DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. november 28. csütörtök

Ne teljesíthessék az összes versenyt az F1-es csapattagok?

Bár idén két futamot is töröltek, 2024-ben a jelen állás szerint már valóban 24 fordulóból fog állni az évad, és noha igyekeztek több ponton regionálisan csoportosítani a nagydíjakat, így is lesznek nagy távolságok az egymást követő futamok között: például jövőre egy Las Vegas–Katar–Abu Dhabi triplával zárul az évad. Márpedig az idei Vegas–Abu Dhabi finálé is eléggé megviselte az F1-es csapattagokat, többen is betegséggel küzdöttek a szezonzárón – emiatt pedig George Russell (aki maga is lázas volt még Vegasban, és állandóan köhögéssel küzdött az autóban is az utolsó hétvégén) támogatná azt, hogy megtiltsák a csapattagoknak, hogy minden helyszínen jelen legyenek:

„Versenyzőkként még mi vagyunk a legjobb helyzetben a paddockban” – idézi a Mercedes pilótáját a RacingNews365.com szakportál. „Szerencsés helyzetben vagyunk, ahogy utazunk, de nagyon sok szerelő beteg, a mérnöki szobában is küzdenek az állandó időugrással. A szervezeted nem tudja, hol vagy, más időpontokban eszel, más hotelekben szállsz meg, más környezetben, más klimatikus körülmények között. Összezavarodik az ember szervezete. Azt hiszem, van róla szó, hogy jövőre szabályoznák, hogy a személyzet nem teljesítheti az összes versenyt. Úgy gondolom, ez jó lépés lenne. Nem hiszem, hogy fenntartható 4000 ember számára, hogy 24 nagydíjat teljesítsenek egy évben, főleg ha megnézzük, hogy földrajzilag még mindig nem túl észszerű mindez.”

f1-russell-mercedes-abudhabi

Már jövő hétvégén visszatér az F1-es paddockba Steiner – egészen más szerepkörben

Január elején jelentették be, hogy Günther Steiner távozik a Haas F1-es csapatfőnöki posztjáról, amelyet Ayao Komatsu vett át tőle. Nem kellett azonban sokáig várni arra, hogy új lehetőséget kapjon a Netflix Drive to Survive című sorozata – amelyből épp minap jelent meg a friss, hatodik évad – révén nagy népszerűségre szert tevő szakember, aki már a jövő hétvégi szezonnyitó Bahreini Nagydíjon feltűnik majd a paddockban. Ám egy teljesen új szerepkörben, mint eddig: a német RTL szakkommentátora lesz Steiner, aki a bejelentés szerint összesen hét versenyen – Bahrein mellett a Magyar, a Belga, a Holland, az Olasz, az Azerbajdzsáni és a Las Vegas-i Nagydíjon – fog feltűnni ebben a pozícióban, de emellett az Ausztrál GP-n pedig a Channel 10-nél tölt majd be hasonló feladatokat.

„Én csak az úgynevezett szakkommentátor leszek, mint a régi szép időkben Niki Lauda” – fogalmazott a bejelentés kapcsán Steiner, aki tavaly már egy NASCAR-futamon belekóstolt a kommentátorkodásba. Steiner azt is elmondta, hogy nem fog félni kritikát megfogalmazni egy versenyzőről vagy csapatról, ha azt jogosnak érzi: „Amíg professzionálisan állsz hozzá, kell lennie véleményednek, nem mondhatod mindenre azt, hogy jó. Próbálok tényszerű maradni. Sosem úgy állok hozzá, hogy valakit fel akarok bosszantani. Pont ellenkezőleg: senkit nem akarok felbosszantani – sikerül az próbálkozás nélkül is!”

f1-steiner-haas

Mit kalapácsolt Magnussen a Haas F1-es ülésében?

Furcsa képeket láthattunk a bahreini Formula-1-es teszt pénteki utolsó napján: Kevin Magnussennél egy kalapács tűnt fel az egyik etapját követően a Haasban ülve. A dán versenyző a nap végén az F1.com kamerái előtt adott prózai magyarázatot minderre: „Csak igazítottam az ülésen. Beszkenneltük azt az ülést, amellyel tavaly versenyeztem és amellyel idén is menni fogok, szóval annak az ülésnek egy verziójával állunk elő, de az sosem passzol százszázalékosan. Szóval néhány igazítást végre kellett hajtani rajta.”

Magnussen azt is elmondta, hogy a teszten mindenekelőtt a hosszú, magas üzemanyagszint mellett teljesített etapokra fókuszáltak, hogy megoldást találjanak a tavaly őket kínzó gumikezelési gondjaikra: bár megoldaniuk nem sikerült azt teljesen, de a pilóta úgy érzi, előreléptek ezen a téren.

f1-magnussen-haas-teszt-bahrein

Vowles: A Williams nem másolja a riválisokat

James Vowles, a Williams csapatfőnöke kijelentette, hogy nem a riválisok másolásával kívánnak fejlődést elérni, ehelyett inkább a saját útjukat járják.

„Az autónkon lévő néhány elem talán hasonló lehet más, sikeres autóéhoz, de szeretném leszögezni, hogy nem másoljuk a riválisokat. A tervezőcsapattal egyértelműsítettük, hogy minden elemet kísérletezés, tervezés és tesztelés után teszünk az autóra. Ha épp egy olyan elemet fejlesztünk ezen keresztül, ami hasonlít egy másik autón már meglévőre, az rendben van” – mondta a Williams csapatvezetője.

„Amit nem fogunk csinálni, az a rivális autók másolása, majd az áramlástani jelenségének a megértése” – tette hozzá Vowles.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

Közelebb költözik a Red Bullhoz az RB

Laurent Mekies, az RB csapatfőnöke megerősítette, hogy bezárják a csapat Bicesterben található angliai létesítményét, melyet 2009 óta használnak, és a szigetországban található műveleteket a jövőben Milton Keynesben végzik majd – természetesen a faenzai főhadiszállás megtartása mellett.

vcarb-csapat

„Helyette egy vadonatúj központot építünk Milton Keynes-ben, a Red Bull kampuszon kívül, amely a lehető legmodernebb létesítmény lesz, ugyanúgy, ahogy Faenzában is magas színvonalú létesítményeink vannak” – mondta Mekies, majd így folytatta: „A terv szerint az emberek Bicesterből Milton Keynesbe költöznek, az új központ pedig nagyobb kapacitású lesz, ami azt jelenti, hogy a mérnöki piacon olyanokat is megszerezhetünk, akik az Egyesült Királyságban akarnak maradni.”

A Ferrari kapcsán hallhattuk korábban sokszor, hogy problémát jelent a szakemberek leigazolásakor az, hogy Európa másik felére kell költözniük az új szerzeményeknek – az RB most ennek kapcsán előnyt akar kovácsolni kétlakiságából, azaz hogy a csapat részben Olaszországban, részben Angliában működik: „Egyes embereink azért vannak itt, mert Olaszországban akartak lenni, mások pedig azért, mert az Egyesült Királyságban akartak lenni.”

tsunoda-test

Egyből dobogóval tért vissza doppingeltiltásából Iannone

A hétvégén Phillip Islanden rajtol a Superbike-világbajnokság 2024-es szezonja – amelynek naptárában jelenleg augusztus végi időponttal a Balaton Park Circuit is szerepel –, amelynek egyik érdekessége, hogy itt tér vissza aktív motorversenyzőként Andrea Iannone, akit még 2019 végén kaptak doppingvétségen. A csaknem egy éven át húzódó ügy végén négyéves eltiltást kapott az akkor az Apriliával versenyző MotoGP-s futamgyőztes, aki a büntetése lejártával a szériamotoros topszériában kapott esélyt a visszatérésre a GoEleven Ducatitól. Iannone pedig meghálálta a bizalmat, a négyéves kényszerpihenő után, 34 évesen rögtön egy első soros rajthellyel és a szombati első futamon egy harmadik pozícióval tért vissza a versenypályára az olasz.

wsbk-2-iannone

A futamot amúgy a tavalyi Supersport-világbajnok, Nicolo Bulega nyerte újoncként a Ducatival, megelőzve a yamahás Andrea Locatellit, valamint Iannonét, a kawasakis Alex Lowest és a gumigondok miatt kötelezővé tett kerékcsere után a pályára túl gyorsan visszatérő és ezért büntetést kapó BMW-s Toprak Razgatlioglut. A címvédő Alvaro Bautista, aki a téli holtszezon során többször is kifakadt az új súlyszabály miatt (immár a versenyzőnek és a motornak együttesen határozzák meg a minimumtömegét, így az apró termetű spanyol többkilós ballasztot kénytelen magával cipelni), bukott, de még így is pontot szerzett a 15. helyen.

wsbk-1-bulega

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappennek tetszik, hogy a Red Bull nem volt konzervatív

A tavaly egy kivételével az összes versenyt megnyerő Red Bull a sikerszéria ellenére komoly változtatásokat eszközölt autóján, és az RB20-as több szempontból eltérő koncepció szerint készült, mint elődje. A holland sajtónak nyilatkozva Max Verstappen arról beszélt, hogy a koncepcióváltást illetően maximális a bizodalma csapatát illetően: „Egyszerűen bízom abban, amit a csapattagjaink csinálnak, és ők biztosak abban, hogy ez jobb, mint bármi más, amit a télen kipróbáltak.”

Verstappen azt is kifejtette, hogy az elmúlt években a Red Bull nagyot lépett előre abban a tekintetben, hogy mennyire zökkenőmentes az új fejlesztések bevetése: „Minden, ami télen kerül az autóba, az jól is működik. Természetesen tetszik, hogy a csapat nem volt konzervatív. Szerintem tényleg feszegették a határokat a koncepció megváltoztatását illetően, egyszerűen több fejlesztési lehetőséget láttak ebben az autóban, mint az előzőben.”

verstappen-teszt

Gyász: Elhunyt Wilson Fittipaldi

Elhunyt Wilson Fittipaldi, akit sokan elsősorban a legendás Emerson Fittipaldi testvéreként ismertek, pedig maga is három szezont töltött az F1-ben. A 80 esztendős expilóta karácsony óta kórházban volt, miután a december 25-i karácsonyi (és születésnapi) ebéd közben fuldokolni kezdett egy darab hústól, majd megállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

Wilson Fittipaldi összesen 38 nagydíjat teljesített a királykategóriában, két szezonon át a Brabhamnél versenyzett. Ezt követően alapította meg a Copersucar Fittipaldi istállót, mely a mai napig az F1 történetének egyetlen brazil konstruktőre volt.

wilson-fittipaldi

„19 versenyző már most tudja, hogy nem fogja megnyerni a vb-t” – Alonso

Max Verstappen az első bahreini F1-es tesztnapon sokkolta a mezőnyt azzal, hogy több mint egy másodperces előnnyel végzett az élen az átalakított Red Bull-lal, és bár csütörtökön a Ferrari volt a leggyorsabb, az általános vélekedés az a riválisok részéről, hogy a címvédő bikák továbbra is egyértelműen az erősorrend élén állnak. Így gondolja Fernando Alonso is, aki szerint ugyan az új Aston Martin is előrelépés, mégis verhetetlennek látja Verstappent:

„Nincs kristálygömböm, hogy tudjam, mit csinálnak a többiek. Úgy gondolom, Max a világbajnok, a Red Bull pedig dominálja a sportot. Emellett az idén bemutatott koncepciójuk is meglepetés” – utalt a jelentősen átalakított RB20-asra a spanyol. „Jelenleg csak néznünk kell őket, hogy lássuk, hogyan teljesítenek. Úgy vélem, 19 versenyző a paddockban most azt fogja gondolni, hogy nem fogják megnyerni a bajnokságot. Az esetek 99 százalékában ez történik a karriered során. Ez egy brutális sport.”

Arra a kérdésre, hogy az AMR24-es futamgyőztes autó lehet-e, szintén a Red Bullról kezdett el beszélni a Motorsport.com által idézett Alonso: „Szerintem ezt nehéz most megmondani. Azt mondanám, hogy miután láttuk Maxot és a Red Bull autóját idén, kevesebb esélye van mindenki másnak versenyt nyerni idén. De ez ilyen.”

f1-alonso-aston-teszt

Hivatalos: a WEC elhalasztja a prológját

Hivatalos közleményben erősítette meg a WEC, vagyis az endurance-világbajnokság azt, amiről nemrég már mi is írtunk: el kell halasztani az erre a hétvégére tervezett szezonfelvezető prológot. A szombat-vasárnapi programot hétfőn-kedden bonyolítják majd le Katarban, a szezonnyitó helyszínén.

A csúszás oka az, hogy geopolitikai okokból a Vörös-tengeren több hajózási útvonalon is jelentősek a késések, ami miatt a WEC-csapatok szállítmányai sem érkeztek meg időben a helyszínre.

A WEC tájékoztatása szerint a hétvégi szezonrajtot mindez nem befolyásolja.

wec_1

„Jövőre beszélünk róla” – Fog közösen zenélni Leclerc és Hamilton?

Miután Charles Leclerc múlt héten kislemezt adott ki, sok rajongóban felmerülhetett a fenti kérdés, a bahreini teszten pedig ő maga is megkapta. A monacói lelkes zongorista, 2025-ös csapattársa, Lewis Hamilton pedig szintén szeret zenélni és énekelni: készítenek majd közös zenét, ha csapattársak lesznek a Ferrarinál?

„Erre kíváncsi mindenki? Nem tudok még választ adni rá. Zenéről nem beszéltünk még sokat Lewisszal. Tavaly szóba került, akkor elmondta, hogy szeret zenélni” – válaszolta a Formula-1 riporterének, Will Buxtonnak Leclerc. A monacói ígéretet tett rá, feszegetni fogja a kérdést Hamiltonnal, ha már Maranellóban lesz: „Jövőre beszélni fogunk róla, egy lehetséges együttműködésről.”

Új vezető pozíciót kapott a Ferrari korábbi F1-es csapatfőnöke

Mattia Binottót nevezték ki az olasz elektronikai árukkal foglalkozó cég, a TEXA elektromos erőforrás fejlesztési részlegének ügyvezető igazgatójává – jelentették be a minap. Binotto több évtizeden át dolgozott a Ferrari Formula-1-es csapatánál, 2019 és 2022 között pedig csapatfőnökként irányította a maranellói istállót, amely a vezetése alatt néhány győzelemig és konstruktőri világbajnoki ezüstéremig jutott. Az olasz szakember elmondta: a TEXA-ban mindenekelőtt a „stratégiai bátorság” volt vonzó számára, ezért vállalta el a feladatot.

f1-binotto-ferrari

A szabályok betűjének megfelel, de a szabályok szellemiségét sérti a Mercedes első szárnya?

A Mercedes gondoskodott az F1-es mezőny egyik legérdekesebb innovációjáról: az egy héttel ezelőtti silverstone-i bejáratás óta beszédtéma a W15 első szárnya, melynek legfelső eleme minimális karbondarabkára vékonyodva csatlakozik csak az orrkúphoz. Ebben a cikkben írtunk arról, hogy a megoldás a 2022 előtti, turbulens levegőt gerjesztő első szárnyakra emlékeztet, melyeket a két évvel ezelőtti szabálycsomag betiltott, a Mercedes azonban kiskaput talált.

A bahreini teszt első napjának csapatfőnöki sajtótájékoztatóján Toto Wolff magabiztosan beszélt arról, hogy a szárnyat az FIA-val konzultálva fejlesztették ki, nincs arról szó, hogy felszereltek egy alkatrészt, amelyet aztán támadhatnak a riválisok.

Ezt nem vitatja a Formula-1 technikai igazgatója, Pat Symonds sem, de hozzáteszi, az már nem valószínű, hogy a szabályok szellemiségét tiszteletben tartja a szárnykialakítás:

„Az aerodinamikai formákra vonatkozó harmadik cikkely első mondatából egyértelmű, a szabályok célja biztosítani, hogy az autók szorosan követhessék egymást. Szerintem itt azt látjuk, hogy vissza akarják hozni azt az erős légörvényt, amelynek a következménye turbulens levegő. Ez tényleg a szabályok szellemiségén belül van? Hogy belefér a szabályokba, azok betűjébe, az abszolút nem kétséges. De hogy ezt akarjuk-e, az már vitathatóbb, ám előbb tudnunk kell, mennyire erős a hatása” – fejtegette Symonds.

A veterán mérnöknek nincs beleszólása az ügy folytatásába, de arra számít, az FIA aerodinamikai munkacsoportja (melyben az ő korábbi emberei dolgoznak) vizsgálódni fog, és dönthet úgy, hogy gátat szab egy új tendenciának.

