DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 7. vasárnap

A McLaren nem gátolja meg, hogy Bortoleto másik csapatnál versenyezzen az F1-ben

Bár hetekkel ezelőtt úgy tűnt, már eldőlt, hogy Valtteri Bottas megtarthatja az ülését a Saubernél 2025-re is az odaigazoló Nico Hülkenberg oldalán, de az aláírásra és a bejelentésre még mindig nem került sor. Vélhetően azért, mert az Audivá váló hinwili alakulat továbbra is mérlegeli, hogy esetleg inkább egy fiatalnak szavazzon bizalmat – főleg az újoncok és beugrók utóbbi időben mutatott teljesítménye miatt.

Ebben az esetben pedig a Williams által hozzájuk és a Red Bull kötelékeibe is beajánlott Franco Colapinto mellett a Formula-2-es bajnoki éllovast, Gabriel Bortoletót szoktál legfőbb esélyesként emlegetni. Csakhogy a brazil a McLaren neveltje, és a wokingiak korábban jelezték, hogy szeretnék valamilyen módon házon belül tartani őt. Most viszont Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke arra a kérdésre, hogy elengednék-e, ha lenne érdeklődés Bortoleto iránt, így felelt az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatóján:

„Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy Gabrielről beszélhetek, hogy ismét elmondjam, milyen jó munkát végez a junior kategóriákban: megnyerte az F3-ban, most pedig vezeti az F2-t az első szezonjában. És ez vezet a tényhez, hogy szerintem nagyon is normális és természetes, hogy a Formula-1-es csapatok érdeklődnek Gabriel iránt versenyzőként. Ami a McLarent illeti, a McLaren nem fogja megakadályozni a lehetőséget, hogy Gabriel a Formula-1-ben versenyezzen. Szóval zajlanak az egyeztetések, és meglátjuk, mi lesz a helyzet a jövőt illetően.”

f1-bortoleto-1

Lefokozza Antonellit a Mercedes? Wolff „nonszensznek” nevezte a pletykákat

Cáfolta a Mercedes Formula-1-es csapatfőnöke, hogy egyik ügyfélcsapatukhoz raknák át Andrea Kimi Antonellit a 2026-os idényre. Az ifjú olasz hiába kezdte pontszerzésekkel újoncszezonját, az európai futamok borzalmasan sikerültek számára – olyannyira, hogy Monzában már Toto Wolff is kritikusan nyilatkozott védence produkciójáról.

Ennek kapcsán már olyan vad találgatások is terjengeni kezdtek, hogy a Mercedes a gyári csapatából visszafokozná egyik motorpartneréhez, például a Williamshez vagy a jövőre már szintén a csillagosok erőforrásait használó Alpine-hoz a 19 éves pilótát, s így cserébe Carlos Sainz vagy Pierre Gasly kerülhetne George Russell mellé. Wolff azonban a Sky Italiának nyilatkozva határozottan tagadta ezeket a pletykákat:

„Az alpine-os és williamses találgatások teljes mértékben nonszenszek. Száz százalék, hogy itt marad nálunk 2026-ban” – jelentette ki Wolff. A Mercedes egyébként még mindig adós azzal, hogy hivatalosan kommunikálja a jövő évi párosát, bár garantálható Russell és Antonelli maradása.

f1-antonelli-mercedes

Egyedi csapatruházatban feszít a Red Bull Szingapúrban és Las Vegasban

Különleges csapatruházatot mutatott be szerdán a Red Bull: a csapat és ruházati partnere, a Castore összefogott a Hypebeasttel, és megalkottak egy limitált kiadású, éjszakai mintázatú kollekciót. Max Verstappen és Yuki Tsunoda a hétvégi F1-es Szingapúri Nagydíjon használja először a speciális dizájnt, de ugyanezt láthatjuk majd Las Vegasban, egy másik éjszakai futamon is. A kollekció egy rövid ujjú pólót, egy hosszú ujjú cipzáras pulóvert és egy esőkabátot tartalmaz. Mutatjuk:

redbull-ruha-1

redbull-ruha-2

Leclerc a fordított rajtrácsról: Nem kell feltalálni semmit...

Nem rajong az F1-es versenyhétvégék túlzott átalakításáért Charles Leclerc: a Ferrari klasszisa szerint éppen elég ennyi sprintfutam, amennyi most van, Stefano Domenicali fordított rajtrácsos ötletét pedig udvariasan visszautasította.

„Ez nem olyasmi, aminek szerintem benne kellene lennie a Formula–1 DNS-ében. Szerintem ahogy az F1 most működik, úgy kellene hagyni, nem szükséges feltalálni semmit” – fogalmazott a monacói.

f1-leclerc-ferrari

A legjobb versenyzőkéhez hasonlította Tsunoda képességeit a Racing Bulls F1-es főnöke

Alan Permane elismerte: meglepte Yuki Tsunoda tempója és a képességei, amikor tavaly együtt dolgozott vele. A szakember előbb versenyigazgatói poszton csatlakozott a Racing Bulls alakulatához, amelynek akkor lépett elő a csapatfőnökévé, amikor Laurent Mekies átkerült a Red Bullhoz a távozó Christian Horner helyére. Permane pedig nem győzte dicsérni a „kisbikáknál” tavaly valóban remeklő, idén viszont a nagycsapatnál az elődjeihez hasonlóan jobbára csak küszködő Tsunodát:

„A sebessége volt az egyik, ami kitűnt. Egyáltalán nem ismertem Yukit, mielőtt elkezdtem a csapatnál dolgozni 2024-ben, és egyből lenyűgözött – a tempója, ahogy a gumikat kezeli, az időmérős sebessége, és amilyen gyorsan úrrá tud lenni a gumikon, hogy kihozza a legtöbbet az autóból a kvalifikáción. Ez volt a legelső, ami meglepett” – nyilatkozta Permane az F1 hivatalos honlapjának.

„És hogy őszinte legyek, a visszajelzései, ahogy az autóban viselkedik, ahogy vezet, az autón kívüli viselkedése mind olyan, mint a legjobb versenyzőknél. Ő egy nagyszerű pilóta. És mondjuk úgy, hogy ez kissé meglepetés volt. Azt hiszem, bele sem gondoltam ebbe addig, de kellemes meglepetés volt, amikor elkezdtem vele dolgozni.”

f1-tsunoda-permane

Megkezdődött a tárgyalás Palou és a McLaren között, a csapat 20 millióra perli az IndyCar-bajnokot

Hétfőn kezdetét vette az a polgári peres eljárás, amelyben a McLaren nagyságrendileg 20 millió dolláros kártérítést vár Alex Palou köreitől. Mint emlékezetes, néhány éve – nem sokkal a rendkívül hasonló Oscar Piastri–Alpine–McLaren-ügy előtt – az akkor még csak egyszeres IndyCar-bajnok spanyol cáfolta, hogy hosszabbított volna a Chip Ganassi Racinggel, helyette pedig aláírt a wokingiak ottani istállójához, az Arrow McLarenhez. Palou aztán azonban megállapodott Ganassiékkal, visszatáncolt a mclarenes szerződésből, jelenlegi alakulatával pedig azóta sikert sikerre halmoz, hiszen immár négyszeres bajnoknak vallhatja magát az IndyCarban.

A fiatal spanyol tehát ugyan sosem versenyzett a McLaren színeiben, ugyanakkor részt vett velük egy austini F1-es szabadedzésen, valamint számos privát teszten is. A McLaren az ebből adódó veszteségei miatt perel: az alakulat ügyvédei szerint ezen alkalmak költségei, valamint a potenciálisan elmaradó sikerek, szponzori szerződések miatt perlik Palouékat 19,7 millió dollárra. Palou maga elismeri, hogy megszegte a szerződésüket, ám az ő ügyvédei szerint a McLaren jelentősen felfújta a kért összeget, és „enyhítettek a veszteségeiken” is – számolt be az ügyről a Reuters.

palou-mclaren

„Roscoe mindörökké” – érzelmes videóban búcsúzik a kutyájától Hamilton

Mint arról már beszámoltunk, Lewis Hamilton hétfő kora délután közölte az Instagramon, hogy az F1-es paddockban népszerű kutyája, Roscoe nem élte túl, hogy a múlt héten tüdőgyulladást kapott, ami miatt újra is kellett éleszteni, majd kómába került. A hétszeres világbajnok most egy megható videót is megosztott a Roscoe-val közös pillanatokról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Ég veled, Roscoe! Hamilton elvesztette legjobb barátját

Szívszorító hírt osztott meg követőivel Lewis Hamilton: négy nap küzdelem után, vasárnap este elhunyt hűséges társa, Roscoe. A Formula–1 hétszeres világbajnoka megható sorokkal emlékezett vissza kedvencére, aki évek óta állandó társa volt a versenypályákon és azon kívül is.

„Négy nap gépi lélegeztetés után, miközben minden erejével küzdött, meg kellett hoznom életem legnehezebb döntését, és el kellett búcsúznom Roscoe-tól. Egészen az utolsó pillanatig harcolt, sosem adta fel. Hálás vagyok és megtiszteltetésnek érzem, hogy megoszthattam az életemet egy ilyen gyönyörű lélekkel – egy angyallal és igaz baráttal. Roscoe örökbefogadása volt életem egyik legjobb döntése, és örökké meg fogom őrizni az együtt átélt emlékeket."

„Bár elvesztettem már Cocót, még sosem kellett korábban altatás mellett döntenem. Tudom, hogy az édesanyámnak és sok közeli barátomnak már volt ilyen fájdalmas tapasztalata. Ez az egyik legfájdalmasabb élmény, és mélyen együttérzek mindenkivel, aki már elveszített egy szeretett házikedvencet. Bár borzasztóan nehéz, Roscoe-val élni életem egyik legszebb része volt – ilyen mélyen szeretni és viszont szeretve lenni. Köszönöm mindenkinek a szeretetet és támogatást, amit Roscoe iránt az évek során tanúsítottatok. Különleges érzés volt mindezt látni és megtapasztalni. Roscoe vasárnap este, szeptember 28-án halt meg a karjaimban."

Roscoe gyakran szerepelt Hamilton Instagramján, sőt, sok F1-es rajongó is megkedvelte a barátságos bulldogot, aki gyakran utazott gazdájával versenyekre, edzésekre, sőt, még saját Instagram-fiókja is volt.

A rajongók és barátok szerte a világból fejezik ki részvétüket a versenyzőnek, aki nyíltan és őszintén vállalta fájdalmát.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

 

Leclerc: Verstappen jó formában, de ez nem dominancia

Charles Leclerc nemrég adott interjút a világbajnoki küzdelemről, ahol elismerte Max Verstappen kiemelkedő formáját, és beszélt a McLaren és a Red Bull közti szoros versenyről. „Úgy gondolom, Max biztosan nem hagy semmit az asztalon” – mondta a RacingNews365-nek. „Úgy vélem, nagy lépést tettek előre az autóval, és most nagyon erős szinten vannak. Nem hiszem, hogy a McLarennek sima hétvégéi voltak az elmúlt két futamon. Szóval nem gondolom, hogy a Red Bull most ismét dominálna” – tette hozzá. „Nagyon szoros a verseny a McLaren és a Red Bull között, de Max jelenleg jobb munkát végez.”

A Ferrari versenyzője szerint a bajnoki csata továbbra is nyitott, de Verstappen lélektani fölénye jelen pillanatban érezhető. Ráadásul a holland pilóta az F1-telen hétvégéken is halmozza a győzelmeket: legutóbb egy GT3-as Ferrarival nyerte meg az NLS 4 órás versenyét a Nordschleifén.

Fotó: Red Bull Content Pool

Martin Brundle három év után újra versenyzett a hétvégén

Martin Brundle, a Sky Sports népszerű szakkommentátora a hétvégén, 66 évesen tért vissza a versenypályára a legendás Spa-Francorchamps-i hatórás versenyen. A korábbi kilencszeres F1-es dobogós pilóta egy Ford GT40 volánja mögött állt rajthoz fia, Alex Brundle és Gary Pearson társaságában. A trió a pénteki időmérőt a hatodik helyen zárta, szombaton pedig Brundle kezdte meg a hatórás futamot, ahol sikeresen teljesítette saját etapját, és az 5. helyre hozta fel a csapatot.

A verseny azonban korai véget ért számukra: olajnyomás-problémák miatt a csapat úgy döntött, hogy visszalépnek a versenytől. A döntést Alex Brundle jelentette be a közösségi médiában, nehéz, de helyes lépésként értékelve a történteket. Bár az eredmény elmaradt, Brundle számára a verseny célja nem a győzelem volt, hanem a közös élmény a fiával és a versenyzés öröme – saját bevallása szerint ugyanis „nem voltak ambíciói”, csupán élvezni akarta a legendás pályát és az autót.


Fotó: Alex Brundle

Jenson Button: Vége a profi karriernek, jöhet a móka

A 2009-es Formula–1-es világbajnok, Jenson Button hivatalosan is bejelentette: 2026-tól már nem indul profi versenyzőként. Bár az utóbbi években részt vett a hosszútávú világbajnokság (WEC) Hypercar-kategóriájában, a modern technológia komplexitása miatt már nem érzi úgy, hogy időszakos beugróként is versenyképes lehetne.

„Ha hosszútávú versenyeken akarsz indulni, akkor teljes munkaidőben benne kell lenned” – idézi a Motorsport.com Buttont, aki idén a Cadillac gyári programjában szerepelt. „Minden alkalommal, amikor beülök az autóba, valami új van, amit meg kell tanulni. 44 évesen ez sokkal tovább tart, mint huszonévesen.”

button-2025-wec_1

Júliusban még úgy fogalmazott, hogy nem vonul vissza véglegesen, csak nem teljes idényt teljesít majd, most azonban egyértelművé tette: „Nem fogok többé profi szinten versenyezni.” Hozzátette, hogy a jövőben elsősorban örömautózás céljából áll rajthoz, különösen a veterán versenygépek vonzzák: „Imádom a történelmi autókat valamiért, nyilván az életkorom miatt,” viccelődött.

Button ugyanakkor nem zárta ki, hogy a NASCAR mezőnyében még láthatjuk. „A NASCAR nagyon más, sokkal mechanikusabb. Be tudnék ülni, és érezném, mit csinál az autó, hiszen nincs benne ennyi rendszer, így sokkal egyszerűbb.”

WSBK: Bulega óriási csatában szakította meg Razgatlioglu győzelmi sorozatát

Ahogy a teljes 2025-ös szezon, úgy a Superbike-világbajnokság hétvégi aragóniai állomása is Toprak Razgatlioglu és Nicolo Bulega párharcát hozta – de a szokottnál jóval élesebb küzdelmekben! Már a szombati első futamon is óriási adok-kapok alakult ki a két bajnokaspiráns között, amelyből a BMW címvédője jött ki győztesen. A legnagyobb csatát azonban a vasárnap délelőtti „sprint”, a Superpole-verseny hozta, amelynek befutójából ezúttal Bulega jött ki jobban, ezzel pedig megszakította Razgatlioglu 13 futam – azaz több mint négy hétvége – óta tartó győzelmi sorozatát, egyúttal meggátolta abban a törököt, hogy megdöntse ezen a téren saját tavalyi rekordját a 14. sikerrel.

A vasárnapi záróviadalon aztán ismét egymásnak feszültek, de Razgatlioglu egy hibája után végül Bulega kényelmesebb előnnyel húzta be a diadalt. Mindennek köszönhetően pedig a Ducati olasz motorosa 36 pontra olvasztotta a hátrányát a vb-tabellán ellenfele mögött két fordulóval az évad zárása előtt. Az aragóniai dobogókat egyébként egyszer Sam Lowes, kétszer pedig Alvaro Bautista tette teljessé, összetettben viszont továbbra is Danilo Petrucci őrzi a bronzérmes pozíciót a yamahás Andrea Locatelli és a spanyol márkatárs előtt.

A Superbike-vb állása az aragóniai futamok után:

1. Toprak Razgatlioglu BMW 523
2. Nicolo Bulega Ducati 487
3. Danilo Petrucci Barni Ducati 284
4. Andrea Locatelli Yamaha 254
5. Alvaro Bautista Ducati 253

wsbk-aragon

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Montezemolo: Verstappen messze a legjobb

Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke egyértelműen kinyilvánította véleményét: ha ma is ő irányítaná a Scuderiát, Max Verstappent választaná első számú versenyzőnek. A Red Bull négyszeres világbajnokáról a londoni premieren, az életéről szóló Luca: Seeing Red című dokumentumfilm vetítése után beszélt.

„Ma számomra Verstappen messze a legjobb” – fogalmazott határozottan Montezemolo. „Még a legutóbbi, nehéz körülmények között zajló bakui futamon is végig uralta a helyzetet. Gyors volt, nem hibázott. Sainz és Leclerc jó páros volt a Ferrarinál, de Verstappen szerintem mindenkinél jobb. Messze.”

montezemolo-rbcp

A 78 éves Montezemolo elárulta, hogy mai napig minden versenyt megnéz, általában egyedül, sőt hozzátette, hogy az évek során két tévét is összetört dühében. Ugyanakkor örömét fejezte ki amiatt, hogy Mattia Binotto – a korábbi Ferrari-csapatfőnök – a jövőre épít, és egy tehetséges brazil fiatal versenyzőt támogat.

A londoni díszbemutatón több korábbi Ferrari-csapatvezető is jelen volt: Stefano Domenicali, aki ma már a Formula–1 első embere, az Audinál dolgozó Binotto, valamint a jelenleg a McLaren élén álló Andrea Stella is tiszteletét tette.

„Hamilton egykoron a példaképem volt" – Sainz

Carlos Sainz elárulta, hogy Lewis Hamilton a pályafutása elején inspirációt jelentett számára, és a brit világbajnokot egykoron példaképének tekintette.

A Williams spanyol versenyzője a BBC egyik műsorában idézte fel első emlékeit Hamiltonról, amikor gyerekként figyelte a Formula–1-et.

„Őszintén szólva, ha nem lennék az F1-ben, ő lenne az egyik példaképem” – mondta Sainz.

„Tízéves voltam, amikor Lewis megérkezett a szériába, és 2008-ban világbajnok lett. Épp ekkor kezdtem el követni a sportot, amikor ő Fernando Alonso, Felipe Massa és társai ellen versenyzett.”

Sainz hozzátette: „Egykoron az egyik példaképem volt, akire felnéztem, most viszont – 10-15 évvel később – már az egyik közvetlen ellenfelem lett."

Hogyan lehet világbajnok vasárnap Marc Marquez?

Azzal, hogy a sprinten második lett, miközben öccse pontot sem szerzett, immár 191 pontosra növelte vele szemben az előnyét Marc Marquez, így még egy nagy lépést tett a kilencedik vb-címe felé. Mivel öt forduló lesz még hátra, 185 pontot kell megőriznie a fórjából, azaz hacsak nem veszít legalább hét egységet Alexszel szemben a vasárnapi Japán GP-n, akkor már Motegiben ünnepelhet. Íme, a pontos forgatókönyvek:

Marc Marquez már vasárnap világbajnok, ha:

- az első két hely valamelyikén végez;

- harmadik lesz, miközben Alex nem nyer;

- negyedik-hatodik helyek között fut be, míg Alex nincs az első kettőben;

- hetedik-kilencedik pozíciók között ér célba úgy, hogy Alex nincs a dobogón;

- tizedik lesz, miközben az öccse nincs az első négyben;

- 11-15. helyek között végez úgy, hogy Alex legfeljebb hat hellyel előzi meg;

- Alex Marquez legfeljebb tizedik (ez esetben Marc akár nullázhat is).

Fotó: Ducati Corse

Újra Haast tesztelnek a Toyota japánjai, ezúttal Európában

Következik a második felvonás a Haas-tartalék és WEC-világbajnok Ryo Hirakawa, valamint a Super Formula címvédője és listavezetője, Sho Tuboi számára: a japán páros október 14-15-én Silverstone-ban vezeti a Haas VF-23-at TPC-teszt keretein belül.

A páros a Haas és a Toyota együttműködéséből profitálva augusztusban már teljesített egy korábbi autós gyakorlást Fujiban, a helyszínre való tekintettel rendhagyó módon nézők előtt. A silverstone-i teszt a Fujiban F1-es autóval debütáló Tsuboi szempontjából lesz különleges, mivel a 30 éves versenyző tulajdonképpen teljes eddigi pályafutása során Japánban versenyzett (ahol mindent megnyert, amit lehetett, a helyi F4-et, F3-at, Super GT-t és Super Formulát is), egy friss kitekintéssel a Nürburgringre.

Erre Ayao Komatsu is rámutatott a japán Motorsport.com-nak nyilatkozva: „Úgy gondolom, a valódi teszt számára az lesz, hogy kilép az ismerős japán környezetből. Meglátjuk, milyen gyorsan tud majd alkalmazkodni egy olyan pályához, ahol nincsen tapasztalata. Most azt mondanám, jól fog.”

Fotó: Toyota

Harmadik helyről kezdi élete első GT3-as versenyét Verstappen a Nordschleifén

Újabb mérföldkőhöz érkeÚjabb mérföldkőhöz érkezett Max Verstappen nürburgringi kalandja: a két héttel ezelőtti emlékezetes GT4-es szereplést követően, amely alapján megkapta a pályára érvényes A-licenszet, szombaton már az NLS csúcskategóriájának számító GT3-ban szerepelt.

A délelőtti időmérőn, amely köd miatt késéssel indult, Verstappen remekelt: rögtön legelső körével, nedves pályán, esős abroncson 24 másodperccel a mezőny elé ugrott. Slick gumin azért zárult a különbség, Verstappen 8:09,126-os körrel végül a harmadik helyen végzett a #31-es Ferrari 296 GT3-mal, csupán három másodperccel a pole-t megszerző BMW mögött. (Kiemeljük: ezúttal nem zavarnak be különböző kategóriák és alkategóriák, abszolút eredményről van szó, a teljes eredménylista itt található meg.)

A RacingNews365.com információi szerint Verstappen pénteken, ideális időjárási körülmények mellett egy 7:45-ös köridőt is összerakott, amit hivatalosan nem mértek, de pályarekord lenne a Zöld Pokolban.

A négyórás futam szombaton 12:00-kor indul a Nordschleifén. A négyszeres világbajnok két héttel ezelőtti társával, Christopher Lulhammal osztozik az Emil Frey Racing autóján.

Fotó: Ferrari Races

WEC: Harmadszor pole-ban a Cadillac, az Aston Martin legjobb rajthelyét szerezte

A 2025-ös szezon utolsó előtti fordulójaként Japánban, Fujiban versenyez a WEC – alig 200 kilométerre a Motegiben szereplő MotoGP-től –, ahol a hyperpole-on harmadik rajtelsőségét szerezte a #12-es Cadillac Alex Lynn révén.

A brit 0,439 másodpercet adott a #38-as testvérautónak, így a Cadillac kisajátította az első sort. A kvalifikáció meglepetése azonban a szezon során eddig Hypercar-értékelésben pontot sem szerző Aston Martin volt: a #009-es Valkyrie-t kormányzó Marco Sorensen vezette az időmérő első szegmensét, végül pedig harmadik időt futott, mindössze három századmásodpercre az első soros helyezéstől.

A bajnokságot vezető #51-es Ferrari Antonio Giovinazzival hatodik lett, a legutóbb, Austinban pole-t szerző Robert Kubica-féle #83-as AF Corse Ferrari pedig tizedik.

Az LMGT3-ban is sikeres volt az Aston Martin, Eduardo Barrichello a #10-es Racing Spirit of Le Mans egységgel második rajtelsőségét szerezte, 0,030 és 0,032 másodperc különbséggel a United Autosports két McLarenje előtt.

A Fuji 6 órás futam közép-európai idő szerint 4:00-kor rajtol vasárnap.

A hyperpole eredménye (Hypercar):

  # Versenyző Márka Köridő Hátrány
1 . 12  Alex Lynn Cadillac 1:28.236  
    Norman Nato      
    Will Stevens      
2 . 38  Earl Bamber Cadillac 1:28.675 0.439
    S.Bourdais      
    Jenson Button      
3 . 009  Alex Riberas Aston Martin 1:28.705 0.469
    Marco Sørensen      
4 . 93  Paul Di Resta Peugeot 1:28.716 0.480
    Mikkel Jensen      
    Jean-Éric Vergne      
5 . 20  René Rast BMW 1:28.854 0.618
    Robin Frijns      
    S.van der Linde      
6 . 51  A.P.Guidi Ferrari 1:28.945 0.709
    James Calado      
    A.Giovinazzi      
7 . Julien Andlauer Porsche 1:29.031 0.795
    Mathieu Jaminet      
8 . Sébastien Buemi Toyota 1:29.071 0.835
    Brendon Hartley      
    Ryō Hirakawa      
9 . 35  Paul-Loup Chatin Alpine 1:29.080 0.844
    F.Habsburg      
    Charles Milesi      
10 . 83  Robert Kubica Ferrari 1:29.245 1.009
    Yifei Ye      
    Phil Hanson      

„Nem az a lényeg, hol kezdünk, hanem hogy hol végzünk” – Perez a Cadillac gyárában járt

Először látogatta meg a Cadillac F1 Team silverstone-i bázisát a leendő tizenegyedik csapat egyik 2026-os versenyzője, Sergio Perez. Az amerikai formáció néhány hete jelentette be, hogy a mexikói és Valtteri Bottas alkotják majd a párosukat az első Formula-1-es idényükben. Perez pedig a napokban ellátogatott a Cadillac egyik, silverstone-i központjába, ahol a közzéteszt posztok alapján Graeme Lowdon csapatfőnök társaságában többek között az alábbi szavakat intézte az egybegyűlt csapattagok felé:

„Nyilvánvalóan fontos, hogy megfelelően induljunk, nem igaz? De számomra kissé lényegtelen, hol kezdünk. Az a fontos, hol végzünk” – fogalmazott a többszörös futamgyőztes, aki hamarosan egy korábbi F1-es autót (vélhetően egy Ferrarit, köszönhetően a Cadillackel való motorszállítói együttműködésnek) is fog tesztelni a felkészülés jegyében.

f1-perez-cadillac

Eső rondított bele a Ferrari és a Haas Pirelli-tesztjébe

Nemcsak az öt év után újra F1-es autóba ülő Romain Grosjean körözött Mugellóban pénteken: a Pirelli tegnap és ma kétnapos gyakorlást tartott a toszkán helyszínen, ahol a 2026-os abroncsokat próbálgatták. Csütörtökön épp a Haas és két pilótája, Esteban Ocon és Oliver Bearman volt a segítségükre, pénteken pedig a Ferrari, Charles Leclerc-rel és a teszt- és tartalékpilóta Guanyu Zhouval – miután Lewis Hamilton a kutyája, Roscoe súlyos betegsége miatt kihagyta a gyakorlást.

A Pirelli tájékoztatása szerint a kemény keverékek tesztelése lett volna fókuszban Mugellóban, ám a nap közbeni záporok beleköptek a levesükbe – igaz, így viszont az intermediate és full esős abroncsokat is próbálgathatták. Csütörtökön Ocon 40, Bearman 30 kört teljesített a 2026-os gumik terheléséhez átalakított 2024-es VF-24-essel, míg pénteken Leclerc 25, Zhou viszont 75 kört tett meg az idei SF-25-ösből átdolgozott öszvérautóval. Mario Isola Pirelli-főnök elmondása szerint az időjárás ellenére igyekeznek kielemezni a keményebb keverékekről gyűjtött adatokat, míg a lágyabb opciók végleges homologizálása előtt még szintén tesztelnek majd két napot az október végi Mexikóvárosi Nagydíj után.

pirelli-teszt-ferrari

IndyCar-autót fog tesztelni Indianapolisban Mick Schumacher

Az IndyCarban szereplő Rahal Letterman Lanigan Racing pénteken bejelentette, hogy Mick Schumacher teszten fog részt venni velük október 13-án az indianapolisi épített pályán. A hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia az F2-es bajnoki címe után két szezont töltött el a Formula-1-ben a Haas színeiben, ahol legjobb eredménye a hatodik hely volt, majd miután távoznia kellett az amerikai istállótól, egy ideig a Mercedesnél töltött be teszt- és tartalékversenyzői státuszt, majd az Alpine WEC-csapatánál is versenyezni kezdett, ahol dobogós helyezéseket gyűjtött. Az ifjabb Schumacher IndyCar-tesztje az RLL Racing közleménye szerint arra szolgál, hogy a német megismerkedjen a széria technikai sajátosságaival, szem előtt tartva „egy esetleges jövőbeni szereplés lehetőségét”. Maga a pilóta így nyilatkozott:

„Nagyon várom, hogy vezethessek az első IndyCar-tesztemen. Nagy köszönet a Rahal Letterman Lanigan Racing csapatának, hogy megadja nekem ezt a lehetőséget. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy Indianapolisban vezethetem először ezt az autót: egy nagymúltú pályán, ahol apám is versenyzett. Izgatott vagyok, hogy lássam a különlegességeit. Kíváncsian várom, hogy megértsem az egyedi jellemzőit a versenyautónak, amely eltér azoktól, amelyeket eddig vezettem, mégis hasonló, és továbbra is érdekel, hogy tapasztalatot gyűjtsek az autósport sokszínű világában. Nagyszerű lesz látni, milyen is ez és mennyire nehéz, mivel sokszor hallom, mennyire kemény fizikailag. Nem titok végső soron, hogy nagy rajongója vagyok az együléses versenyzésnek, szóval ez az első IndyCar-teszt egy kincset érő élmény lesz: alig várom, hogy olyan autót vezethessek, amelynek látom a kerekeit!”

mickschumacher1