DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

IndyCar: Dixon taktikus győzelmet aratott Long Beach utcáin

Vasárnap rendezték a 2024-es IndyCar-szezon második bajnoki fordulóját a Long Beach-i pályán. A győzelmet Scott Dixon szerezte meg azok után, hogy a verseny egyetlen sárga zászlós időszaka – amelyet az váltott ki, hogy Christian Rasmussen megforgott és a falnak ütközött, eltalálta menet közben Jack Harvey-t is – alatt ejtette meg az első bokszlátogatását, így bár a második két etapja hosszúra nyúlt és némileg spórolnia kellett, fel tudta tartóztartni a hajrában rohamozó Josef Newgardent és Colton Hertát.

A két amerikai amúgy koccant is az utolsó körökben, de Herta így is második lett, Newgardent viszont leszorította a dobogóról a címvédő Alex Palou – igaz, a szezonnyitó győztese ezzel együtt is maradt a tabella élén. Marcus Ericsson végzett az ötödik, a verseny első fázisában vezető Will Power a hatodik helyen, míg a top 10-et Kyle Kirkwood, Romain Grosjean, a Meyer Shank első pole-ját szerző Felix Rosenqvist, valamint a futam elején a mclarenes csapattársa, Pato O’Ward által megpöckölt Alexander Rossi tette teljessé. Érdemes még megemlíteni a néhány hete megsérült David Malukast helyettesítő Theo Pourchaire-t: a tavalyi F2-es bajnok karrierje első IndyCar-futamát a 11. helyen zárta.

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Ganassi  
2. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian 0.9798
3. Alex Palou Ganassi 1.7664
4. Josef Newgarden Penske 3.9735
5. Marcus Ericsson Andretti 4.3769
6. Will Power Penske 15.7639
7. Kyle Kirkwood Andretti 16.1788
8. Romain Grosjean Juncos Hollinger 18.0433
9. Felix Rosenqvist Meyer Shank 18.8155
10. Alexander Rossi McLaren 32.0915
11. Théo Pourchaire McLaren 33.4409
12. Marcus Armstrong Ganassi 40.8207
13. Linus Lundqvist Ganassi 42.0003
14. Rinus VeeKay Carpenter 44.4325
15. Agustín Canapino Juncos Hollinger 51.3156
16. Patricio O'Ward McLaren 52.9961
17. Graham Rahal RLL 1'02.5190
18. Sting Ray Robb Foyt 1'05.5898
19. Kyffin Simpson Ganassi 1 kör /3.3900
20. Nolan Siegel Coyne 1 kör /6.6904
21. Santino Ferrucci Foyt 1 kör /9.2835
22. Tom Blomqvist Meyer Shank 1 kör /25.6356
23. Christian Lundgaard RLL 1 kör /31.1122
24. Pietro Fittipaldi RLL 1 kör /49.6526
25. Jack Harvey Coyne 2 kör /28.5560
26. Scott McLaughlin Penske 14 kör
27. Christian Rasmussen Carpenter Kiesett

indycar-1-dixon

Hamilton a korrupt rendszerről posztolt

"Az emberek szelleme nagyobb, mint a korrupt rendszer" - írta alábbi posztjában Lewis Hamilton. Hogy itt még mindig az oroszországi büntetésére utal-e...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The spirit of the people is greater than the corrupted system.

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Videó: Így hajtották meg Mick Schumacherék a 2018-as Ferrarit Fioranóban

Készülvén a szabadedzéseken való debütálásukra, a Ferrari három akadémistája, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman szerdán beülhetett az SF71H-ba a maranellóiak saját tesztpályáján – természetesen mozgóképes felvételek is készültek minderről:

Lassan nem marad verseny a Kamion-Eb naptárában

Úgy látszik, még mindig nem ért véget az az időszak, amikor autóversenyek esnek a koronavírus-járvány áldozatául. Most például a Kamion-Eb szervezői voltak kénytelenek bejelenteni, hogy elmarad az eredetileg szeptember végére kiírt, de már korábban novemberre halasztott Le Mans-i fordulójuk – az ok természetesen a pandémia körüli bizonytalanság.

Mivel néhány napja a jaramai és zolderi hétvégéket is lefújta az ETRC, így az a helyzet állt elő, hogy jelen állás szerint mindössze három fordulóból fog állni a 2020-as szezon: a mosti (csehországi) nyitányt még augusztus végén lefutották, ezután október közepén érkeznek hozzánk a Hungaroringre a WTCR-rel együtt, az évad pedig november közepén Misanóban zárul. Ez a három állomás pedig a minimum, amelyet teljesíteni kell ahhoz, hogy Európa-bajnoki címet oszthassanak, amelyért a Révész Truck Racing Team színeiben induló kétszeres bajnok Kiss Norbert is harcban van (pillanatnyilag négypontos hátránnyal a második az összetettben).

kamion-eb-most

Amikor egy elefánt állta el a másnapos Vettel útját

Érdekes történetet osztott meg Sebastian Vettel, amikor indiai rajongók arról kérdezték, hogy mennyire szerette az F1-es pályájukat, ahol 2011 és 2013 között versenyzett a mezőny. Mivel a német mindhárom ottani nagydíjat megnyerte, természetesen szerette, viszont a legemlékezetesebb a 2013-as futam volt, amelyen bebiztosította a Red Bull-lal a negyedik vb-címét. Utána történt az, hogy másnap reggel az ünneplés után a repülőtér felé tartva egy elefántot látott meg az úton: „Azt mondtam a sofőrömnek, hogy ’kérlek, mondd, hogy nem vagyok annyira részeg, hogy egy elefántot látok az úton!’ Mondta, hogy nem-nem, tényleg egy elefánt van az úton.”.

Eddigi karrierje legjobb pillanataival köszönti Verstappent az F1

Csaták a Mercedesekkel, parádés előzések, emlékezetes rádiózások – hiába még csak 23 éves Max Verstappen, máris számos momentum fűződik a nevéhez, ezekből szemezgetett születésnapja alkalmából az F1:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

From us to you, Max Here are some of your best moments from your brilliant career so far #F1 #Formula1 #Motorsports @maxverstappen1 @redbullracing

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

A nap képe: A kis Verstappen találkozik a nagy Schumacherrel

Max Verstappen 23. születésnapja alkalmából ásta elő az alábbi fotót a WTF1. A kétezres évek elején járunk.

EjJ6DpeWoAU7DCT

A Mercedes 107 éve veretlen az Orosz Nagydíjon

De akár azt is mondhatjuk, hogy az idők kezdete óta, hiszen az 1913-as és az 1914-es szentpétervári Benz-győzelmek után a modernkori Orosz Nagydíjakat is uralják eddig.

Ez és további érdekességek a hétvégi F1-es futam statisztikai összefoglalójában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Raikkönen rekordbeállítása és egyéb nyalánkságok az Orosz Nagydíj statisztikai összegzőjében. #Russiangp #f1 #kimiraikkonen #sebastianvettel

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Kemény bukások, még keményebb előzések - lassított felvételen a Katalán Nagydíj leglátványosabb pillanatai

Lenyűgöző összeállítás készült a MotoGP legutóbbi versenyéről.

Pontosan mekkora mínuszban van a Ferrari tavalyhoz képest?

Az idei F1-es szezon egyik állandó beszédtémája a Ferrari történelmi mélységekhez közelítő teljesítménye. Hétvégéről hétvégére látjuk, mennyire szenved a csapat, számokkal azonban csak ritkán kerül kifejezésre az istálló visszaesése. Mivel tíz futam már lezajlott a 2020-as idényből, és egy ekkora merítés nagyjából reális képet ad a csapatok teljesítményéről, érdemes összevetni a gárda tavaly és idén megszerzett pontmennyiségét. 2019-ben a júliusi Brit Nagydíj volt az év tizedik versenyhétvégéje, ezt követően Sebastian Vettel négy, Charles Leclerc öt dobogós helyezésének köszönhetően az alakulat 243 ponttal rendelkezett. Ehhez képest idén 74 pont áll a legendás istálló neve mellett, ami óriási, 169 egységnyi különbséget jelent. 

Érdekes módon tavalyhoz képest a Mercedes is kevesebb pontot szerzett - 366 a 407-tel szemben -, de náluk csak 41 egységnyi a különbség. Ebből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy a sok elszalasztott pontot biztosan a Red Bull markolta fel, de nem ez a helyzet. Az energiaitalosok 2019-hez képest mindössze egyetlen ponttal állnak jobban, a  többire a középcsapatok csaptak le: a Racing Point 85, a Renault 60, a McLaren 46, az Alpha Tauri 40 pontos plusznál tart. Egyedül a Williams stagnált, ők idén is nullán állnak.

ferrari-pit-hungp2020

Fotó: DPPI

Hamilton és Leclerc az F1 legjobb reklámértékkel bíró versenyzői

Egy érdekes összevetést készített a Sports Pro Media, ami arra volt kíváncsi, 2020 őszén kik bírnak a legjobb reklámértékkel a sportvilágban. Több, mint hatezer sportoló Instagram-fiókját vizsgálták egy éven keresztül, monitorozva a követők számát, annak növekedését és a tartalom milyenségét. Az adatok kielemzését követően arra jutottak, hogy marketingszempontból jelenleg két labdarúgó, Lionel Messi és Christiano Ronaldo, valamint egy kosaras, Lebron James tartozik a világ három legértékesebb embere közé. Az első ötvenben két Formula-1-es pilóta is feltűnik: Lewis Hamilton a 21., Charles Leclerc a 37. helyen.

Az ezen a linken végiggörgethető listát a focisták uralják, de feltűnnek rajta többek között teniszezők, kritettjátékosok, bokszolók és ketrecharcosok is.

ham-insta2

Sainz és Stroll a falban, a Twitch-trió csatája – az Orosz GP legjobb onboard videói

Megérkezett a szokásos belső kamerás válogatás Szocsiból (a videó átkattintás után nézhető meg!):

 

A Porsche, a Maserati vagy a BMW elképzelt F1-es festése tetszik a legjobban?

A Sean Bull Design nem kevesebb, mint húsz koncepciórajzot alkotott egy képzeletbeli 2021-es F1-es mezőnyről. 

EjAHgySXcAEpTXO

EjAHntaWoAIE9AR

Győzelem két ezredmásodperccel, Aitken és Ghiotto hátborzongató balesete, Schumacher trükkje - az F2 legjei Oroszországból

Megérkeztek a Formula-2 toplistás jelenetei Szocsiból. (A videó átkattintás után indul el.)

Videó: Mattia Binotto alatt lerobbant az Alfa?

A videón a leírás szerint Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke látható, ahogy a lerobbant utcai autója mellett ácsorog...

Elárasztják a Ferrari-juniorok az F1-et, Mick Schumacher is tesztelhet

A szezon végéig három Ferrari-akadémista, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Schwartzman is kipróbálhatja magát az F1-ben. A Formula-2 aktuális első, második és ötödik helyezettje a Ferrari motorpartnereinél, a Haasnal vagy az Alfa Romeónál ülhetnek autóba egy-egy szabadedzésre.

A sort Schumacher és Ilott kezdi. Mindketten a jövő hétvégi Eifel Nagydíj pénteki első gyakorlásán kapnak lehetőséget - a német az Alfa Romeónál, a brit a Haasnál. Schwartzmannak a szezonzáróig kell várnia a sorára, ő ABu Dhabiban kap majd lehetőséget. Ezzel azonban nincs vége a pilóták próbájának: holnap Fioranóban mindhárman beülhetnek a Ferrari 2018-as autójába, az SF71H-ba. Bár erről nem esett szó, de magától értetődő, hogy a Ferrari arra kíváncsi, melyik pilóta érett meg az előléptetésre.

mickschumacher-20201

Fotó: DPPI

 

Ti kitaláltátok volna ezt a rejtvényt, ha nem tudjátok, hogy F1-es?

Persze így, hogy egy autósportos oldalon mutatjuk meg, jóval könnyebb belőni a tematikát, de vajon ha egy F1-es rajongó a Quiznight e hétfő esti fordulójában találkozott vele először, ahol a sorjázó kérdések bármilyen tematikából érkezhetnek, egyből beugrott-e neki, hogy mit ábrázolnak a térkép fekete pontjai, zöld és sötétszürke országai?

Megfejtés a kép alatt.

Clipboard01

 

A 2020-as F1-es naptár idei pályáit a fekete pontok, fogadóországait zöld szín jelölik, míg az idei menetrendben nem szereplő korábbi F1-es házigazdákat sötétszürke különbözteti meg a világosszürkéktől. 

Szavazás: Kik minden idők legjobb F1-es versenyzői?

Nyitunk egy gigaszavazást, amelyben a kérdést aligha kell részletezni: szerintetek kik a legjobb F1-es versenyzők, akiket valaha is hátán hordozott a versenypálya?

A 100 opció közül mindenki 10 nevet jelölhet ki a szavazat leadásakor. Hajrá!

Huszadszor műtötték meg Correát – bár már nem számolja

Az egy évvel ezelőtti spái tragédia túlélője, Juan Manuel Correa lábát amputálni akarták az orvosok, de az amerikai pilóta a rögösebb utat választotta, hogy egyszer teljesen felépüljön. Hogy az út mennyire rögös, azt tegnapi posztja bizonyítja: egy klinikai ágyon feküdve várt a műtétre, körülbelül a huszadikra a baleset óta. A versenyző szinte örült, hogy megoperálják, mert fontos lépés következik rehabilitációjában.

„Következik az azt hiszem, hogy huszadik műtétem, de már elvesztem a számolásban, hogy őszinte legyek. Egy igazán nagy fejlődés jön a következő két hónapban! Szuper izgatott vagyok” – írta a posztban Correa. Azóta beszámolt arról is, sikeresen túlesett az operáción.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Going into what I believe is my 20th surgery, but I lost count to be honest . Really big progress coming this next two months! I’m super excited.

Juan Manuel Correa (@juanmanuelcorrea_) által megosztott bejegyzés,

Bottas nem bírta ki, válaszolt egy twitteres kommentre

A Twitteren kapott egy olyan kommentet Valtteri Bottas, mely szerint senki se hiheti, hogy a finn majd nyerhet - úgyis csak azért van ott, hogy Hamiltont segítse és azt tegye, amit a Mercedes mond neki. Bottas pedig nem hagyta mindezt válasz nélkül: odaírta, hogy nem érdekli, miben hisz az érintett személy, ő hiszi, hogy nyerhet és ha neki is olyan lenne a mentalitása, mint a twitterezőnek, akkor soha nem lenne esélye, de ő nem fogja feladni.

bottas tweet

Barrichello Raikkönennek: Igyunk egyet a közös emlékekre!

Szocsiban Kimi Raikkönen 322. alkalommal rajtolt el F1-es versenyen, ezzel beérte Rubens Barrichello nagydíjrészvételi rekordját. A brazil 2011-ben szállt ki a királykategóriából, így egymással is sokat csatáztak ok ketten, emiatt a 48 éves exversenyző nem is mulasztotta el, hogy küldjön egy üzenetet a rekordját utolérő Raikkönennek.

"Üdv a 322-esek klubjában! Bevallom, azt gondoltam, hogy soha senki nem fog tudni a közelébe érni ennek a számnak, de gratulálok ehhez a hosszú utazáshoz, megérdemelten jutottál el eddig. Igazából úgy tudom, hogy a szám az én esetemben 326, de akárhogy is, azt is túl fogod szárnyalni. Aztán egyszer talán majd lesz alkalmunk meginni egy pohár bort, hogy megemlékezzünk a közös dobogóinkra. Alonso is közelít, szóval ne hagyd abba!" - mondja Barrichello az alábbi videóban.

Bonyolult téma ez a számháború az F1-ben, mert különböző módok vannak a futamrészvétel számontartására. A Barrichello által említett 326-os szám a nagydíjrészvételeit jelenti, a futamon elrajtolni azonban ő is ugyanúgy 322 alkalommal tudott, mint Raikkönen. Az Alonso jelentette veszélyre pedig nem véletlenül hívta fel a figyelmet a brazil: ő is 311-nél járt már, amikor 2018 végén kiszállt, jövőre azonban visszatér a Renault-val, egész pontosan az Alpine-nal. Raikkönen 329-cel fejezheti be az idei évet, onnantól pedig ha a spanyol csak egyetlen szezonnal is többet tölt az F1-ben, mint a finn, jó eséllyel átszáll majd rá a rekord.

 

00000980_237