DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

„Nem volt meg az Alpine-ban a lelkesedés és a motiváció az előrelépéshez”

A korábban számos alakulatnál megforduló szakember, Pat Fry az idény közben távozott az Alpine Formula-1-es csapatától, ahova 2020-ban tért vissza azt követően, hogy még a benettonos években is dolgozott az istállónál. A nemrég a Williamsnél technikai igazgatóként a munkáját megkezdő Fry Abu Dhabiban beszélt arról, hogy úgy érezte, a franciákban nem volt meg a hajtóerő ahhoz, hogy előrébb lépjenek az F1-es középmezőnyből:

„Ha visszatekintek az első három évünkre, drámaian fejlesztettünk Enstone-on. Évről évre jobb autót építettünk, mindegyik autó nagy lépést jelentett az előzőhöz képest, ezért elismerés mindenkinek, sokkal jobban működött együtt a csapat, erre a három évre büszkék lehetünk. Távoli ötödik csapatból erős negyedikek lettünk. De nem éreztem úgy, hogy meglett volna a lelkesedés vagy a motiváció, hogy a negyediknél előrébb törjünk. Március elején döntöttem el, hogy én valamit előrébb akarok mozdítani, nemcsak ülni. Úgy érzem, vállalatként nem álltak készen elég keményen nyomni: mondhatod, hogy első akarsz lenni, de óriási a különbség aközött, hogy mondod és hogy teszel is érte.”

Fry kiemelte: nem a versenycsapatra, hanem a Renault-ra mint anyavállalatra értette azt, hogy nem érezte elég eltökéltnek őket az előrelépésben, emellett azt is elmondta, hogy kétségei vannak afelől, hogy a szintén idén év közben kirakott csapatfőnök, Otmar Szafnauer elegendő időt kapott volna ahhoz, hogy a megfelelő változtatásokat végrehajtsa az istállónál.

f1-alpine-abudhabi

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu