Wolff: Hibáztunk Lewisszal...
https://formula.hu/parc-ferme/37963
Kevés dolog zajlik zökkenőmentesen idén Lewis Hamilton és a Mercedes között, és így volt ez Monacóban is: előbb a futam elején lett igaza a brit pilótának a csapat taktikájával kapcsolatban (amiben nem értettek egyet addig), majd a verseny közben kommunikált rosszul a bokszfal Hamilton felé.
Ez utóbbit Toto Wolff csapatvezető is megerősítette: a csapat egyszerűen nem szólt Hamiltonnak arról, hogy azért hozták ki a bokszba, hogy elévágjanak Max Verstappennek, és hogy a kivezető köre kritikus lesz. Egyszerűen annyit mondtak a fülére, hogy csináljon egy normális kivezető kört, az elég lesz a feladat teljesítéséhez – de nem lett az…
„Félrekommunikáltuk a dolgot, először köztünk, a bokszfalon csúszott el. Azt kellett volna közölni, hogy a kivezető kör kritikus, mert megpróbálunk elévágni. Szóval az az üzenet, amit Lewis kapott, legjobb esetben is összezavaró, de valószínűleg egyszerűen rossz volt” – idézi Wolff szavait a Racingnews365.com.
„A kritikus kivezető kört kellett volna mondani, de azon aggódtunk a háttérben, hogy ha egy kör alatt elhasználja azt a gumit, akkor mi történik majd később. De összességében rossz üzenetet adtunk, a csapat hibázott”

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|