DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

IndyCar: Dixon taktikus győzelmet aratott Long Beach utcáin

Vasárnap rendezték a 2024-es IndyCar-szezon második bajnoki fordulóját a Long Beach-i pályán. A győzelmet Scott Dixon szerezte meg azok után, hogy a verseny egyetlen sárga zászlós időszaka – amelyet az váltott ki, hogy Christian Rasmussen megforgott és a falnak ütközött, eltalálta menet közben Jack Harvey-t is – alatt ejtette meg az első bokszlátogatását, így bár a második két etapja hosszúra nyúlt és némileg spórolnia kellett, fel tudta tartóztartni a hajrában rohamozó Josef Newgardent és Colton Hertát.

A két amerikai amúgy koccant is az utolsó körökben, de Herta így is második lett, Newgardent viszont leszorította a dobogóról a címvédő Alex Palou – igaz, a szezonnyitó győztese ezzel együtt is maradt a tabella élén. Marcus Ericsson végzett az ötödik, a verseny első fázisában vezető Will Power a hatodik helyen, míg a top 10-et Kyle Kirkwood, Romain Grosjean, a Meyer Shank első pole-ját szerző Felix Rosenqvist, valamint a futam elején a mclarenes csapattársa, Pato O’Ward által megpöckölt Alexander Rossi tette teljessé. Érdemes még megemlíteni a néhány hete megsérült David Malukast helyettesítő Theo Pourchaire-t: a tavalyi F2-es bajnok karrierje első IndyCar-futamát a 11. helyen zárta.

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Ganassi  
2. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian 0.9798
3. Alex Palou Ganassi 1.7664
4. Josef Newgarden Penske 3.9735
5. Marcus Ericsson Andretti 4.3769
6. Will Power Penske 15.7639
7. Kyle Kirkwood Andretti 16.1788
8. Romain Grosjean Juncos Hollinger 18.0433
9. Felix Rosenqvist Meyer Shank 18.8155
10. Alexander Rossi McLaren 32.0915
11. Théo Pourchaire McLaren 33.4409
12. Marcus Armstrong Ganassi 40.8207
13. Linus Lundqvist Ganassi 42.0003
14. Rinus VeeKay Carpenter 44.4325
15. Agustín Canapino Juncos Hollinger 51.3156
16. Patricio O'Ward McLaren 52.9961
17. Graham Rahal RLL 1'02.5190
18. Sting Ray Robb Foyt 1'05.5898
19. Kyffin Simpson Ganassi 1 kör /3.3900
20. Nolan Siegel Coyne 1 kör /6.6904
21. Santino Ferrucci Foyt 1 kör /9.2835
22. Tom Blomqvist Meyer Shank 1 kör /25.6356
23. Christian Lundgaard RLL 1 kör /31.1122
24. Pietro Fittipaldi RLL 1 kör /49.6526
25. Jack Harvey Coyne 2 kör /28.5560
26. Scott McLaughlin Penske 14 kör
27. Christian Rasmussen Carpenter Kiesett

indycar-1-dixon

Két héttel meghosszabbítja a leállást az Alpha Tauri

Már az idén előrehozott "nyári szünet" is hosszabb volt a maga háromhetes időtartamával, mint az egyébként megszokott 14 napos leállás, ám az Alpha Tauri, amely e hét végén nyitott volna ki újra, most újabb két héttel meghosszabbította a kényszerszünetet: "A COVID-19 világjárvány által okozott és továbbra is fennálló nehézségek miatt az FIA-val, az F1-gyel és a csapatokkal való konzultáció után úgy döntöttünk, hogy további két héttel meghosszabbítjuk a gyárbezárást, amely így május 1-jéig tart" - jelentette be a csapat.

A mostani helyzetben viszont ez aligha helyezi lényegi hátrányba az olasz csapatot a többiekkel szemben, hiszen mások szituációja sem feltétlenül jobb: a Ferrari számára szintén nehéz lesz megkezdeni a munkát, hiszen rájuk is ugyanazok az olaszországi korlátozások érvényesek, míg a Nagy-Britanniában székelő istállók közül többen is szabadságra küldték dolgozóikat egészen május végéig, fizetésüket pedig az állam fedezi.  

EVqcg_BXQAAAyRU

Az utóbbi három évtized legjobban kereső sportolói - hol vannak az autóversenyzők?

Az utóbbi három évtizedet mutatja be ez a látványos grafika - hol vannak az autóversenyzők a sportolók fizetési listáján?

Akár valós, akár virtuális a pálya: ha Spielberg, akkor utolsó körös Ducati-győzelem

A Red Bull Ring a MotoGP-naptárba való 2016-os visszatérése óta a Ducati felségterületének számít: az első évben Andrea Iannone, 2018-ban Jorge Lorenzo, 2017-ben és 2019-ben pedig Andrea Dovizioso győzött az Osztrák Nagydíjon. A minta a hétvégi második Virtuális Nagydíjon sem szakadt meg, hiszen Francesco Bagnaia nyert a Pramac Ducati színeiben, ráadásul egy utolsó körös csata után – íme, ennek összevetése Dovizioso tavalyi sikerével:

 

Üzentek a nézőknek a hazai autóversenyzők

Népszerű hazai autóversenyzők és az autósportban dolgozók most együtt üzennek Neked! Maradj otthon és vigyázz magadra! Fogjunk össze, hogy minél előbb a versenyeken találkozhassunk!

Veszedelmes túraautó-pilóta lenne Verstappenből

A Red Bull holland versenyzője szabadkártyásként állt rajthoz az Ausztrál Supercars All-Stars ESeries második állomásán, ami erős váltás számára, hiszen a versenyeket itt nem formula-, hanem túraautókkal teljesítik. Ez lehetőséget teremtett számára, hogy sokkal kiélezettebb, kerék-kerék elleni harcokat vívjon, amit az alábbi két kép tanúsága alapján százszázalékosan ki is használt.

Júniusig nem rendezhetnek versenyt Magyarországon

Az MNASZ elnöksége a mai napon ülésezett és döntést hozott a versenynaptárral kapcsolatban. A szövetség vezetése folyamatosan figyelemmel kíséri és példamutatónak tekinti a kormányzati intézkedéseket - közölte a szövetség honlapja. Elkötelezett célunk a minimumra csökkenteni a rendezvények elmaradása okán fellépő anyagi veszteségeket és tagjainkat is segíteni ebben a nehéz időszakban.

Az MNASZ elnöksége felülvizsgálta az MNASZ 2020. március 20-án meghozott döntését, mely szerint a versenynaptárban szereplő eseményeket 2020. április 30-ig törli a naptárból, és ezt a határidőt a mai napon 2020. május 31-ig meghosszabbította. Azon események, amelyeket a rendezők elhalasztottak, illetve a kormányzati intézkedések miatt csak egy későbbi időpontban tarthatók meg, továbbra is naptári eseményként, "elhalasztva" megjegyzéssel szerepelnek a versenynaptárban.

Az elnökség 2020. május 15-én értékeli az aktuális helyzetet, és ha szükséges, újabb döntést hoz a versenynaptár módosításáról.

mnasz_1

A Mercedes visszaemlékezett első modernkori F1-es győzelmére

A 2012-es Kínai Nagydíjat ma már úgy emlegetjük, mint egy új korszak kezdetét. Bár a Mercedes dominanciája csak körülbelül két évvel később, 2014-ben kezdődött, ez volt az első verseny, amit az F1-ben 1955 óta megnyertek. Nico Rosberg nevéhez fűződik a siker.

Amikor a legenda elkezdődött: Schumacher első ferraris győzelmét ismétli az F1

Újabb klasszikus Formula-1-es versenyt nézhetünk meg szerda este a száguldó cirkusz hivatalos közösségi oldalain: a legtöbb voks az 1996-os Spanyol Nagydíjra érkezett, amelyen Michael Schumacher valósággal szárnyalt az esőben, és megszerezte első ferraris győzelmét. A hétszeres világbajnok egyik legnagyobb sikerének tartja a barcelonai diadalt – ma este 20 órától IDE KATTINTVA meg is nézheted, hogy miért!

schumacher-1996-barcelona-dppi

Hallgasd meg az F1 főcímdalát Leclerc, Norris és Russell előadásában!

A három pilóta egy szimulátorverseny során fakadt dalra – hát, jobb, ha maradnak a kormánynál… 

 

Akkorát bukott a versenyző, hogy még a szimulátora is felborult

A vártnál élethűbben alakult Jordan Taylor legutóbbi virtuális balesete. Az amerikai autóversenyző sokakhoz hasonlóan szimulátorozással tartja magát karban, ám arra valószínűleg nem számított, hogy az iRacing manapság ennyire valóságosan közvetíti a vezetés adta élményeket. Épp a monzai oválpályán körözött egy NASCAR-autóval, amikor összeért egy riválisával, és akkorát csattant, hogy az ülését mozgató szerkezet kibillent az egyensúlyából, és az oldalára dőlt. Taylor ezzel a mutatvánnyal valószínűleg az első a világon, aki felborított egy szimulátort.

Leclerc virtuálisan is lemásolta tavalyi bakui hibáját

A 2019-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén törte össze az autóját a Ferrari fiatalja, aki most ugyanezt megtette ugyanabban a kanyarban a játékban is. „Még virtuálisan is” – kommentelte sírós fejek kíséretében a monacói pilóta.

 

Ricciardo karanténprogramja: Újrahasznosítás felsőfokon

Egy újabb eszement videóval jelentkezett a világjárvány elől az ausztrál természetbe menekült Daniel Ricciardo, aki újabban az alábbi tevékenységgel üti el a szabadidejét:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If this is a sport sign me up. I’m here all day.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Kirúgta csapata a négerező pilótát

Mi is beszámoltunk róla, hogy mekkora botrányt robbantott ki Kyle Larson azzal, hogy egy virtuális NASCAR-versenyen „Hé, néger” megszólítással illette spotterét. A 27 éves pilótától azonnal megvonta a fizetését „valódi” versenycsapata, a Chip Ganassi Racing, majd miután maga a NASCAR is felfüggesztette és érzékenyítő tréning látogatására kötelezte Larsont, az alakulat kedd délután közleményben jelentette be, hogy ki is rúgták a pilótát. „Ahogy folytattuk a vizsgálatot az érintett felekkel, egyértelművé vált, hogy ez az egyetlen megfelelő lépés” – írta a Ganassi, amely még nem nevezett meg helyettest Larson helyére.

kyle-larson-ganassi-1

Verstappen belekóstol a túraautózásba – még ha csak virtuálisan is

Újabb szimulátorversenyen méreti meg magát Max Verstappen, aki szabadkártyásként vesz részt az Ausztrál Supercars All-Stars ESeries második állomásán. Bár a sorozat ismeretlen a holland F1-es számára, a pályák nem lesznek azok, hiszen Silverstone-ban és a Red Bull Ringen is összecsapnak majd a versenyzők. Sőt, autófestést sem kell újat megszoknia, ugyanis Red Bull-színekbe öltöztették Verstappen számára az 5 literes V8-as motorral meghajtott Red Bull Holden-versenygépet, amellyel szerdán fog körözni a virtuális versenypályákon.

2020_Red_Bull_Max_Verstappen_ZB_28

Most vasárnap az egyik legemlékezetesebb Kínai Nagydíjat adja le az M4 Sport

Hétvégén tartották volna a 2020-as Kínai Nagydíjat, ezért az M4 Sport a 2004-től tartott sanghaji futamok között válogatott, hogy leadjon egy emlékezetes múltbéli versenyt, hasonlóan két héttel ezelőtthöz, amikor az 1993-as Európa Nagydíjat, Ayrton Senna legendás futamát mutatták az elmaradt vietnámi futam hétvégéjén.

A választás a 2007-es kínai versenyre esett, a szezon utolsó előtti futamára, amely fordulópont volt a három versenyző, Lewis Hamilton (McLaren), Fernando Alonso (McLaren) és Kimi Raikkönen (Ferrari) között zajló világbajnoki küzdelemben. De többet nem is mondunk, nem szeretnénk spoilerezni.

Írjátok fel a naptárba: április 19., 14:00, M4 Sport.

Jean Todt nem indul az FIA következő elnökválasztásán

A Nemzetközi Automobil Szövetség következő elnökválasztása 2021 decemberében lesz. A szervezet vezetője, Jean Todt leszögezte, nem fog elindulni újabb alkalommal. A francia harmadik ciklusát tölti, ami az FIA szabályzata alapján a maximális időtartam: persze az előírást meg is lehetne változtatni, de ez nincs Todt szándékában.

„Habár szeretem, amit csinálok, és a szenvedélyem, valamint energiám töretlen, még ha megkérnének is rá, akkor sem változtatnék a szabályokon” – mondta Todt a Motorsport-Totalnak.

A Ferrari korábbi csapatfőnökét, Jean Todtot 2009-ben választották a nemzetközi testület elnökének a korábbi ralivilágbajnok, Ari Vatanen ellenében. 2013-ban és 2017-ben ellenjelölt nélkül választották újra.

Július-augusztusi rajttal számol az F1 versenyigazgatója

Senki sem tudja biztosan, hogy mikor és hol rajtolhat el az idei Formula-1-es szezon, úgy fest, hogy Franciaországban még nem, egyes hírek szerint Ausztria lehet majd a befutó. Egyelőre maga az F1 is csak találgat, de a júliusi rajt abszolút a célkeresztben van.

"Olyan keményen dolgozunk a promóterekkel, ahogy csak tudunk és azt reméljük, talán júliusban, de legkésőbb augusztusban elindulhatunk" - idézi a Speedcafe az F1 versenyigazgatója, Michael Masi szavait a témában. Masi egyébként az Ausztrál Nagydíj óta Ausztráliában van, onnan dolgozik, így az időzónák áthidalása is problémát jelent - szerinte egyébként a szezon elindításának egyik legfőbb akadálya is éppen az, hogy nem sak egy országról van szó, hanem az egész világot be kell járniuk.

masi_1

fotó: dppi

Megépült a lufihajtású F1-es autó

Az angol művész, Juliet Marsh nemcsak szenzációs F1-es festményeivel és lenyűgöző alapossággal vezetett eredményfüzeteivel emelkedik ki az átlagos autósport-rajongók közül. Legújabb projektjében olyan versenyautót, pontosabban száguldó kartondarabot épített, ami levegővel működik! Nézzétek csak:

Tornázz versenyzőnővel! - bemutatja Sophia Flörsch

Az F3-as német pilótahölgy üzeni, ha soknak éreztétek a húsvéti menüt, tartsatok vele erre a 6 perces zsírégető gyakorlatra!

Bocsánatot kér „helyrehozhatatlan” hibájáért a feketéket megsértő Kyle Larson

Az egyetlen rosszul megválasztott szó miatt hatalmas meghurcoltatáson átesett Kyle Larsonnal csapata, a Chip Ganassi Racing után immár a Chevrolet is felfüggesztette a partnerségét. Az amerikai a történtek fényében az alábbi videót tette közzé, próbálva menteni a menthetőt a villámgyorsasággal zátony felé futó karrierjében.

"Csak szeretnék bocsánatot kérni. Az előző este kimondtam azt a szót, amit soha, de soha nem lenne szabad kimondani. Nincs semmi mentségem, nem ilyen neveltetést kaptam. Szörnyű dolgot mondtam, amiért bocsánatot kérek a családomtól, a barátaimtól, a partnereimtől, a NASCAR közösségétől, különösképpen pedig az afro-amerikai közösségtől. Megértem, ha az általam okozott sérelem helyrehozhatatlan, és vállalom érte a felelősséget, de szerettem volna mindenkinek a tudtára adni, hogy mennyire sajnálom a történteket. Remélem, mindenki biztonságban van ezekben az őrült időkben. Köszönöm."