Sajtó: A MotoGP-t is felvásárolja az F1-et tulajdonló Liberty Media
https://formula.hu/parc-ferme/37666
Hosszú ideje szólnak találgatások arról, hogy a MotoGP – és egyébként a Superbike-világbajnokság – kereskedelmi jogait birtokló Dorna Sportsot eladnák, most pedig a Financial Times arról számolt be, hogy megköttetett az egyezség a Formula-1-et is 2016-ban felvásárló Liberty Mediával, amely nagyjából 4 milliárd eurós összegért venné birtokba a szériát. Állítólag a véglegesítés alatt álló megállapodásról már az évadnyitó Katari GP előtt megtették volna a bejelentést, ám az Európai Bizottság versenypiacot szabályozó szervének esetleges beavatkozása miatt egyelőre jegelték mindezt – így viszont az Amerikai Nagydíj előtt kerülhet sor a hivatalos megerősítésre. Érdemes megjegyezni, hogy korábban a CVC Capital Partners elmondhatta magáról, hogy az F1 és a MotoGP is a birtokában van, de 2006-ban az európai trösztellenes hatóságok miatt utóbbit el kellett adniuk.

Ekkor vált egyébként részvényessé a jelenleg 40 százalékot birtokló Bridgepoint, rajtuk kívül 38 százalékkal rendelkezik a kanadai nyugdíjalap (CPPIB) – mindkét cég egy luxemburgi vállalat, a Global Racing LX2 köré épül –, míg a maradék 22 százalékon a Dorna-elnök Carmelo Ezpeleta és menedzserek egy szűk csoportja között oszlik meg. A Dorna eladása az elmúlt hónapokban vált prioritássá, és bár végig a Liberty tűnt befutónak, a Motorsport cikke szerint a Qatar Sports Investments, a katari szuverén vagyonalap és a többek között a UFC jogait birtokló média- és szórakoztatóipari konszern, a TKO is mozgolódott. A Liberty célja, hogy a MotoGP-vel is megismételje azt a népszerűségi és gazdasági robbanást, amelyet az F1-gyel elért az utóbbi években.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Már tesztelik a WTCR új abroncsait
https://formula.hu/parc-ferme/24431
A túraautó-világkupa új abroncsszállítója, a Goodyear a héten két tesztnapot tart Castellolíban, amelyre az összes érdeklődő gyártó meghívást kapott: a márkák egy autóval és egy versenyzővel vehetnek részt. A Honda és a JAS Motorsport Nestor Girolamit delegálta, a WTC Blog értesülései szerint a Lynk & Co részéről Thed Björk érkezett, a többiekről egyelőre nincs információ.

Az első számú magyar e-versenyző és Monte-Carlót megjárt ralinavigátor volt stúdióvendégünk
https://formula.hu/parc-ferme/24430
Az F1 e-sport szériájának 2018-as második és 2019-es harmadik helyezettje, Bereznay Dániel, valamint a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás – aki László Zoltánnak navigált – járt a FIX TV stúdiójában, az Autósport és Formula Magazin felvételén.
Az AFM Ralihíradó most vasárnap 13 órakor, az AFM Motorsporthíradó egy héttel később kerül adásba.


A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Korábbi F1-es 16 éves unokaöccse a Formula-3-ban
https://formula.hu/parc-ferme/24429
Mindössze második együléses szezonjában Matteo Nannini debütál az FIA Formula-3-ban. A 16 éves olasz 2019-ben megnyerte az Egyesült Arab Emirátusok F4-es sorozatát, a Formula Regional (F3-as) bajnokságban pedig részleges szezont futott, legjobb helyezése hatodik volt. A Jenzer Motorsport színeiben egyik csapattársa Calan Williams lesz, a harmadik pilótát még nem jelentették be. Annak ellenére, hogy a pályák többsége új számára, Nannini magabiztos, hogy jól fog szerepelni.
A név okkal cseng ismerősen: Matteo Nannini nagybátyja, Alessandro Nannini a 80-as évek második felének F1-es versenyzője volt, aki a Minardinál és a Benettonnál szerepelt. Egyetlen futamgyőzelmét az 1989-es Japán Nagydíjon szerezte, melyen Alain Prost és Ayrton Senna összeütközött, majd az elsőként beérő brazilt kizárták. Egy év múlva egy helikopterbalesetben súlyosan megsérült keze, ami Formula-1-es pályája végét jelentette, ennek ellenére később a DTM-ben még versenyzett és az Alfa Romeóval számos futamgyőzelmet szerzett.

Az F1 kapujában áll, de nemet mondana egy ajánlatra a Williams női pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/24428
A Formula-1 a 21 éves Jamie Chadwick révén van a legközelebb ahhoz, hogy hosszú idő után ismét női pilótát tudhasson mezőnyében. A W Series 2019-es bajnoka jelenleg a címvédésre készül, miközben a Williams F1-es istállójánál teljesít fejlesztőpilótai feladatokat. Saját bevallása szerint többen furcsán néztek rá, amikor bejelentette, hogy az F3 vagy az F2 helyett ismét a női szériában indul, de a külső nyomás ellenére igyekszik saját megérzéseire hallgatni. Úgy látja, ez a sorozat előbb-utóbb a Formula-1-be repítheti őt, de ahhoz előbb még tanulnia kell.
"Ahogy én látom, létezik egy tipikus karrier, ami az F1-es debütáláshoz szükséges, az enyém pedig messze nem hasonlít arra. Mindenki másénál szövevényesebb volt. Tudom, hogy mit akarok elérni: fel akarok készülni az F1-re. Ha most Claire [Williams] megkeresne egy ajánlattal, nagyon vonakodva fogadnám el, mert nem érzem magam késznek. Számomra minden erről szól" - nyilatkozta a RACER magazinnak.

Bejelentette távozását a Renault tesztpilótája, a csapat nem reagál
https://formula.hu/parc-ferme/24427
Többévnyi együttműködés után búcsút int a Renault F1-es istállójának Jack Aitken. A brit pilóta 2016 óta volt tagja a franciák alakulatának, eközben egyszer a GP3 ezüstérmese lett, majd a Formula-2-ben több futamgyőzelmet szerzett. Az utóbbi két szezonra az F1-es csapat előléptette őt teszt- és fejlesztőpilótává, ám Aitken ma a közösségi médiában bejelentette az együttműködés végét. Köszönetet mondott a Renault-nak, a jövőbeli terveit azonban egyelőre nem osztotta meg a nyilvánossággal.
A Motorsport.com megkeresésére a csapat egyelőre nem reagált. A pletykák szerint Aitken visszatér ahhoz az F2-es Camposhoz, amellyel tavaly hét dobogós helyezést szerzett.

Fotó: DPPI
Az újraaszfaltozás után is rázós maradt az USA Nagydíj helyszíne
https://formula.hu/parc-ferme/24426
A COTA illetékesei a panaszokra reagálva idén év elején több helyen kijavíttatták az austini pálya egyenetlenségeit, amelyek tavaly komoly fejfájást okoztak az F1 mezőnyének. Az alábbi videóban jól láthatóak a sötétebb, frisebb szakaszok, amelyek valóban javítottak a helyzeten, ám a kör nagy része még így is eléggé rázósnak tűnik. Összehasonlításképp érdemes megnézni Valtteri Bottas egyik 2019-es körét a korábbi felületen.
Ha túl hosszúnak találtad a bathursti 12 órást, itt egy összefoglaló
https://formula.hu/parc-ferme/24425
Ami Ausztráliában nappal, az Magyarországon éjszaka, így hazánkból csak a legelszántabbak követik élőben a 12 órás viadalt. Pedig megérdemli a figyelmet a szigetország Le Mans-jának számító verseny, ami idén sem volt híján az izgalmaknak. Íme a legfontosabb mozzanatok a 2020-as bathursti 12 órásról.
Videó: A Formula-E szemkamerája zseniális!
https://formula.hu/parc-ferme/24424
A Formula-E-ben bevezetett szemkamera egészen fantasztikusan adja vissza a pilóták nézőpontját. Az alábbi videóban Felipe Massát láthatjuk Santiagóban. Illetve inkább azt, hogy ő mit is lát...
Bottas Adelaide-ben versenyzett...
https://formula.hu/parc-ferme/24423
...egy biciklivel. A finn ugyanis elindult egy kerékpárversenyen, melyet a legendás, egykori F1-es pályán rendeztek meg. A finn jó barátjával, Tiffany Cromwell-lel együtt ment el Adelaide-be, s mint tudjuk, Bottas épp válófélben van, így akár egy kisebb románc is elképzelhető kettejük között, ha már együtt utaztak odáig. "Nem gondoltam volna, hogy valaha is Adelaide-ban versenyezhetek majd, főleg nem, hogy egy kerékpárral. Még mindig lassú vagyok, akár egy csiga, de úgy érzem, ez volt a valaha volt legjobb felkészülési időszakom" - írta a finn az Instagramon.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHappy day mate! • #VB77 #australiaday #RADelaide #tourdownunder @tiffanycromwell
Elektromos szériával bővül a Gokart OB mezőnye
https://formula.hu/parc-ferme/24422
A világ folyamatosan fejlődik és az autipar is egyre inkább a megújuló energiaforrások felé hajlik. Nincs ez másképp a Gokart Országos Bajnokságban sem, ahol 2020-tól már elektromos kategóriát iskihirdetett az MNASZ, így az idei évtől kezdve már a legkissebbek is megtapasztalhatják az elektromos autózás örömét. A Gokart OB április 18-19én veszi kezdetét a kecskeméti Gokart Arénában.
Schumacher első ferraris vb-címe a MiniDriverstől
https://formula.hu/parc-ferme/24418
Avagy egy kis nosztalgia Mini-módra. A 2000-es Japán Nagydíj történéseit dolgozza fel a népszerű animációs sorozat legújabb, múltidéző része, amelyen Michael Schumacher harmadik, illetve első ferraris világbajnoki címét szerezte meg.
Oláh Gyárfás az FIA díjátadóján játszott fontos szerepet
https://formula.hu/parc-ferme/24420
"A FIA Ralikrossz világ- és Európa-bajnokság, illetve Autókrossz EB 2019. évi díjátadó ünnepsége Párizsban került megrendezésre. Az FIA Offroad szakág elnökeként adtam át a díjat a szakágak kiválóságainak, így nagy örömömre személyesen nyújthattam át az S1600 Európa-bajnokság második helyezettnek járó díjat hazánk egyik legsikeresebb RX versenyzőjének, Marton Gergelynek. Remek szezont futott, többször dobogóra állt, kis szerencsével a bajnoki címért is küzdhetett volna. Bízom benne, hogy a 2020-as díjátadón ismét találkozunk! Gratulálok" - írta a Facebookon az MNASZ elnöke.
Ekkor változik Alpha Taurivá a Toro Rosso
https://formula.hu/parc-ferme/24421
Téged is idegesít, hogy az elvileg idén már Alpha Tauri néven induló csapat neve hivatalosan még mindig Toro Rosso? Nos, nem vagy ezzel egyedül, ugyanakkor végre választ kaptunk arra, mikor is keresztelik át hivatalosan a Red Bull kiscsapatát. A dátum nem más, mint az autóbemutatójuk napja.
Videó: F1-es pilóták esnek ki az élről
https://formula.hu/parc-ferme/24417
Minden versenyzővel megesett már szinte, hogy fél kézzel fogta a győzelemért járó trófeát, de ekkor valami közbeszólt. A 2020-as mezőny néhány tagja már tudja, milyen érzés ez:
A 7-es Bentley nyerte a bathursti 12 órást
https://formula.hu/parc-ferme/24419
Magyar idő szerint ma raggel ért véget a bathursti 12 órás verseny, amelyet a 7-es Bentley-vel versenyző Gounon-Soulet-Pepper trió nyert meg. Ausztrália talán legnagyobb volumenű autósporteseményének összefoglalója itt tekinthető meg:
Megvan még, mikor Button autózott egyet Bathurstben?
https://formula.hu/parc-ferme/24416
Az idei bathursti 12 órás verseny több emlékezetes dolog is történt már, de vajon arra emlékeztek-e, mikor Jenson Button egy F1-es McLarennel járt körbe-körbe a legendás autóverseny helyszínén?
Tudod, hány néven futott eddig a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point?
https://formula.hu/parc-ferme/24415
Alighanem jó eséllyel pályázhat a névváltoztatási rekordra az 1991-ben alapított istálló, amely első másfél évtizedét Jordan név alatt teljesítette, a legendás alapító-csapatfőnök Eddie Jordan irányításával. 2006-ra aztán a Midland Group megvette a csapatot, amely így egy évig a Midland MF1 Racing nevet viselte, mielőtt 2007-re már a Spyker tulajdonába került. Ezután Vijay Mallya vette meg az alakulatot és nevezte át Force Indiává, amely név egészen a 2018 közepi újabb tulajdonosváltásig meg is maradt.
Lawrence Strollék megjelenésével került be a Racing Point a csapat nevébe, ahonnan 2019-re teljesen el is tűnt a Force India megnevezés. 2021-ben aztán a legfrissebb bejelentés értelmében már az Aston Martin gyári csapataként folytatja a működését a gárda, amely a legszűkebb számítások szerint (nem figyelve az esetleges névadószponzori változásokat) is a hatodik különböző neve lesz a 30 éves alakulatnak.

Csak érdekességképp: a másik, hasonlóan sok különböző néven futott jelenlegi istálló épp a Mercedes. Ők ugyanis még Tyrrellként indultak, utána váltak BAR-rá, majd a Honda gyári csapatává, egy évre Brawn GP-vé, végül pedig a Mercedes mostani gyári csapatává.
Nico Hülkenberg, a majdnem-ember
https://formula.hu/parc-ferme/24414
Tavaly év végén távozott az F1-ből a fantasztikus tehetségként beharangozott, ám végül egyetlen dobogóig sem jutó német – az Autósport és Formula Magazin frissen megjelent legújabb számában több sorra vettük Hülkenberg elszalasztott lehetőségeit (és persze sok más érdekes témával is foglalkoztunk!).

Nézd itt élőben a bathursti 12 órást!
https://formula.hu/parc-ferme/24413
Ezen a hétvégén rendezik a déli félteke egyik legikonikusabb autóversenyét, a bathursti 12 órást, amelyen már az edzéseken is voltak látványos jelenetek, de a java még csak most jön. Helyi idő szerint vasárnap hajnali 5:45-kor startol maga a félnapos viadal, ami magyar idő szerint szombat este 19:45-ös kezdést jelent. Az alábbi videóban elvileg végig élőben lehet nézni a GT-versenyt, ha esetleg az éjszaka folyamán valaki nem bírna majd aludni (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
A Renault is beindította a motorját
https://formula.hu/parc-ferme/24412
A bemutatók és a tesztek közeledtének csalhatatlan jele, hogy egymás után az összes csapat beröffenti az autóját: most a Renault-n volt a sor, szóval hangerőt fel!
+-+-+-+-+-+-+-+-+
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) January 31, 2020
|R|.|S|.|2|0|
+-+-+-+-+-+-+-+-+
LOADING...
]99% #RSspirit pic.twitter.com/IqNXwh7nFu