében beszélhetek, és elmondhatom, hogy az Indy 500 után ez lesz az első számú állomás a következő évben” – mondta Newgarden kissé hazabeszélve.

Új csapat érkezhet egy mostani helyére a MotoGP-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/26650
Több forrás is úgy értesült az első misanói hétvégén, hogy benne van a levegőben, hogy az Avintia – vagy most már hivatalosan Esponsorama – Racing a szezon végén távozhat a királykategóriából. A pletykák szerint annak ellenére, hogy idén már komolyabb támogatást kapnak a Ducatitól, és Johann Zarco eredményei révén fennállásuk legerősebb idényét futják, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek komolyan érintették a mezőny legkisebb csapatát.
Abban az esetben, ha az Avintia valóban távozik, a híresztelések szerint két istálló lehet esélyes arra, hogy átvegye a helyét (itt kell kiemelni, hogy a jelenlegi szabályok értelmében csak egy másik alakulat helyének átvételével lehet csatlakozni a MotoGP-hez, ahogy azt a Petronas SRT esetén is láthattuk, amikor Asparék helyét vették át 2019-re). Az egyik Valentino Rossi csapata, a Moto2-ben és a Moto3-ban már szereplő Sky Racing VR46, ám úgy tudni, az időkeret túl szűkös lenne számukra a MotoGP-be való fellépéshez, ráadásul a hírek szerint csak a „Doktor” visszavonulása után ejtenék meg ezt, márpedig erre szinte bizonyosan nem fog még sor kerülni. Náluk egy fokkal esélyesebb viszont a Leopard Racing, amely a Moto3-ban több vb-címet is szerzett már.
Persze érdemes erősen pletykaként kezelni a fentieket, hiszen néhány napja még maga Ruben Xaus, az Avintia csapatigazgatója fogalmazott úgy, hogy „szinte bizonyosan egy olasz” érkezik hozzájuk jövőre a Moto2-ből Zarco helyére – aki Enea Bastianini lesz, hiszen ő pedig később megerősítette, hogy aláírt egy szerződést a Ducatival. Ez ellentmond az Avintia távozásáról szóló híreszteléseknek, de persze a MotoGP-ben megtanulhattuk az utóbbi években, hogy csak akkor lehet biztosra venni bármit is, ha az már megtörtént…

Hangolódjunk az idei Le Mans-ra a tavalyi verseny felidézésével!
https://formula.hu/parc-ferme/26646
A hétvégén következik a legendás 24 órás viadal koronavírus-járvány miatt elhalasztott 2020-as kiadása, az alábbi videó segítségével pedig visszatekinthettünk, mi is történt egy éve Le Mans-ban:
Természetesen ahogy azt olvasóink megszokhatták, ezúttal is élő szöveges tudósítás formájában fogjuk követni a világ (egyik) legnagyobb autóversenyének történéseit a teljes 24 órán keresztül – tartsatok majd velünk!
Raikkönen úgy beoltotta Hamiltont az Instagramon, hogy az már a koronavírus ellen is védene!
https://formula.hu/parc-ferme/26648
Valószínűleg nem ő montázsolta össze a két fotót, mindenesetre megosztotta azt az Instagram-oldalán Kimi Raikkönen, amelyen a „Formula-1-es pilóták fejlődése” látható: bal oldalon a félmeztelen, piáló James Hunttal, jobb oldalon pedig az egyre érdekesebb öltözékben megjelenő Lewis Hamiltonnal. A finn viszont nem érte be ennyivel: sztorijában magáról is posztolt egy korábbi bulizós képet azzal a szöveggel, hogy „Ne aggódjatok, még nem veszett el minden remény!”… Mutatjuk a két fotót, amelyek néhány óráig még megtekinthetők Raikkönen Instagram-sztorijában:


