DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Magyar második hely az FIA gokart világkupán

Kovács Zsombor a fantasztikus második helyet szerezte meg a hétvégén Angliában rendezett FIA gokart világkupán az OK-N kategóriában – adta hírül az MNASZ Facebook-oldala a KMS Europe fiatal versenyzőjének eredményét.

Alain Prost szerint is Adrian Newey a legjobb

A négyszeres világbajnok az F1 Beyond the Grid című podcastjében állt mikrofon elé, ahol többek között arról is beszélt, hogy Michael Schumacher csapattársaként visszatérhetett volna a száguldó cirkuszba.

A francia legenda interjúja során a királykategória egyik legikonikusabb tervezője, Adrian Newey is szóba került: „Dolgoztam együtt Adriannel a Williamsnél, és a McLarennél is más szerepkörben. Még most is, ha kívülről nézzük, nagyon más. Imádtam Adriannel beszélgetni. Adrian végighallgat téged, folyamatosan kérdez. Adriannel soha nem vitatkozol, beszélgetsz vele, ő pedig figyel.”

„Aztán azt teszi, amit a legjobbnak gondol, de soha nem mondja meg, hogy mit fog tenni, vagy hogy igazad van-e vagy sem, csak hallgat és beszél. Ezt szeretem, ezért ő a legjobb. Fantasztikus a vele dolgozó mérnökök számára, energiát és szinergiát hoz az agyi teljesítmény szempontjából - fantasztikus.”

WEC: Egyből pole-ban a Ferrari, kategóriaelső a női egység

Mivel rendhagyó módon pénteken rendezik az Endurance-világbajnokság évadnyitó sebringi 1000 mérföldes versenyét, magyar idő szerint csütörtök éjjel került sor a kvalifikációra. Amely kisebb meglepetést hozott, ugyanis legyőzték az edzéseket uraló Toyotákat: Antonio Fuoco 1:45,067-es idővel egyből pole-pozícióba állította a most debütáló Ferrari 499P-t (pedig állítása szerint az utolsó kanyarban a Nap is elvakította kissé)! A Miguel Molinával és Nicklas Nielsennel kiegészülve #50-es egység indulhat tehát az élről, mögöttük viszont már következik a két Toyota: bő két tizedet kapott Brendon Hartley a #8-as és közel fél másodpercet Kamui Kobayashi a #7-es autóban. Az #51-es Ferrari nyolctizedes lemaradással lett negyedik Alessandro Pier Guidivel a volánnál. A mezőny egyetlen Cadillacje egy másodperces hátránnyal végzett az ötödik helyen, megelőzve a két-két Porschét és Peugeot-t, akik már egyaránt több mint két szekundummal maradtak el a pole-időtől. A Hypercar kategória végén a Glickenhaus és a Vanwall egy-egy autója zárt négy másodperces hátránnyal.

Az LMP2-ben 93 ezredmásodperc döntött a rajtelsőségről: Oliver Jarvis és a United Autosports #23-as egysége ennyivel előzte meg a JOTA-t erősítő Pietro Fittipaldit, míg a harmadik helyet a Robin Frijns fémjelezte WRT-autó hozta el. Ami pedig a GTE Am kategóriát illeti: a három női versenyzőt, Sarah Bovyt, Rahel Frey-t és Michelle Gattinget felvonultató Iron Dames előbbi 1:58,949-es körével pole-pozícióra váltotta a prológgal is látott remek tempóját. Az első négybe amúgy mind a négy márka befért, hiszen a Porschét az egyetlen Corvette, majd egy-egy Aston Martin és Ferrari követte a sorban.

A Sebringi 1000 mérföldes verseny magyar idő szerint péntek délután 17 órakor rajtol – az Endurance-vb új aranykorának első futamát teljes hosszában élőben közvetíti az Eurosport 1.

wec-ferrari-pole-sebring

Videóval jelentkezik kollégánk Dzsiddából!

A képre kattintva érhető el a ma többek között Fernando Alonsót is elcsípő kollégánk dzsiddai bejelentkezése!

pf-sanyi-0316

Extra látványosság a Szaúd-arábiai Nagydíjon!

