Nem látott esélyt az F1-re, ezért bontott szerződést a McLarennel az IndyCar-bajnok
https://formula.hu/parc-ferme/37336
Az elmúlt két szezont egyaránt meghatározta az Alex Palou körüli kavarás az IndyCarban. 2022-ben előbb a Ganassi, majd a McLaren is bejelentette pilótájaként: a spanyol át akart igazolni utóbbiakhoz, ám a Ganassi perelte, s így végül 2023-ra is maradt náluk – miközben a wokingiaktól tesztelési lehetőséget és egy F1-es szabadedzésen való részvételt is kapott. Miután aztán tavaly ritkán látható fölénnyel zsebelte be a Chip Ganassi színeiben a második bajnoki címét az IndyCarban, Palou mégis felbontotta a mclarenes szerződését, amely értelmében 2024-ben már náluk versenyzett volna – igaz, emiatt pedig ők perlik a fiatal pilótát.
Amikor a hétvégi Daytonai 24 órást megelőző sajtótájékoztatón arról kérdezték az ott is a Ganassit képviselő Palout, hogy miért táncolt vissza a McLaren-megállapodásból, az F1-es lehetőség hiányát hozta magyarázatként: „Semmilyen jel nem volt arra, hogy bármilyen lehetőség megnyílna előttem az F1-ben. Túl idős vagyok ahhoz, hogy várjak, hátha valaki megsérül és akkor esélyt kaphatok. Pato még várhat arra, hogy valaki megsérüljön” – utalt a hozzá hasonlóan az IndyCarban szereplő, de eközben a McLaren hivatalos F1-es tartalékosaként is tevékenykedő Pato O’Wardra a RacingNews365.com által idézett spanyol, aki szerint a balhék hatására még szorosabbá és jobbá vált a viszonya a Ganassival:
„Úgy gondolom, ez a dráma még közelebb hozott minket egymáshoz. Hogy miért? Nem tudom. Most teljesen normális a kapcsolatunk. Amikor szakítasz egyszer a barátnőddel, akkor is még jobban lesztek együtt, mert megértetik egymást és a korábbi problémákat, és így hirtelen jobb lesz a kapcsolatotok.”
fotó: DPPI
MotoGP: Di Giannantonio rekordidővel a Marquezek előtt pénteken a Sachsenringen
https://formula.hu/parc-ferme/39561
Sokáig úgy tűnt, hogy várakozásoknak megfelelően Marc Marquez elsőségével veszi kezdetét a Német GP hétvégéje pénteken a Sachsenringen, amely a vb-éllovas spanyol egyik legerősebb pályája: 2010 és 2021 között zsinórban 11 győzelmet aratott rajta. A délutáni egyórás gyakorlás legvégén azonban jött Fabio di Giannantonio, aki 1:19,071-es körrekordot futva zárt az élen a VR46 Ducatival. Mögötte ráadásul nem is Marc, hanem Alex Marquez végzett másodikként: a gresinis úgy remekelt, hogy két hete kézsérülést szenvedett az asseni bukása során.
A három ducatis mögött a yamahás Fabio Quartararo és a KTM-es Pedro Acosta következett, majd jött a másik VR46-os Franco Morbidelli és a tréning elején bukó Marco Bezzecchi. A top 10-be és ezáltal a Q2-be Jack Miller, Francesco Bagnaia és Brad Binder fért még be, Maverick Vinalesnek és a hajrában eleső Johann Zarcónak azonban már a Q1-ben is jelenése lesz a szombati időmérőn. Hiányzott a mezőnyből az edzésbalesetet szenvedő Somkiat Chantra és a vakbélgyulladással kórházba kerülő Enea Bastianini (illetve természetesen Jorge Martin, akinek kapcsán friss hír, hogy talán mégis maradna az Apriliánál 2026-ra).
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
1. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'19.071 | |
2. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'19.408 | 0.337 |
3. | Marc Márquez | Ducati | 1'19.461 | 0.390 |
4. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'19.524 | 0.453 |
5. | Pedro Acosta | KTM | 1'19.560 | 0.489 |
6. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'19.592 | 0.521 |
7. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'19.595 | 0.524 |
8. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'19.637 | 0.566 |
9. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'19.698 | 0.627 |
10. | Brad Binder | KTM | 1'19.733 | 0.662 |
11. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'19.780 | 0.709 |
12. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'19.964 | 0.893 |
13. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'20.004 | 0.933 |
14. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'20.005 | 0.934 |
15. | Joan Mir | Honda | 1'20.099 | 1.028 |
16. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'20.191 | 1.120 |
17. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'20.202 | 1.131 |
18. | Luca Marini | Honda | 1'20.309 | 1.238 |
19. | Alex Rins | Yamaha | 1'20.668 | 1.597 |
20. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'20.722 | 1.651 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Az Aston és a Sauber tesztelte a Pirelli 2026-os F1-es abroncsait
https://formula.hu/parc-ferme/39559
A Brit Nagydíj utáni napokban újabb Pirelli-tesztre került sor: a prototípusokat tavaly elsőként kipróbáló Aston Martin és a hasonló eseményen most először részt vevő Stake maradt Silverstone-ban, hogy segítse a gumigyártó felkészülését a 2026-os szezonra. Mario Isoláék elmondása szerint két célja volt a kétnapos gyakorlásnak: egyfelől az elöl 25, hátul 30 milliméterrel kesknyebb abroncsok konstrukciójának véglegesítése, másfelől a három legkeményebbnek szánt keveréknek (C1, C2 és C3) a próbálgatása. Ez utóbbi érdekében a két istálló a második nap délelőttjén előbb viszonylag rövid, majd délután hosszabb etapokat is teljesített, követve a Pirelli programját és utasításait. A gumik szerkezetét egyébként szeptember 1-jéig kell homologizálnia a Pirellinek a szabályok értelmében.
Az Aston és a Sauber is a 2026-os szabályrendszer követelményeit imitálandó egy átalakított öszvérautóval – a Pirelli közlése szerint az AMR25-ös és a C45-ös jelentette az alapokat – segítette a gumigyártó munkáját. Az Astonnál kedden Felipe Drugovich, szerdán Lance Stroll állt munkába, míg a Stake-nél mindkét napot Gabriel Bortoleto teljesítette. Drugovich 112 kör alatt 1:30,119-es legjobbig jutott, Stroll 126 kör után 1:30,195-ig, míg Bortoleto összesen 220 kört teljesített, amelyek közül 1:31,341 volt a leggyorsabb – de persze az időknek a Pirelli által diktált program és az öszvérautók miatt semmi jelentősége nincs. A Pirelli-tesztek sora pedig épp nálunk, a Hungaroringen folytatódik majd az F1-es Magyar Nagydíj utáni kedden-szerdán, de Isola elmondása szerint gyakorolni fognak Monzában, Mugellóban és Mexikóvárosban is.
Videó: Így vezette Brad Pitt az F1-es McLarent a COTA-n
https://formula.hu/parc-ferme/39558
Mint arról mi is írtunk, azok után, hogy eljátszotta a mozikban két hete debütált és azóta komoly kasszasikert elkönyvelő F1-film főszerepét, és eközben egy átalakított Formula-2-es versenygépet is vezetett Sonny Hayesként, Brad Pitt pár hete egy valódi Formula-1-es autóba is beülhetett. A McLaren adott lehetőséget a hollywoodi sztárnak, hogy kipróbálja a 2023-as masinát, az MCL60-ast Lando Norris társaságában az USA Nagydíjnak otthont adó Circuit of the Americas versenypályán.
Az F1 pedig most egy hosszabb videót is közzétett az eseményről, amelyen nemcsak onboard felvételt láthatunk a rádiózás kíséretében Brad Pitt néhány köréről, hanem azt is, hogyan készítették fel a színészt a bevetésre a McLarennél. A videó IDE vagy a fotóra kattintva tekinthető meg:
Magyar dömping az Eb-n: 11 hazai induló lesz Nyirádon
https://formula.hu/parc-ferme/39557
A korábbi évekhez hasonlóan elárasztják a magyar vendégindulók a Ralikrossz Világ- és Európa-bajnokság 2025-ös szezonjának harmadik, Nyirádon tartott fordulóját július 19-20-án.
Mindkét Eb-kategóriában hemzsegni fognak a magyarok, különösen az Euro RX1-ben: a 13 indulóból hét magyar lesz, az első két fordulót teljesítő Kiss László mellé csatlakozik a korábbi évekkel ellentétben idén már nem fix résztvevő Kárai Tamás, Koncseg Zoltán és Mózer Attila, valamint Mózer Márk és két debütáló, Andor Trepák és Horváth Ottó – néhány magyar névvel meggyűlt a bajuk a listát összeíróknak, de ez végső soron érthető.
Az Euro RX3-ban Körmöczi Balázs és Kovács Sámuel fix résztvevő, Kacor Levente Svédországban csatlakozott hozzájuk, Végh Tamás pedig tavaly indult már Nyirádon – ebben a kategóriában a 12 résztvevő harmadát alkotják ők.
A világbajnokság mezőnyében nyolc résztvevőt látunk majd, a KMS harmadik elektromos autója Nyirádon nem szerepel.
Fotó: Red Bull Content Pool
Öt futam pont nélkül: Tsunoda mélyrepülésben
https://formula.hu/parc-ferme/39556
Yuki Tsunoda beállította a Red Bull egyik legrégebbi csapatrekordját: Mark Webber és 2007 óta ő az első, aki öt egymást követő versenyen nem tudott pontot szerezni az osztrák csapat színeiben. A japán versenyző az idei Japán Nagydíj előtt váltotta Liam Lawsont, és azóta tíz nagydíjon állt rajthoz a Red Bullnál, de mindössze hét pontot gyűjtött. Legutóbb Imolában végzett pontszerző helyen – ott is csak a tizedik lett. Azóta viszont mélyrepülés következett, Silverstone-ban például csak a 15. helyen ért célba.
Tsunoda teljesítménye az időmérőkön sem javul: az elmúlt hat futamon háromszor is már a Q1-ben búcsúzott. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a Red Bull második versenyzőjének teljesítménye továbbra sem közelíti meg Max Verstappenét. Míg a holland négyszeres világbajnok Silverstone-ban újabb bravúros pole-t szerzett, Tsunoda még a Q3-ba sem jutott be. Ráadásul az utóbbi négy versenyhétvégén a Stake F1 több pontot szerzett, mint a Red Bull – ami jól jelzi, mennyire súlyos a második versenyző körüli helyzet.
Az alábbiakban összegezzük, mely Red Bull-versenyzőknek voltak a leghosszabb pont nélküli sorozatai – mint látható, a Tsunodáénál hosszabb szériák a csapat történetének első éveiből származnak.
Christian Klien |
2006 |
10 futam |
David Coulthard |
2006–2007 |
8 futam |
Mark Webber |
2007 |
6 futam |
Yuki Tsunoda |
2025 |
5 futam |
Senki más nem nullázott zsinórban háromnál többször a Red Bull színeiben.
A japán átlagos célba érési mutatójánál rosszabbat csak a két futamot teljesítő Lawson és a 2006-ban három versenyt futó Doornbos tud felmutatni a Red Bull-lal.
Megszületett James Vowles második gyermeke
https://formula.hu/parc-ferme/39555
A Williams F1-es csapatfőnöke, James Vowles bejelentette, hogy megszületett második közös gyermeke feleségével, Rachellel.
Már a Brit Nagydíj alatt is készenlétben volt Vowles, hiszen az előzetes várakozások szerint a versenyhétvége során várták az újszülöttet, de végül csak a nagydíj után jött a világra.
A párnak van már egy közös lánya, aki 2023-ban született, és Vowles akkor kihagyta a Mexikóvárosi Nagydíjat azért, hogy jelen lehessen.
fotó: Williams Racing
Elhunyt Christian Horner első felesége
https://formula.hu/parc-ferme/39554
A Daily Mail szerint Christian Horner első felesége, Beverley Allen mindössze 58 évesen elhunyt a szemrákkal folytatott hosszú küzdelem után. Halála állítólag mindössze tíz nappal az elbocsátása előtt következett be.
Mielőtt feleségül vette a híres Spice Girls énekesnőt, Geri Halliwellt, Horner 14 évig élt kapcsolatban Allennel, aki jelentős szerepet játszott abban, hogy a 2000-es évek közepén F1-es csapatfőnökként felemelkedett.
2013 októberében közös gyermekük született, majd pár hónappal később szakítottak, és Horner alig egy évvel később eljegyezte Halliwellt.
A kanadai lecke nyomot hagyott a McLarenben
https://formula.hu/parc-ferme/39553
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke óva intette alakulatát attól, hogy megismétlődjön az F1-es Kanadai Nagydíjhoz hasonló fiaskó. A montreali versenyen Lando Norris és Oscar Piastri a hajrában ütköztek, miközben a negyedik helyért harcoltak, ezzel pedig a szezon eddigi leggyengébb hétvégéjét zárták a wokingiak – már csak azért is, mert addig sem teljesítettek olyan magas szinten, mint az összes többi eddigi hétvégén.
„A Kanadai Nagydíj világosan megmutatta, ha hibázunk, már nem nyerünk. A győzelem nem garantált, azt ki kell érdemelni” – fogalmazott Stella a McLaren Racing Live eseményen, hangsúlyozva, hogy a sikeres második félévhez nemcsak az eredményeket kell ismételni, hanem ugyanazt az elkötelezettséget is fenn kell tartani.
A McLaren idén kilenc győzelmet aratott az első tizenkét futamon, és jelenleg kiemelkedő formában van, Stella azonban hangsúlyozta, hogy nem szabad lebecsülni az ellenfeleket. „A küldetésünk a szezon második felére, hogy minden versenyen a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, és továbbra is érzelmeket adjunk a szurkolóinknak.”
Csaknem három hónap után újra MotoGP-motoron Martin – Brnóban vissza is térhet
https://formula.hu/parc-ferme/39552
Közel három hónappal a Katari Nagydíjon elszenvedett balesete után szerdán újra MotoGP-motorra ülhetett Jorge Martin. A regnáló világbajnok a lusaili bukása során számos bordatörést szenvedett és légmell is kialakult nála, így a hazatérése is hetekbe került. Az utóbbi időben azonban jól haladt a rehabilitációja, a múlt héten már motorra is pattant, szerdán pedig Misanóban egy privát teszten – amelyre épp a csapata által kezdeményezett és kiharcolt új szabály ad lehetőséget a sérülésből visszatérő versenyzők számára – vezethette az Aprilia RS-GP-t is, amelynek nyergében a beszámolók szerint 64 kört teljesített.
„Remekül éreztem magam. Nagyszerű munkát végeztünk az elejétől, egyre többet a nap folyamán. Szóval rendkívül örülök és készen állok arra, ami jön. A terv az, hogy Brnóban visszatérek. Remélem, minden jól megy a héten, megfelelő körülmények között edzhetek, és bízom benne, hogy találkozunk Brnóban” – fogalmazott a tesztnap végén Martin, aki tehát a jövő hétvégi Cseh Nagydíjon (amely a nyári szünet előtti utolsó forduló lesz) térhet vissza, amennyiben megfelel az orvosi vizsgálatokon. Az persze kérdés, hogy milyen hangulatban zajlik majd ez a visszatérés annak fényében, ami a spanyol címvédő és az Aprilia között az előbbi által szándékolt szerződésbontás kapcsán történik –erről részletesen beszéltünk a Formula Motocast múlt heti adásában, amely a fotó alatti videóban hallgatható meg:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Verstappen is elköszönt Hornertől
https://formula.hu/parc-ferme/39551
Röviden köszönt el Christian Hornertől a Red Bull négyszeres világbajnok címvédő pilótája, Max Verstappen:
„Az első futamgyőzelmemtől kezdve a négy világbajnoki címig hihetetlen sikereket értünk el együtt. Emlékezetes versenyeket nyertünk és számtalan rekordot döntöttünk meg. Köszönök mindent, Christian!” – írta közösségi oldalán Verstappen.
„Akkor voltak a legrosszabbak a látási viszonyok” – Hadjar meglepődött az újraindításon
https://formula.hu/parc-ferme/39550
Isack Hadjart meglepte, hogy a versenyirányítás újraindította az F1-es Brit Nagydíj futamát a 17. körben, miközben szakadt az eső és borzalmasak voltak a látási viszonyok. A Racing Bulls franciája ennek esett áldozatául, hátulról ugyanis nekiment Andrea Kimi Antonellinek, és kiesett. Az ütközésért épp a körülmények miatt nem meszeltek el senkit a felügyelők.
„Az újraindításnál voltak a legrosszabbak a látási viszonyok. Szerintem nem volt értelme olyan körülmények között versenyezni, mert már a safety car mögött megtett körök során sem láttunk sokat” – magyarázta Hadjar, akit a RacingNews365.com idéz. „A gumihőmérsékletek is visszaestek. Minden trükkössé vált. Igazából meg is lepődtem, hogy nem vártunk a körülmények javulására, de végső soron eléggé megjósolható volt a baleset.”
Az FIA-elnök és Verstappen kapcsolata „olyan jó, mint bármelyik kapcsolat”
https://formula.hu/parc-ferme/39548
Nem túl fényes a hangulat a jelenlegi FIA-elnök Mohammed Ben Sulayem körül. Nemrég Tim Mayer, az elnökválasztáson induló kihívója fogalmazott úgy, hogy a jelenlegi elnök rettegésben tart mindenkit az FIA-n belül. Ben Sulayem ezen vádakra ironikus és vicces megjegyzésekkel reagált.
Max Verstappen június végén nyilatkozott úgy, hogy nem meri kifejteni a véleményét bizonyos dolgokkal kapcsolatban a sajtótájékoztatókon, mivel tart az FIA büntetésétől. Ben Sulayem elnököt arról kérdezték Silverstone-ban, hogy milyen a kapcsolata a holland világbajnokkal – az elnök kissé elkalandozott a tárgytól válaszában.
„Olyan jó, mint bármelyik kapcsolat” – idézi a RacingNews365 az elnököt. „Ő egy bajnok, egy fiatal bajnok. Éhes, okos és nagyon nyerni akar. A McLaren versenyzőivel, Landóval és Oscarral ugyanez a helyzet, és ott van Leclerc is. Mindannyian remek pilóták.”
„Annyira érettek. Látni az arcukon, mennyit fejlődtek. Ha visszamennénk 10-15 évet, nem látnánk az életkorukat. Nézzétek meg Kimit. Amikor aláírtam a szuperlicenszét, megnéztem az életkorát. Egyszerűen hihetetlen” – mondta.
Amikor Wolff megütötte Raikkönent Russell miatt
https://formula.hu/parc-ferme/39549
Érdekes történetről számolt be nemrégiben Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. A csapatvezető 2018-ban részt vett az FIA díjátadó gáláján, amelyen George Russell, az akkori F2-es bajnok, és a Ferrarival az F1-es tabella harmadik helyén végző Kimi Raikkönen is jelen voltak.
Russell már akkor a Mercedes, így Wolff támogatását élvezte, az osztrák vezető pedig nem nézte jó szemmel, hogy a ceremónián részegen megjelenő finn pilóta sértegette a fiatal brit tehetséget.
Mielőtt Wolff elmondta volna az ORF-nek a történetet, Russell beleegyezését kérte, aki csak így reagált: „Rád bízom, engem úgysem érint.”
Ezután Wolff belekezdett a mesélésbe: „Egy kissé kellemetlen történet, de ez történt. Én egy olyan környezetben nőttem fel, ahol néha meg kellett védened magad. Szentpéterváron voltunk a díjátadó ceremónián, és egy Formula-1-es pilóta sértegette George-ot annak ellenére, hogy megnyerte az F2-t” – idézi a RacingNews365.
„Aztán meg kellett ütnöm, és ennyi volt. Bármit megtennék a családomért vagy a csapatomért. Bármikor átkarolom őket, ha meg kell védenem őket. Ugyanígy nekem is szükségem van a csapatom támogatására.”
Szívesen látna kínai 12. csapatot az F1-ben az FIA elnöke
https://formula.hu/parc-ferme/39547
Noha még a Cadillac sem mutatkozott be élesben a Formula-1-ben tizenegyedik istállóként, Mohammed ben Sulayem, az FIA elnöke máris ismét a tizenkettedik istálló lehetőségéről beszélt. A Cadillac formációja csak hosszas folyamat végén kapta meg a zöld lámpát az F1 kereskedelmi jogtulajdonosától, a FOM-tól, Ben Sulayem azonban biztos benne, hogy egy kínai alakulatra rábólintanának:
„Továbbra is úgy érzem, hogy inkább több csapatra van szükségünk, mint több versenyre” – idézi Ben Sulayemet a RacingNews365.com. „Amikor megnyitottuk az eljárást, mi alapján született meg az eredmény? Megnéztük a kompetenciát vizsgáló keretrendszert anélkül, hogy figyeltük volna, melyik cégről van szó, csak azt, hogy megfelelt-e az FIA követelményeinknek. Lesz egy 11. csapatunk.”
„Szerintem meg kell majd vizsgálnunk a 11. csapat teljesítményét, és ha lesz esetleg egy kínai érdeklődő, és most a FOM nevében is beszélek, mert egyet fognak ezzel érteni, mivel az érdekük az üzlet fenntartása… szóval ha lenne egy csapat Kínából, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a FOM elfogadná, hiszen nem lenne több bevétel Kína bevonásával? Úgy hiszem, lenne.”
„De fel kell-e töltenünk a rajtrácsot egy 12. csapattal csak azért, hogy legyen 12. csapat? Nem” – húzta alá az FIA vezére. „Egy megfelelő csapatnak kell jönnie. Eljön majd az idő, amikor megfelelőnek érezzük az újabb érdeklődési eljárás megnyitását. Nem azért vagyunk itt, hogy felbosszantsuk a többi csapatot, nem fogjuk csak egy új istálló kedvéért csinálnia, hanem meg kell érnie a dolognak. Szerintük hozzáadott értékkel kell bírnia a Formula-1 üzletéhez, és ez nemcsak a bevételről szól, hanem a bajnokság hosszú távú fennmaradásáról is.”
„Ekkora darab sz*rt még életemben nem vezettem!” – Stroll a hetedik hely után
https://formula.hu/parc-ferme/39546
Hiába ért el erős eredményt Lance Stroll az F1-es Brit Nagydíjon, a leintést követően komoly kritikát fogalmazott meg az Aston Martin autójával kapcsolatban a rádión. Stroll és csapata remek taktikai döntésekkel jól lavíroztak az esős silverstone-i futam változó körülményei között – ő volt az egyetlen, aki az elején lágy gumit rakott fel slick abroncsként pár körig, mielőtt visszatért a csapadék –, és egy ideig dobogós helyen is haladt a kanadai.
Végül Nico Hülkenberg és még néhányan megelőzték, így hetedik lett, de mérnöke, Gary Gannon így is dicsérte a pilótát: „Őrült autó, lenyűgöző helyezés” – üzente rádión, majd erre jött Stroll válasza: „Igen, az ’őrült’ enyhe kifejezés… mármint ez a legnagyobb darab szar, amit életemben valaha vezettem, hogy őszinte legyek. De rendben van, hetedik hely.”
Később Stroll így értékelte a sajtónak a versenyét: „Nagyon vegyes hétvégénk volt: jó tempót mutattunk a pénteki edzésen, amire sajnos nem tudtunk építeni az időmérőn, így hátulról rajtoltunk. A csapat hozott néhány remek stratégiai döntést a futam során, és összességében jó eredményt értünk el. Nagyon küszködtem a gumikopással, és sajnos nem voltunk olyan helyzetben, hogy többért harcoljunk: Hülkenbergnek sokkal több tapadása volt az utolsó etapban, és ezzel a kopással a lehető legjobb eredményt értük el ma.”
Érdekesség, hogy az Astonnál Fernando Alonso is megfogalmazott egy panaszt a rádión: a kilencedikként befutó spanyolnál kevésbé működtek a taktikai lépések, mint Strollnál, ezt tette szóvá a kétszeres F1-es világbajnok. „Őrületes, hogy velem sosem csináljátok jól” – üzente Alonso.
Piastri-büntetés: Stella megvédte a stewardokat
https://formula.hu/parc-ferme/39545
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke kiállt a sportfelügyelők mellett az F1-es Brit Nagydíjat követően, noha elismerte, hogy Oscar Piastri büntetését csapata szigorúnak érezte. Az ausztrál pilóta tíz másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott, miután a biztonsági autós fázis végén túl hirtelen fékezett.
Stella elárulta, hogy a futam után azért késett közel húsz percet a sajtóbeszélgetésről, mert alaposan utánajárt az eset körülményeinek, s bár nem ért egyet az ítélettel, határozottan megvédte az FIA és a sportfelügyelők munkáját: „Egy olyan helyzettel állunk szemben, amit kemény ítéletnek tartunk az egyik versenyzőnkkel szemben. De ez nem változtat azon a véleményünkön, hogy az FIA és a sportfelügyelők nehéz munkát végeznek, és mindannyian a legjobb tudásuk szerint járnak el” – nyilatkozta.
A McLaren-vezér hangsúlyozta, hogy a sportfelügyelői munka bonyolultságát gyakran alulértékelik: „Rengeteg különféle helyzet létezik, és ezek mind csak apró részletekben térnek el. Nem könnyű mindig a legjobb döntést hozni, ez a csapatokra ugyanúgy igaz, mint az FIA-ra”
Stella ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a hasonló eseteket utólag is meg lehessen vitatni: „Tovább kell folytatni a párbeszédet, és megfelelően értelmezni, mi történt. Beszélni fogunk az FIA-val és a stewardokkal, hogy megértsük, hogyan lehetett volna ezt a helyzetet másként is értelmezni.” A csapat szerint különösen indokolt lett volna megvizsgálni, miért csak későn hívták be a biztonsági autót, és meghallgatni az érintett pilóták véleményét is.
Formula1.5 – Hülkenberg a harmadik helyen!
https://formula.hu/parc-ferme/39544
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Továbbra is Alexander Albon vezeti a „másodosztály” küzdelmeit, miután hiába esett ki zsinórban háromszor silverstone-i negyedik helye előtt, a legközelebbi üldöző, Isack Hadjar nem tudott érdemben közeledni rá a Brit Nagydíjon történt kiesése előtt sem, akik pedig igazán sok pontot szereztek az előző hétvégéken, azok meglehetősen mélyről törtek előre.
Az egyikük az a Nico Hülkenberg, aki Silverstone-ban második idei győzelmét is megszerezte, és már Hadjart fenyegeti a tabella második helyén, a másik pedig Fernando Alonso, aki a német mellett egyedüliként tudott ötven pont fölé menni ezen a négy hétvégén. Ki kell emelni a szezont késve kezdő Liam Lawsont, aki ausztriai győzelmével átmenetileg Lance Stroltt is megelőzte – ám a kanadai visszavágott –, valamint Bibi Bortoletót, akinek spielbergi harmadik helye azt jelentette, hogy már csak az Alpine második számú autója áll dobogó nélkül a szezonban.
Ecclestone: Vasseur maradjon, Montezomolo jöjjön vissza!
https://formula.hu/parc-ferme/39539
Bernie Ecclestone, a Formula–1 egykori mindenható ura újra véleményt mondott a Ferrari helyzetéről – és nem kímélte a maranellói felsővezetést. A 94 éves brit az utóbbi időszakban felerősödött pletykákra reagált, amelyek szerint Fred Vasseur a menesztés szélére került: „Remélem, hogy Fred el tudja végezni a munkáját, mert nem helyes, hogy állandóan lecserélnek valakit.”
„Aki jön, sosem elégedett az elődjével, és mindent meg akar változtatni. Ez a gond, amikor folyamatosan cserélgetik a vezetőket” – mondta Ecclestone a Sky F1-nek a Scuderiáról, mely az elmúlt tíz évben már ötödik csapatfőnökét fogyasztja. Vasseur 2023 elején érkezett Mattia Binotto helyére. Bár a Kanadai Nagydíj előtt tagadta az olasz sajtóban megjelent pletykákat, miszerint távozna, Ecclestone szerint a probléma gyökere mélyebbre nyúlik.
„Az a gond, hogy amikor mindenkit lecseréltek, hirtelen maradt volt igazi vezető. Mindenki irányít, de közben senki sem” – fogalmazott az egykori F1-főnök, aki szerint Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke – aki most a McLaren egyik igazgatója – lehetne az, aki újra rendet tenne a csapat élén: „Kellene egy ember, aki kimondja a dolgokról, hogyan lesznek. Egy ilyen vezetőre van szükségük, vissza kellene hozniuk Lucát!”
Fotó: Red Bull Content Pool
IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert
https://formula.hu/parc-ferme/39543
Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.
A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
1. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | |
2. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | 0.4201 |
3. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 2.1222 |
4. | Colton Herta | Andretti | 7.2620 |
5. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 10.3286 |
6. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 27.6686 |
7. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 28.8640 |
8. | Kyle Kirkwood | Andretti | 31.8748 |
9. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 33.9777 |
10. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 34.9879 |
11. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 35.3276 |
12. | Marcus Ericsson | Andretti | 38.3348 |
13. | Callum Ilott | Prema Racing | 39.8048 |
14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 40.2151 |
15. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 43.7343 |
16. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 45.8651 |
17. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | 47.9888 |
18. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 48.7960 |
19. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 57.3140 |
20. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | 57.6819 |
21. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 58.8091 |
22. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 59.3303 |
23. | Scott McLaughlin | Team Penske | 1 kör /21.7231 |
24. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 1 kör /42.0489 |
25. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | Kiesett |
26. | Will Power | Team Penske | Kiesett |
27. | Josef Newgarden | Team Penske | Kiesett |
Michelisz: 5. hely és műszaki hiba Vila Realban
https://formula.hu/parc-ferme/39542
Nehéz hétvégén van túl a címvédő Michelisz Norbert a TCR World Tour portugáliai állomásán. A Hyundai tempója végig elmaradt a Lynk & Cóktól Vila Real utcáin – ami annak fényében nem váratlan, hogy Michelisz autója kapta ezúttal a maximális 40 kg-os kompenzációs súlyt –, de a magyar versenyző így is hozott egy hatodik helyet az időmérőn. Ezt az első vasárnapi futamon egy ötödik helyre váltotta, miután márkatársa, Mikel Azcona defekt miatt kihullott előle. A második versenyen aztán ugyancsak az ötödik hely felé haladt a meglehetősen eseménytelen viadalon, amikor a hajrában probléma adódott a kardántengellyel, így le kellett lassítania és csupán 13. lett.
A Lynk & Co eközben mindkét portugál futamon kettős győzelmet aratott: előbb Yann Ehrlacher győzött Santiago Urrutia előtt, majd – helycserét követően – Thed Björk Ma Qing Hua előtt. Ezzel a négy pilóta ott van az összetett első öt helyezettje között: csak a hondás és Vila Realban is dobogóra álló Esteban Guerrieri tud beférkőzni közéjük. Michelisz jelentős, 102 pontos hátránnyal a hatodik, ráadásul több riválisa is ott lohol a sarkában. A szezon szeptember közepén folytatódik Ausztráliában.
A bajnokság állása négy forduló után:
1. | Yann Ehrlacher | Lynk & Co | 250 |
2. | Esteban Guerrieri | Honda | 223 |
3. | Santiago Urrutia | Lynk & Co | 215 |
4. | Thed Björk | Lynk & Co | 207 |
5. | Ma Qing Hua | Lynk & Co | 149 |
6. | Michelisz Norbert | Hyundai | 148 |
7. | Aurélien Comte | Cupra | 147 |
8. | Nestor Girolami | Hyundai | 145 |
9. | Ignacio Montenegro | Honda | 144 |
10. | Mikel Azcona | Hyundai | 92 |