„Ne ítéljünk a tények ismerete előtt” – Horner a Ben Sulayem elleni vizsgálatokról
https://formula.hu/parc-ferme/37555
Nemcsak Christian Horner ügye, hanem az FIA-elnök Mohammed ben Sulayem ellen zajló két etikai vizsgálat is felforgatta az elmúlt napokban az F1 állóvízét. A BBC számolt be róla, hogy egyfelől Fernando Alonso tavalyi dzsiddai büntetésének visszavonásába avatkozott be Ben Sulayem, másfelől pedig azt is kiadta utasításba, hogy akár nem létező problémákra hivatkozva akadályozzák meg, hogy a Las Vegas-i pálya homologizációs engedélyt kapjon a novemberi F1-es futam előtt. Az FIA csupán annyit reagált egy rövid közleményben, hogy zajlanak vizsgálatok a „vezetőség bizonyos tagjai” elleni panaszok miatt – igaz, az elnököt és az ügyeket sem nevesítették.
A téma előkerült a csapatfőnökök sajtótájékoztatón is az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj első napján. Az Alpine-t irányító Bruno Famin arról beszélt, hogy a sportra kellene koncentrálniuk, míg a Williams főnöke, James Vowles a vizsgálat helyességét emelte ki. Az egyik ügyben érintett Aston Martin csapatvezetője, Mike Krack így nyilatkozott: „Azt hiszem, 12 hónapja mi voltunk az érintettek. Szerintem a felügyelők dokumentumait újra lehet olvasni, hogyan zajlott az egész folyamat: éltünk a felülvizsgálati kérelem jogával, új bizonyítékokat vonultattunk fel, a büntetést pedig visszavonták. Szóval ilyen szempontból számunkra világos és egyértelmű az ügy.”
A maga is botrányba keveredő Christian Horner pedig aligha véletlenül arra helyezte a hangsúlyt, hogy ne ítélkezzen senki a tények pontos ismerete nélkül: „Úgy gondolom, amit bármilyen nyomozásból láttam és tanultam, hogy ne előlegezzük meg a tényeket. Kell egy vizsgálat, és biztos vagyok benne, hogy az érintett felek követni fogják az FIA szabályzatában foglalt folyamatokat, és én csak annyit kérek, hogy ne ítéljünk előre. Várjuk meg a tényeket. Várjuk meg, mi a valóság, mielőtt ítéletet mondunk.”

fotó: Ollé Iván
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|