Alonso 400. nagydíja – de mikor jön a 400. nagydíjrajt?
https://formula.hu/parc-ferme/38601
A nagydíjrészvételekről szóló statisztikák között sokszor az szokott kisebb-nagyobb kavarodást okozni, hogy a nagydíjak száma és a nagydíjrajtok száma sok versenyzőnél nem feltétlenül egyezik meg, hiszen ha valakit beneveznek egy hétvégére, de nem startol el, akkor utóbbi szám nem növekszik.
Jó példa erre Carlos Sainz, akinek a Mexikóvárosi GP a 205. nagydíja, de csak a 202. nagydíján fog elrajtolni (ha el fog), hiszen kétszer már a start előtt cserben hagyta az autója (2020 Belgium és 2023 Katar), idén Dzsiddában pedig vakbélproblémái miatt kellett visszalépnie a versenytől.

Alonso neve mellé szintén háromszor került a DNS („nem rajtolt el”) bejegyzés 2001 óta tartó karrierje során. A 2001-es Belga Nagydíjon voltaképpen elstartolt, azonban a 4. körben Luciano Burti súlyos balesete miatt piros zászlóval megszakították a futamot, s az akkori szabályok értelmében az addigra kieső versenyzők, köztük Alonso hivatalosan a nem rajtolók közé kerültek. A második DNS a botrányos 2005-ös USA Nagydíjról származik, amikor mind a hét michelines csapat versenyzője a bokszba hajtott a felvezető kör végén, míg a 2017-es Orosz Nagydíjon a start előtt adta meg magát a McLarenje.
Így aztán Alonso 400. nagydíjrajtja nem ezen a hétvégén, hanem várhatóan a szezon utolsó előtti versenyén, Katarban következik majd.
Gasly hálás, amiért a nap versenyzőjének választották
https://formula.hu/parc-ferme/26483
Érzelmes és egyben eredményes Belga Nagydíjon van túl Pierre Gasly. Az Alpha Tauri pilótája barátja halálának helyszínén, Belgiumban szerzett értékes pontokat csapatának, amikor a rajthelyén négy pozíciót javítja a nyolcadik lett Spában. Teljesítményét díjazva a szurkolók a nap versenyzőjének választották őt, amiért a pilóta Twitteren fejezte ki háláját. Ahogy fogalmazott, érzelmileg nehéz napokon van túl, pontjait pedig a néhai Anthoine Hubert-nek ajánjla.
A pilóta a nagydíj csütörtöki napján virágcsoktor helyezett el barátja halálának helyszínén.
Thank you guys for electing me Driver of The Day on such a day. It was a tough weekend emotionnaly. Today was a very important race personnaly, and I gave everything I had. I wanted to do very well for Anthoine, and honored him the best possible way. (1/2) pic.twitter.com/w4RNUH66vj
— PIERRE GASLY (@PierreGASLY) August 30, 2020
Even though we were quite unlucky with the SC, I’m glad we recovered to 8th to score few points for him and made some great moves. Thinking about you my friend. #AH19 (2/2)
— PIERRE GASLY (@PierreGASLY) August 30, 2020
Melyik csapat szerezte a legtöbb dobogót az F1 történetében?
https://formula.hu/parc-ferme/26482
A Racing Statistics YouTube-csatorna ezúttal a dobogós helyezések istállók közötti versengésének 70 éves alakulását vette górcső alá – vajon mindig a Ferrari vezetett vagy olykor legalább a közelébe tudtak kerülni a riválisok?
Egyéni rekordot döntött a Renault a Belga Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/26481
Persze egy olyan mutatóban, amelynek a pontrendszer évek alatt történt változásai miatt nincs túl sok értelme, de azért így is érdemes kiemelni, hogy a Daniel Ricciardo negyedik, Esteban Ocon ötödik helyével és előbbi leggyorsabb körével megszerzett 23 világbajnoki egység a valaha volt legmagasabb ponttermés a Renault számára egy futamon.
Ocon egyébként a futam után úgy nyilatkozott a sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is részt vett –, hogy még akár a konstruktőri harmadik helyért is harcba szállhatnak, jóllehet ehhez az kellene, hogy ne csak a Spához hasonlóan alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon remekeljenek (persze ugyanezen okból Monzában is erős teljesítményre számít a francia).
Ricciardo P4 + Fastest Lap + Ocon P5 = @RenaultF1Team's biggest-ever points haul at a Grand Prix #BelgianGP #F1 pic.twitter.com/lpU4FeHZz2
— Formula 1 (@F1) August 30, 2020
Ha lemaradtál a Belga Nagydíjról, mutatjuk a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/26480
Megérkezett a hivatalos videós összefoglaló (amit átkattintás után lehet megnézni):
Videón Giovinazzi és Russell balesete
https://formula.hu/parc-ferme/26479
Az Alfa Romeo pilótája veszítette el az irányítását az autója felett, majd az arról leszakadó kerék a brit Williamsét is eltalálta, így mindketten a falban kötöttek ki:
Safety Car
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) August 30, 2020
Giovinazzi spins into the wall, and a stray wheel sends Russell into the barriers
Both drivers okay
Live on Sky Sports F1
Live on the App and Sky Go
Live Blog: https://t.co/CkqLNAZAQx#SkyF1 | #F1 | #BelgianGP pic.twitter.com/Xyvxk6y0pD
Honda-siker Le Mans-ban, Ducati–Kawasaki csata Aragóniában
https://formula.hu/parc-ferme/26478
MotoGP hiányában sem maradtunk motorverseny nélkül a hétvégén, hiszen most rendezték meg a tavaszról elhalasztott Le Mans-i 24 órást. A versenyt ritkán látható dominanciával nyerte meg az F.C.C. TSR Honda csapata (Josh Hook, Freddy Foray, Mike di Meglio), megelőzve a vb-címvédő SRC Kawasakit és az összetettet vezető Suzuki Endurance Racing Teamet. A verseny első óráiban az eső miatt is több bukás is történt, elesett például Karel Hanika a YART Yamahával, valamint láthattunk egy bizarr incidenst is, míg a hajrában a BMW gyári csapatának kiesése szolgáltatta a drámát.
Mindeközben a Superbike-világbajnokság mezőnye a Motorland Aragon versenypályára utazott. A szombati első futamot Scott Redding nyerte, a ducatis azonban nem sokáig őrizte meg így megszerzett első helyét a vb-tabellán, Jonathan Rea ugyanis vasárnap a sprintversenyt és az utolsó viadalt is behúzta, így a kawasakis visszavette a vezetést. A Supersport-világbajnokságon Andrea Locatelli már hétből hét győzelemnél jár újoncként, míg az Oxxo Yamaha Hungary-Toth Team motorosa, Sebestyén Péter egy kiesést és egy 11. helyezést könyvelhetett el.

A Ferrari 1000. nagydíján lesznek idén először nézők a lelátókon
https://formula.hu/parc-ferme/26477
A koronavírus-világjárvány miatt az eddigi versenyek mind zárt kapuk mögött zajlottak a Formula-1-ben, a versenynaptárba beugróként bekerülő Mugello viszont megerősítette: limitált számban ugyan, de beengednek rajongókat a szeptember 11-től 13-ig esedékes Toszkán Nagydíjra. Egész konkrétan összesen 2880 néző vehet részt a versenyen (mármint mindhárom nap külön-külön), amely a Ferrari számára az 1000. lesz a száguldó cirkuszban.
A későbbi futamok közül az Orosz és a Portugál Nagydíj esetén lehet hallani elsősorban, hogy ugyancsak engednének be helyszíni nézőket a versenyre.

Mi történne az F1-es bajnoksággal, ha Hamilton ugyanúgy kiesne valamilyen okból a küzdelmekből, mint Marquez a MotoGP-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/26470
Legutóbbi podcastadásunkban többek között ezt a kérdéskört is alaposan körbejártuk a MotoGP eseményei kapcsán. Az adás erről szóló része 01:03:33-tól hallható. Ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Ennyit lassult Leclerc és a Ferrari a 2019-es időmérő óta
https://formula.hu/parc-ferme/26476
Egy éve Charles Leclerc pole-pozíciót szerzett, idén viszont már a Q2-ben elvérzett, a monacói pilóta köre pedig csaknem fél másodperccel volt lassabb Spában – íme, egymás mellé téve a két kör (a videó átkattintás után indul!):
Videón Hamilton pole-t érő spái pályacsúcsa
https://formula.hu/parc-ferme/26475
Ezzel az 1:41,252-es körrel szerezte meg a rajtelsőséget a Belga Nagydíjra a Mercedes hatszoros világbajnoka:
Jump onboard with @LewisHamilton for the lap that put him on pole for Sunday's race at Spa #BelgianGP #F1 @pirellisport pic.twitter.com/pWeafreWac
— Formula 1 (@F1) August 29, 2020
Délelőtt F3 és F2, délután F1-es Belga Nagydíj, este IndyCar - íme a vasárnapi program
https://formula.hu/parc-ferme/26469
A délelőtti Formula-3-as, majd Formula-2-es futam után délután megnézhetjük a Formula-1-es Belga Nagydíjat, este pedig még egy IndyCar-futam zárhatja le a motorsportos napot:
9:45-10:30 Formula-3, második futam (M4 Sport)
11:00-11:20 Superbike, második futam
11:10-12:00 Formula-2, második futam (13:35-től M4 Sport)
14:00-14:40 Superbike, harmadik futam
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
21:45-23:55 IndyCar, második futam (Aréna 4)

fotó: dppi
Centiken múlt, hogy nem ütötte el a bukás után motorja mellett maradó társát a versenyző
https://formula.hu/parc-ferme/26474
Az alábbi ijesztő jelenet a Le Mans-i 24 órás motorverseny első negyedében játszódott le: a #70-es rajtszámú motoron ülő versenyző az első kanyarban esett el, ám ezt követően nem szaladt el a pálya széléről, hanem ott maradt a gépe mellett, így a mögötte érkező #41-es épp csak el tudott menni a motor és a versenyző között.
Pretty bad crash between bikes #70 & #41.
— FIM EWC (@FIM_EWC) August 29, 2020
Safety car!#24HMotos #FIMEWC pic.twitter.com/Z8SCMkqrGw
Politikai okokból mondott le speciális belgiumi sisakfestéséről Lando Norris
https://formula.hu/parc-ferme/26473
A McLaren pilótájának édesanyja, Cisca belga, eredetileg ennek akart emléket állítani a fiatal brit a Spa-Francorchamps-ra tervezett bukósisakjával, amelynek hátulján a belga nagyszülei képe látható. Viszont felkerült rá egy oroszlánmotívum is, amely Flandriában a nacionalista mozgalomnak is a jelképe. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a pálya Belgium francia nyelvű régiójában található, sokan politikai felhangot tulajdoníthattak volna a sisaknak, ezért Norris inkább elállt az ötlettől.
„Olyan sisakdizájnt akartam erre a hétvégére, amellyel tiszteleghetek a belga gyökereim és a családom, főleg a nagyszüleim előtt, akiknek a képe fel is került hátulra. Nem voltam tisztában a motívum másodlagos jelentéseivel, amikor terveztem a dizájnt, de amikor ez kiderült, egyértelművé vált, hogy nem megfelelő ezt használni. Egyáltalán nem állt szándékomban politikai üzenetet küldeni ezzel, csak egy klassz dizájnt akartam, de megértettem, hogy sokakat bántott volna Belgiumban” – kommentálta Norris, akit az F1i.com idéz.

Ferrari-küszködés és Mercedes-henger: hét percben a belga időmérő edzés összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/26472
Annak, aki lemaradt a szombati kvalifikációról, érdemes visszanéznie a rövidített, hétperces verziót – tudjuk ajánlani mellé a Formula.hu összefoglalóját. (A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)
Kiss Norbi győzelmével indult a Kamion Európa-bajnokság szezonja
https://formula.hu/parc-ferme/26471
Tökéletesen kezdte az augusztus végén elrajtoló idényt az ETCR kétszeres bajnoka és az új magyar csapat, a Révész Truck Racing Team Csehországban, Mostban: Norbi az MAN-nel megszerezte az első futam pole-pozícióját, majd domináns szerepléssel, 9 másodperces különbséggel megnyerte a versenyt, melyet az első körben egy kiesés miatt piros zászlóval szakítottak meg.

A magyar versenyző nyerte az utolsó 2019-es futamot is, négy év után búcsúját a Mercedes márkától. Két német végzett a dobogón, a hatszoros és címvédő bajnok Jochen Hahn második lett Ivecóval, Sascha Lenz harmadik MAN-nel.
A hétvégén a szokásos formátum alapján négy futamot tartanak, kettőt szombaton, kettőt vasárnap. A fordított rajtrácsos második futamon Norbi a hatodik helyig zárkózott fel, a Freightlinerrel Adam Lacko győzött Lenz és Hahn előtt.

A tíz legrövidebb pole-kör az F1 történetében
https://formula.hu/parc-ferme/26468
A második bahreini futam, a Szahíri Nagydíj a megszokottól eltérő, az úgynevezett „külső” nyomvonalon zajlik majd december 6-án, amelyen a szimulációk során 55 másodperc körüli, de mindenképp egy perc alatti gyorsköröket fogunk látni. Jó esély van rá, hogy az örökrekord is megdől, amely az 1974-es dijoni futam óta áll – íme, a top 10 legrövidebb pole-kör az F1 történetéből:
Videó: Így tört ki eksztázisban a KTM és a Tech3 Oliveira győzelme után
https://formula.hu/parc-ferme/26467
Parádés utolsó kör után Miguel Oliveira nyerte a MotoGP Stájer Nagydíját: ez saját maga, Portugália és a Tech3 első sikere volt a királykategóriában – pedig Herve Poncharal alakulata két évtizedig próbálkozott a Yamaha partnereként, most viszont a KTM-mel értek fel a csúcsra. A siker utáni öröm pillanatait nézhetjük meg a MotoGP szokásos kulisszák mögötti videójában:
Kétszer hét szűk esztendő: hogyan süllyedhetett idáig a Williams?
https://formula.hu/parc-ferme/26461
Legutóbbi podcastadásunkban többek között ezt a kérdéskört is alaposan körbejártuk az évek óta a mezőny végén kullogó legendás csapat kapcsán. Az adás erről szóló része 14:40-től hallható. Ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Kiutazott Le Mans-ba, csapata visszalépése miatt mégsem állhat rajthoz a legendás 24 óráson a magyar motoros
https://formula.hu/parc-ferme/26463
A H-Moto Team színeit erősítő Kovács Bálint a tervek szerint rajthoz állt volna a motoros endurance-világbajnokság most hétvégi futamán, a Le Mans-i 24 órás motorversenyen, ennek megfelelően a hét elején ki is utazott a francia pályára. Csakhogy menet közben kiderült, hogy csapata, az Exteria KSPCS Racing Team by Empora a koronavírus-járványra hivatkozva visszalépett az indulástól.
A H-Moto ennek ellenére megpróbált új csapatot találni a 19. születésnapját épp a minap betöltő Kovács számára, ez azonban nem sikerült, így Bálint nem tud elindulni a legendás egynapos viadalon. Az élet viszont nem állt meg a fiatal tehetség számára: másik cseh csapata, a New2Projekt – akikkel a cseh és az Alpok-Adria bajnokságban indul – egy extra kétnapos teszttel kárpótolja a versenyzőt Rijekában, hogy minél jobban felkészülhessen az Alpok-Adria bajnokság szeptember eleji ottani futamára.
A Le Mans-i 24 órás motorverseny egyébként szombaton 12 órakor rajtol, s az Eurosport 2 a teljes viadalt élőben közvetíti.

Minden csapat gyorsult Belgiumban 2019-hez képest – kivéve egyet…
https://formula.hu/parc-ferme/26466
Érdekes az alábbi táblázat, amelyből kiderül, hogy tízből kilenc istálló jobb időt ért el a pénteki második szabadedzésen, mint a tavalyi spái hétvége ugyanezen szakaszában. A kivételt aligha meglepő módon a Ferrari módon jelenti, amely 2019-ben uralta az edzéseket a Belga Nagydíjon, köszönhetően akkor még etalonnak számító erőforrásának is, idénre viszont döbbenetes, 1,3 másodperces lassulást produkáltak. Persze az Alfa Romeo és a Haas is a lista alján szerepel Ferrari-motoros autóként, de ők legalább így is gyorsultak…