DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda

„Külön, de örökké együtt!” – érzelmes posztban búcsúzik a Hondától Marquez

Szerda délután jelentette be a HRC, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak a 2023-as MotoGP-szezon végén Marc Marquezzel, akinek eredetileg 2024 végéig szólt a kontraktusa. Bár az utóbbi hónapok, sőt évek leginkább a küszködésról szóltak, így nem véletlen a spanyol váltása, a 2010-es években a királykategória történetének egyik legsikeresebb párosát alkotta Marquez és a Repsol Honda, hiszen 2013 és 2019 között egy kivétellel az összes idényben világbajnok lett a versenyző. Marquez érzelmes videós posztban köszönt el a japán márkától:

„KÖSZÖNÖM ezt a nagyszerű utazást! 11 évet töltöttünk együtt. Felejthetetlen pillanatokban volt részünk: hat világbajnoki cím, öt tripla korona, 59 győzelem, 101 dobogó és 64 pole. Kemény munka, elkötelezettség és az évek során kialakított kapocs. Nevetések, könnyek, örömök, nehéz pillanatok, de mind közül a legfontosabb: egy egyedi és megismételhetetlen kapcsolat. Külön, de örökké együtt!” – írta a 30 éves motoros.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

 

A Repsol Honda természetesen ugyancsak köszönetet mondott Marqueznek egy fotómontázs formájában. Bár azt még nem jelentették be, de a spanyol minden bizonnyal a Gresini Ducatinál folytatja 2024-ben.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen vs. Piastri: A megfélemlítés volt a cél?

A Max Verstappen kapcsán mostanában több ízben is megszólaló Johnny Herbert ezúttal egy online szerencsejáték-portálon nyilatkozva arról beszélt, hogy a szezonzáró első kanyarjában történt incidens, mely során Max Verstappen megforgatta Oscar Piastrit, aki ezzel jócskán visszaesett, elsősorban azért következett be, mert Verstappen már a jövő évre készülve meg akarta mutatni, hogy vele nem érdemes packázni:

„Az egész a megfélemlítésről szól” – mondta Herbert. „A McLaren jövőre fenyegetést jelent majd a számára. Láttuk, hogy Oscar képes futamokat és talán világbajnokságot is nyerni, ahogy természetesen Lando is. Szóval, amikor kerék a kerék ellen vannak, ahogy Abu Dhabiban voltak, egyikük sem engedte volna el a másikat. Hallottad a rádiókommunikációt, amikor Oscar azt mondta, hogy , amikor meghallotta, hogy Max büntetést kapott. Ez nagyszerű, hiszen van még valaki, aki készen áll arra, hogy kiálljon Max ellen.”

Ráadásul Herbert szerint jövőre még több ilyen jelenetet látunk majd, ugyanis a riválisok felveszik a kesztyűt Verstappennel szemben: „Ebben változást láttunk az idei szezonban. George-nak volt néhány problémája és szóbeli konfrontációja Maxszal. Pontosan ez az, amit Max évek óta olyan jól csinál, minden fegyvert bevet, amit csak tud, és ebbe beletartozik a megfélemlítés is. A többi versenyző idén azt mondta, hogy oké, mi benne vagyunk. Leclerc, Russell, Oscar, Lewis… És Landótól is több ilyet fogunk látni.”

l-piamax-2

Bearman: Ha nem jön össze az F1, Colapinto menjen Japánba

A szezon utáni tesztet kihagyni kényszerült, így aztán Japánba utazott a Haas jövő évi versenyzője, Oliver Bearman, hogy részt vegyen a Super Formula tesztjén, és megbarátkozzon a suzukai pályával. Az F1 és az IndyCar után technikailag a világ harmadik legfejlettebb együléses sorozatának számító széria autói lenyűgözték a fiatal britet, és ennek hangot is adott:

„Azt hiszem a legnagyobb benyomást ezeknek az autóknak a kezelhetősége és kanyarsebessége tette rám egy olyan pályán, mint Suzuka. Olyan volt, mintha táncoltam volna a pályán az autóval, nagyon jól éreztem magam vezetés közben, nagyon hasonlít az F1-re, és ez nagyon tetszett” – idézi a Grande Premio Bearmant, aki kitért az idén debütáló, de a 2025-ös ülésről lemaradó Franco Colapintóra is:

„Remélem, Franco jövőre helyet kap az F1-ben, mert a kilenc futamán bebizonyította, hogy képes a Formula–1-es pilóták szintjén teljesíteni. Az egész paddockot lenyűgözte, és remélem, hogy teljes szezonra szóló ülést kaphat. Élveztem az ellene való versenyzést. Persze a Super Formula is egy nagyszerű lehetőség, ha nem tudna az F1-ben versenyezni.”

colapinto-bearman

Kulcsember hagyja el Verstappen csapatát

Max Verstappen az elmúlt években négy állandó mérnökkel dolgozott együtt, a legjobban ismert GP, azaz Gianpiero Lambiase mellett Tom Hart, David Mart és Michael Manning alkotta ezt a „stábot” a holland klasszis körül. A De Telegraaf beszámolója szerint azonban ez most változni fog, ugyanis Manning nem kíván a továbbiakban évi 24 versenyt a helyszínen teljesíteni, ezért más feladat után néz – viszont a tervek szerint a csapatnál marad.

A brit szakember 2011 óta dolgozik a Red Bullnál, korábban Sebastian Vettellel működött együtt, míg az elmúlt időben többek között Verstappen rajtjaiért felelt. Azt egyelőre nem tudni, az energiaitalosok kivel fogják pótolni Manninget.

manning

Lesz-e csapatsorrend a McLarennél 2025-ben?

Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezetője nemrégiben a High Performance podcast vendége volt, ahol többek között a 2025-ös szezon is szóba került.

Az 1998 után idén ismét konstruktőri világbajnoki címet ünneplő istálló jövőre már az egyéni bajnoki címet is elhódítaná. A wokingiak két fiatal, rendkívül tehetséges versenyzővel rendelkeznek, melynek kapcsán az említett podcast műsorvezetői részére Zak Brown elárulta, hogy milyen csapaton belüli stratégiával közelítik meg a következő szezont.

„Ugyanúgy kezdjük majd meg az évet, ahogy idén tettük. Mindkét versenyző azonos feltételekkel indul, aztán meglátjuk, hogy miként alakul a szezon. Előállhat egy olyan szituáció, hogy valamelyik srácnak támogatni kell a másikat, de akár az is előfordulhat, hogy az utolsó versenyig csatáznak egymás ellen” – mondta Brown.

Herbert Verstappenékről: Tovább kell lépni

A sokáig televíziósként is dolgozó, a hétvégéken gyakran stewardként egykori F1-es pilóta, Johnny Herbert a Mexikóvárosi Nagydíjat követően kritikával illette Max Verstappent a sajtóban, amire a világbajnok édesapja, Jos úgy reagált Brazíliában, hogy egy steward nem fejtheti ki a véleményét a sajtónak. Herbert erre akkor így reagált:

„Ahogy mindig is mondtam, egy versenyhétvégén én Johnny Herbert, a steward és szakember vagyok, máskor pedig Johnny Herbert, a szakértő, aki kifejti a véleményét. Amikor steward vagyok, akkor nem nyilvánítok véleményt. Jos mindig is nagyon nyíltan beszélt arról, hogy mi történik a Red Bullnál. Neki ezt kell tennie? Az egész nagyon hasonló. Ha van véleményed, és ki akarod nyilvánítani, akkor megteheted.”

Herbert a minap egy másik weboldalnak nyilatkozva így tekintett vissza az azóta eltelt időre: „A paddockban egyszerűen továbblépsz. Persze vannak nézeteltérések és frusztrációk, de egyszerűen továbblépsz. Ez az egyetlen lehetséges mód, nincs elhúzódó ellenségeskedés a versenyzőkkel vagy az apjukkal. Mindenki tudja, hogy stewardnak lenni nehéz munka. Nem éreztem, hogy ez hatással lett volna a paddockban lévő kapcsolataimra. Mindenki eléggé tiszteli a másikat.”

herbert

A versenyzők veszélyesnek tartották Magnussent?

A maga idejében a „balhésabb” F1-es pilóták közé tartozó Juan Pablo Montoya egy minapi online interjúkban a versenyzők részéről a büntetésekre érkező panaszok kapcsán mondott véleményt, kitérve többek között Kevin Magnussen eltiltására is: „Tudom, hogy szívás büntetéseket kapni, mert én is sokat kaptam. De ha hibázol, akkor büntetést kell kapnod. Rengeteg incidens történt.”

„Mondok egy példát. Nincs semmi bajom Magnussennel, de ha megkérdezel bármelyik versenyzőt, mit gondol Magnussenről, mindenki azt gondolja, hogy ő egy fegyver. Veszélyes, túl agresszív, leterel a pályáról. De ha Magnussen ma ilyet tesz, akkor büntetést fog kapni” – mondta a kolumbiai, míg a versenyzési irányelvekkel kapcsolatos panaszokról a következő véleményt fogalmazta meg:

„A szabályok nagyon egyszerűek. Ha egymás mellett vagytok a csúcsponton, akkor el kell férni pályán együtt, helyet kell hagyni a másiknak. És ezt nem teszik meg, amit az F1-ben mindig megúsztak. De hát a versenyzők írták a szabályok nagy részét, nem? Szerintem a versenyzési irányelvek nagy része a GPDA-tól származik. Szóval, ha részt vettél a szabályok kialakításában, hogy igazságos legyen, akkor miért panaszkodsz?”

magnussen-2024-1

Marko: Tsunoda sokkal jobb, mint gondolják

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko az energiaitalosok lapja, a Speed Week hasábjain nyilatkozott a jövő évi felállásról, amivel kapcsolatban abszurd kivásárlási összegekről is említést tett, minden bizonnyal a Franco Colapinto-sztorira utalva:

„Ami a jövő évi felállást illeti, az elkövetkező napokban jelentjük be a fejleményeket” – nyilatkozta Marko tegnap, azaz hétfőn. „Rengeteg spekuláció látott napvilágot, beleértve néhány abszurd számadatot a lehetséges kivásárlási díjakról, amelyek teljes képtelenségek.”

Az osztrák szakember emellett kitért arra is, hogy a Red Bullnál jó eséllyel ismét mellőzött Yuki Tsunoda a szezonzárót követően végre vezethette a nagycsapat aktuális versenygépét: „A szezon utáni tesztelés során Yuki Tsunoda lehetőséget kapott arra, hogy vezesse az RB20-ast, és a csapat nagyon elégedett volt a technikai visszajelzéseivel. Ebben a tekintetben sokkal jobb, mint ahogy azt sokszor gondolják.”

tsunoda-teszt

Montoya szerint Verstappen mehetne az Astonhoz, akár Alonso helyére

Juan Pablo Montoya szerint érdekes döntés lenne, ha Max Verstappen az Aston Martinhoz igazolna a következő F1-es érában.

A kolumbiai expilóta úgy érzi, hogy Lance Stroll egyébként nem is olyan gyenge versenyző, mint ahogy sokan gondolják, bár azzal egyetért, hogy valami hiányzik a kanadaiból.

„Nem hiszem, hogy Lance olyan rossz, mint amilyennek az emberek mondják” – mondta Montoya az Instant Casinónak. „Jobb lett, de nem vagyok biztos benne, hogy mi az a kis apróság, ami hiányzik neki, vagy amire szüksége van.”

Ami pedig az Astont illeti. a 2023 első felében fellángoló, azóta viszont folyamatosan süllyedő alakulat Adrian Newey-val újra felemelkedhet, de erre még éveket kell várni – legalábbis Montoya szerint.

„Szerintem az a nehéz a projektben, hogy Fernando Alonso profitálhat-e Adrian Newey közreműködéséből. Ha minden jól alakul, akkor az Aston '27-ben vagy '28-ban győzhet, nem előbb. De 2028-ra Fernando 47/48 éves lesz. Szóval, ki lesz ott? És addigra Lance még mindig versenyezni akar? Nem lenne a világ legmeglepőbb dolga, ha Max Verstappen csatlakozna az Aston Martinhoz, ugye?” – tette fel a kérdést Montoya. „A Honda és Newey; nagyon örülnének, ha Max vezetné az autót.”

f1-aston-alonso

Szerdán indul a jegyértékesítés a MotoGP Magyar Nagydíjára – íme, a belépők árai

Jövőre augusztus 22-től 24-ig hazánkban, a Balaton Park Circuiten vendégeskedik a MotoGP – és vele együtt a Moto2, a Moto3 és a Varga Tibort is a soraiban tudó MotoE – mezőnye, míg néhány héttel korábban, július 25-27-én pedig a Superbike-világbajnokság – a Supersport-vb és a női vb szereplőivel kiegészülve – csap össze a balatonfőkajári pályán. A szervező és promóter HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. ma bejelentette, hogy szerdán, azaz december 18-án délelőtt indul a jegyértékesítés a két eseményre a motogpofhungary.com és a superbikeofhungary.com oldalakon.

A közleményben a jegyárakról is tájékoztatást adtak. Mint írják, a MotoGP-re a vasárnapi gyerekjegy 18 euróba kerül, a hétvégi ára 20 euró, ezt azok vehetnek, akik az adott verseny napján még nem töltötték be 14 éves korukat. A vasárnapi felnőttjegyek ára szektortól függően 135 és 210 euró között, a hétvégiek 150 és 230 euró között érhetők el. A Superbike esetében a gyerekjegyek ugyanannyiba kerülnek, a vasárnapi felnőttjegyek ára szektortól függően 55 és 90 euró között, a hétvégiek 60 és 100 euró között érhetők el. A MotoGP-re 80 eurótól, a Superbike-ra pedig 40 eurótól vehetnek kedvezményes áron jegyet a kerekesszékesek és egy kísérőjük. A különböző szektorokban ideiglenes lelátók várják majd a nézőket, amelyekbe kijelölt helyekre szóló ülőjegyek vásárolhatók. A Superbike-ra Paddock-élményt nyújtó kiegészítő jegy is elérhető. Egy vásárló egyszerre legfeljebb tíz darab jegyet vehet.

A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nem a vásárláskor, hanem néhány héttel az események előtt kapják meg a vevők e-mailen a jegyeiket, így kisebb az esélye annak, hogy azok elkeverednek. A belépésnél digitális vagy nyomtatott formában kell majd bemutatni az érvényes jegyeket. VIP jegyeket is lehet majd vásárolni, de azok árusítása később kezdődik. A domborzati viszonyok miatt a versenysorozatok más futamain gyakran elérhető állójegyek nem lesznek a balatonfőkajári futamokon, de így is a régiós motorversenyek közül itt a legolcsóbbak a jegyek – olvasható a közleményben.

MotoGP

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ezért akadtak el a tárgyalások Sainz és az Alpine között

Flavio Briatore a német Auto Motor und Sportnak felfedte, hogy miért szálltak ki a Carlos Sainz szolgálatai iránt zajló játszmából.

Az Alpine tanácsadója elmondta, hogy természetesen tárgyaltak a spanyol versenyzővel, de rövid távú szerződést nem kívántak kötni vele.

„Beszéltem Sainzcal. Érdekes lehetőség volt számunkra, de kizárólag négy évre terveztünk volna vele. Máskülönben nincs értelme megszerezni egy Carloshoz hasonló versenyzőt egy vagy két évre. Vagy hisz a programunkban vagy sem – nincs más lehetőség” – mondta Briatore.

„Nincs szükségem egy olyan versenyzőre, aki rengeteg pénzbe kerül, közben pedig lelép egy másik csapathoz, ahol lehetőség adódik” – tette hozzá a 74 éves olasz szakember.

Briatore: Jövőre nem jön Colapinto, talán majd 2026-ban

Az Alpine csapatánál tanácsadóként tevékenykedő Flavio Briatore elmondta a német sajtó részére, hogy nagyon gyors versenyzőnek tartja Franco Colapintót – 2025-re azonban teljes a csapat, így jelenleg nincs hely náluk az argentin versenyző részére.

„Gasly, Doohan és Aron – mindhárom versenyzővel szerződésünk van a következő szezonra. Ha lesz lehetőség Colapinto megszerzésére 2026-ban, akkor azt körbe kell járni” – mondta Briatore.

„Ebben a sportban egy jó verseny után könnyen az egekig magasztalnak. Ilyenkor felmegy a versenyző ára, és rögtön 20-30 millió dollárról beszélgetünk.”

Végül az Alpine akadémiájáról is ejtett néhány szót: „Az igazán jó emberekre akarunk koncentrálni az akadémiánkon, és nem fogunk rendszertelenül versenyzőket igazolni. Az akadémia szempontjából ez három versenyzőt jelent: Paul Aron, Gabriel Mini és Victor Martins” – tette hozzá az olasz szakember.

Wolff: 2021 Abu Dhabi nem befolyásolta Hamilton teljesítményét

Három évvel ezelőtt Lewis Hamilton karnyújtásnyira volt attól, hogy egyedüli csúcstartóvá váljon a Formula-1-ben azzal, hogy megszerzi nyolcadik vb-címét. Ám mint emlékezhetünk rá, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon Michael Masi akkori versenyigazgató máig vitatott módon egyetlen utolsó körre újraindította a futamot egy biztonsági autós fázis után, Max Verstappen pedig a frissebb és lágyabb gumikon megelőzte az addig vezető britet, s így elcsente előle az év végi elsőséget.

Hamilton ezt követően két és fél éven át, az idei Brit Nagydíjig győzelem nélkül maradt. Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke azonban nem hiszi, hogy Ferrarihoz távozó pilótája az akkori sokk miatt nem teljesített úgy, mint korábban:

„2021 vége olyasmi, ami végig velünk marad, ha a személyes életünkről van szó. De nem hiszem, hogy a 2021-es szezon vége bármiféle összefüggést mutatna azzal, hogy már nem vezet olyan gyorsan vagy bármi ilyesmi. Összességében emberként, profiként és az autón kívül is egyaránt minden egyes alkalommal egyre teljesebb lesz” – fogalmazott Wolff a Beyond the Grid podcast adásában.

f1-hamilton-mercedes-2_4

Sajtó: Ricciardót nem érdekli a Cadillac F1-es ülése

Néhány hete jelentették be, hogy a korábbi elutasítás ellenére mégis érkezhet 2026-ban a Formula-1-be a tizenegyedik csapat, az Andretti és a General Motors együttműködésével felálló Cadillac F1 Team. Bár még bő egy évet várni kell a beszállásukra, az igazgatótanácsban helyet kapó 1978-as F1-es világbajnok, Mario Andretti már arról is beszélt, hogy a céljuk az lenne, hogy egy rutinos versenyzőt és egy tehetséges amerikai fiatalt szerződtetnének a párosuknak.

Ennek kapcsán pár napja a Bild már arról írt, hogy értesüléseik szerint a rutinos pilóta pozícióra Daniel Ricciardo lehet a fő favorit a Cadillacnél. Ricciardót idén az F1-es Szingapúri Nagydíj után rakta ki a Visa Cash App RB, és egyelőre nem tudni, mit tartogathat számára a jövő. Mindenesetre a német lappal ellentétes információról számolt be most az ESPN: a sportportál arról írt, hogy Ricciardóhoz közeli források szerint „nem vették fel a kapcsolatot” az ausztrállal, és „nem is érdeklődik” a Cadillac-projekt iránt.

Mindenesetre Ricciardón kívül is van bőven olyan tapasztalt, az F1-ből frissen kikerült versenyző, akik közül az amerikai istálló válogathat: elég csak például Valtteri Bottast vagy Kevin Magnussent említeni.

f1-ricciardo-visarb

Vizsgálatot indíthat az EU a Liberty ellen a MotoGP-felvásárlás miatt

Még áprilisban jelentette be a Liberty Media, hogy felvásárolja a MotoGP (és a Superbike-vb) kereskedelmi jogait birtokló Dorna Sports 86 százalékos tulajdonrészét. A megállapodás 3,5 milliárd eurós üzletről szólt, ennek érdekében a Liberty augusztusban jelezte: az F1-ből egy 825 millió dolláros részesedést el is adnak.

Ugyanakkor a Bloomberg értesülései szerint komoly akadály gördülhet a Liberty szándékai elé, ugyanis „kettes fázisú” vizsgálatot indíthat az üzlet kapcsán az Európai Unió trösztellenes szervezetének új főnöke, Teresa Ribera. Spanyolország miniszterelnök-helyette idén került ebbe a pozícióba, és a sajtóbeszámoló szerint aggódik amiatt, milyen helyzet állhat elő a közvetítési és streamingpiacon, ha egy kézbe kerülne a Formula-1 és a MotoGP. A riport szerint december 19-ig indíthatják el a kettes fázisú vizsgálatot az EU illetékesei.

motogp-start-aragon-2024

Noha a Liberty-vezérek rendre magabiztosan nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, hasonlóra számítani lehetett egyébként annak fényében, hogy annak idején az F1 korábbi tulajdonosa, a CVC Capital kénytelen volt megválni a MotoGP tulajdonjogától, amikor 2006-ban felvásárolta a száguldó cirkuszt.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Megszavazták: még nagyobb hatalom került az FIA-elnök kezébe

Mi is beszámoltunk arról a vitákat kiváltó javaslatról, miszerint megváltoztatná a belső alapszabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség. A változtatás lényege, hogy az etikai panaszok kivizsgálását ezentúl nem az FIA Szenátusa, hanem annak elnöke, valamint személyesen az FIA első embere – aki jelenleg Mohammed ben Sulayem – felügyelné. Emellett a könyvvizsgálói bizottság sem vizsgálhatna pénzügyi kérdéseket önállóan, hacsak a Szenátus elnöke nem kéri azt. Mindez azt jelentené, hogy az említett két területet érintő panaszok közvetlenül az FIA legfelső vezetéséhez, azaz az elnökhöz és a Szenátus elnökéhez – aki Carmelo Sanz de Barros, aki Ben Sulayem négyfős vezetői csapatának tagja – futnának be, ők vizsgálnák ki az esetleges ügyeket.

Nos, ezeket a módosításokat az FIA pénteken meg is szavazta a Ruandában tartott közgyűlésen. A Szövetség a közleményében több indokot is felhozott a változtatás mellett: állításuk szerint előny, hogy az etikai bizottság már nem csak az FIA-elnöknek, hanem a Szenátus elnökének is jelentéssel tartozik, másrészt így szeretnék elejét venni a médiába történő kiszivárogtatásoknak – amelyekből valóban volt néhány, konkrétan Ben Sulayemmel kapcsolatos vád az utóbbi évben – és annak, hogy bizalmas információk túl sok FIA-dolgozóhoz jussanak el egyből. A könyvvizsgálói bizottsággal kapcsolatos módosítás kapcsán megjegyzik: ezzel pusztán azt akarják tisztázni, hogy az a Szenátus támogató szervezeteként működik.

Az akkor még csak tervezett alapszabály-változtatásokról és arról, hogy mindezek miért visszásak, a Pitwall hétfői adásában is szót ejtettünk:

Videó: Így töltötte le a trágárságért kiszabott „közmunkáját” Verstappen

Max Verstappent még a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén ítélték közhasznú munkára, amiért a hivatalos sajtótájékoztatón úgy fogalmazott az autójáról, hogy „el volt b*szódva”. Néhány napja már kiderült, hogy a négyszeres F1-es világbajnok az FIA év végi díjátadó gálája előtt, Ruandában fogja letölteni a büntetését, pénteken pedig a Szövetség és elnöke, Mohammed ben Sulayem rövid videót is posztolt minderről:

„Öröm volt üdvözölni Max Verstappent Kigaliban, ahol az FIA-gála előtt csatlakozott néhány ruandai junior gokartosunkhoz, hogy megnézze az új, helyben épült krosszautót, ami része az FIA megfizethető krosszautó programjának. Nagyszerű, hogy itt vagy a közösségünkben, Max” – írta Ben Sulayem.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mohammed Ben Sulayem (@mohammed.ben.sulayem) által megosztott bejegyzés

Itt nézheted élőben az FIA díjátadó gáláját

Ruandában tartja szokásos évzáró díjátadó gáláját a Nemzetközi Automobil Szövetség: az esemény magyar idő szerint 20:00-tól élőben nézhető az FIA YouTube-csatornáján!

Ruanda hivatalosan is bejelentette: F1-es nagydíjat akar rendezni

Az amerikai terjeszkedés lezárulta után egy-két éve már az afrikai kontinensre való visszatérés került a Formula-1 fókuszába: a korábban a Dél-afrikai Nagydíjaknak otthont adó Kyalami esélyesnek is tűnt egy ideig a bekerülésre, ám az a projekt nem valósult meg. Úgy tűnik, egy másik viszont jól halad: néhány hónapja mi is írtunk róla, hogy Ruanda is szeretne F1-es nagydíjat rendezni egy új, állandó versenypályán, és Stefano Domenicaliék már egyeztettek is a helyi illetékesekkel.

Nos, az FIA év végi közgyűlésének és gálájának helyszínén Ruanda elnöke, Paul Kagame formálisan is megerősítette a szándékukat: „Örömmel jelentem be hivatalosan is, hogy Ruanda pályázik arra, hogy visszahozza Afrikába a versenyzés izgalmait azzal, hogy Formula-1-es nagydíjat rendez. Nagy köszönet illeti Stefano Domenicali és az egész F1-es csapatot azért, hogy eddig jól haladunk az egyeztetésekkel. Biztosíthatok mindenkit, hogy komolyan és elköteleződéssel közelítjük meg ezt a lehetőséget.”

Az Autosport értesülései szerint az új, állandó – tehát az elmúlt évek trendjeivel ellentétben nem utcai – pálya a főváros, Kigali közelében építendő Bugesera repülőtér mellett épülne fel. A pálya tervezésért a korábbi F1-es pilóta, a száguldó cirkusz vérkeringésében a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA elnökeként máig jelenlévő Alexander Wurz és cége felel: az Autosport úgy tudja, Wurzék már több mint egy éve dolgoznak a projekten a helyi hatóságokkal és illetékesekkel. Maga a pálya nyomvonala a lap szerint gyors és lendületes lenne, a helyi erdőt szelné át és a környéken található tó mellett húzódna, és kihasználná a hegyes vidék nyújtotta lehetőségeket is.

f1-start-2024

Hamilton hátrahagyott egy üzenetet Antonellinek

A Mercedes versenycsapatának koordinációjáért felelő Stephen Lord az F1 hivatalos podcastjében felidézte, hogy amikor Lewis Hamilton Monzában utoljára távozott a csapat csak Európában használt motorhome-jából, a brit versenyző egy kedves üzenetet hagyott hátra utódának, Andrea Kimi Antonellinek: „Visszamentem a szobájába, hogy összepakoljam az utolsó néhány pilótafelszerelését, és elhozzam a sisakokat, meg mindent. Bementem a szobába, és a falon volt egy elég hosszú, kézzel írt üzenet, ami Kiminek szólt. Gyakorlatilag üdvözölte őt az új szobájában.”

antonelli-2024-barcelona

„Sok szerencsét kívánt neki, és nagyon szép dolgokat mondott a csapatról, például hogy ha törődsz velük, ők is törődni fognak veled, mert ők egy nagyszerű csapat. És azt gondoltam, hogy hű, ez milyen kedves dolog!” – mondta Lord, s azt is elárulta, hogy gondoskodtak róla, hogy ez az üzenet megmaradjon.

Hamilton emellett a mosdóban is hátrahagyta kézjegyét: „Arra gondoltam, hogy bemegyek a fürdőszobába, és megnézem, hogy minden el van-e pakolva, és minden megvan-e, amire szükségünk van. Bementem, és a WC-papírtartó fölött ott volt egy Itt járt Lewis felirat egy nagy smiley-val.”

hamilton-2024

Képeken a Hungaroring aktuális állapota

Már épül az új paddock-épület a Hungaroringen: a pálya közösségi oldalára kikerült képek szerint folyamatosan haladnak a munkálatok a mogyoródi létesítmény területén.

Hungaroring1

Hungaroring2

Hungaroring3

Hungaroring4

Hungaroring5