DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Minden eddiginél korábban megjelenik az F1 24-es videojáték – videó

Az EA Sports az új Formula-1-es szezon előestéjén bejelentette, hogy minden eddiginél korábban, már május 31-én érkezik majd a 2024-es hivatalos Formula-1-es videojáték, az F1 24. Túl sok részletet egyelőre nem árultak el róla, csupán annyit, hogy átalakították és kijavították benne a karriermódot. Egy rövid kedvcsináló viszont már érkezett is a játékhoz:

F2: Büntetést kapott Pourchaire

A juniorkategória szaúdi sprintversenyének egyik fordulópontját Theo Pourchaire okozta, aki csapattársa, Victor Martins mellett szeretett volna elmenni a célegyenes végén, azonban elmérte a féktávot, és kiütötte a tavalyi F3-bajnok előtt haladó Oliver Bearmant.

Az ART versenyzője azonnal elnézést kért brit versenytársától, majd a futamot követően ezt megismételte a közösségi médiában is. A döntéshozók úgy ítélték meg, hogy az Alfa Romeo tartalékja büntetést érdemel, így Pourchaire öthelyes hátrasorolást kapott vasárnapra. A 2022-es bajnokság második helyezettje így nyolcadikként kezdheti meg a 14:15-kor kezdődő főfutamot.

 

Videó: Belsőkamerás felvételen Perez pole-t érő köre

Perez első Q3-as köre pole-t ért Dzsiddában: nézzétek meg a kört ezen a linken vagy a képre kattintva!

pf1_35

Miért volt különleges Perez pole-ja pont most? Egy exkluzív sztori a helyszínről

Mészáros Sándor kollégánk szombat esti videós összegzése a dzsiddai paddockból, benne egy érdekes történettel, hogy mi tette különlegessé Sergio Perez pole-ját - a videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

szombat

„Talán direkt csinálták, hogy hátulról nyerjenek!” – Wolff

A Mercedes egy negyedik és egy nyolcadik helyet szerzett az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén, amely Charles Leclerc rajtbüntetése okán harmadik és hetedik rajtpozíciót jelent majd számukra. Toto Wolff csapatfőnök a kvalifikáció után a Sky Sports kameráinak nyilatkozva elmondta: nagyjából ott végeztek, ahova várták magukat, s nem is igazán számít, hogy harmadik vagy hatodik helyet szereznek, hanem az a lényeg, hogy a következő futamokon tegyenek nagy előrelépéseket.

Wolff pedig egy vicces megjegyzést is tett arra, hogy Max Verstappen műszaki hiba miatt csak a 15. helyről startolhat vasárnap: „Talán direkt csinálták, hogy a mezőny hátuljából indulva szerezzék meg a győzelmet!” – mondta a Mercedes-főnök, mire a riporter viccesen megjegyezte, hogy bizonyára kötöttek egy megállapodást Stefano Domenicali F1-vezérrel, hogy így tegyék jobbá a show-t: „Pontosan!” – reagált mosolyogva Wolff.

f1-wolff-2023

fotó: DPPI

Hamilton egyetlen mondattal értékelte az időmérőjét

A szokásos, kötelező sessionértékelő interjúknál Lewis Hamilton nem volt túl beszédes kedvében. Arra a kérdésre, hogy mit gondol az időmérőről, a helyzetről, és hogy részletezze a történteket, egyetlen rövid mondattal válaszolt:

„A tőlem telhető legjobbat nyújtottam” – és ennél többet nem is mondott az időmérőről. 

A brit csak a nyolcadik helyen zárt, és a hetedikről rajtolhat, miközben csapattársa, George Russell a harmadik pozícióból vághat neki a futamnak.

f1-hamilton-jeddah

Váltót cserélt Verstappennél a Red Bull

Tegnap Sergio Pereznél cserélte ki a sebességváltót és néhány motoralkatrészt is a Red Bull, az időmérő előtt pedig Max Verstappen is új váltót kap, ez derült ki a technikai ellenőr jelentéséből. Büntetés ezért nem jár, még bőven a felhasználtó mennyiségen belül jár a csapat. Mindkét pilóta váltóproblémákra panaszkodott egyébként pénteken, Verstappen szerint a visszaváltásokkal voltak gondjai, de a csapat nem adott tájékoztatást arról, hogy pontosan mi a probléma.

f1-verstappen-redbull-jeddah

fotó: dppi

Ken Blockról nevezték el a Nitro Rallycross bajnoki serlegét

Megható gesztussal tiszteleg a népszerű amerikai versenysorozat vezetősége a januárban elhunyt Ken Block előtt, aki az alapító Travis Pastrana üzlettársa is volt. A bajnokság ezt egy hivatalos közleményben tudatta mindenkivel, a Racer pedig a néhai showman és autóversenyző családját is idézte. „Csodálatos, hogy a Nitro megtisztelte a Nitro RX bajnoki trófeával. Ken a ralikrosszban imádott versenyezni és nagy támogatója volt a sportágnak. A paddockban lévő versenyzők közül sokakkal jó barátságban volt, nagyon szerette volna látni őket a hétvégi fináléban vívott csatában” – mondta el az 55 esztendősen elhunyt özvegye, Lucy Block, utalva a szezonzáróra, amit a kaliforniai Glen Helen Raceway pályáján rendeznek ezen a hétvégén.  

Wolff szerint egészen másképp fog kinézni a Mercedes autója

Már a pénteki napon is utalt rá Toto Wolff, hogy hamarosan radikális változások jöhetek a Mercedes jelenlegi koncepcióját illetően, most pedig a Sky Sports adásában beszélt erről újfent. A csapatfőnök elárulta, hamarosan egy egészen új autót láthatunk majd. „Attól függ, mit értünk ez alatt” – utalt vissza arra, amikor a W14 B-specifikációjáról kérdezték. „Úgy gondolom, hogy az autó egészen másképp fog kinézni öt, hat vagy hét futam múlva, a meghozott döntéseink és a fejlesztési irány alapján, amibe belevágtunk” – mondta el az interjú során.

A Ferrari pilótáinak minden apróságról jelentést kell tenniük

Bármilyen változást tapasztal Charles Leclerc vagy Carlos Sainz, azt azonnal kötelesek jelenteni a csapattagok felé. Erről a Ferrari versenyigazgatója, Laurent Mekies beszélt, aki az olasz Corriere dello Sportnak elárulta, igyekeznek a lehető legjobban odafigyelni a megbízhatóságra. Mint az ismert, Leclerc autójában már a szezonnyitó előtt cserélni kellett a vezérlő-elektronikát, ennek ellenére technikai gond miatt feladta a futamot, majd a Szaúd-Arábiai Nagydíj hétvégéje előtt újabb csere következett, ami már rajtbüntetést von maga után. „Fontos, hogy 100 százalékig körültekintők legyünk, éppen ezért arra kértük a versenyzőket, hogy a legkisebb rendellenesnek vagy gyanúsnak tűnő jelet is azonnal jelentsék” – mondta el a szakember.

Sargeant akár a Mercedes kötelékébe is tartozhatna

Logan Sargeant személyében ismét amerikai pilótával bővült a mezőny, a Williams újonca azonban könnyedén bekerülhetett volna a Mercedes utánpótlásába is az elmúlt években. Erről James Vowles vallott nemrégiben a Racernek adott interjúban. „Logan és az én utam már évekkel ezelőtt keresztezték egymást. Eljött a Mercedeshez egy szimulátoros tesztre, engem pedig nagyon érdekelt a teljesítménye az F3-ban látottak miatt. Ott volt akkor Oscar Piastri is, akit szintén nagyra értékeltem. Akkor és ott viszont véget ért a kapcsolatunk, mivel a Mercedesnél jó versenyzői gárdánk volt. Mielőtt a Williamshez érkeztem, a csapat finanszírozta az F2-es karrierjét, tehát most már profi versenyzőként lehet itt, mert mélyen hittek abban, hogy ő a legjobb választás a jövőre nézve” – árulta el a szakember, akit a Mercedestől szerződtettek a Williams csapatfőnöke pozíciójába Jost Capito távozását követően.

Két F1-es futamot rendezhet a jövőben Szaúd-Arábia?

A Szaúd-arábiai Nagydíj 2021 óta része a Formula-1-es versenynaptárnak, a mezőnyt a dzsiddai utcai pálya látja vendégül immár harmadik éve. Készülőben van azonban egy másik projekt: a rijádi régióban épül Quiddiya, amely egy nagy szórakoztatóipari és turisztikai projekt, amely elsősorban azt célozza, hogy enyhítsen az ország gazdaságának olajfüggőségén. A város építésébe pedig benne foglaltatik egy F1-re alkalmas pálya kialakítása is: mint azt Khalid Bin Sultan Al Abdullah Al-Faisal herceg elmondta, az aszfaltcsík egy része a város központjában halad, de állandó létesítményről lenne szó. A tervek szerint pedig 2027-ben már otthont adhatnának egy F1-es futamnak – ám mindez nem jelenti azt, hogy Dzsiddának búcsút intene a száguldó cirkusz, ugyanis nem zárható ki a két szaúdi viadal:

„Szaúd-Arábia egy nagy piac, erős gazdaságunk van. Végrehajtható a két szaúdi verseny ötlete” – idézi a herceg szavait a MotorsportWeek.com. „Az F1 folyamatosan növekszik, az Egyesült Államokban például három futam van, mert van rá igény. Igény itt is van, Szaúd-Arábia is nagy és fontos piac, de még nem született döntés erről. Sok dolgot kell figyelembe vennünk, és nem tudom, hogy ha még mi két versenyt rendeznénk is, az praktikus és kifizetődő-e a FOM-nak és a csapatoknak is.”

f1-dzsidda-boksz

Piros zászlók és újabb ART-dominancia az F2-es időmérőn

A száguldó cirkusz mellett a Formula-2 mezőnye is részt vesz a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és a királykategória pénteki szabadedzései között meg is rendezték a széria időmérő edzését. A megmérettetést a Prema versenyzői, Oliver Bearman és Frederik Vesti várhatták a legkomolyabb reményekkel, hiszen az első két helyen zárták a szabadedzést.

A 17 éves brit leggyorsabb idejét már a kezdeti körök során közel egy másodperccel átlépték a pilóták, köztük maga Bearman is, aki első próbálkozása során érintőre vette az utolsó kanyarban a falat, de komolyabb következmények nélkül megúszta az esetet.

Pár perccel később már nem járt ilyen jól Richard Verschoor, aki a második szektorban forgott meg, ezzel piros zászlót okozva. Ugyan az autóját nem törte össze a holland, azonban az időmérőt nem tudta folytatni. Nem ez volt az első megszakítás az F2 számára pénteken, ugyanis a szabadedzésen Amaury Cordeel hibája miatt már megjelent a megszakító jelzés.

Rövid szünetet követően folytatódott az időmérő, tíz perccel a vége előtt Arthur Leclerc állt az élen, azonban az utolsó harmadban rengeteget javult a pálya, így folyamatosan érkeztek a jobbnál jobb idők, amelyek közül Victor Martins emelkedett ki, aki hét tizedes előnyre tett szert.

Ekkor jött az újabb piros zászló, az említett Leclerc hibázott két perccel az időmérő vége előtt, újraindításra pedig már nem került sor. Így az F3 tavalyi bajnoka megszerezte első pole-pozícióját, mögötte Bearman, Theo Pourchaire, és az Alpine tartalékja, Jack Doohan várhatja a vasárnapi futamot. A részben fordított rajtrácsnak köszönhetően a sprintet Jak Crawford és Ralph Boschung kezdheti meg az első sorból.

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Victor Martins ART Grand Prix  
2 Oliver Bearman Prema Powerteam 0.7
3 Theo Pourchaire ART Grand Prix 0.7
4 Jack Doohan Virtuosi Racing 0.7
5 Jehan Daruvala MP Motorsport 0.7
6 Ayumu Iwasa DAMS 0.7
7 Frederik Vesti Prema Powerteam 0.9
8 Kush Maini Campos Racing 1.0
9 Ralph Boschung Campos Racing
1.1
10 Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1.2
11 Clement Novalak Trident 1.2
12 Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 1.2
13 Arthur Leclerc DAMS 1.3
14 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1.3
15 Dennis Hauger MP Motorsport 1.4
16 Roman Staněk Trident 1.4
17 Zane Maloney Rodin Carlin 1.4
18 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1.5
19 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1.7
20 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing
2.0
21 Amaury Cordeel Virtuosi Racing
2.4
22 Brad Benavides PHM Racing by Charouz 3.7

Mindkét Ferrariba új motor került Dzsiddában

A Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzése közben jelentette be az FIA, hogy több autóba is új erőforrás-alkatrészek kerültek a szezon második hétvégéjére. A Ferrari például további elővigyázatossági okokból új belső égésű motort rakott be Charles Leclerc és Carlos Sainz versenygépébe is. Leclerc-nél új az MGU-H és a vezérlő-elektronika is, utóbbi miatt kapja a már szerdán bejelentett tízhelyes rajtbüntetést.

Ezen kívül Sergio Perez új akkumulátort és vezérlő-elektronikát, Lando Norris pedig új belső égésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t, valamint kipufogórendszert kap a hétvégére, büntetés azonban nekik még nem jár, hiszen a megengedett darabszámon belül maradtak.

f1-ferrari-dzsidda

Nem bánja Piastri, hogy dobta az Alpine-t a McLaren kedvéért

A 2022-es esztendő egyik legkomolyabb balhéját szolgáltatta Oscar Piastri a Formula-1-ben: az Alpine akadémiáján nevelkedett ausztrált a franciák már a pilótájukként is bejelentették Fernando Alonso váratlan távozását követően, amit a fiatal pilóta egy mémmé vált tweetben reagálva cáfolt. Később kiderült: ennek oka az volt, hogy a korábbi F3-as és F2-es bajnok közben már megegyezett a McLarennel. Amely azonban a szezonnyitó Bahreini Nagydíj alapján jelenleg sokkal hátrébb szerepel az erősorrendben, mint az Alpine, így felmerülhet a kérdés, nem bánja-e Piastri, hogy átment a wokingiakhoz – ám mint arra a versenyző is rámutatott: Alonso távozásáig neki nem az Alpine, hanem kölcsönadva a Williams ülését szánták:

„Számomra nem a két csapat közötti döntésről szólt ez. Sosem jutott odáig a dolog. Számomra egyértelmű volt, hogy a McLarenhez akarok csatlakozni, ebben pedig komoly tényező volt, amilyen szenvedélyt mutattak annak kapcsán, hogy a csapatukban akartak tudni. Úgyhogy én nem így tekintek erre. De természetesen arra koncentrálok, ahol most vagyok és hogy segítsek a csapatnak előretörni és visszajutni oda, ahol lenni szeretnénk” – idézi szavait a Motorsport.com. Piastri hozzátette: természetesen nem tartanak ott, ahol szeretnének, de továbbra is bíznak a rövidesen érkező fejlesztéseikben, amelyből az első jelentősebb csomag Bakuban debütál majd.

f1-piastri-mclaren

fotó: DPPI

Újabb mérföldkő előtt állhat Fernando Alonso

A 41 éves pilóta nagyon jól kezdte a 2023-as szezont, a Bahreini Nagydíjon 99. alkalommal állhatott dobogóra. Az idei Aston Martin teljesítményének köszönhetően Alonso akár már Szaúd-Arábiában is beléphet a százasok klubjába, sőt, ennek az illusztris társaságnak csupán hatodik tagjává válhat.

A jelenlegi versenyzők közül a lista élén álló Lewis Hamilton tartozik bele ebbe a csoportba, rajta kívül Michael Schumacher, Sebastian Vettel, Alain Prost és Kimi Raikkönen szerzett karrierje során legalább száz dobogót. Legutóbb a finn lépte át a szóban forgó határt a 2018-as Olasz Nagydíjon.

Sőt, ha a dzsiddai aszfaltcsík hozza az elmúlt két év izgalmait, a kétszeres világbajnok akár a pódium tetején is kiköthet a futam végére, amellyel szintén újabb csúcsokat döntene a spanyol. Egy vasárnapi sikerrel Alonso megdöntené a két győzelem között eltelt leghosszabb időtartam rekordját, amelyet jelenleg Riccardo Patrese tart több, mint 6 és fél évvel. Az Aston Martin pilótája esetében ez 3598 napot, azaz 9 évet, 10 hónapot és 7 napot jelentene.

Alonso az említett Raikkönen egyik csúcsát is átadná a múltnak egy váratlan(?) győzelemmel, a Jégember első és utolsó győzelme között közel 15 év és 7 hónap telt el. A veterán versenyző esetében ez a szám több, mint 19 és fél év lenne, egészen pontosan 7147 nap.

Poénnak indul, gyári szerződés lett a vége

Néhány hete számolhattunk be róla, hogy a háromszoros Le Mans-győztes és világbajnok, de immár a Toyota vezetésében szerepet vállaló Kazuki Nakajima tartalékpilótaként visszatért a japánok WEC-alakulatához, miután Nyck de Vries az F1-be igazolt. A Williams egykori versenyzője most elárulta, hogy a pozíció elvállalása tulajdonképpen csapattársa, Kamui Kobayashi poénjának köszönhető:

„Új tartalékversenyzőre volt szükségünk, de tudtuk, hogy a részt vevő gyártók nagy száma és a pilótapiac valóságos robbanása miatt nehéz lesz megfelelő embert találni. Először Kobayashi hozta fel, azt kérdezte, hogy nem lenne egyszerűbb, ha magad csinálnád? Amikor meghallottam, nemmel válaszoltam, és tudtam is, hogy félig csak viccel, de sokan komolyan vették a tréfát, és végül megszületett a döntés” – mondta Nakajima, aki azt is elárulta, hogy az izmai nagyon fájtak, miután egy bő év kihagyását követően újra beült az autóba.

toyota-sebring

Tilos biciklizni és rollerezni ezentúl az F1-es pályabejáráson

A Formula-1-es versenyhétvégék egyik tradicionális programja a pályabejárás, amely során a versenyzők mérnökök és csapattagok kíséretében végigsétálnak a körön, átbeszélve az egyes pályaszakaszokat és szemügyre véve az esetleges átalakításokat: Dzsiddában csütörtökön például 13:00 és 16:30 közt volt nyitva a pálya erre a célra.

Egyes versenyzők a gyorsaság és kényelem érdekében biciklivel vagy rollerrel gurulnak végig a pályán, de erre többé nincs lehetőség – a Motorsport.com számolt be arról, az FIA úgy döntött, száműz minden kerekes eszközt a pályabejáráson, így a bicikliket, elektromos bicikliket, rollereket és elektromos rollereket. Kivétel nincs, derül ki a csapatoknak FOM által küldött tájékoztatóból, amely a lehetséges büntetési tételekre nem tér ki.

Egy F1-es pilóta biztosan nem lelkesedik az új szabályért. A forrás Charles Leclerc-t idézi, aki sértődötten vett tudomást a rendelkezésről: „Nem vettem részt a pályabejáráson. Úgy tudom, új szabályt adtak ki, hogy nem lehet körbebiciklizni a pályán, ezért valószínűleg többet nem is megyek a bejárásra, csak videókat fogok megnézni.”

Alain Prost szerint is Adrian Newey a legjobb

A négyszeres világbajnok az F1 Beyond the Grid című podcastjében állt mikrofon elé, ahol többek között arról is beszélt, hogy Michael Schumacher csapattársaként visszatérhetett volna a száguldó cirkuszba.

A francia legenda interjúja során a királykategória egyik legikonikusabb tervezője, Adrian Newey is szóba került: „Dolgoztam együtt Adriannel a Williamsnél, és a McLarennél is más szerepkörben. Még most is, ha kívülről nézzük, nagyon más. Imádtam Adriannel beszélgetni. Adrian végighallgat téged, folyamatosan kérdez. Adriannel soha nem vitatkozol, beszélgetsz vele, ő pedig figyel.”

„Aztán azt teszi, amit a legjobbnak gondol, de soha nem mondja meg, hogy mit fog tenni, vagy hogy igazad van-e vagy sem, csak hallgat és beszél. Ezt szeretem, ezért ő a legjobb. Fantasztikus a vele dolgozó mérnökök számára, energiát és szinergiát hoz az agyi teljesítmény szempontjából - fantasztikus.”

WEC: Egyből pole-ban a Ferrari, kategóriaelső a női egység

Mivel rendhagyó módon pénteken rendezik az Endurance-világbajnokság évadnyitó sebringi 1000 mérföldes versenyét, magyar idő szerint csütörtök éjjel került sor a kvalifikációra. Amely kisebb meglepetést hozott, ugyanis legyőzték az edzéseket uraló Toyotákat: Antonio Fuoco 1:45,067-es idővel egyből pole-pozícióba állította a most debütáló Ferrari 499P-t (pedig állítása szerint az utolsó kanyarban a Nap is elvakította kissé)! A Miguel Molinával és Nicklas Nielsennel kiegészülve #50-es egység indulhat tehát az élről, mögöttük viszont már következik a két Toyota: bő két tizedet kapott Brendon Hartley a #8-as és közel fél másodpercet Kamui Kobayashi a #7-es autóban. Az #51-es Ferrari nyolctizedes lemaradással lett negyedik Alessandro Pier Guidivel a volánnál. A mezőny egyetlen Cadillacje egy másodperces hátránnyal végzett az ötödik helyen, megelőzve a két-két Porschét és Peugeot-t, akik már egyaránt több mint két szekundummal maradtak el a pole-időtől. A Hypercar kategória végén a Glickenhaus és a Vanwall egy-egy autója zárt négy másodperces hátránnyal.

Az LMP2-ben 93 ezredmásodperc döntött a rajtelsőségről: Oliver Jarvis és a United Autosports #23-as egysége ennyivel előzte meg a JOTA-t erősítő Pietro Fittipaldit, míg a harmadik helyet a Robin Frijns fémjelezte WRT-autó hozta el. Ami pedig a GTE Am kategóriát illeti: a három női versenyzőt, Sarah Bovyt, Rahel Frey-t és Michelle Gattinget felvonultató Iron Dames előbbi 1:58,949-es körével pole-pozícióra váltotta a prológgal is látott remek tempóját. Az első négybe amúgy mind a négy márka befért, hiszen a Porschét az egyetlen Corvette, majd egy-egy Aston Martin és Ferrari követte a sorban.

A Sebringi 1000 mérföldes verseny magyar idő szerint péntek délután 17 órakor rajtol – az Endurance-vb új aranykorának első futamát teljes hosszában élőben közvetíti az Eurosport 1.

wec-ferrari-pole-sebring

Videóval jelentkezik kollégánk Dzsiddából!

A képre kattintva érhető el a ma többek között Fernando Alonsót is elcsípő kollégánk dzsiddai bejelentkezése!

pf-sanyi-0316