Bastianini az élen Portimaóban, Marquez első bukásával a harmadik
https://formula.hu/parc-ferme/37630
Két edzéssel indult a MotoGP Portugál Nagydíjának programja pénteken. Délelőtt az éjszakai esőzések után még nem volt tökéletes az egyébként már felszáradt aszfalt tapadása, ilyen körülmények között pedig Marc Marquez volt a leggyorsabb, megelőzve a gyomorgondokkal küzdő Maverick Vinalest, valamint a KTM gyári és a Pramac Ducati párosát.
Tétje persze a délutáni egyórás tréningnek volt, hiszen ott dőlt el, melyik tíz motoros jut automatikusan az időmérő második szakaszába. A legjobb időt – 1:38,057-et – ezúttal a gyári Ducatit erősítő Enea Bastianini futotta meg, mögötte Jack Miller lett a második a KTM-mel, Marquez pedig ezúttal harmadikként végzett – annak ellenére, hogy az utolsó percekben egy bukást is begyűjtött, amely a tesztet nem számolva az első volt számára a Ducatival.

Jorge Martin, Brad Binder, Marco Bezzecchi és Vinales követte őt a sorban, és bejutott még a Q2-be a címvédő és vb-éllovas Francesco Bagnaia, valamint a két gyári yamahás, Fabio Quartararo és Alex Rins. Utóbbi épp az újonc Pedro Acostát szorította ki a top 10-ből. Marquezen kívül egyébként elesett még az edzésen Aleix Espargaro, Alex Marquez, Franco Morbidelli és Luca Marini is – utóbbi a többi hondáshoz hasonlóan a sor végén.
A péntek délutáni edzés végeredménye:
| 1. | Enea Bastianini | Ducati Team | 1'38.057 | |
| 2. | Jack Miller | Red Bull KTM | 1'38.175 | 0.118 |
| 3. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'38.210 | 0.153 |
| 4. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'38.288 | 0.231 |
| 5. | Brad Binder | Red Bull KTM | 1'38.387 | 0.330 |
| 6. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'38.409 | 0.352 |
| 7. | Maverick Viñales | Aprilia Racing | 1'38.411 | 0.354 |
| 8. | Francesco Bagnaia | Ducati Team | 1'38.541 | 0.484 |
| 9. | Fabio Quartararo | Monster Yamaha | 1'38.552 | 0.495 |
| 10. | Alex Rins | Monster Yamaha | 1'38.560 | 0.503 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'38.599 | 0.542 |
| 12. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'38.635 | 0.578 |
| 13. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'38.809 | 0.752 |
| 14. | Aleix Espargaró | Aprilia Racing | 1'38.812 | 0.755 |
| 15. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'38.882 | 0.825 |
| 16. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'38.962 | 0.905 |
| 17. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'39.048 | 0.991 |
| 18. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'39.048 | 0.991 |
| 19. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'39.119 | 1.062 |
| 20. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'39.147 | 1.090 |
| 21. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'39.160 | 1.103 |
| 22. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'39.781 | 1.724 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Bejelentette távozását a Renault tesztpilótája, a csapat nem reagál
https://formula.hu/parc-ferme/24427
Többévnyi együttműködés után búcsút int a Renault F1-es istállójának Jack Aitken. A brit pilóta 2016 óta volt tagja a franciák alakulatának, eközben egyszer a GP3 ezüstérmese lett, majd a Formula-2-ben több futamgyőzelmet szerzett. Az utóbbi két szezonra az F1-es csapat előléptette őt teszt- és fejlesztőpilótává, ám Aitken ma a közösségi médiában bejelentette az együttműködés végét. Köszönetet mondott a Renault-nak, a jövőbeli terveit azonban egyelőre nem osztotta meg a nyilvánossággal.
A Motorsport.com megkeresésére a csapat egyelőre nem reagált. A pletykák szerint Aitken visszatér ahhoz az F2-es Camposhoz, amellyel tavaly hét dobogós helyezést szerzett.

Fotó: DPPI
Az újraaszfaltozás után is rázós maradt az USA Nagydíj helyszíne
https://formula.hu/parc-ferme/24426
A COTA illetékesei a panaszokra reagálva idén év elején több helyen kijavíttatták az austini pálya egyenetlenségeit, amelyek tavaly komoly fejfájást okoztak az F1 mezőnyének. Az alábbi videóban jól láthatóak a sötétebb, frisebb szakaszok, amelyek valóban javítottak a helyzeten, ám a kör nagy része még így is eléggé rázósnak tűnik. Összehasonlításképp érdemes megnézni Valtteri Bottas egyik 2019-es körét a korábbi felületen.
Ha túl hosszúnak találtad a bathursti 12 órást, itt egy összefoglaló
https://formula.hu/parc-ferme/24425
Ami Ausztráliában nappal, az Magyarországon éjszaka, így hazánkból csak a legelszántabbak követik élőben a 12 órás viadalt. Pedig megérdemli a figyelmet a szigetország Le Mans-jának számító verseny, ami idén sem volt híján az izgalmaknak. Íme a legfontosabb mozzanatok a 2020-as bathursti 12 órásról.
Videó: A Formula-E szemkamerája zseniális!
https://formula.hu/parc-ferme/24424
A Formula-E-ben bevezetett szemkamera egészen fantasztikusan adja vissza a pilóták nézőpontját. Az alábbi videóban Felipe Massát láthatjuk Santiagóban. Illetve inkább azt, hogy ő mit is lát...
Bottas Adelaide-ben versenyzett...
https://formula.hu/parc-ferme/24423
...egy biciklivel. A finn ugyanis elindult egy kerékpárversenyen, melyet a legendás, egykori F1-es pályán rendeztek meg. A finn jó barátjával, Tiffany Cromwell-lel együtt ment el Adelaide-be, s mint tudjuk, Bottas épp válófélben van, így akár egy kisebb románc is elképzelhető kettejük között, ha már együtt utaztak odáig. "Nem gondoltam volna, hogy valaha is Adelaide-ban versenyezhetek majd, főleg nem, hogy egy kerékpárral. Még mindig lassú vagyok, akár egy csiga, de úgy érzem, ez volt a valaha volt legjobb felkészülési időszakom" - írta a finn az Instagramon.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHappy day mate! • #VB77 #australiaday #RADelaide #tourdownunder @tiffanycromwell
Elektromos szériával bővül a Gokart OB mezőnye
https://formula.hu/parc-ferme/24422
A világ folyamatosan fejlődik és az autipar is egyre inkább a megújuló energiaforrások felé hajlik. Nincs ez másképp a Gokart Országos Bajnokságban sem, ahol 2020-tól már elektromos kategóriát iskihirdetett az MNASZ, így az idei évtől kezdve már a legkissebbek is megtapasztalhatják az elektromos autózás örömét. A Gokart OB április 18-19én veszi kezdetét a kecskeméti Gokart Arénában.
Schumacher első ferraris vb-címe a MiniDriverstől
https://formula.hu/parc-ferme/24418
Avagy egy kis nosztalgia Mini-módra. A 2000-es Japán Nagydíj történéseit dolgozza fel a népszerű animációs sorozat legújabb, múltidéző része, amelyen Michael Schumacher harmadik, illetve első ferraris világbajnoki címét szerezte meg.
Oláh Gyárfás az FIA díjátadóján játszott fontos szerepet
https://formula.hu/parc-ferme/24420
"A FIA Ralikrossz világ- és Európa-bajnokság, illetve Autókrossz EB 2019. évi díjátadó ünnepsége Párizsban került megrendezésre. Az FIA Offroad szakág elnökeként adtam át a díjat a szakágak kiválóságainak, így nagy örömömre személyesen nyújthattam át az S1600 Európa-bajnokság második helyezettnek járó díjat hazánk egyik legsikeresebb RX versenyzőjének, Marton Gergelynek. Remek szezont futott, többször dobogóra állt, kis szerencsével a bajnoki címért is küzdhetett volna. Bízom benne, hogy a 2020-as díjátadón ismét találkozunk! Gratulálok" - írta a Facebookon az MNASZ elnöke.
Ekkor változik Alpha Taurivá a Toro Rosso
https://formula.hu/parc-ferme/24421
Téged is idegesít, hogy az elvileg idén már Alpha Tauri néven induló csapat neve hivatalosan még mindig Toro Rosso? Nos, nem vagy ezzel egyedül, ugyanakkor végre választ kaptunk arra, mikor is keresztelik át hivatalosan a Red Bull kiscsapatát. A dátum nem más, mint az autóbemutatójuk napja.
Videó: F1-es pilóták esnek ki az élről
https://formula.hu/parc-ferme/24417
Minden versenyzővel megesett már szinte, hogy fél kézzel fogta a győzelemért járó trófeát, de ekkor valami közbeszólt. A 2020-as mezőny néhány tagja már tudja, milyen érzés ez:
A 7-es Bentley nyerte a bathursti 12 órást
https://formula.hu/parc-ferme/24419
Magyar idő szerint ma raggel ért véget a bathursti 12 órás verseny, amelyet a 7-es Bentley-vel versenyző Gounon-Soulet-Pepper trió nyert meg. Ausztrália talán legnagyobb volumenű autósporteseményének összefoglalója itt tekinthető meg:
Megvan még, mikor Button autózott egyet Bathurstben?
https://formula.hu/parc-ferme/24416
Az idei bathursti 12 órás verseny több emlékezetes dolog is történt már, de vajon arra emlékeztek-e, mikor Jenson Button egy F1-es McLarennel járt körbe-körbe a legendás autóverseny helyszínén?
Tudod, hány néven futott eddig a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point?
https://formula.hu/parc-ferme/24415
Alighanem jó eséllyel pályázhat a névváltoztatási rekordra az 1991-ben alapított istálló, amely első másfél évtizedét Jordan név alatt teljesítette, a legendás alapító-csapatfőnök Eddie Jordan irányításával. 2006-ra aztán a Midland Group megvette a csapatot, amely így egy évig a Midland MF1 Racing nevet viselte, mielőtt 2007-re már a Spyker tulajdonába került. Ezután Vijay Mallya vette meg az alakulatot és nevezte át Force Indiává, amely név egészen a 2018 közepi újabb tulajdonosváltásig meg is maradt.
Lawrence Strollék megjelenésével került be a Racing Point a csapat nevébe, ahonnan 2019-re teljesen el is tűnt a Force India megnevezés. 2021-ben aztán a legfrissebb bejelentés értelmében már az Aston Martin gyári csapataként folytatja a működését a gárda, amely a legszűkebb számítások szerint (nem figyelve az esetleges névadószponzori változásokat) is a hatodik különböző neve lesz a 30 éves alakulatnak.

Csak érdekességképp: a másik, hasonlóan sok különböző néven futott jelenlegi istálló épp a Mercedes. Ők ugyanis még Tyrrellként indultak, utána váltak BAR-rá, majd a Honda gyári csapatává, egy évre Brawn GP-vé, végül pedig a Mercedes mostani gyári csapatává.
Nico Hülkenberg, a majdnem-ember
https://formula.hu/parc-ferme/24414
Tavaly év végén távozott az F1-ből a fantasztikus tehetségként beharangozott, ám végül egyetlen dobogóig sem jutó német – az Autósport és Formula Magazin frissen megjelent legújabb számában több sorra vettük Hülkenberg elszalasztott lehetőségeit (és persze sok más érdekes témával is foglalkoztunk!).

Nézd itt élőben a bathursti 12 órást!
https://formula.hu/parc-ferme/24413
Ezen a hétvégén rendezik a déli félteke egyik legikonikusabb autóversenyét, a bathursti 12 órást, amelyen már az edzéseken is voltak látványos jelenetek, de a java még csak most jön. Helyi idő szerint vasárnap hajnali 5:45-kor startol maga a félnapos viadal, ami magyar idő szerint szombat este 19:45-ös kezdést jelent. Az alábbi videóban elvileg végig élőben lehet nézni a GT-versenyt, ha esetleg az éjszaka folyamán valaki nem bírna majd aludni (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
A Renault is beindította a motorját
https://formula.hu/parc-ferme/24412
A bemutatók és a tesztek közeledtének csalhatatlan jele, hogy egymás után az összes csapat beröffenti az autóját: most a Renault-n volt a sor, szóval hangerőt fel!
+-+-+-+-+-+-+-+-+
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) January 31, 2020
|R|.|S|.|2|0|
+-+-+-+-+-+-+-+-+
LOADING...
]99% #RSspirit pic.twitter.com/IqNXwh7nFu
Grosjean kisfia megtervezte a 2020-as Haast
https://formula.hu/parc-ferme/24411
„Bréking! Bemutatkozik a VF20, tervezte Sacha. Mit gondoltok?” – posztolta az Instagramon sírva nevető emojik kíséretében Romain Grosjean. Ez alapján úgy tűnik, marad a fekete-arany festés…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy újabb látványos grafika 2010-ből
https://formula.hu/parc-ferme/24410
A pontok alakulását már megmutattuk az emlékezes szezonból, amikor hatan is vezették a világbajnoki tabellát: most az élen töltött köröket mutatjuk, melyek alapján a Red Bull kiemelkedett a mezőnyből.
Videón az F1 legkeményebb borulásai
https://formula.hu/parc-ferme/24404
Újabb válogatással jelentkezett a Formula-1 Youtube-csatornája, ami ezúttal bizonyos baleseteket állított látványossági sorrendbe.
Most már bánja a GP2-es kijelentést Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/24408
„GP2-es motor! GP2-es!” – emlékezhetünk 2015-ből Fernando Alonso kifakadására a McLarent hajtó Honda-motorra, pont a japánok hazai versenyén, Suzukában. Azóta, hogy a márka futamokat nyert a Red Bull-lal, a kijelentést sokan Alonso orra alá dörgölik: a spanyol szíve szerint visszaszívná a szavakat.
„A frusztráció szülte őket, talán nem kellett volna azt mondanom. De nem is a tévének nyilatkozva vagy sajtótájékoztatón hangzott el. A mérnökömmel beszéltem, privát csatornán (a csapatrádión). Nem a nyilvánosságnak szólt” – mondta Alonso az F1 Racingnek adott, mostanság gyakran idézett nagyinterjúban.
„Az a motor tényleg gyenge volt. Az első évben Jerezben, a teszten négy nap alatt hét kört tudtunk megtenni vele. Ha most a Honda nyer egy futamot, mindig sok üzenetet kapok azzal a szöveggel, hogy ’győzött a GP2-es motor, biztosan szomorú vagy’. Nem, nagyon örülök neki. De az a motor, ami akkor az autóban volt, nem ugyanaz, mint amelyik most Brazíliában nyert.”