A Mercedes megtalálta a maga Kimijét – és elindult az F1 felé vezető úton!
https://formula.hu/parc-ferme/26644
Andrea Kimi Antonelli nemrég töltötte be a 14. életévét, de már több mint egy éve a Mercedes juniorprogramjának a tagja. A fiatal olasz gokartban teszi le egyelőre a névjegyét, méghozzá nem is akárhogyan: múlt vasárnap Európa-bajnok lett az OK kategóriában. Ahogy a Mercedes posztjából kiderül, a Kimi becenévre hallgató gokartos ugyanannál a csapatnál szerepel, ahol nagyjából 20 éve Lewis Hamilton és Nico Rosberg is versenyez. „Nagyon gyors, függetlenül a körülményektől, és sosem követ el ostoba hibákat” – mondta a tehetségről Gwen Lagrue, a Mercedes F1-es csapatának pilótanevelési tanácsadója.
GET IN THERE, KIMI!
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) September 16, 2020
Our Junior Driver Andrea Kimi Antonelli was crowned @FIA European Karting Champion on Sunday!
Kimi won at Wackersdorf to claim the title in the OK class by two points. pic.twitter.com/Z1hEyQt92c
Órák alatt elkapkodták a Török Nagydíj 1200 forintos jegyeit
https://formula.hu/parc-ferme/26647
Óriási keresletről számoltak be a Török Nagydíj szervezői a jegyeladások kapcsán. Az F1-be kilenc év után visszatérő helyszín mindössze hat óra alatt 40 000 darab jegyet adott el a november 15-i futamra, ami a jegyárakat tekintve nem meglepő: egy napi belépő limitált ideig 30 török lírába, vagyis mindössze 1200 forintba került - közölte a Motorsport.
A szervezők eredetileg annak ellenére teljes kapacitáson (220 000 fő) üzemeltették volna a pályát, hogy a 2011-es utolsó versenyre kiábrándítóan kevés ember vásárolt jegyet. A világjárványra való tekintettel most beérnék azzal, ha elérnék az ötven százalékos telítettséget. Hozzátették: arra is fel vannak készülve, ha zárt kapuk mögött kell megrendezniük a futamot.

Fotó: DPPI
Három állórajt egy F1-es versenyen? Nem először történt meg!
https://formula.hu/parc-ferme/26643
Az Olasz Nagydíjat követően a Toszkán Nagydíj is tartogatott nem mindennapi fordulatokat, néhány olyan eseménnyel, amelyekre csak évtizedes távlatban találhatunk példát a múltból. A mugellói hétvége statisztikai érdekességeit gyűjtöttük össze az alábbi videóban, egy újabb Hamilton-rekorddal.
A sűrű versenynaptár ellenére a Renault birtokba vette a Hungaroringet
https://formula.hu/parc-ferme/26645
Hazánk autósportos központjában tesztel a Renault F1-es istállója. A szabályoknak megfelelően egy 2018-as gépet készítettek fel a Formula-2-ben versenyző Guanyu Zhou kínai pilóta számára, aki az idei szezontól lát el tesztpilótai feladatokat a gárdánál. Zhou délután háromnegyed négy környékén szállt ki az autóból, amivel 440 kilométert tett meg. A munka holnap folytatódik, addig is íme azok a felvételek, amiket a Renault a mai napról megosztott.
Time for some laps around the Hungaroring @gyzhou_33.#RSspirit pic.twitter.com/K1Y7rxS6XT
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) September 16, 2020
Oh yes! Zhou is enjoying the R.S.18 this afternoon. #RSspirit #Hungaroring pic.twitter.com/CItwggXW10
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) September 16, 2020
Mennyire ismerik az F1-en kívüli versenypályákat a Williams pilótái?
https://formula.hu/parc-ferme/26642
Annak apropóján, hogy először látogatott a Formula-1 Mugellóba, George Russell és Nicholas Latifi olyan kvízben mérte össze tudását, amelyben olyan pályákat kellett felismerniük, ahol nem versenyzett még a száguldó cirkusz. Mutatjuk, ők hogyan teljesítettek, de a videó során ti is játszhattok velük együtt:
Jövő évre halasztották az idei AMTS-t
https://formula.hu/parc-ferme/26641
Az AMTS-t tavasszal még a koronavírus-járvány miatt kellett lefújni, és bár a szervezők azon dolgoztak, hogy ősszel bepótolhassák, rajtuk kívül álló okok miatt ez nem történhet meg. Mint közleményükben írják:
„A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban folyó felújítási munkálatok sajnos nem az elvárt ütemben haladtak és az ígéretek ellenére nincs rá garancia, hogy ezek a jövő héten esedékes kapunyitásig jelentősen megváltoznának. A rendezvényterület a mai, utolsó bejárásunk során látott állapotában nem alkalmas az AMTS megfelelő színvonalon történő megtartására, a kompromisszumokból fakadó minőségi romlást pedig sem látogatóink, sem kiállítónk felé nem vállalhatjuk fel.
Szervezőként végtelenül csalódottak vagyunk, hiszen több mint egy tizenkét havi munkánk, rengeteg energiánk és kreativitásunk áll az idei rendezvényben. Azonban függetlenül attól, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerülünk ezáltal, mindent mérlegelve azt a kényszerű döntést kellett meghoznunk, hogy a 15. AMTS-t a jövő évre halasztjuk.
Minden eddig megvásárolt jegy érvényes marad jövő évi rendezvényünkre, továbbá ahogyan korábban, most is lehetőséget biztosítunk mindenkinek, hogy igény szerint visszaváltsa a jegyét. Ígéretünkhöz híven pedig nyereményautónk, a Porsche Boxster S még idén kisorsolásra kerül azok között, akik megtartják belépőjüket, vagy idén váltanak jegyet a 2021-es AMTS-re. Maga a sorsolás decemberben lesz, egy különleges, online élő show keretei között.”

A botrányhős MMA-s társaságában mutatkozott Danyiil Kvjat
https://formula.hu/parc-ferme/26640
A harcművész Conor McGregor társaságában járt egy edzőteremben Danyiil Kvjat az orosz által posztolt fotók tanúsága szerint: az ír MMA-s vélhetően pár fogást is megmutatott Kvjatnak.
A kép időzítése nem feltétlenül a legszerencsésebb, és az sem világos, mikor készült, múlt héten ugyanis McGregort letartóztatták szexuális támadás vádjával, majd két nap múlva szabadon engedték. Kvjatnak pedig a vírushelyzetben a Formula-1 közösségi távolságtartásra vonatkozó szabályait kellene követni.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonWas cool to meet @thenotoriousmma Great person and great fighter!
A Suzukik specialistája volt az AFM stúdióvendége
https://formula.hu/parc-ferme/26639
Az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételén Tim Gábor járt, akiről kijelenthető, hogy a hazánkban népszerű suzukis bajnokságok szakértője: pályafutása során megnyerte már a Suzuki Swift Cupot 2011-ben, az RCM Cupot 2013-ban, idén pedig – három ralis szezon után pályára visszatérve – a Swift Cup Europe értékelését vezeti.
A vele készül beszélgetés október első hétvégéjén lesz látható az Autósport és Formula Magazinban a Spíler TV-n, de addig is most vasárnap, szeptember 20-án 13 órakor Motorsporthíradó a FIX TV műsorán.

Az olvasókat kérdezzük: ti hogyan mondjátok a MAN kamion nevét?
https://formula.hu/parc-ferme/26638
Kisebb vita alakult ki szerkesztőségünk két tagja között az ismert kamionmárkát, a MAN-t illetően, ami azért is aktuális, mert Kiss Norbert egy ilyen típusú versenygéppel szerepel idén az Európa-bajnokságon. Az egyik oldal szerint a MAN helyes kiejtése betű szerint „em-á-en” – arra hivatkozva, hogy Kiss Norbi is így ejti –, a másik oldal azzal érvel, hogy a kamionszakma ősidők óta egyszerűen „man”-nak mondja.
Mivel mindkét érvelésben van igazság, úgy döntöttük, megkérdezzük az olvasókat, elsősorban a kamionosokat és kamionrajongókat: hogyan kell mondani, illetve hogyan mondjátok a MAN márka nevét?

Stroll zakója, Grosjean szabadulása a kavicságyból és persze az év tömegbalesete: Onboard felvételek a Toszkán Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/26637
A Formula-1 YouTube-csatorna szokásos 10-es válogatása fedélzeti kamerákból, ezúttal a szokásosnál hosszabban 14 percben. (A videó átkattintás után indul.)
Olyan jól sikerült a Ferrari ezredik futamos partija, hogy az autó villantott egyet
https://formula.hu/parc-ferme/26635
Ritka jelenségnek volt szemtanúja az Auto Motor und Sport szakírója Mugellóban: egy Ferrarit látott motorborítás nélkül. Az F1-es csapatok féltve őrzik a riválisok és az újságírók elől az autójuk motorterét, de Tobi Grüner jókor volt jó helyen, így most mi is megcsodálhatjuk az SF1000 belsejét.