Különleges látványossággal készülnek a Szaúd-arábiai Nagydíj szervezői, akik lézershowt varázsolnak majd Dzsidda éjszakai égboltjára a futam rajtja előtt és a leintést a követően. A próbák már csütörtökön elkezdődtek, amikor olyan motívumokat jelenítettek meg az éjszakai égbolton, mint például egy trófea vagy épp egy komplett F1-es versenyautó. A Formula.hu tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy amikor a zenei aláfestéssel megspékelt mutatvány próbája elkezdődött, a paddockban és a pálya területén minden szempár az égre szegeződött.

ms-lezer-1_1

ms-lezer-2_1

Az F1 képviselője megvédte Szaúd-Arábiát

Szaúd-Arábia azok közé a helyszínek közé tartozik, melyek jelenléte az F1-es naptárban komoly viharokat kelt – mindenekelőtt az emberi jogok, és a gyakori kivégzések miatt, a BBC jelentése szerint például az elmúlt két hétben 13 halálos ítéletet hajtottak végre, s tavaly is nagy vihart kavart a verseny előtt egy kivégzett férfi levele. A sportswashing, azaz a nyugati világ számára megkérdőjelezhető berendezkedésű államok sportesemények általi legitimálása rendszeres vád az ilyen helyszínekkel szemben, erre reagált most a sportág egyik szóvivője:

„Az F1 évtizede óta azért küzd, hogy bárhova is megy, ott gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból is pozitív hatást fejtsen ki. A Formula–1 és a hasonló sportágak különleges helyzetben vannak a határokon átívelő jellegük miatt, így különböző országokat és közösségeket hoznak össze a közös szenvedélyük és a versengés okozta hihetetlen izgalmak által.”

„Nagyon komolyan vesszük a felelősségünket, minden partnerünk és rendező országunk felé világossá tettük az álláspontunkat az emberi jogokat és más kérdéseket illetően, a rendezők pedig elkötelezték magukat, hogy az eseményeket az emberi jogokat tiszteletben tartva bonyolítják le.”

dzsidda-2022-2

A megtámadott riporternő hálás „szövetségesének”, Hamiltonnak

A korábban többek között a W Seriesben is versenyző Naomi Schiff, aki immár a Sky Sports csapatát erősíti, gyakran szembesül a keserű valósággal: a közösségi médiában rendre aljas, részint rasszista, részint szexista támadásoknak van kitéve. Lewis Hamilton, aki karrierje kezdetétől fogva szintén rengeteg alkalommal volt kénytelen elszenvedni ilyen méltatlan inzultusokat, korábban a riporternő védelmére kelt, most pedig Schiff beszélt arról, mennyire fontos volt számára, hogy a hétszeres világbajnok személyében egy „szövetségesre lelt”:

„Nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Lewis a szövetségesem az utazásom során ebben az iparban. Felnézek rá, de nemcsak azért, mert egy csodálatos sportoló, hanem azért is, mert egy hihetetlen emberi lény, akitől rengeteg tanácsra és támogatásra lehet számítani” – mondta Schiff, aki 2010 és 2019 között szerepelt különböző autós sorozatokban, legnagyobb sikereit márkakupákban érve el.

schiff

„Épp az ellenkezője mindennek, amit elmondtak” – Hamilton nem örül a szaúdi visszatérésnek?

Természetesen kikerülhetetlen témát jelentettek a Szaúd-arábiai Nagydíj csütörtöki sajtónapján a tavalyi versenyhétvégén történtek, amikor pénteken rakétatámadás történt nem messze a pályától. A versenyzők nagy része meglehetősen diplomatikusan fogalmazott az erre irányuló kérdésre: Carlos Sainz például kiemelte, hogy megfelelő biztosítékokat kaptak a szervezőktől a biztonságukat illetően. A sorban utolsóként a második ötös csoportban szereplő Lewis Hamilton válaszolt – és nem tagadta, hogy neki más a véleménye, mint társainak, akik legalábbis elmondásuk szerint szívesen tértek vissza Dzsiddába: „Nincs mit hozzátennem. Mind az ellenkezője annak, amiket elmondtak.”

Amikor arra kérték Hamiltont, hogy fejtse ki részletesebben, mit ért ez alatt, ennyit reagált a brit: „Nem bontom ki jobban, értelmezés kérdése” – fogalmazott a Mercedes pilótája, hozzátéve, hogy azt nagyon várja, hogy autóba ülhessen. Arra a kérdésre, hogy a politikai (emberi jogi) problémákra vagy a biztonsági aggályokra célzott-e, szintén nem válaszolt egyenesen a hétszeres világbajnok: „Egyikbe sem akarok belemenni. Remélhetőleg mindenkinek biztonságos hétvégéje lesz és mindenki biztoságban hazatérhet utána. Ennyi, amit tehetünk, nem igaz?”

De vajon felmerült-e Hamiltonban a tavalyiak után, hogy ne térjen vissza a szaúdi futamra? „Ha én nem vagyok itt, akkor az F1 folytatja nélkülem. Úgyhogy amit próbálok tenni, hogy igyekszem a lehető legtöbbet tanulni. Úgy érzem, ha olyan helyekre megyünk a sporttal, ahol emberi jogi problémák vannak, mint például itt, akkor a sportnak kötelessége pozitív hatást gyakorolni és felhívni a figyelmet ezekre. Úgy érzem, többet kell tennünk ezért, de persze nincs mindenre válaszom.”

f1-dzsidda-raketa-2022

A hétvége poénját már a hét elején ellőtte a Ferrari

Az F1-es csapatok közösségimédia-felelősei gyakran csalnak derűt az arcunkra, de a Ferrari twitterese most különösen kitett magáért. Régen mémmé váltak már a Ferrari "Race Week", azaz "versenyhétvége" feliratú posztjai, melyet a színezés miatt a teljesen értelmetlen "Rawe Ceek"-nek is lehet olvasni – erre reagálva rejtett el egy titkos üzenetet a vicces kedvű munkatárs az első látásra véletlenszerűen kiválasztott városokban aktuális futamkezdési időpontokat tartalmazó grafikán még kedden.

pf-raweceek

Olvassuk csak össze a fehér kezdőbetűket...

„A legrosszabbon már túl vagyok” – Stroll a csuklójáról

Lance Stroll nem sokkal a bahreini teszt előtt szenvedett csuklótöréssel járó kerékpáros balesetet, amely miatt a háromnapos gyakorláson nem is tudott részt venni. A szezonnyitón azonban már rajthoz tudott állni, s bár voltak kisebb fájdalmai, így is a remek hatodik helyen ért célba, ami egyúttal jelezte azt is, hogy valóban rendkívül versenyképes az Aston Martin. A Szaúd-arábiai Nagydíj csütörtöki sajtónapján a Formula.hu jelenlétében adott helyzetjelentést a csuklója állapotáról a kanadai pilóta:

„Eléggé fájdalmas volt a Bahrein utáni hétfő, de az egy jó hétvége volt a csapat számára, szóval megérte a fájdalmat! Napról napra jobban érzem magam. Úgy vélem, a legrosszabb részen már túl vagyok. Még mindig nem vagyok százszázalékos, némi időbe telik, amíg ezek meggyógyulnak. De egyértelműen jobban érzem magam, mint tíz napja vagy amikor Bahreinben voltunk.”

f1-stroll-dzsidda-day0

fotó: DPPI

„Semmi értelme” – nevet a Red Bull a Mercedes–Aston pletykákon

Mi is beszámoltunk arról a nemcsak elsőre, hanem sokadjára is teljesen abszurdnak ható sajtópletykáról, miszerint a Mercedes úgy dönthet, hogy amennyiben nem javul a teljesítményük belátható időn belül, inkább az őket az erősorrendben szemlátomást átlépő motorpartnerüket, az Aston Martint támogatnák. Nem meglepő, hogy ezen a felvetésen csak nevetni tudott a regnáló világbajnok Red Bull F1-es tanácsadója, Helmut Marko:

„Miért segítene a Mercedes erősebbé válni egy riválisnak? Ennek semmi értelme. Az együttműködés ellenére végső soron az Aston Martin a Mercedes ellenfele a személyautók piacán. A Mercedes most mindent meg fog tenni azért, hogy feledtesse a csalódáskeltő szezonkezdetet. Ezen ambiciózus feladat mellett nincs tér az Aston Martin segítésének” – nyilatkozta Marko a Sport1.de lapnak. Az AlphaTaurit irányító Franz Tost szintén nonszensznek nevezte a pletykát, rámutatva arra is, hogy a szabályok szerint a motorgyártóknak mindenki számára egyforma technikát kell biztosítaniuk, így eleve kizárt egy csapat favorizálása.

f1-wolff-stroll

Betegség miatt kihagyja a csütörtöki médianapot Max Verstappen

A Bahreini Nagydíj nyertese gyomorbántalmakkal betegeskedett az elmúlt napokban – derült ki a versenyző és Red Bull közösségi médiás posztjából. A holland azóta meggyógyult, de késve indult el Szaúd-Arábiába, azért pénteken, a szabadedzések napján érkezik csak meg a pályára. A mai médianapon az FIA engedélyével nem vesz részt.

„Újra rendben érzem magam, miután nem voltam jól pár napig egy gyomorpanasz miatt. Ennélfogva sajnos egy nappal el kellett halasztanom az utazásom, így nem leszek a pályán péntekig. Találkozunk Dzsiddában!” – posztolta Verstappen, akinek szabadedzéseken való részvétele miatt ez alapján nem kell aggódni.

Cáfolja a Haas, hogy orosz szankciókat sértett

Kedden jelent meg egy riport az amerikai PBS televízióban, hogy a Haas Automation – Gene Haas gépipari vállalata, a Haas F1 Team partnere – az Egyesült Államok exportra vonatkozó szankcióit megsértve gépeket és alkatrészeket juttatott el Oroszországba. A Haas vehemensen cáfol, még a Formula-1-es istálló oldalára is kikerült a közlemény, amely szerint a sztori hamis, mind általánosságban, mind egyes kijelentéseiben.

A Haas közleménye hangsúlyozza, mindig betartotta az USA szankciós intézkedéseit, és 2022. március 3-tól kezdve nem exportált gépeket Oroszországba, valamint önként felbontotta szerződését az az orosz piacon érdekelt viszonteladójával, törölve 50 gépre vonatkozó rendelést – annak ellenére, hogy a szankciók erre nem kötelezték volna a céget. Az a 18 gép, amelyről a beszámoló említést tesz, még március 3. előtt indult útjára Oroszországba.

A közlemény kiemeli, ezeket a tényeket a tévécsatorna riporterével is közölték a műsor sugárzása előtt. Kitérnek a Formula-1-es vonatkozásra is: a Haas önkéntes elhatárolódását az orosz piactól jelzi, hogy felbontották a szerződést a versenycsapat főszponzorával, amivel több millió dollárt veszítettek el. „Extrémen felelőtlen egy ilyen rossz forrásokon alapuló, szenzációhajhász hírt leadni, amely alapvető tényeket hagy figyelmen kívül” – támadja a közlemény a tévécsatornát.

„Schumacher alatt vált modernné a Formula–1”

A Feeder Series című, fiatal versenyzőkkel foglalkozó podcast legújabb adásának vendége a Williams juniorversenyzője, Zak O’Sullivan volt, akit többek között arról is megkérdeztek, kivel töltene el egy napot, ha bárkit választhatna az F1 történetéből. Az F3-ban szereplő fiatal brit választása Michael Schumacherre esett, s meg is indokolta, miért esett rá a választása:

osullivan

„Nemcsak szupersikeres volt, de meg is változtatta a modern motorsportot a felkészülést, valamint a részletekre való odafigyelést illetően. Rengeteg különböző fajta autóval versenyzett, s a sport is sokat változott a karrierje során. Amikor a kilencvenes években csatlakozott, még régimódi volt az F1, például hagyományos sebességváltókat használtak, míg 2012-re minden nagyon modern lett, szinte olyan, mint napjainkban.”

„Bár a karrierje nem a leghosszabb volt, Raikkönené is hasonló, Alonso pedig ezt is túlszárnyalja, de az időszak, amit végigversenyzett, roppant érdekes, már csak azért is, mert a sport rengeteget változott” – folytatta O’Sullivan, majd hozzátette: „Örömmel meghallgatnám arról, amit átélt, a fejlődésről, a versenyzők és a mérnökök változásáról, hiszen ebben az időszakban vált az F1 igazán modernné.”

michael-schumacher

A világ legkevésbé meglepő F1-es híre

Ha valaki esetleg azon töprengett volna, láthatjuk-e akcióban az intermediate és a vadonatúj esőgumikat a hétvégén, nos a válasz... Nem. 

A hétvége időjárás-előrejelzése aligha meglepő módon 0 százalékot ad az esőre mindhárom nap, az edzések idején a hőmérséklet 23 és 27 fok között mozog majd várhatóan, míg a nagydíjra 25 fokot jósolnak.

perez-2022

A képen Sergio Perez nem az esőcseppeket törölgeti az arcáról

Kollégánk jelentkezik a Szaúdi-arábiai Nagydíj helyszínéről!

Holnap, azaz csütörtökön a sajtónappal megkezdődik a dzsiddai F1-es hétvége, melyen utazó tudósítónk, Mészáros Sándor is jelen van, akinek videós bejelentkezései megtalálhatóak lesznek különböző felületeinken. A mai videó az alábbi képre kattintva tekinthető meg:

dzsidda-2022

Horner úgy érzi, ő az Antikrisztus a Hamilton-szurkolóknak

Christian Horner a Telegraphnak nyilatkozva többek között arról is beszélt, mennyi támadás érte őt és csapatát a brit szurkolók részéről egyfelől a 2021-es szezonzáró, másfelől a költségsapka túllépése kapcsán. A Red Bull első embere keményen fogalmazott, és kiállt csapata mellett:

horner-bahrein

„Az átlagos Hamilton-szurkoló számára valószínűleg egyfajta Antikrisztus vagyok. De nem kérek elnézést azért, mert kiállok a csapatomért, megvédem őket. Tudom, hogy nem csaltunk tavaly” – mondta, majd hangsúlyozta az istálló kettős, osztrák–brit identitását. „Persze, osztrák tulajdonú csapat vagyunk és büszkék is vagyunk erre. De Nagy-Britanniában van a székhelyünk, a csapatfőnök brit, és a munkaerőnk 85 százaléka is brit.”

Horner a feleségére, Gerire is kitért: „Végső soron elégedett vagyok azzal, aki vagyok, és boldog vagyok a családommal. Ha minden kritikára odafigyelnék, nagyon elbizonytalanodhatnék. Ez az egyik dolog, amivel kapcsolatban Geri tanácsot adott nekem, egyszerűen annyit mondott, hogy ne tedd!

WEC: Biztonsági aggályok a szezonnyitó előtt

A hétvégén startoló endurance-világbjanokság prológján több olyan baleset is történt, mely biztonsági problémákra mutatott rá. David Heinemeier Hansson azt követően törte össze prototípusát, hogy ütközött a bokszba húzó Thomas Flohr GT-jével – ezt az okozta, hogy a jóval gyorsabb prototípusok gyakran a más szakágakban nem tipikus előzési pontnak számító, a kanyarból kifelé vezető külső íven előzik a GT-ket, a bokszbejárat felé pedig épp egy ilyen ívről kell jobbra húzni.

Az FIA gyorsan lépett, és azonnal visszaállította a bejárat tavalyi kialakítását, mely szintén nem tökéletes, de Sebastien Buemi és James Calado is úgy nyilatkozott, hogy ez a jobb megoldás. Utóbbinak, a Ferrari többszörös világbajnok gyári versenyzőjének szintén volt egy balesete, mely ugyancsak aggályokat vetett fel – ám ezeket nem lesz ennyire egyszerű orvosolni. A brit pilóta hideg gumikon törte meg a Ferrari elejét, s ennek kapcsán vetette fel, hogy érdemes lenne felülvizsgálni a gumimelegítés most télen történt betiltását – tekintettel a mezőnyt alkotó amatőr versenyzőkre, s az olyan hűvösebb helyszínekre, mint amilyen például Spa–Francorchamps.

„Képzeljük csak el, hogy Spában kijövök a bokszból és az 5 fokban elindulok az Eau Rouge felé. Belegondolni is szörnyű, mi történhet… Óriási lesz a sebességkülönbség egy teljes tempóval száguldó autó és egy olyan között, melynek csak párszáz métere volt megmelegíteni az abroncsokat.”

wec-ferrari-2023

Ekkora a baj a Hondánál: külső gyártó tervezheti a vázat nekik a MotoGP-ben

Az osztrák SpeedWeek értesülései szerint a Honda felkérte a Moto2-es mezőny jelentős részét ellátó Kalexet, hogy tervezzen nekik vázat az RC213V-hez. A lépés jól jelzi, mekkora bajban is van a HRC, amely évtizedekig legendásan híres volt arról, hogy a motor minden elemét házon belül tervezte és gyártotta le – viszont nem előzmény nélküli, hiszen már a tavalyi szezon végén a Kalex gyártott neki új alumínium lengővillát. A lap úgy tudja, a Spanyol Nagydíj környékére készülhet el az új váz, amelyet vélhetően a Jerezt követő teszten próbálhatnak ki először.

A Honda látványosan nem találja a megoldást az utóbbi idők gondjaira: Marc Marquez például négy különböző motorral kezdte meg a februári sepangi tesztet, amelynek végén azt érezte a legjobb változatnak, ami tulajdonképpen megegyezett a novemberi valenciai gyakorláson próbálgatott géppel, majd a múlt hétvégi portimaói teszten ugyancsak maradtak a Malajziában használt verziónál. Hogy mennyire egy helyben toporog a Honda pillanatnyilag a MotoGP-ben, arról a Formula Motocast friss tesztértékelő-szezonbeharangozó adásában is beszéltünk:

 

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen elmondta, mit becsül igazán Perezben

Sergio Perez 2021-ben csatlakozott a Red Bullhoz, azaz a harmadik szezonjának vágott neki Max Verstappen csapattársaként a Formula-1-ben. Néhány villanást leszámítva a mexikói rendszerint elmaradt az ez idő alatt kétszeres világbajnok holland teljesítményétől, de talán éppen ennek köszönhető, hogy egy-két kisebb súrlódástól – mindenekelőtt a tavalyi brazíliai esetet érdemes kiemelni, ahol Verstappen a csapat kérésére sem adta át a pozícióját kollégájának – eltekintve viszonylag jó viszony alakult ki a két versenyző között. Verstappen a Daily Mailnek adott interjúban, amelyben Lewis Hamiltonról és Lando Norrisról is beszélt, azt is elmondta, mit kedvel igazán Perezben:

„Sokkal jobban megismertem Checót az elmúlt években. Briliánsan vezetett a csapat számára, amikor Abu Dhabiban megnyertem az első címemet. Szuper volt aznap. Korábban riválisok voltunk, különösen akkor, amikor a Toro Rossónál kezdtem, aztán viszont sikerült személyesebben is megismernem őt. Amit kedvelek benne, hogy egy családközpontú férfi és igazán törődik a barátaival. Az F1 rendkívül fontos és sikereket akarsz, de nem jelenti a világ végét, ha ez nem sikerül. Én is ugyanígy gondolkodom. Mindketten nyertünk futamokat, ő a legeredményesebb mexikói pilóta, de ez nem minden, hiszen az életed nagy része folytatódik azt követően is, hogy abbahagytad a versenyzést.”

f1-verstappen-perez-redbull-bahrein_1

Vége a trükközésnek: változik a dzsiddai DRS-érzékelő

Az eddig lefutott két dzsiddai F1-es futamon egyaránt fontos szerepet kapott a győzelemért vívott csatában az utolsó DRS-zóna érzékelési pontja: Max Verstappen és Lewis Hamilton macska-egér játéka 2021-ben ütközésig fajult, de a tavalyi nagydíjon is igyekezett azon taktikázni a vezetésért harcoló Leclerc és Verstappen, hogy az érzékelési pontnál még riválisuk mögött legyenek, s így ők nyithassák szárnyukat a célegyenesben.

Éppen ezért az érzékelési pontot idénre áthelyezték a féktávról magába az egyenesbe, a kanyar után 170 méterrel, aminek következtében már egyik félnek sem éri meg szándékosan visszafogni magát, ha egyébként képes lenne előzni már az utolsó kanyar előtt. A pálya további módosításairól itt, míg Kevin Magnussennek a változtatásokról alkotott véleményéről itt írtunk.

verstappen-leclerc-2022