A Red Bull-akadémiájáról kitették, az Aston Martin felkarolta a 18 éves amerikait
https://formula.hu/parc-ferme/37436
Új tagot jelentett be az Aston Martin fiatal versenyzői programja: az utánpótlásosztályra Jak Crawford került be, aki négy éven keresztül, egészen tavaly novemberig a Red Bull juniorcsapat tagja volt. A német F4 ezüstérme és egy F3-as győzelem után 2023-ban, debütáló szezonjában egyszer, a Red Bull Ringen nyert az F2-ben is, ötször állt dobogón a Hitech versenyzőjeként, de a stabil eredmények hiányoztak, így csak 13. helyen végzett az összetettben.
Második F2-es szezonjáról már korábban megállapodott a DAMS-szel, az Aston Martin-megállapodás keretében pedig további teendői lesznek: szimulátormunka mellett „mélységi Formula-1-es teszttapasztalatot” ígér a csapat közleménye.

Az Aston Martin utánpótlásprogramja más csapatokhoz képest, mint például az említett Red Bull, továbbra is sovány: sokáig csak a 2022-es Formula-2-es bajnok, Felipe Drugovich tartozott a keretbe, aki tavaly a két fiatal versenyzőknek biztosítandó szabadedzésen és teszteken vezetett – a brazilnak kis esélyt adtak a Williams vagy a Stake egyik ülésére, de 2024-ben marad az Aston tartalékja Stoffel Vandoorne mellett. A többi csapathoz hasonlóan a silverstone-i istálló az F1 Academybe is delegál egy versenyzőt a 17 esztendős svájci Tina Hausmann személyében, aki a Prema brit versenyzöldbe bújtatott autóját vezeti a női szériában.
Magyarországon járt Max Verstappen, kibérelhette a Hungaroringet
https://formula.hu/parc-ferme/25734
Budapesten látták a napokban Max Verstappent, aki egy belvárosi szórakozóhelyen, nagyobb asztaltársaságban tűnt fel – írta a Nemzeti Sport. A lap információi szerint a holland F1-es és társasága kibérelte a Hungaroringet, ahol sportautókat járattak meg. A magyar pálya nem ad ki információt arról, hogy magáncélra mikor kinek adja bérbe a létesítményt.
Verstappennek tavaly is volt egy hasonló látogatása Budapesten – napközben a Hungaroringen, éjszaka egy szórakozóhelyen –, amely után elismerte: időközönként ismerőseivel ki szokta bérelni a magyar pályát, hogy sportkocsikkal száguldozzanak. A holland nemrég GT-autót is tesztelt az F1-szezonra való felkészülés jegyében, melynek harmadik állomása július 19-én a Hungaroring lesz.

Közeledik az idénykezdet: szerezd be szezonbeharangozó magazinunkat!
https://formula.hu/parc-ferme/25729
Már csak alig két hetet kell várnunk, és végre elrajtol a koronavírus-járvány miatt kényszerszünetre küldött Formula-1-es szezon. Az Autósport és Formula Magazin március elején megjelent számában minden részletes információt megtalálhattok az összes indulóval, csapattal és pilótával kapcsolatban – és ezt még nem késő beszerezni, ugyanis (mivel az ezt követő három lapszám digitálisan jelent meg, a legutóbbi például ITT érhető el) még az összes Relay és Inmedio üzletben megvásárolható! Ne maradjatok le, szerezzétek be még az évad indulása előtt!

Kiss Norbi Macskaárvaházában forgatott a Félelem Nélkül
https://formula.hu/parc-ferme/25716
A kétszeres kamionos Európa-bajnok Kápolnán létrehozott Macskaárvaházát is bemutatta a műsor – az adás IDE vagy a képre érhető el, a vonatkozó rész 9:12-től indul.
Így torpedózza meg edzőjét Danyiil Kvjat - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25730
A végén pedig egy érdekes hasizom-erősítő gyakorlatot is láthatunk a lapozható Insta-posztban:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonGood session with @vella_federico ! And some exotic abs training too
A téli teszt óta először hajtott pályára 2020-as F1-es autó
https://formula.hu/parc-ferme/25731
Mai tesztjével a Racing Point lett az első Formula-1-es csapat, amely a világjárvány miatti kényszerszünet lezárulásával idei autóval készülhetett a szezonra. Az istálló az egyik médianapját használta el, ennek keretében Lance Stroll 100 kilométert gyakorolhatott Silverstone egyik rövidített nyomvonalán. A gárdának a szokásos ujjgyakorlatok mellett a járványügyi protokollok alkalmazását is kipróbálhatta.
VOLUME pic.twitter.com/5vm59RDmso
— BWT Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) June 17, 2020
Fresh from @SilverstoneUK, it's time to treat yourself to a new lock screen for #WallpaperWednesday!
— BWT Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) June 17, 2020
Let's see which one you picked pic.twitter.com/8i5ZbpBQuJ
Itt az F1 szurkolói megakvízének második felvonása
https://formula.hu/parc-ferme/25728
A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája néhány éve indította útjára a Grill the Grid sorozatát, amelyben pilótákat, csapattársakat és csapatfőnököket izzasztottak meg kvízkérdésekkel, most viszont a koronavírus-karanténra való tekintettel a szurkolóknak állítottak össze egy könnyebb és nehezebb kérdésekkel is tarkított válogatást. Méghozzá már a másodikat – kinek hány pontja lett? (A videó átkattintás után indul!)
A futamokat sorra törlik, a Toyota mégis tesztelni vitte WRC-csapatát
https://formula.hu/parc-ferme/25727
A rali-vb az a sorozat, amelyben még az őszi futamokat is sorra törölték el a napokban, igaz, nekik legalább három versenyük lement már - ezek alapján Sebastien Ogier és a Toyota áll az élen, de a vb-címet ennyire még nem adják oda, kérdés, hogy hány futamot sikerül még megrendezni. Őszig biztosan nem fog versenyezni a mezőny, de ennyi szünet után a tesztlehetőségeket is ki kell használni - Ogier és a Toyota Finnországban meg is hajtotta a Yaris WRC-ket.
A pilóták közül ki lenne a legjobb F1-es csapatfőnök?
https://formula.hu/parc-ferme/25723
Az F1 hivatalos Instagram-oldala tett közzé egy bejegyzést erről - vajon Hamilton, Vettel, Verstappen, Raikkönen, vagy más lenne a legjobb? A Jelöltek között van még Ricciardo, Magnussen, Norris, Russell, Perez és Kvjat is.
A digitális F1-es csaták legjava - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25726
A szimulátoros bajnokság legjobb pillanatairól készült összeállítás - ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Sainz már beült az irodájába, Russell is bement a munkahelyére
https://formula.hu/parc-ferme/25724
Carlos Sainz osztott meg egy videót egy kerékcsere-gyakorlatról - igaz, az egyik komment is találó, mely szerint vezetés közben ne telefonozzunk! Mindenesetre ő már az "irodájában" ül, de George Russell is bejelentkezett a Williams központjából - vészesen közeledik a szezon!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ricciardo pályára gördült a Renault-val - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25725
Daniel Ricciardo 115 kört tett meg egy két évvel ezelőtti Renault-val a Red Bull Ringen - a csapat kétnapos tesztet hajt végre egy korábbi technikával, hogy kicsit visszarázódjon a szezonrajt előtt. Kedden Ricciardo autózhatott egyet a feketére festett Renault-val és a 115 kör azt mutatja, hogy a csapatnak nem volt unalmas napja - szerdán Esteban Ocon kapja meg ugyanezt a lehetőséget.
He's back.
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) June 16, 2020
R.S.18
Red Bull Ring
500km
115 laps#RSspirit @DanielRicciardo pic.twitter.com/mZREmbRAnW
Asszociációs játékot játszattak az F1-es pilótákkal
https://formula.hu/parc-ferme/25721
Többek között arra kellett reagálniuk, hogy mi jut eszükbe, a „barát”, az „alulértékelt”, a „túlértékelt” vagy épp a „balszerencsés” szavakról – hát voltak érdekes válaszok:
We put the class of 2020 to the test with a game of word association... pic.twitter.com/ectS1ckhfd
— Formula 1 (@F1) June 15, 2020
Leleplezte idei versenygépét a WTCR bajnokcsapata
https://formula.hu/parc-ferme/25722
A svéd Cyan Racing bemutatta a 2020-as Lynk & Co TCR-t, amely apró változtatásokkal a tavalyi megjelenést viszi tovább. A csapatnál Yvan Muller, Thed Björk, Yann Ehrlacher és egy negyedik pilóta versenyez – Andy Priaulx távozik a formációtól.




Ma 78 éves a gyorsaságimotoros-vb történetének legsikeresebb versenyzője
https://formula.hu/parc-ferme/25720
1942. június 16-án született Giacomo Agostini, aki a hatvanas-hetvenes évek motorversenyzésének kiemelkedő alakja volt, és a legtöbb statisztikai mutatóban a mai napig rekordernek számít. Karrierje során összesen 15 világbajnoki címet szerzett a különböző kategóriákban, ebből nyolcat a legnagyobbak között, ahogy a 122 nagydíjgyőzelmét sem tudta még senki felülmúlni (igaz, ebből „csak” 68-at jegyzett az 500-asok között, így a királykategóriára vonatkozóan már Valentino Rossi a csúcstartó).
Tanti auguri Giacomo!
— MotoGP™ (@MotoGP) June 16, 2020
Join us in wishing a big Happy Birthday to #MotoGP Legend Giacomo Agostini! pic.twitter.com/6PuWzA951G
Jules Bianchi autójával díszített szájmaszkot is lehet már kapni
https://formula.hu/parc-ferme/25719
Azok után, hogy a Renault F1-es csapata beszállt a maszkbizniszbe, most már a 2014-es Japán Nagydíjon halálos kimenetelűnek bizonyuló balesetet szenvedő francia pilóta Marussiáját ábrázoló, 15-20-szor használható maszkkal is védekezhetünk a koronavírus-járvány ellen – részletek a posztban:
Stay safe... and be cool
— Jules_Bianchi (@Jules_Bianchi) June 16, 2020
Reusable up to 15-20 times, the new #JB17 masks are now available
Available for 15€ each or for free with each order above 60€. Find out more info at: https://t.co/FlnhcVIjEq pic.twitter.com/2cMqxwt3f4
Néhány héten belül harmadszor változik egy hungaroringi verseny időpontja
https://formula.hu/parc-ferme/25717
Ismét módosították az International GT Open, az Euroformula Open és a GT Cup Open Europe közös magyarországi idénynyitójának időpontját: korábban július közepét jelölték ki, nemrég ezt az F1-es Magyar Nagydíj miatt július 23-26-ra módosították, most viszont további két héttel elcsúsztatva az augusztus 9-i hétvégére tolták át. A magyarázat szerint ezzel akarják optimalizálni a naptárukat – tény, hogy így csak két hetet kell várniuk a következő, franciaországi állomásukra –, emellett augusztus elején várhatóan már az utazás is könnyebb lesz az Unión belül.

Komoly támogatót szerzett a W Series bajnoka, három-négy éven belül az F1-be jutna
https://formula.hu/parc-ferme/25718
Nagy lépést tett álmai megvalósítása felé Jamie Chadwick, aki 2019-ben a női formulaautós széria, a W Series bajnoka lett, de már előtte is letette a névjegyét többek között a brit GT4-es kategória vagy épp az MRF Challenge megnyerésével. A Williams által fejlesztőpilótaként foglalkoztatott 22 éves hölgyversenyző ugyanis új támogatóra lelt a Rodin Cars és annak multimilliárdos főnöke, David Dicker személyében. Chadwick a BBC-nek elmondta: reméli, hogy az új befektető révén „2023-ra vagy 2024-re” eljuthat a Formula-1-ig.
Egy komoly lépést már most megtett ehhez, hiszen a Prema bejelentette, hogy leigazolta őt 2020-ra, hogy a Formula Regional European sorozatban versenyezzen a színeikben. A sorozat ugyanolyan F3-as autókat használ, mint a W Series (amelynek a 2020-as idényét már le kellett fújni a koronavírus-járvány miatt), ráadásul a Prema érintett a Formula-3-ban és a Formula-2-ben is, így erős szereplés esetén Chadwick végig járhatná a ranglétrát az F1-ig.

Talán ez volt Coulthard eddigi legnagyobb dobása a Red Bullnál
https://formula.hu/parc-ferme/25715
Sok őrültséget megcsinált már David Coulthard a Red Bull különleges kisvideóiban, meghajtotta már az F1-es autót sivatagban, hegyi úton, városban, szinte mindenhol - a legnagyobbat viszont talán az szólt, amikor egy felhőkarcoló tetején forgatta meg...
Schumacher nagy előzése, Button győzelme - az őrült Kanadai Nagydíj legjobb pillanatai belülről
https://formula.hu/parc-ferme/25714
Nemrég visszanézhettük a 2011-es Kanadai Nagydíjat, most pedig az F1 készített nekünk egy összeállítást a legjobb belső felvételekből - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Ez a videó tökéletesen megmutatja, mennyire agyonverte a mezőnyt Schumacher 2001-ben
https://formula.hu/parc-ferme/25712
A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal a 2001-es idényt vette górcső alá, méghozzá a pilótánként élen megtett körök alapján. A negyedik vb-címét éppen nálunk bebiztosító Michael Schumacher csaknem négyszer (!) annyi körön át vezetett, mint a vonatkozó listán második öccse:
