Az Audi érkezése a reménysugár a Sauber számára
https://formula.hu/parc-ferme/37598
A jelenlegi szabályok 2022-es bevezetésekor az akkor még Alfa Romeo néven futó Sauber istálló remek formát mutatott, de azóta folyamatosan visszább esnek az erősorrendben, és jelenleg az F1 egyik leggyengébb csapataként várják 2026-ot, amikor immár az Audi gyári alakulataként üzemelnek majd. Ez utóbi történet legalább szépen halad előre, hiszen a német gyártó 100 százalékra növelte tulajdonrészét a hinwili istállóban, ami a csapat egyik vezető mérnöke, Xevi Pujolar szerint biztató ugyan, de a jelenlegi problémákat nem oldja meg.

„Az biztos, hogy ez biztató a jövőre nézve, de emellett a mára is gondolnunk kell, nem? Úgy fogalmaznék, hogy ez fontos a költségvetési lehetőségek szempontjából, és hogy mit tudunk felépíteni a következő másfél-két évben, mielőtt az Audi teljesen megérkezik, és mi leszünk az Audi. Most kell mindent megtennünk, amit csak tudunk, hogy felépítsük a csapatot, hogy készen álljon akkorra, amikor igazán számít majd” – mondta Pujolar, s azt is hangsúlyozta, hogy pozitív energiákat ad a fényes jövő ígérete:
„De addig is versenyképesek akarunk maradni, és minden egyes versenyen a pontokért akarunk küzdeni. Azt kell mondjam, hogy még az összes problémánk ellenére is ez ad nekünk energiát, és pozitív marad a gondolkodásunk, hogy ami jön, az majd jobb lesz, és van fény az alagút végén, és biztosíthatjuk a sikerességet. Hiszen ez az, amit tenni akarunk. Sikeresek akarunk lenni.”

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|