DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

„Egyetlen halálos fenyegetést sem láttam” – állítja az IndyCar-pilóta

Mint arról mi is beszámoltunk, hogy halálos fenyegetéseket kapott Theo Pourchaire a hétvégi detroiti IndyCar-futamot követően az Agustin Canapinóval történt incidense miatt. Ennek kapcsán a tavalyi F2-es bajnok, valamint a két érintett csapat, az Arrow McLaren és a Juncos Hollinger Racing is közleményt adott ki. Később aztán Canapino is bejegyzést tett közzé az ügyben, ő azonban azon túl, hogy elítéli az online bántalmazást, elsősorban azt kérte ki, hogy általánosítóan bántalmazónak állítsák be az argentin szurkolóat:

„Természetesen ellenzem a bántalmazást és a gyűlöletet. Azok, akik ilyen magatartást tanúsítanak, nem tartoznak a közösségünkhöz és nem szívesen látjuk őket itt. Emellett mi, argentinok szenvedélyesek és euforikusak vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy olyasmivel kellene vádolni minket, amik nem vagyunk. Ezért határozottan elutasítom, hogy általánosítsanak és olyan kategóriába soroljanak minket, amit nem érdemlünk meg.”

„Nem láttam egyetlen halálos fenyegetést sem olyanoknak címezni, akik azt állítják, hogy kaptak. Tavalytól a mai napig épelméjű ember nem tenne ilyet. Felháborító, hogy ilyen könnyedén vádolnak ezzel, és ezt nem engedem tovább. Ha valakik ilyet tettek, akkor ŐK NEM TARTOZNAK KÖZÉNK, és nem érdemeljük meg, hogy így tekintsenek ránk néhányak miatt, akiket HATÁROZOTTAN ELUTASÍTUNK. A rajongóink többsége tisztelettudó és kedves ember, akiket támogatok, és köszönöm nekik a folyamatos támogatást a jó és rossz időkben is” – írta Canapino. Hozzátette: ő is sok online fenyegetést kapott már, és ezekkel megtanult együttélni.

indycar-canapino

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!

Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?

 

Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter

Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”

 

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!

A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

Videón Ricciardo ijesztő incidense a rajtnál

Az Ausztrál Nagydíjat szerencsére megúsztuk baleset nélkül, de nem sokon múlt, hogy már az első métereken összetört autókat lássunk: 

A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon

A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.

Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?

2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:

 

Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon

Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:

Két keréken érkezett az F1 két főkolomposa a nyitányra

Kollégáink jelentik a helyszínről:

Verőfényes napsütésben, tomboló rajongók sorfala között, négy helyett egyelőre két keréken érkezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, a melbourne-i Albert Parkba az F1 jelenlegi két fenegyereke, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Az idény első összecsapására hangoló két pilóta ezen a hétvégén is imádja a kétkerekű közlekedési alkalmatosságokat: a Mercedes versenyzőjénél tavaly is számos alkalommal láthattuk kedvenc elektromos rollerét, amelyet ide is magával hozott, míg a Ferrari pilótája – a hétvége folyamán nem először – egy országúti bringával érkezett.

A képre kattintva galéria nyílik!

Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?

Hát most meghallgathatjátok.

 

Hol szedte össze azt a hét tizedet Vettel Hamiltonhoz képest?

Az F1 összehasonlító videója a pole-pozíciós brit és a harmadik helyre kvalifikáló német Q3-as köréről (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Hamilton

Mindenki dőljön hátra és élvezze! Volt benne hiba?

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu