DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Veszélyben az argentin MotoGP-futam a kormány megszorításai miatt?

A Motorsport.com számolt be róla, hogy értesüléseik szerint elképzelhető, hogy törölni kell a 2024-es MotoGP-szezon április elejére tervezett harmadik állomását, az Argentin Nagydíjat. Az ország új elnöke, Javier Milei ugyanis komoly költségvetési megszorításokat léptetett életbe (például a minisztériumok számát is megfelezte), így értelemszerűen nehezen lenne magyarázható a termasi versenyre fordított jelentős összeg. Csakhogy a nagydíjrendezés költségeiből komoly részt vállal a kormányzat: Santiago del Estero tartomány önkormányzata és a privát promóter játszik kulcsszerepet az Argentin GP megvalósításában. Az idézett lap úgy tudja, hogy bár a csapatokat képviselő IRTA még nem értesítette őket erről, de számos istálló arra számít, hogy az eseményt le fogják fújni.

Felmerülhet, hogy mivel a Balaton Park Circuit szerepel hivatalos tartalékhelyszínként a MotoGP 2024-es versenynaptárában, esetleg az új magyar pálya ugorhatna be Termas de Rio Hondo helyére, ám a szűk határidő – bő két hónap múlva rendeznék az argentin fordulót – és a tavasz eleji időjárás ezt aligha teszi lehetővé. Ellenben a Motorsport.com azt is hozzátette, hogy több csapat is úgy fogalmazott, hogy nem lepődnének meg, ha a már tavaly is törölt Kazah GP-t is újfent lefújnák, márpedig annak június közepi időpontja már akár elképzelhető is lenne a balatonfőkajári pálya beugrására. Mindenesetre a jelek szerint elképzelhető, hogy a jelenleg 22 fordulós rekordhosszú naptárt mégis kurtítani kell majd…

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu