Balesetek tarkították a juniorok időmérőit
https://formula.hu/parc-ferme/37624
Ausztráliába is elkísérték a juniorkategóriák az F1 mezőnyét, a Formula-2-esek és a Formula-3-asok már az időmérőt is letudták.
Az F2 kvalifikációján röviddel a kezdés után rögtön jött a piros zászló: Victor Martins pörgött-forgott a pályán egy hiba után, szerencséjére azonban nem törte össze az ART autóját, az időmérőt azonban nem tudta folytatni. Amikor végre elkezdődhettek a küzdelmek, szoros csata alakult ki az élen. A kvalifikáció első felének gyorskörei után a hiteches újonc, Paul Aron foglalta el az első helyet, őt Dennis Hauger követte mindössze három ezredmásodperccel lemaradva, Isack Hadjar pedig csupán nyolc és fél századmásodperces hátránnyal állt a harmadik helyen.
Not the Qualifying session Victor would have wanted #AusGP #F2 https://t.co/vyOVLhylYM pic.twitter.com/RgsnkvNTUt
— Formula 2 (@Formula2) March 22, 2024
Az utolsó perces próbálkozások sorát Zane Maloney kezdte meg, a bajnokságot vezető barbadosi át is vette a vezetést Arontól, a többiek azonban nem válaszolhattak rögtön köridejére, hiszen nem sokkal a vége előtt újra félbe kellett szakítani a kvalifikációt. Ezúttal Jak Crawford tette falba az autóját. Az utolsó, mindent eldöntő körök sem mehettek le nyugodt körülmények között, mivel Enzo Fittipaldi balesete sárga zászlót okozott a második szektorban, így többeknek nem adatott meg a javítás lehetősége.
Azon párak közül, akik mégis be tudták fejezni rendesen a körüket, Hauger volt a leggyorsabb, így ő szerezte meg a pole-pozíciót. Mögüle a Prema újonca, Andrea Kimi Antonelli indulhat majd vasárnap, míg a harmadik hely Richard Verschoort illeti meg. Az előző F1-es futamon nagyszerű debütálást produkáló Oliver Bearman csupán a 16. helyen végzett, többek között őt is hátráltatta Fittipaldi balesete.

A Formula-3 időmérőjét magyar idő szerint a hajnali órákban tartották. Ott az olasz Leonardo Fornaroli szerezte meg a vasárnapi pole-pozíciót, életében másodjára indulhat majd az élről F3-as főfutamon. Mögötte honfitársa, a sokáig vezető Gabriele Mini végzett a Premával, a harmadik leggyorsabbnak pedig a másik premás, Dino Beganovic bizonyult. Az F3 mezőnye sem úszta meg baleset nélkül: Sami Meguetounif rakta falba a Tridentet és okozott piros zászlót.
33 éve már láthattunk hasonlót, mint amit vasárnap Hamiltontól
https://formula.hu/parc-ferme/26214
Lewis Hamilton defektes bal első gumival ért célba és győzött a Brit Nagydíjon, de ahogy arra Tobi Grüner, az Auto Motor und Sport szakírója által előbányászott fotó rámutat, Stefan Johansson 1987-ben hasonlóképp egy utolsó körben kapott defekttel együtt futott be a második helyen Hockenheimben:
Hamiltons Silverstone win on three wheels reminds me of Stefan Johansson 1987 at Hockenheim. The McLaren driver secured 2nd place despite a last lap puncture. Winner Nelson Piquet was far ahead anyway. #AMuS #F1 pic.twitter.com/KTjeHd6ghM
— Tobi Grüner (@tgruener) August 3, 2020
Lemásolta a Mercedes 2018-as rádiózását az Alfa Romeo, csak Raikkönen kicsit idegesebb volt, mint anno Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/26215
Alighanem mindenki emlékszik a jelenetre, amikor a két évvel ezelőtti Német Nagydíjon kialakult káoszban Lewis Hamiltont előbb be akarták hívni a bokszba, majd meggondolták magukat, hogy aztán néhány pillanattal később mégis kerékcserére kérjék őt, csakhogy addigra a brit a füvön átvágva már visszatért a pályára. Hasonló jelenet játszódott le minap Silverstone-ban az Alfa Romeónál, annyi különbséggel, hogy Kimi Raikkönen némileg ingerültebben reagált, amikor mérnöke már a bokszbejáratnál kérte volna arra, hogy mégis maradjon kint a pályán: „Már túl késő, a fenébe is!” – kiabálta a finn a rádióba.
Kimi Räikkönen team radio
— Kimi Räikkönen Fans (@iceman7news) August 2, 2020
Engineer: "Box box... stay out, stay out!"
Kimi: "IT'S TOO FUCKING LATE NOW FUCKS SAKE" #Kimi7 #F1 #BritishGP pic.twitter.com/sbQpPaOALe
Ma lenne 31 éves Jules Bianchi
https://formula.hu/parc-ferme/26216
A mai napon ünnepelné születésnapját a 2014-es Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő és kilenc hónappal később elhunyt Jules Bianchi. A Ferrari nem feledkezett meg egykori patronáltjáról, ezzel a képpel emlékeznek a fiatalon elment tehetségre:
Remembering Jules on his 31st birthday
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) August 3, 2020
Never forgotten#essereFerrari #CiaoJules pic.twitter.com/CnJjbHcCMH
Magyar pilótát is beválogattak az Aston Martin Akadémiájára
https://formula.hu/parc-ferme/26213
Hefler Róbert kapott hihetetlen lehetőséget, és már a GT Open magyarországi hétvégéjén is rajthoz fog állni – a részletekről Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke számolt be a hivatalos Facebook-oldalán:
Olvasónk megálmodta: Ilyen lenne a Hyundai, ha beszállna a Formula-E-be
https://formula.hu/parc-ferme/26212
A Gulf-festésű McLarent is megtervező S. Veres András olvasónk egy újabb érdekes fantáziarajzot küldött nekünk: megálmodta, milyen festéssel indulna a Hyundai a Formula-E-ben, ha 2021-ben váratlanul beszállna a sorozatba – természetesen túraautó-bajnokával, Michelisz Norberttel a volán mögött. Az első dizájn a BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR-jének festésén alapul, a másik kettőt még azelőtt tervezte, hogy bemutatták a 2020-as WTCR-gépet.




Két rekordot is megdöntött Lewis Hamilton silverstone-i győzelmével
https://formula.hu/parc-ferme/26211
- A legtöbb győzelem hazai versenyen 7 sikerrel. A korábbi rekorder Alain Prost, aki 6-szor nyert a Francia Nagydíjon.
- Rajttól a célig első helyen töltött versenyek: ez a 20. alkalom volt Hamilton számára. A korábbi rekordot Ayrton Senna tartotta 19-cel.
- Felkészül: legtöbb dobogós helyezés rekordja (Michel Schumacher, 155) és legtöbb futamgyőzelem rekordja (Schumacher, 91). Hamilton 154 dobogónál és 87 győzelemnél jár.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon@lewishamilton breaks another record . #F1 #Formula1 #BritishGP @lewishamilton @mercedesamgf1

Bizarr baleset: a felvezető kör legelején hajtott bele társába a motoros
https://formula.hu/parc-ferme/26210
Elképesztő jelenettel indult a Supersport-világbajnokság második jerezi versenye – amelyen az előző napi futamon enyhe agyrázkódást szenvedő Sebestyén Péter nem tudott rajthoz állni –, a felvezető kör elején ugyanis Axel Bassani hátulról belement Raffaele de Rosa motorjába. Az éppen a sisakplexijével babráló Bassani elesett, de riválisa MV Agustája is megsérült, a pályára került törmelékek miatt pedig be kellett lengetni a piros zászlót, így a futam csak jó 25 perc csúszással tudott elstartolni.
Az F1 rasszizmusellenes videójában is Raikkönen szövege a legjobb
https://formula.hu/parc-ferme/26209
Merthogy vasárnap óta már ilyen videója is van az F1-nek, ami a Brit Nagydíj előtti percekben debütált a televíziós közvetítésben. Az egyperces kisfilmben a mezőny minden pilótája feltűnik, olyannyira, hogy Sergio Perez is bejelentkezik a maga kis karanténjából, és még az F1-be lóhalálában visszatérő Nico Hülkenbergnek is jutott rá ideje. Végighallgatva feltűnik, hogy azért mindenkinek írtak legalább egy egymondatos szöveget, kivéve Kimi Raikkönennek, akinek szerepe annyiból áll, hogy "kiállok" (a rasszizmus ellen, mint fejezte be utána a mondatot Esteban Ocon).
A videó átkattintás után indul.
