DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 14. péntek

FIA-státuszt kaphat jövőre a TCR World Tour

Tavaly év végén megszűnt a Túraautó-világkupa (WTCR), a helyére a túraautózás nemzetközi élsorozataként a TCR Világsorozat lépett, amely nem önálló futamokból áll, hanem különböző regionális szériák eseményeihez csapódik hozzá a World Tour állandó mezőnye. Idén összesen kilenc fordulót rendeznek/rendeztek: négyet Európában – ebből hármat a TCR Europe, egyet a TCR Italy „vendégeként” –, kettőt Dél-Amerikában, kettőt Ausztráliában, a most hétvégén esedékes szezonzárót pedig Makaóban. Marcello Lotti, a TCR promótere Bathurstben arról beszélt, hogy 2024-re átalakulhat a versenynaptár felépítése: a tervek szerint egyetlen európai fordulót rendeznének (a pletykák Olaszországról szólnak, így ha ez igaznak bizonyul, a Hungaroringre nem látogatnának el Michelisz Norberték). Viszont lenne állomása a Világsorozatnak Dél- mellett Észak-Amerikában is, emellett Marrakesh is visszatérhet, valamint egy újabb kínai futam is bekerülhet a menetrendbe a már megerősített két ausztrál forduló (Sydney és Bathurst) mellé.

Ennél is érdekesebb viszont, hogy Lotti elhintette, hogy jövőre újra FIA-státuszt kaphat a bajnokság. „Egyeztetünk az FIA-val arról, hogy meg tudunk-e állapodni a WRC [a TCR promótere – a szerk.] és az FIA között, hogy FIA TCR Világsorozat címet oszthassunk ki” – fogalmazott a sportvezető. Lotti hozzátette: az eredetileg idénre tervezett, de elhalasztott hibrid erőforrások bevezetését még tovább tolhatják, mivel elmondása szerint jobb, ha egyforma technikai feltételek mellett zajlanak a World Tour versenyei, így még nem állnak készen a bevezetésre.

Viszont jó hír, hogy Lotti szerint akár két új márka is megjelenhet a Világsorozat nemzetközi állandói indulói között. Jelenleg csak a Hyundai, a Lynk & Co, az Audi és egyetlen autóval a Honda képviselteti magát a teljes szezonban. A TouringCarTimes.com szaklap értesülései szerint a két jelölt az új autóval készülő Cupra, valamint a Toyota lehet. A mezőny létszáma kapcsán egyébként Lotti elmondta: rövid távon a 12, hosszabb távon pedig a 16 állandó induló elérése a cél (jelenleg 9 egész idényes versenyző szerepel a World Tourban).

tcr-bathurst

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu