DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

Leclerc a testvérével, Verstappen Tsunodával indulna Le Mans-ban

Nem csupán szóba került a három hét múlva esedékes Le Mans-i 24 órás a Monacói Nagydíj FIA-sajtótájékoztatóján, de meglepően nagy teret is kapott: hét percen keresztül kérdezték róla a meghívott versenyzőket, ami a 43 percre nyúlt esemény egészéhez képest jelentős szelet. Mind a hat F1-est megkérdezték, indulnának-e a versenyen, a válaszok így hangoztak:

Max Verstappen: „Igen, egyértelműen. 11-12 éves voltam, amikor apám az LMP2-ben, aztán LMP1-ben versenyzett. Hihetetlen volt, még gyerekként is, az atmoszféra, az, hogy csapattársakkal együtt kell megtalálni a kompromisszumos beállításokat. Intenzíven követem, volt pár beszélgetés is róla, de jelen pillanatban korai lenne beszállni a szabályok miatt. A BoP-n még javítani kell, nekem pedig a versenyzői súly sem kedvez, felszereléssel 80 kiló vagyok. Yuki, te kellenél nekem csapattársként, a súlyod miatt szárnyalnál, kompenzálnád az enyém!”

Charles Leclerc: „Két éve jobban nyomon követem, mióta a Ferrari beszállt a Hypercar kategóriába, idén pedig annál is jobban, mivel az öcsém GT-ben kezdett versenyezni. Szeretnék Le Mans-ban indulni egy napon, de mindannyiunk számára ugyanaz a probléma: őrült az F1-es menetrend, nem lenne idő felkészülni Le Mans-ra. Egy napon majd szívesen indulnék a testvéremmel.”

Esteban Ocon: „Szorosan szemmel tartom, mivel az Alpine is versenyez a Hypercarban, én is ott leszek Le Mans-ban a 24 óráson. Jó látni, hogy ennyi gyártó van a topkategóriában és nagy harcokat vívnak. Sokszor elmondtam már, nekem a Formula-1 a célom, de soha ne mondd, hogy soha. Egy tesztre egyértelműen nem ez a megfelelő pillanat, de egy nap, ha lesz lehetőség, vállalkoznék rá, ám nem egyszerre az F1-gyel.”

George Russell: „A Formula-1-es karrierem után egyértelműen versenyeznék Le Mans-ban, akár pár mostani F1-es sráccal. Alexszal pár éve beszéltünk is arról, versenyezhetnénk együtt, például GT-ben.”

Alex Albon: „Ugyanez. Ez egyértelműen ott van minden versenyző bakancslistáján. Szívesen indulnék ezekkel a srácokkal. Nem tudom, hogyan valósítanám meg, de fent van.”

Yuki Tsunoda: „Le Mans? Bocsánat, nem figyeltem a kérdést… Igen, egy napon igen. Bocsánat, eléggé szét vagyok csúszva.”

Fotó: Red Bull Content Pool, DPPI

Telefontársaság nagykövete lett Lewis Hamilton

Lewis Hamilton gyaníthatóan jövedelmező szerződést írt alá, és a Vodafone nagy-britanniai 5G-szolgáltatásának nagykövete lett: a hálózat elindításának ünnepségén jelen volt lezser öltözetben. Valószínűleg Vodafone-reklámoknak is szereplője lesz a későbbiekben.

Így kívánt boldog születésnapot Sebastian Vettelnek a Ferrari

A csapattagok készítettek egy videót a 32. életévét szerdán betöltő német sztárpilótának.

Szélcsatornába küldték a McLaren-pilótákat

De nem olyanba, amilyenről általában a Formula-1 kapcsán beszélünk. Lando Norris és Carlos Sainz egy szabadesés-szimulátort próbáltak ki, amelyben anélkül megtapasztalhatták a zuhanás élményét, hogy ki kellett volna ugraniuk egy repülőből.

Alonso és barátnője szexi címlapfotója

A Formula-1 és WEC világbajnokával a Man In Town férfimagazin közölt hosszú interjút, a címlapra pedig nem akármilyen képet tettek: Alonsót és barátnőjét, Linda Morsellit egyetlen hosszú kabát takarja. Mellette a vasárlókat csalogató cím: „Fernando is vagyok, nem csak Alonso. Életem Lindával.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Norris megtrollkodta kicsit Verstappent és a hollandokat

Mostanában egyre inkább elemében érzi magát a McLaren brit újonca, ha viccelődésről van szó: ezúttal Max Verstappent és a holland szurkolókat találta meg. "Megnyerte a futamot és egy egész lelátót nekünk ajánlott. Micsoda úriember" - írta közösségi oldalán Norris arra utalva, hogy a holland szurkolók narancssárgába öltöztették a lelátót, ami egyben a McLaren színe is.

 

David Coulthard Fokvárosban „versenyzett” a Red Bull-lal

Újabb videót készített a Red Bull az ex-F1-es pilótával, aki ezúttal Fokvárosban forgatott meg egy korábbi technikát.

15 éves pilótát igazolt a Mercedes juniorcsapatába

Az ifjú Paul Aron, a 2018-as junior gokart Európa-bajnok a Mercedes új igazolása, és nem túl gyakran bővülő juniorcsapatának friss tagja. Az észt fiatal idén váltott formulaautókra, a német és olasz F4-es kategóriára, és már futamgyőzelmet is szerzett együlésessel. A szerződéssel együtt Aron kapott egy Valtteri Bottaséra emlékeztető, Mercedes-logós és AMG feliratú sisakot.

A név ismerős lehet, Paul 21 éves bátyja, Ralf Aron szintén versenyez, olasz Formula-4-es bajnoki címet és több F3-as győzelmet szerzett a múltban.

A Mercedes juniorprogramját több kritika is érte a közelmúltban: egyik védencük, Esteban Ocon ülés nélkül maradt 2019-re, és a nagy ígéretnek tartott Pascal Wehrlein F1-es pályafutása is megrekedt – az ő kezét azóta teljesen elengedte a márka.

Rémisztő adat Verstappenről: ezen a téren külön ligában játszik

Mégpedig a 22 éves kor előtt megszerzett F1-es dobogók terén. A lista ugyanis a következő az F1 történelmében:

1. Max Verstappen 25
2. Charles Leclerc 4
3-4. Sebastian Vettel és Fernando Alonso 3-3
5. Daniil Kvjat 2
További hét pilótának volt egy-egy ilyen dobogós helyezése.

Vagyis Max Verstappen 25-je mellett az F1 egész története során volt további 19 ilyen alkalom.

growling

fotó: dppi

Akasztják a hóhért? Adrian Newey is versenyautóba ül

A hírek szerint a Red Bull mérnökzsenije, Adrian Newey autóba ül és versenyezni fog Japánban a Super Taikyu sorozatban egy Nissan NISMO GT-R GT3-mal - erre a Brit és a Német Nagydíj között, július 20-21-én kerül majd sor. Newey próbálkozott már korábban hasonló szinten, de kétszer is balesetet szenvedett, egyszer kórházba is került, úgyhogy túl sok sikert nem ért el - fia, Harrison Newey viszont éppen Japánban versenyez, innen a kapcsolat, az apa ugyanis ugyanabban a csapatban fog indulni, mint az ifjabb Newey.

newey

fotó: dppi

F1-es erősorrend: Verstappen tökéletes teljesítménnyel ugrott vissza az élre

Ugyan a legutóbbi futamot követően Lewis Hamilton átvette a vezetést a Formula-1-es pilóták erősorrendjében, az Osztrák Nagydíjat követően visszavette sokáig birtokolt első helyét Max Verstappen. Hogy miről is van szó? Az idei szezonban az F1 hivatalos weboldalának öt szerkesztője egy 1-től 10-ig terjedő skálán minden futamot követően értékelik az összes pilóta teljesítményét abból kiindulva, hogy a versenyzők mit hoztak ki az autóból és a lehetőségeikből az adott hétvégén. Az egyszerre megszerezhető maximális pontszám így 50, az egyes hétvégék alatt begyűjtött pontok átlaga pedig kiad egy erősorrendet.

Verstappen a spielbergi teljesítményére 50 pontot kapott, míg Hamilton csak 37-et, így a lista jelenleg a következő: 

1. Max Verstappen 45,1-es átlag
2. Lewis Hamilton 44,1
3. Carlos Sainz 41,6
4. Valtteri Bottas 40,9
5. Lando Norris 39,9
6. Charles Leclerc 39,2
7. Sebastian Vettel 38,1
8-9. Alexander Albon és George Russell 37,9
10. Kimi Raikkönen 37,8

giants

fotó: dppi

Szinte lekopírozta egy tavalyi előzését Sebastian Vettel Ausztriában

Ha kiragadunk egy-egy előzést a német részéről a 2018-as és az idei Osztrák Nagydíjról, meglepően hasonlít egymásra a kettő. Nyilván néhány apróságtól eltekintve.

 

Közelebb van egymáshoz az F1 és a foci világa, mint azt gondolnánk

A huszonöt éve, ezekben a napokban rendezett versennyel egyidőben például rendeztek az 1994-es amerikai foci-vb-n egy ír-olasz meccset, aminek az eredményét a Jordan nem is habozott az olasz istállók orra alá dörgölni - mindezt az autó oldalán. Igaz, két héttel később visszakapták ezt, amikor Írország kiesett... Akkor a Minardikon volt olvasható a következő felirat: Ireland OUT, Italia In.

 

Kiváló sorozatképet készített a motoros bukásról

Gémesi Balázs jókor volt jó helyen a kunmadarasi gyorsulási versenyen: Eke Ákos bukásáról készített nagyszerű sorozatot.

Fácán találta fejbe az F4-es versenyzőt

Bizarr baleset történt Croftban a brit Formula-4-es versenyzővel, Tommy Fosterrel: a 17 éves pilótának pontosan a sisakját találta el egy megtermett fácán. Bár a videón csak egy suhanásnak tűnik a közjáték, Foster elmondta, körülbelül 170 km/h-s tempónál olyan érzés volt a fácán becsapódása, mintha egy tégla lett volna.

Ráadásul a sisak nem volt rendesen lezárva, így a madár felrántotta és eltörte a rostélyt. Foster hatalmas szerencsének tartja, hogy egy komoly fejfájással megúszta az esetet: emlékeztett rá, hogy Felipe Massát egy rugó csaknem megölte.

Az ötszörös bajnokkal teszteli az IndyCar a maga fejvédelmét

A videó tanúsága szerint az új-zélandi IndyCar-legendának, Scott Dixonnak egyelőre semmilyen problémája nincs az aeroscreen nevű eszközzel. Így zajlott a teszt:

 

Ennyivel nagyobb egy mai F1-es Ferrari a 40 évvel korábbihoz képest

Szemléletes grafika: egymás mellé állítva a Ferrari 312T (1975) és SF90. A legszembetűnőbb a két versenygép hossza. A képet a technikai szakértő, Craig Scarborough tette közzé.

Ilyen volt a McLaren hétvégéje a kulisszák mögött

Kijött a "McLaren Unboxed" nevű videósorozat következő epizódja, amely a McLaren F1-es csapatának osztrák hétvégéjét dolgozza fel.

Tökéletes szemléltetés a hétvégi Osztrák Nagydíjról

Az egyes pilóták helyezésének alakulása, a bokszkiállások és a leggyorsabb kör "tulajdonosának" változása is látható ezen a vizuális ábrán.

 

Itt vannak az eseménydús Osztrák Nagydíj legjobb belső felvételei

Csaták, előzések, ütközések - az Osztrák Nagydíj tíz legjobb belső felvétele megtekinthető ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva.

Ez a kör ért bónuszpontot Verstappen számára

A parádés győzelem mellé a leggyorsabb körért járó egy pontot is bezsebelte az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen: a 60. körben 1:07,475-öt futott, amellyel két tizedmásodperccel gyorsabb volt a második legjobb időt produkáló, a végén friss gumikat felrakó Sebastian Vettelnél és jó fél másodpercet osztott ki Charles Leclerc leggyorsabb körének. Ez volt a holland idei első olyan köre, ami plusz pontot ért, íme belülről: