DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 6. hétfő

Vinales körrekorddal, Marquez bukással nyitott a Sachsenringen

Alig néhány nappal az asseni futam után már a Sachsenringen, a Német Nagydíj pénteki edzésein gurult pályára a MotoGP mezőnye. A délelőtti tét nélküli tréningen a vb-éllovas Jorge Martin volt a leggyorsabb, megelőzve a bukást is begyűjtő Marc Marquezt, de persze a lényegesebb a délutáni egyórás gyakorlás volt, ahol eldőlt a Q2-es helyek sorsa. Ez az edzés azonban nem alakult problémamentesen, Fabio di Giannantonio nagy tempójú kicsúszása után a légfal is megsérült az 1-es kanyarban, így közel negyed órára félbe kellett szakítani a körözést.

motogp-marquez-crash

Mások is buktak persze az edzésen, Marco Bezzecchi, Pedro Acosta, Enea Bastianini és Joan Mir mellett Marc Marquez is hatalmasat esett, méghozzá a Vízesés névre hallgató 11-esben. A nyolcszoros világbajnok később – miután visszatért a pályára és megfutotta az aktuális első helyet érő kört – az orvosi központba is benézett a balesete után.

motogp-vinales_1

A legjobb köridőt, egész konkrétan egy 1:19,622-es pályacsúcsot Maverick Vinales futotta meg az Apriliával. Martin második lett, míg az őt tízpontos távolságból üldöző Francesco Bagnaia az ötödik. Közéjük Miguel Oliveira és Raul Fernandez, a top 10-be és ezzel a Q2-be pedig Bastianini, Morbidelli, Acosta, Di Giannantonio és Brad Binder fért még be. Marquez végül a 13. helyig csúszott hátra a hajrában, így neki a Q1-ben is lesz jelenése. A mezőny amúgy nem volt teljes, az Assenben kézsérülést szenvedő Aleix Espargaro már délelőtt visszalépett.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Maverick Viñales Aprilia 1'19.622  
2. Jorge Martín Pramac Ducati 1'19.962 0.340
3. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'19.984 0.362
4. Álex Márquez Gresini Ducati 1'20.029 0.407
5. Francesco Bagnaia Ducati 1'20.061 0.439
6. Enea Bastianini Ducati 1'20.085 0.463
7. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'20.086 0.464
8. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'20.142 0.520
9. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'20.280 0.658
10. Brad Binder KTM 1'20.284 0.662
11. Jack Miller KTM 1'20.285 0.663
12. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'20.344 0.722
13. Marc Márquez Gresini Ducati 1'20.384 0.762
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'20.407 0.785
15. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'20.613 0.991
16. Johann Zarco LCR Honda 1'20.668 1.046
17. Luca Marini Repsol Honda 1'20.868 1.246
18. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'20.886 1.264
19. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'20.901 1.279
20. Remy Gardner Yamaha 1'21.405 1.783
21. Stefan Bradl Honda 1'21.574 1.952
22. Joan Mir Repsol Honda 1'21.847 2.225

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Szenteste sem állt le a rehabilitációval Robert Wickens

Robert Wickens, az IndyCarban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai versenyző számára nincs olyan, hogy ünnepnap. Cserébe viszont óriásit lépett előre a gyógyulási folyamatban, a szó szoros és átvitt értelmében is: ebben a videóban immár elég volt neki egy bot is ahhoz, hogy járni tudjon.

 

Cukiságbomba: Buttonék „kis ajándékot” találtak a fa alatt

Ez az első karácsony, hogy a 2009-es F1-es világbajnok, Jenson Button és felesége, Brittny Ward nyáron született közös gyermekükkel, Hendrix Jonathan Buttonnal tölthették a karácsonyt, és jelezve, hogy számukra idén ő volt a legnagyobb ajándék, be is rakták a kisfiút a fa alá.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Found a little gift under our tree! @hendrixbutton

Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés,

 

Ötletes képeslappal kíván boldog karácsonyt az F1

Bernie Ecclestone hagyományos, pikírt üdvözlőlapjáról már hírt adtunk, de a Formula-1 hivatalos Twitter-csatornáján is megosztottak egy igen ötletes képeslapot. Érdemes néhány részletet külön is kiemelni róla, mint például a szárnyakat kapó Red Bull-osok, a jakuzzizó finnek vagy épp a cipőjéből ivó Ricciardo:

f1-karacsony-1

Forrás: Formula-1 Twitter

Hamilton kutyáját is annyira elkapta a karácsonyi hangulat, hogy kedve támadt dalra fakadni

Legalábbis úgy tűnik a hatszoros F1-es világbajnok által megosztott videón, mintha Roscoe énekelni próbált volna…

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton) on

Így karácsonyozik a friss világkupagyőztes Michelisz Norbert

Bő egy héttel ezelőtt még a WTCR sepangi szezonzáróján szerepelt és nyert bajnoki címet, de úgy tűnik, Norbiéknak azért jutott ideje például a karácsonyfa-vásárlásra is. A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét elérő pilóta felesége és két kislánya társaságában kíván boldog karácsonyt:

 

Tudjátok, hány bokszkiállás volt 2018-ban összesen?

A Grill the Grid elnevezésű videósorozatban ezúttal bónusz kérdésként megkapták a pilóták, hogy szerintük hány bokszkiállás történt a 2018-as szezon során. Nem lőnénk le előre a poént, de annyit elmondunk, hogy az egyik csapat szinte telibe eltalálta a háromjegyű számot!

A tökéletes csúcsdísz nem léte...

De bizony, hogy létezik! Mi kiégtünk az angyalszárnyas Lando Norristól, aki még bólogatni is képes!

 

A Raikkönen család gyönyörű tájról kíván boldog karácsonyt

Kimi Raikkönen, felesége Minttu Virtanen és két gyermekük, Rianna, valamint Robin a meseszép svájci Alpokból kívánnak boldog karácsonyt szerte a világon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Merry Christmas from Räikkönen family!

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Így készül a 2020-as Dakarra Carlos Sainz

A kétszeres Dakar-győztes Carlos Sainz, a jelenleg a McLarennél versenyző Carlos édesapja már javában készül a jövő évi sivatagi kihívásra: "Az előttünk álló versenyen szinte alig lesznek emelkedők, viszont óriási lesz a hőség, éppen ezért ehhez illő edzéstervet dolgoztunk ki. Azok, akik szeretik a sportot, sosem hagyják abba a gyakorlásokat, de én idén szeptembertől még keményebben edzem. Ha valaki ilyen sokáig ül és ennyi bukkanót kell elviselnie, az bizony hatással lesz az ember nyakára. Büszke vagyok rá, hogy ismét részt vehetek ezen a viadalon, ahogyan arra is, hogy én vagyok a Dakar legidősebb győztese. Már nincs túl sok időm az autósportban, de kiélvezem, hogy még mindig itt lehetek, amíg azt nem érzem, hogy ideje megállnom" - mondta Carlos Sainz.

 

Kellemes ünnepeket kíván az Autósport és Formula Magazin

Valentino Rossiék is boldog karácsonyt kívánnak

Az öltözékek alapján nagy karácsonyi buli készül a MotoGP-versenyzőknél.

 

Az év legviccesebb pillanatai - mikor egy F1-es visz el egy körre

Sztárok, hétköznapi emberek, egy Formula-1-es pilóta oldalán nem számít ki vagy, biztos lehetsz benne, hogy nem marad rajtad szárazon ruhadarab, ha beülsz mellé egy körre. 2019 legviccesebb pillanatai a Pirelli Hot Laps akcióból:

Így kíván kellemes ünnepeket az Alfa Romeo csapata

Benne a két pilótával, Antonio Giovinazzival és Kimi Raikkönennel.

 

Mikor megkérdik, hogy mennyire várom a karácsonyt

Na jó, ehhez nem is kell sok kommentár, viszont indíthatnánk egy petíciót, hogy ez minden évben kikerüljön az oldalra karácsonykor!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Might post this every Christmas ngl . #F1 #Formula1 #Kimi #Raikkonen #Throwback #TB @kimimatiasraikkonen

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Két héttel a Dakar előtt cserélte le feleségét a navigátorülésben Peterhansel

Még el sem kezdődött a 2020-as Dakar Rali, máris nem várt nehézséggel szembesült a legnagyobb terepraliverseny 13-szoros győztese, Stephane Peterhansel, aki most először készült közös részvételre feleségével. Andrea (lánykori nevén Mayer) maga is többszörös Dakar-résztvevő, motorral és autó pilótájaként is teljesítette már a versenyt, utóbbival 2004-ből egy ötödik helye is van. Akkoriban ismerkedtek meg Peterhansellel, viszont csak nemrég kezdtek el komolyan együtt is versenyezni. Idén ott voltak az FIA Tereprali-világkupa több fordulóján is, Kazahsztánban és Marokkóban is dobogót szerezve (a férj vezetett, a feleség navigált az X-raid Miniben), minderre felkészülésként tekintve a 2020-as Dakarra. "2018-ban házasodtunk össze, és nászútként tekintettem erre az egészre" - mondta a Dakar-indulásról a feleség nemrégiben a Red Bull honlapján.

Most azonban kiderült, hogy Andrea Peterhansel mégsem lehet ott a férje mellett Szaúd-Arábiában, miután egy nem konkretizált orvosi vizsgálaton nem hagyták jóvá számára a részvételt. Az 54 éves versenyző mellé így a portugál Paulo Fiuza ugrik be navigátornak, akivel korábban már szintén dolgoztak együtt.

A 2020-as Dakar Rali január 5-én kezdődik. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No matter what you do - do it with love.... #abudhabidesertchallenge #xraid #mini #redbull #bfgoodrich

Andrea Peterhansel (@andreapeterhansel) által megosztott bejegyzés,

Kiszámolták: az 1749 éves Télapó csúcssebessége 4705882 km/óra

A 2021-ben induló új sorozat, az Extreme-E nemcsak az építkezéssel halad jól, de a közösségi médiás poénkodás térképére is fellépett.

Attól most megkíméltük magunkat, hogy kifürkésszük, van-e valamilyen algebrai számítás a feltűntetett sebességérték mögött, és tényleg kell-e ennyi a Télapónak, hogy egy éjszaka alatt meglátogassa a 840 millió keresztény családot, ha mindegyiknél eltölt egységnyi időt. Mindenesetre a 9 rénszarvaserővel rendelkező szán a világ kétségtelenül legerősebb járművének számít ezzel. A Télapó meg a legöregebb versenyzőnek. 

Autóversenyzők mutatják be, milyen lesz a karácsonyod

A családdal töltött első napon még egymás nyakába ugrotok, a másodikon már vitáztok, a harmadikon meg már egyenesen összetöritek a másikat? A Formula-E saját felvételeiből rakta össze, hogyan is telnek az ünnepek egy "átlagos" családban.

Oktatják a pilótákat Ecclestone karácsonyi üdvözlőlapján

Lehet, hogy már 89 éves és nem ő irányítja az F1-et, de Bernie Ecclestone továbbra is tartja magát élete egyik legjobb szokásához, és megrajzoltatja valakivel azt a karikatúrát, ami aztán „Bernie karácsonyi üdvözlőlapja” néven kerül a nyilvánosság elé.

A FOM korábbi elnöke ezúttal is elővette csípős humorát, és az F1 idén gyakran kritizált versenybírói tevékenységén ironizált. A kép szerint az FIA eligazításán ülő versenyzőkkel az alábbi szabályokat ismertetik az illetékesek:

1. A verseny rajtja előtt olvasd el a használati útmutatót.

2. Ne menj át semmilyen vonalon, bármilyen színű és bárhol is található.

3. A versenymérnökök és a pilóták közötti kommunikáció csak ügyvédeken keresztül történhet.

4. Ha balesetbe kerülsz, hibáztasd a másik versenyzőt.

5. Véletlenül se versenyezz, így elkerülheted a kizárást.

6. Ne gondolkozz, csak kövesd a csapatutasítást.

7. Ha bármiről kérdezünk, próbálj őszintének tűnni!

POTD-BE

Az F1 pilótái 2010-ben és ma

Pár nap és vége a 2010-es éveknek, ebből az apropóból a Formula-1 Instagramján egymás mellé rakták a mezőny versenyzőinek 2010-es és 2019-es fotóját.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

(part 2/3) . Another F1 trip down memory lane... which is your favourite photo?! . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Leclerc és Perez szerződése szól a leghosszabb időre

Charles Leclerc 2024 végéig hosszabbította meg kontraktusát a Ferrarival, ez alapján ő az a versenyző a mezőnyben, aki a legtovább elkötelezte magát egy csapat mellett. A biztos hellyel rendelkező pilóták listájában Sergio Perez a következő, aki 2022-ig állapodott meg a Racing Pointtal. Esteban Oconnak a Renault-val és George Russellnek a Williamsszel szól 2021-re a megállapodása, mindenki más csak 2020-ra van lekötve aktuális csapatához.