A szerdai tesztnapon készült közelképeken látható, hogy az orrkúphoz csatlakozó vékony elem nem a negyedik szárnylap része – a két elem nem ér össze:

Negyedmillió dollárt adományoz a Formula-E főnöke, ha nem Verstappen nyeri az F1-es vb-címet

Max Verstappen tavaly minden idők legdominánsabb szezonját produkálva vált háromszoros világbajnokká, és mivel nagy fölényben volt a Red Bull és a holland, jó esély van a címvédésre. Mike Dodds, az elektromos világbajnokság, a Formula-E vezérigazgatója konkrétan 99 százalékot ad erre – ha pedig nem így lesz, egy nem is kis összeget fog adományozni: „Ha nem ő nyer, akkor van 19 másik pilóta: ha a másik 19 versenyzőből győz valaki, negyedmillió dollárt adományunk a szóban forgó pilóta által kiválasztott jótékonysági szervezetnek” – idézi szavait a RaceFans.net.

Dodds megjegyezte, hogy az F1-gyel szemben a Formula-E kiszámíthatatlan: „Ott leszek a Formula-E következő, Sao Pauló-i fordulóján, és fogalmunk sincs, ki fogja megnyerni azt a futamot. Úgyhogy izgatott vagyok emiatt. Formula-1-es rajongóként várom a szezonkezdetet, nézni fogom a körülötte lévő felhajtással együtt, ugyanakkor már most abszolút tudom, ki fog nyerni. Az nem történhet meg, hogy az előző szezonban 22 futamból 19-et megnyersz, elmész pihenőre, fejlesztesz kicsit az autón, visszatérsz, aztán nem nyered meg a következő idényt. Nem látom, hogy ez megtörténne.”

f1-verstappen-redbull-1

„Ez az egész F1 problémája” – Wolff a Horner-ügyről

Az elmúlt hetek egyik legmeghatározóbb témája a Formula-1-ben a Christian Horner ellen zajló Red Bull-vizsgálat. A holland De Telegraaf értesülései szerint szexuális jellegűek a vádak a csapatfőnökkel szemben, aki viszont a múlt heti autóbemutatón is tagadta azokat. Elkerülhetetlen volt persze, hogy az ügy előkerüljön a bahreini teszt első napjának sajtótájékoztatóján, ahol a jelenlévő csapatvezetőket kérdezték a történésekről, de végül csak Toto Wolff Mercedes-főnök válaszolt, mivel a többiek nem akartak hozzátenni mást az alábbiakhoz:

f1-wolff-teszt

„Úgy vélem, hogy a Formula-1 és a csapatok a befogadás, az egyenlőség, a tisztesség és a sokszínűség mellett állnak. Nemcsak beszélünk róla, hanem napról napra ebben élünk, és ezek azok a mércék, amelyeket állítunk magunkkal szemben, hogy ebben éljünk. Globális sport vagyunk, a világ egyik legfontosabb sportplatformja, valamint példaképek.”

„Ugyanakkor az elmúlt hetekben rengeteg találgatás látott napvilágot. Ami a legfontosabb most, hogy a Red Bull által indított vizsgálat megfelelő és átlátható módon záruljon. Ezen kell dolgoznunk, hogy mi az eredmény, mit jelent ez a Formula-1 számára és hogyan tanulhatunk ebből. Versenyautókról és a sportról akarunk beszélni, nem pedig az ilyen rendkívül kritikus témákról, amelyek többek, mint egy csapat belügye. Ez az egész F1 és minden itt dolgozónak a problémája.”

Videó: Mozgásban mind a tíz 2024-es F1-es autó Bahreinben

Megkezdődött az egyetlen előszezoni teszt a jövő hétvégi évadnyitónak is otthont adó szahíri pályán, így először láthattuk együtt a pályán, teljes életnagyságban és mozgásban az összes 2024-es Formula-1-es autót. Íme, az F1 csatornájának rövid videós összeállítása a délelőtti első körökről, amely IDE vagy a képre kattintva tekinthető meg:

f1-bahrein-teszt-video

Maradt a Mercedes korábbi futómű-kialakításánál a Williams

A 2024-es Formula-1-es autóknál az egyik leginkább kirajzolódó trend egyelőre, hogy a többség követte a Red Bull és a McLaren példáját a hátsó felfüggesztésnél, s immár nyomórudas megoldást alkalmaznak – az egyik kivételt a Ferrari jelenti, amely ugyan megvizsgálta ezt az irányt, de végül maradt a vonórudas kialakításnál. Úgy tűnik, a Williams is ebbe a kategóriába tartozik, ami már egy fokkal nagyobb meglepetés, mivel a grove-i istálló több alkatrészt is a Mercedestől vásárol, s az Ezüst Nyilak váltottak a nyomórudas hátsó futóművére. Ezt az irányt követte a szintén Mercedes-partner Aston Martin is, ám a Motorsport.com beszámolója szerint a Williams nem tett így: ők továbbra is a 2023-as változatot használják a futóműből és egyébként a váltóból is.

A lap úgy tudja, a két fél közösen döntött erről már hónapokkal ezelőtt. Mint írják, a Mercedesnek komoly logisztikai kihívást jelentett volna mindkét partnercsapatát ellátni az új, 2024-es váltókkal és felfüggesztésekkel, míg a Williams számára költséghatékonysági előnyei vannak ennek a döntésnek. Mint azt James Vowles csapatvezető korábban elmondta: a korábbi váltó miatt sem aggódnak, hiszen ismerik a Mercedes alkatrészét és roppant megbízhatónak tartják.

f1-williams-bahrein-3_1

Megérkezett a Drive to Survive hatodik évadának teljes előzetese – videó

Pénteken, a bahreini F1-es kollektív teszt utolsó napján jelenik meg a Netflix Formula-1-es dokumentumfilm-sorozatának, a Drive to Survive-nak a hatodik évada, amely a 2023-as idény történéseit dolgozza fel. Most közzétették a teljes trailert, amelyből már ízelítőt kaphatunk arról. mely történetszálakra helyeződik majd a hangsúly: az előzetes alapján fókuszban lesz az Aston Martin felemelkedése, Lewis Hamilton és a Mercedes kapcsolata, Daniel Ricciardo visszatérése, az Alpine belső feszültségei, valamint természetesen a sorozat egyik fő sztárja, a januárban a Haastól elküldött (ex)csapatfőnök, Günther Steiner is. Íme, a trailer:

A mezőny fele nem is kért a leglágyabb keverékből – a csapatok gumiválasztása az F1-es tesztre

Közzétette a Pirelli, hogy az egyes csapatok milyen gumikat igényeltek a szerdától péntekig tartó bahreini hivatalos előszezoni F1-es tesztre. Minden istálló összesen 35 szett slick abroncsot használhat fel (plusz 2-2 intermediate és esős gumi is a rendelkezésükre áll majd), ezeket viszont tetszőlegesen oszthatták fel az istállók az öt keverék között.

Vannak azonban szembetűnő különbségek és trendek: az aligha meglepő, hogy mivel a szahíri pálya komolyan igénybe veszi a gumikat, s emiatt a jövő hétvégi szezonnyitó nagydíjon is a három legkeményebb, azaz a C1-es, a C2-es és a C3-as lesz használatban, a legpuhább C4-es és C5-ös opció nemigen népszerű. A leglágyabb C5-ösből konkrétan hat csapat nem is rendelt, de a McLaren és az Alpine a C4-esből sem kért, szóval tőlük például biztosan nem számíthatunk köridős villogásokra. A legnépszerűbb keverék a spektrum közepén található C3-as, amely tehát a Bahreini Nagydíjon a leglágyabb keverék lesz: a Mercedes például 25 (!) szettet rendelt ezekből. A legkeményebb C1-es változatból az Alpine halmozott fel a legtöbbet, szám szerint 11 garnitúrát. Íme, a teljes lista:

f1-pirelli-teszt-gumik

Sárgába borul Kubicáék Ferrarija a WEC-ben

Idén egy harmadik Hypercar-kategóriás Ferrari is rajthoz áll az Endurance-világbajnokságon a változatlan felállással induló két gyári egység mellett. Az AF Corse által felkészített #83-as rajtszámú 499P volánjánál Robert Kubica, Robert Svarcman és Yifei Ye tűnik majd fel. Az AF Corse pedig most megmutatta az autó festését is, amely gyakorlatilag teljes egészében sárgába borul – azaz ők kimaxolják azt a trendet, amely az idei F1-es Ferrarin és az említett másik két gyári autón is megfigyelhető volt a szín térnyerésével:

wec-kubica-ferrari

Videó: egy kör Piastrival és az új F1-es McLarennel

A McLaren Bahreinben járatta be az MCL38-ast a szerdán kezdődő kollektív teszt előtt, és ki is tett egy onboard felvételt, amin Oscar Piastri viszi körbe az autót.