109G-vel csapódott be Sting Ray Robb a vasárnapi IndyCar-futamon
https://formula.hu/parc-ferme/38190
Komoly balesettel zárult a második iowai IndyCar-futam: Sting Ray Robb az utolsó körben eltalálta Alex Rossi autóját, amitől a levegőbe emelkedett, és többször átfordult. A balesetbe Kyle Kirkwood és Ed Carpenter is belekeveredett, s utóbbi ki se tudott szállni autójából, amíg az oválspecialista veterán Carpenter versenygépét le nem szedték az övé tetejéről. A hétvégén ismét autóba ülő amerikai versenyzőre 109G erő hatott, így nem is csoda, hogy egy időre elvesztette az eszméletét.
„Ahogy a levegőben repültem, majdnem szemmagasságban látta a kerítés tetejét. Akkor felismertem, hogy komoly bajban vagyok, még mindig kapaszkodtam a kormányba, de mivel mintha lassított felvétel lett volna, volt időm még a levegőben elengedni, és belekapaszkodni a biztonsági övbe. Miközben lefelé tartottam, eszembe jutottak a korábbi esetek, amikor mások a levegőbe repültek, mint Hinchcliffe, Dixon a Speedwayen vagy Pagenaud tavaly. Az 112G volt, az enyém most 109. Igazából rosszabbul kellene lennem mint, ahogy vagyok, nem is tudom, miért vagyok ennyire rendben” – mondta a 22 versenyző a sajtó képviselőinek kedden.
Robb azt is elárulta, hogy a leérkezés után alig kapott levegőt, de ekkor még eszméleténél volt, később viszont elájult, amikor magához tért, akkor pedig annyit mondott a beavatkozóknak, hogy „nincs túl jól”. A válasz ennyi volt: „Tudjuk.” Szerencsére a legsúlyosabb sérülése is annyira banális volt, hogy utólag maga is csak nevet rajta:

„A legkomolyabb sérülést az ujjamon szenvedtem el, ugyanis amikor kiszálltam az autóból, hozzáértem a glóriához” – utalt az IndyCarban használt aeroscreen felső peremére. „Kiderült, hogy ha fogsz némi titániumot, és párszáz láb távolságban végigdörzsölöd a betonon, akkor eléggé meleg lesz. Nem ajánlom senkinek. Megtanultam a leckét. Hólyagos lesz a kezed, ha hozzányúlsz a forró titániumhoz.”
Két kisgyermeke is elkíséri versenyeire a ralikrossz-vb-n szereplő Szabó Krisztiánt
https://formula.hu/parc-ferme/21711
Párja, Frida mellett kisfiai, Mózes és Éliás is vele tartanak a WRX fordulóira: a fotó a szezonnyitón, Abu Dhabiban készült az EKS sátrában.
„Sokat jelentett nekem, hogy itt volt a családom, a menyasszonyom és két kisfiam végigszurkolták, ezt a mondjuk úgy, hogy történelmi eseményt” – mondta el Szabó Krisz, aki a támogatásnak is köszönhetően kiváló negyedik hellyel mutatkozott be a világbajnokságon.

85 éves edző tréningezi a vb-motorost
https://formula.hu/parc-ferme/21708
A Yamaha Superbike-versenyzője, a holland Michael van der Mark a kulisszák mögé kalauzolta a kamerákat, hogy bemutassa egyáltalán nem mindennapi edzőjét: a 85 éves Frans van Leeuwent.
Van der Mark pályafutása kezdete óta együtt dolgozik a szakemberrel, aki már az apját is edzette. A videó legelképesztőbb része, amikor Frans bácsi beszáll a gyakorlatokba.
Beszáll az LMP2-be az orosz limuzingyártó Aurus
https://formula.hu/parc-ferme/21710
Érdekes név tűnt fel az ELMS (European Le Mans Series) nevezési listáján: az LMP2 kategória címvédője, az orosz G-Drive Racing versenygépeként az Aurus 01 Gibson szerepel. A versenyzők Jean-Eric Vergne, Norman Nato, Roman Ruszinov és Job van Uitert lesznek a hétvégén Le Castellet-ben induló szezonban.
Az Aurus az az orosz limuzingyártó vállalat, amely többek között Vlagyimir Putyin elnök szolgálati autóját is biztosítja. A valóságban nem arról van szó, hogy építettek egy LMP2-es prototípust: egyszerűen az Oreca 07 Gibsont nevezték át.

Raikkönen, a tréfamester: Ezért nem visel különleges sisakot az ezrediken
https://formula.hu/parc-ferme/21709
A Formula-1-es világbajnokság 1000. nagydíjának nagy feneket kerítenek Kínában, ebből az apropóból a legtöbb pilóta sisakjának szokásos színein is változtatott. Számos fejvédőn feltűnik az 1000-es szám, a Renault-versenyzők retró kinézetű dizájnt kaptak, mások régi pilóták előtt tisztelegnek, Alexander Albon Bira hercegnek, George Russell Juan Pablo Montoyának adózik.
Megkérdezték Kimi Raikkönent is, ő készült-e valamivel sisakfronton, mire tréfásan így válaszolt: „Nem. Egy arcnál nyitott sisakot akartam, de szabályba ütköző gondok voltak vele.”

Új MGU-K jár minden Renault-motorhoz erre a hétvégére
https://formula.hu/parc-ferme/21712
A bahreini, borzasztóan kínos páros kiesést az MGU-K hibájára vezette vissza a Renault F1-es csapata, sőt, Carlos Sainznál is ez az alkatrész okozott problémát Ausztráliában, úgyhogy a gyártó úgy döntött, a kínai hétvégére mind a négy autóban (a két gyári Renault-ban és a két McLaren-Renault-ban is) beveti az új MGU-K-t. Cyril Abiteboul, a franciák vezére szerint Nico Hülkenberg esetében az egész motort ki kellett cserélni, mert az MGU-K megrongálta és Sainz erőforrásában is károkat okozott a meghibásodó alkatrész - a németnél a belsőégésű motor mellett az MGU-H és a turbófeltöltő is új ezen a hétvégén.

fotó: dppi
Ilyen stílusban csak Raikkönen tud minket körbevezetni egy F1-es pályán
https://formula.hu/parc-ferme/21705
A finn szokás szerint nem lelkesedte túl a kötelező feladatot, mely szerint egy videóban kell elmagyaráznia, hogy mit kell csinálni egy körön a kínai pályán. A videó megtekinthető a Youtube-on:
Hajnalban kezdődik az F1, ne maradj le az eseményekről!
https://formula.hu/parc-ferme/21706
Péntek
4:00-5:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
8:00-9:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
10:30-11:20 Superbike, első szabadedzés
15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés
16:55-17:40 MotoGP, első szabadedzés (Spíler 1)
21:10-21:55 MotoGP, második szabadedzés (Spíler 1)
A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

fotó: dppi
Két magyar versenyző is indul a ralikrossz-vb következő versenyén
https://formula.hu/parc-ferme/21707
A szezonnyitón, Abu Dhabiban első nekifutásra kiváló negyedik helyet szerző Szabó Krisztián (EKS) mellett Kárai Tamás, a kétszeres magyar bajnok is rajthoz áll április 27-28-án Barcelonában a Kárai Motorsport Sportegyesület Audi A1-esével, derül ki a most közzétett nevezési listából.
Káraival együtt négy alkalmi induló lesz a 15 állandó pilóta mellett: Chris Hoy (hatszoros olimpiai bajnok kerékpáros, ELMS-bajnok, aki debütál a ralikrosszban), a 72 éves Herve Knapick és Jani Paasonen.

Nézd itt élőben Felipe Massa és Francesco Totti futballcsapatának mérkőzését
https://formula.hu/parc-ferme/21704
A Róma ePrix előtt az ezúttal kizárólag a Formula-E pilótáival felálló Nazionale Piloti és az AS Roma legendái csapnak össze egy jótékonysági mérkőzésen, amelyet az alábbi videóban 17:55-ös kezdéssel élőben közvetítenek.
A pályára lépő játékosok listája ide kattintva megtalálható.
Megidézik az első thai versenyző szellemét Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/21703
A Formula-1-es világbajnokság első futamán is rajthoz állt egy thaiföldi versenyző, meg az 1000.-en is. A kettő között viszont nem nagyon, illetve ott is csak ők ketten, hiszen Bira herceg utolsó, 1954-es Spanyol Nagydíja és Alexander Albon idei érkezése között nem is volt más képviselője az országnak a mezőnyben.
Kettőjük története viszont összefonódik az 1000. futam alkalmából, Albon ugyanis honfitársáról emlékezik meg a sisakján. A Red Bull-logók kötöttségei ugyan nem engednek nagy mozgásteret, plusz az 1950-es években a pilóták nemhogy a sisakfestéssel, de a sisakokkal sem nagyon foglalkoztak még, így nem is nagyon lenne mit leutánozni rajta, de a Toro Rosso pilótája azért kitalált egy dizájnt, amellyel tiszteleg Bira herceg és az ő autójának kék-sárga festése előtt.



Sárkányok ugráltak, Verstappenék meg unott arccal nézték
https://formula.hu/parc-ferme/21702
Ennek a videónak minden eleme tagadhatatlanul kínai, még a színárnyalatok is (amiket valószínűleg olyan nagyon sokat azért nem kellett babrálni, elvégre a háttér a szmog miatt ígyis-úgyis szürke). Azért ennyi alapján kijelenthetjük, hogy nem ez volt a Red Bull-pilóták valaha volt legélvezetesebb PR-eseménye.
De miért reklámoz az F1 egy fürdő majmot?
https://formula.hu/parc-ferme/21701
Csütörtök délután megjelent egy meglehetősen tarka versenyautó a sanghaji pálya célegyenesében, és vele együtt elkezdtek feltűnni az "A Bathing Ape" (magyarul: egy fürdő majom) feliratok is az F1 körül. Elsőre nehéz hova tenni ezt az egész jelenséget, ám mindössze arról van szó, hogy egy világszinten kevésbé ismert japán cég is igyekszik meglovagolni az 1000. világbajnoki futam körüli felhajtást. Az A Bathing Ape egy ruházati cég, amely az autón is láthatóhoz hasonló dizájnnal dob piacra öltözködési termékeket, most pedig 15 perc hírnévre törve egy modellautót is ilyenre színezett a figyelemfelkeltés jegyében.
Fölhúznátok egy ilyen színű ruhát?



Vettel feketébe rejtőzött a reptéren, de így sem menekülhetett
https://formula.hu/parc-ferme/21700
Hiába próbálta teljesen fekete sapkában és kabátban kerülni a feltűnést Sebastian Vettel a sanghaji reptérre való megérkezésekor, rá is pontosan ugyanaz a sors várt, mint a magát egyáltalán nem rejtegető, hivalkodó szerelésben megjelent Lewis Hamiltonra. Az érkezése miatt ide csoportosult kínai rajongókat ennyivel nem lehetett megvezetni, őt is azonnal kiszúrták. Azt viszont azért sikerült elérnie a németnek, hogy ne csak őt ünnepeljék, így elénekeltette a rajongókkal a köszöntőt saját trénere, Antti Kontsas születésnapja alkalmából, amit ő maga vett videóra.
This what Seb recorded. Fans and Seb singing happy birthday to Antti.
— Daphne Soh 다프네 (@miyake9) April 10, 2019
credits: KissGoodbyeabb (Weibo)#sebastianvettel #vettel #seb5 #anttikontsas #scuderiaferrari #f1 #chinesegp #Race1000 pic.twitter.com/hMSOhKcA7v
Így nézett ki mindez a másik oldalról:
Singing Happy Birthday to Antti pic.twitter.com/AbRHFJVebX
— LanlanluSebV (@SebVettel0115) April 10, 2019

Terjed az F1-es hangátverés: lassan már nem is lesz menő, aki nem harsonázik a motorján
https://formula.hu/parc-ferme/21699
Két hete hódította meg az internetet egy videó, amelyben a kanyarból egyszer csak előtörő, F1-es autó hangjával közeledő járműről kiderül, hogy valójában egy motoron ülő férfi rézfúvós hangszere tévesztette meg a hallgatóságot.
Most Sanghajba érkezve az F1 sajtófőnöke, Matteo Bonciani találkozott egy ugyanilyen szórakoztató előadással. Nincs is annál jobb hely az utánzatok készítésére, mint Kína! A poén viszont alighanem még a századik különféle előadás során is ülne.
Chinese’s creativity ... @fia @F1 pic.twitter.com/psH1DK3Lnj
— Matteo Bonciani (@MatteoBonciani) April 10, 2019
Rég voltak annyira eltérőek az F1-es első szárnyak, mint idén
https://formula.hu/parc-ferme/21685
Az új szabályok új szabályértelmezéseket hoztak magukkal a 2019-es F1-es szezonba. A fő fókuszban az első vezetőszárnyak állnak, és érdekes látni, hogy a Mercedes és a Ferrari a skála két ellentétes végén áll! Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában bemutatjuk mind a tíz csapat megoldását.

Amiben Hamilton már veri Schumachert: a leghatékonyabb F1-es futamgyőztesek
https://formula.hu/parc-ferme/21698
A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája tett közzé egy videót, amelyben a sportág történetének tíz leghatékonyabb futamgyőztesét mutatja be - vagyis hogy ki hány százalékát nyerte meg azoknak az F1-es versenyeknek, amelyeken rajthoz állt. A videó megtekinthető a Youtube-on:
Megvédte Vettelt a Mercedes e-sport csapatának magyar pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/21697
Bereznay Dániel részletezte véleményét Sebastian Vettellel szemben.
Hatalmas őrület fogadta Hamiltont Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/21696
A Mercedes világbajnoka posztolt arról, hogy hogyan fogadták:
Thanks so much for the warm welcome, you guys are awesome! #teamlhchina pic.twitter.com/EDYgrqmda6
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) 2019. április 10.
Remekeltek a magyar gokartosok a Közép-európai Rotax bajnokságon
https://formula.hu/parc-ferme/21695
A Magyar Gokart Szövetség közleménye:
Taroltak a magyar versenyzők a CEE Rotax Max Challenge (Közép-európai Rotax bajnokság) első forduláján Adrián. Négy kategóriát magyar versenyzők nyertek meg a hatból! MicroMaxban Krausz Dániel, MiniMaxban Krózser Menyhért, Max Seniorban Kovács Zsombor, DD2 Mastersben pedig Fodor Géza állt fel a dobogó legfelső fokára. Az eseményen összesen 166 versenyző indult, ebből 28 magyar gokartos. Szívből gratulálunk mindenkinek, kemény futamok voltak.
További képek:
Díjátadó: https://bit.ly/2FXNvA4
Életképek: https://bit.ly/2Im4lLO
A Gokart Országos Bajnokság 2019. április 20-án indul a Kakucs Ringen, szeretettel várunk mindenkit!

Hét éve még nagy öröm volt a Mercedes győzelme
https://formula.hu/parc-ferme/21694
A Kínai Nagydíjon, 2012-ben szerezte meg Nico Rosberg pályafutása első győzelmét, ami egyben a márka első sikere volt csapatként 1955 óta. Alább összefoglaló látható a verseny eseményeiről, amit akkor általános öröm övezett, hiszen a 2010-ben visszatérő németek rögös utat jártak be a diadalig. Manapság sokan visszasírják azt az időt…