Hátborzongató, milyen profizmussal kezelte Hamilton és mérnöke az utolsó kört
https://formula.hu/parc-ferme/26208
Egy versenymérnök munkájának kulcsfontosságú része, hogy minden körülmények között nyugodt hangtónussal kell kommunikálnia a pilótájával, hiszen ha izgatottá, idegessé válik, azzal a versenyzőt is kizökkenti. És igen, erre még akkor is ügyelnie kell, amikor a pilóta az utolsó körben kap defektet az élen haladva, és a második helyezett rohamléptekkel kezd el felzárkózni rá.
Érdemes végighallgatni az alábbi videóban Lewis Hamilton és Peter Bonnington közötti rádiókommunikációt, amely a defekt jelentésétől a leintés pillanatáig egyirányú volt: Bono rendszeresen a pilóta fülére mondta a Verstappentől való távolságot, Hamilton pedig, torokban dobogó szív ide vagy oda, mesterien kivitelezte a feladatot három keréken is. Csak a célvonal elérésekor kezdett kicsit aggodalmaskodni, nehogy még egy kör legyen hátra, hiszen nem látta, hogy bárki is lengette volna neki a kockás zászlót.
Calm as you like. pic.twitter.com/8VbEldodAu
— Dan Paddock (@CosmicDanzo) August 2, 2020
Videó: Danyiil Kvjat bukása minden szögből
https://formula.hu/parc-ferme/26205
A Brit Nagydíj vasárnapján az Alpha Tauri pilótája kezdte a defektet szenvedők sorát, de akkor még senki sem sejtette, mi vár a mezőnyre az utolsó néhány körben. Kvjat óriási sebességgel veszítette el irányítását az autója felett, de szerencsére saját lábán hagyta el a helyszínt. Így mutatott az eset minden létező kameraszögből.
Éjjel bemásztak a pályára, elbújtak, majd megtrollkodták az F1-es közvetítést az aktivisták
https://formula.hu/parc-ferme/26207
Bár közel sem volt olyan veszélyes, mint amikor 2003-ban egy őrült befutott a pályára, mégis párhuzamba állítható a tizenhét évvel ezelőtti silverstone-i esettel ez a mostani, hiszen aktivisták ezúttal is a Formula-1-es közvetítésre irányuló figyelmet kihasználva próbálták terjeszteni üzenetüket, és sikerrel is jártak, miután ők is túljártak a pálya biztonsági őreinek eszén. Egy környezetvédő mozgalom, az Extinction Rebellion hajtotta végre a cselt, amikor a felvezető kör előtt belógatták szervezetük zászlaját a háttérben, a Club kanyar korlátján. A Brit Nagydíj leintését követően a rendőrség letartóztatta az akcióban résztvevő négyfős társaságot.
Idén a versenyhétvége lebonyolításán dolgozókon kívül senki nem tehette be a lábát a pályára, Silverstone-ban sem voltak nézők, így illegális behatolást is másképpen kellett kitervelni, mint normál esetben. A sejtések szerint az aktivisták a szombatról vasárnapra virradó éjjelen, létra segítségével jutottak be a pálya területére a Club kanyar környékén. Sikerült elbújniuk valahol a nézőtéri területen, hogy senkinek ne keltsék fel a figyelmét az F1-es futam rajtjáig, s véghezvihessék tervüket, a rózsaszín transzparens belengetését. Ez meg is történt, a televíziós közvetítésben az egész világ láthatta az akciót, és az Extinction Rebellion is büszkén számolt be róla a közösségi oldalán.
World: We're way off track. It's time to change course. @LewisHamilton @F1 @GOVUK #BritishGP #ActNow #ClimateEmergency #Covid_19 #WeWantToLive pic.twitter.com/AYejRl0rGc
— Extinction Rebellion UK (@XRebellionUK) August 2, 2020

A Mercedes pillanat hevében megírt Twitter-bejegyzése mindent elárul a Brit Nagydíj befutójáról
https://formula.hu/parc-ferme/26206
A Formula-1-es csapatok Twitter-felelőseitől megszoktuk az összeszedett, informatív, jól beállított fotókkal illusztrált bejegyzéseket, amelyekkel nap mint nap ellátják a szurkolókat és az újságírókat egyaránt. Nos, a Mercedes Brit Nagydíj káoszában készített posztjára a fenti jelzők közül egyik sem illik, azonban tökéletesen szemlélteti, milyen dráma zajlott a pályáján. Tudunk azonosulni vele.
HQYACQUACYQGABAHWVAKDBXKCOEHAPZHXNCYWKAJJZ
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) August 2, 2020
Éld át újra a Brit Nagydíj drámáját hét és fél percben
https://formula.hu/parc-ferme/26204
Megérkezett az F1 összefoglalója a vasárnapi futamról, amit még emlegetni fogunk egy ideig.
„Na, hát még ezt is nekem kell csinálni!” – gondolta Vettel, majd kiszállt, hogy megszerelje az autóját
https://formula.hu/parc-ferme/26203
A németnek a pénteki edzésnap során volt gondja a fékpedállal Silverstone-ban, majd miután beparkolt a garázsba, jobbnak látta, ha ő maga veszi kezelésbe Ferrariját. Ezt örökítette meg az alábbi felvétel.
"ffs, I gotta do everything around here" pic.twitter.com/RJ4Lja6nWX
— Ky (@FiftyBucksss) July 31, 2020
Videó: a Brit Nagydíj időmérőjének legjobb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/26197
Hétperces összefoglaló az idei első silverstone-i F1-es futam kvalifikációjáról. A videó a szokásos módon, átkattintás után indul el.
Balesetet szenvedett és kórházba került a magyar vb-motoros
https://formula.hu/parc-ferme/26202
A Supersport-világbajnokság állandó szereplője Sebestyén Péter, aki idén újfent magyar alakulatnál, az Oxxo Hungary Yamaha – Toth Team színeiben húzza a gázt. A kategória számára a hétvégén Jerezben indult újra a szezon (még a járvány előtt Phillip Islanden már rendeztek egy fordulót), s a szombati versenyen – merthogy a törölt állomások miatt immár két futamot rendeznek számukra – balesetet szenvedett: a közvetítésben ugyan nem mutatták, de vélhetően Andy Verdoiával ütközhetett.
A csapat tájékoztatása szerint a fejét ért ütés miatt kórházba vitték Petit. „Teljesen rendben van, mindene épp, tudatánál van, bár a balesetre nem emlékszik, a rajtra és az utána lévő körökre igen, ilyenkor ez így szokott lenni” – írták, majd később kiderült, hogy bent tartják éjszakára, és kénytelen kihagyni a vasárnapi felvonást. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják, Sebestyén pedig már a jövő hétvégi portimaóira fordulóra koncentrál.
Belső kamerás felvétel Hamilton szikrázó pályarekordjáról
https://formula.hu/parc-ferme/26200
Karrierje 91. F1-es pole-pozícióját szerezte a Brit Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton, akinek egyben ez lett a hetedik rajtelsősége Silverstone aszfaltcsíkján. Nézzük, hogyan mutatott ez a kör.
Ne maradj le: íme a vasárnapi program a tv-közvetítésekkel
https://formula.hu/parc-ferme/26199
A vasárnapi autó- és motorsportos menetrend:
9:45-10:30 Formula-3, második futam (M4 Sport)
10:45-11:05 DTM, második időmérő
11:00-11:20 Superbike, futam (Eurosport 2)
11:10-12:00 Formula-2, második futam (13:35-től M4 Sport)
13:30-14:50 DTM, második futam
14:00-14:40 Superbike, harmadik futam (Eurosport 2)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

Fotó: DPPI
Büntetést kapott George Russell
https://formula.hu/parc-ferme/26201
Öthelyes rajtbüntetéssel és három büntetőponttal sújtották a Williams pilótáját, George Russellt, aki az időmérő edzésen nem lassított kellő mértékben egy dupla sárga zászlós szakaszon. A közelmúltban hasonló kihágásokért három helyes hátrasorolást kaptak pilóták, a versenybírák azonban úgy érzik, ez az alkalom szigorúbb szankciót érdemel.
Magyarázatukban kiemelték, Russell saját bevallása szerint csak a periférikus látásával, szimpla sárgának értelmezte a jelzést, így mindössze egy apró gázelvétellel reagált rá. Ráadásul a csapatrádiózást visszahallgatva felfedezték, hogy a versenymérnöke sem figyelmeztette kellő pontossággal a pilótát, így mindkét fél felelős a kialakult helyzetben. Russell a 15. helyen zárta az időmérő edzést.

Fotó: DPPI
Kétkerekezés, kettészakadt autó, leintés a bokszutcában - így zajlott az F3 szombati futama
https://formula.hu/parc-ferme/26198
Szinte egyetlen perc nem telt el eseménytelenül a Formula-1 betétsorozataként Silverstone-ban versenyző F3-as szériában szombaton. Dráma, izgalom és némi zavarodottság jellemezte a húszkörös futamot. Összefoglaló: