DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

NASCAR: Byron nyerte az őrült hajrát, csapata pedig történelmet írt

40 fokos, pokoli hőségben indult el Cup Series rájátszásának második köre a Texas Motor Speedwayen. Itt már csak 12 versenyző reménykedhet abban, hogy a szezon végén megkaparinthatja a bajnoki trófeát, közülük pedig egyvalaki, magyar idő szerint már hétfő hajnalban biztosította be helyét a legjobb 8 között. Erre sokáig úgy tűnt, hogy a pole-pozícióból induló Bubba Wallace rendelkezik majd a legjobb eséllyel, aki az időmérőn is parádésan ment, a futamon pedig a legvégéig harcban volt a győzelemért.

A 23XI Racing versenyzője 111 körön át vezette a 267 körös viadalt, ám ennek ellenére még szakaszt sem tudott nyerni, a végén pedig a futamgyőzelemről is lemaradt. Szintén kiváló sansszal rendelkezett a sikerre Ross Chastain, illetőleg Kyle Larson, aki a második szakaszt már megnyerte, az elsőt viszont még Tyler Reddick húzta be, de utóbbi etap leintésekor volt némi kavarodás a sárga zászlók és a kiállások miatt.

Az utolsó körökre azonban már Larson és Wallace elképesztő csatáját láthatta a közönség, de az 5-ös autó hirtelen túlkormányzott lett, így végül a 2021-es bajnok a falban kötött ki. Bár az ezt követő újraindítás során többen is belekeveredtek egy balesetbe, így újabb sárgára volt szükség, Wallace még úgy sem nyugodhatott meg, hogy a következő zöld zászlónál már csak hat kör maradt hátra. Ekkor tört előre látványos módon William Byron, aki mindössze a 18. helyről indulhatott, ám a futam során fokozatosan jött felfelé, a végjátékban pedig már abszolút esélyesnek számított. Ahogy elengedték a mezőnyt a 24-es autó pilótája szinte rögtön megszerezte a vezetést, amit a leintésig már nem is engedett ki a kezéből. Byron így idei hatodik sikerét aratta, amivel egyrészt kvalifikálta magát a következő körbe, másrészt a Hendrick Motorsports történelmének 300. győzelmét érte el ezzel.

A második pozíciót Chastain kaparintotta meg, Wallace a harmadikat, mögöttük pedig Christopher Bell és Denny Hamlin zártak még a legjobb ötben. A folytatás Október 1-én következik a Talladega Superspeedwayen.

Tévedésből Nagy-Magyarország térképét tette ki Instagramra az F1

A Magyar Nagydíj versenynapján az F1 Instagram-fiókjának felelőse helyszíni hangulatképeket posztolt a 24 óra alatt törlődő Insta Story felületre, ez viszont bőven elegendő idő volt ahhoz, hogy figyelmes rajongóknak szembetűnjön egy komoly hiba. Alighanem Magyarország térképét akarták kis ikonként rátűzni az alábbi fotóra, ám (remélhetőleg) tévedésből egy olyan országét sikerült, ami már 99 éve nem létezik... 

67711007_2969087913117731_3003619459299540992_n

Hamiltonék örülnek, hogy nem kell takarítani, Sainz szerint söröznek a sportbírók - íme a Magyar Nagydíj legjobb rádióüzenetei

A Magyar Nagydíjon összegyűjtött csapatrádiózások válogatása ezen a linken, vagy alább, a Youtube-ra átkattintva elérhető!

Raikkönen ismét a kormányát kérte, de nem tetszett neki

A Magyar Nagydíj rajtja előtt kint maradt az Alfa Romeo kormánya az autón, ahol borzasztóan átforrósodott, Kimi Raikkönen pedig a maga nyugodt stílusában közölte a csapattal, hogy ezt talán nem így kellett volna csinálni. "A jövőben... nem tudom, hogy lesz-e ettől különbség, de talán jobb? Talán jobb nem a napon hagyni a kormányt. Tűzforró volt, amikor a kezembe vettem" - mondta a rádióban.

 

 

Miért váltott túraautóról hegyiversenyzésre Nagy Norbert?

Az AFM Motorsporthíradó augusztusi stúdióvendége a túraautózásban Eb-ezüstérmet, a WTCR-ben pedig dobogót is szerző Nagy Norbert lett, aki idén meglepetésre a hegyi Európa-bajnokságon szerepel. Norbi elmesélte, honnan ered szenvedélye a speciális szakág iránt, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Sainz ismét dalra fakadt az autóban

Carlos Sainz és a McLaren is abszolút elégedett volt a Magyar Nagydíj végén, hiszen az ötödik helyen ért célba a spanyol pilóta - miután azonban kölcsönösen megköszönték egymásnak a remek munkát, történt még valami. Idén már nem először és lehet, hogy nem is utoljára, Sainz dalra fakadt... mérnöke is beszállt, majd szólt Sainznak, hogy ellenőrizze a rádiót, mert úgy tűnik, hogy megint befogtak valami érdekes csatornát...

 

Raikkönen kisfia is itt volt a Hungaroringen

Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható posztot osztotta meg a hétvégi Magyar Nagydíjról:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My gang minus 1. Photos @calloalbanese

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Minden futamon ilyen csatát szeretnénk látni az első helyért

Amennyire egyoldalúan zajlott az idei F1-es szezon első harmada, annyira izgalmas futamokat láthattunk az utóbbi három-négy versenyhétvégén. Max Verstappen és Lewis Hamilton gigászi küzdelmének köszönhetően a magyar verseny is kellően eseménydús volt, olyannyira, hogy a küzdelmük egy összefoglalót is megér.

A Magyar Nagydíj legjobb pillanatai (videó)

Verstappen 67 körig vezeti a futamot, Bottas a mezőny végére esik vissza, a Ferrarik óriási lemaradásban vannak, Hamilton végül elcseni a győzelmet - íme a 34. Magyar Nagydíj legfontosabb eseményei 7 percben.

A Magyar Nagydíjon is helytállt László Attila

A korábban megsérült sportbíró nagy álma teljesült múlt hétvégén, ugyanis a Formula-1-es Magyar Nagydíjon teljesíthetett szolgálatot. Attila nagyon fárasztónak, ám annál lenyűgözőbbnek írta le a hungaroringi fordulót.

Most csincsillákért harcolt Kiss Norbert

Hazánk kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőjéről köztudott, hogy szívén viseli a háziállatok sorsát. Macskaárvaházzal már korábban is foglalkozott, legutóbb viszont egy csincsillatelepnél tüntetett az állatok jogaiért. A demonstráció résztvevői azt szeretnék, ha Magyarország csatlakozna ahhoz a tizennégy EU-s tagállamhoz, amelyek már betiltották a prémtenyésztést. Szerintük az állatokat is tisztelni kell, és nekik is kijár a kínzásoktól mentes, szabad élet. A tüntetésen Puskás Peti színész-énekes is részt vett.

boon-tuntetes-kiss

Fotó: Bánkúti Sándor

Már az F1-nek is van ivós játéka

Egy chicagói Reddit-felhasználótól származik az alábbi fotó, amely szerint feléjük így zajlik az F1. Ha valaki játékosan akar lerészegedni egy Formula-1-es futam alatt, akkor kövesse az alábbi szabályokat. Egy felest ér Charles Leclerc futamgyőzelme, Alex Albon pontszerzése, valamint az is, ha Pierre Gasly legyőzi Max Verstappent. Egy Williams pontszerzése, Romain Grosjean kiesése és eső esetén is "fenékig" a szabály, de a játék kitalálói a hidratálásra is gondoltak, a Mercedes győzelme egy pohár víz megivására utasít.

f1-drinking-game

Hamiltont a rajt előtt kapták gyorshajtáson

Sietős dolga lehetett a vasárnapi futamgyőztesnek, Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj rajta előtt bő fél órával, ugyanis az alábbi dokumentum szerint a bokszban a megengedett 80 km/h-s sebességet egészen pontosan 10,1 km/h-val lépte túl, így a Mercedesre egy 1000 eurós bírságot szabtak ki. Nagyon mélyen azért nem kell a zsebükbe nyúlniuk.

hamilton-hungp-ticket

Akármennyire is lassú volt a Ferrari a Hungaroringen, Vettel humora a helyén maradt

Igazi nyári, lezser hangulat uralkodott a Magyar Nagydíj vasárnapján az F1-es paddockban. A pilóták a szokásosnál is többet poénkodtak egymással, amelyek közül Sebastian Vettel egyik megjegyzése kiemelkedett. A német a leintés utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamilton késésére csak annyit szúrt oda, "a haját csinálja!" Vettel a későbbiekben sem vette kisebb lángra a poénkodást, többször Verstappen nyilatkozatába szólt bele, mintha csak a haverjával csevegne.

 

Ezt látta Hamilton pezsgője a Magyar Nagydíj díjátadóján

A Formula-1-ben egy ideje már szokás, hogy a győztesnek járó óriási pezsgős üvegre akciókamerát tegyenek, így egyedi szögből filmezzék le az ünneplés legjobb pillanatait. A Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton volt az operatőr, íme a végeredmény:

Így úszott el Bottas versenye: Két ütközés pár másodperc alatt

A finn a második helyről rajtolt, de az első körben Lewis Hamilton és Charles Leclerc is megelőzte. Mindkettőjükkel összeért, aminek megszenvedte következményeit: szárnycsere borította stratégiáját, a mezőny végéről a 8. helyig tudott felkapaszkodni.

A két kiállás volt a nyerő: A Magyar Nagydíj bokszstratégiái

A Pirelli infografikája, melyen a lágy (piros), közepes (sárga) és kemény (fehér) keverékek is főszerepet kaptak. A többség egy kiállással vitte végig a futamot, de a Mercedes időben kapcsolt, és Lewis Hamilton két kerékcserével megnyerte a versenyt.

(A végül második Max Verstappen szintén kétszer állt ki, de ő csak azért, hogy a futam végén megszerezhesse a leggyorsabb kört.)

Pagenaud nyitott lenne arra az F1-ben, mint Alonso Indyben

A Renault meghívott vendégeként jelen van a Magyar Nagydíj hétvégéjén az autósport idei egyik ünnepelt hőse: az IndyCar bajnoka, az Indy 500-at idén megnyerő, Budapesten pedig most először járó Simon Pagenaud készséggel állt az Autósport és Formula Magazin rendelkezésére egy interjú erejéig, amelyben arról is mesélt, hogyan vált az Egyesült Államok egyik legünnepeltebb sportolójává május óta.

Pagenaud ritkán jelenik meg F1-es versenyen, most is egy különleges meghívás miatt érkezett. A Renault elhatározta, hogy összeállítja a tripla koronát a Hungaroring bokszutcájában, három olyan versenyzővel, akik egyet-egyet megnyertek az autósport legnagyobb presztízsű versenyei közül. Ebből kettőt saját háza tájáról szedhetett össze, hiszen Nico Hülkenberg a Le Mans-i 24 órást, Daniel Ricciardo pedig a Monacói Nagydíjat húzta már be, hozzájuk csatlakozott a fotózáson az 500 mérföldes oválpályás őrületet idén bezsákoló Pagenaud.

Kérdésünkre a francia elmondta, csodálta a triplát egymaga összegyűjteni vágyó Fernando Alonsót azon bátorságáért, hogy vállalta az Indy 500 jelentette kihívást, hozzátéve, hogy fordított esetben ő is elgondolkodna, ha felajánlanák neki egy egyszeri F1-es beugrás lehetőségét.

"Wow, hát ez érdekes lenne! De azon múlna, hogy milyen ez a lehetőség, ugyanis ha elindulok valahol, azt nem azért teszem, hogy csak ott legyek, hanem azért, hogy nyerjek. De ha bekopogtatna egy ilyen ajánlat, mindenképp fontolóra venném, és megkérdezném a Penske-t, hogy elengedne-e."

A Pagenaud-val készült interjúnk az Autósport és Formula Magazin szeptemberi számában lesz olvasható.

f1-hungaroring-simonpagenaud-1

f1-hungaroring-simonpagenaud-21

A sokat emlegetett rekord: Verstappen csak a negyedik legfiatalabb pole-pozíciós

Már második Formula-1-es szezonjában futamot nyert messze a legifjabbként, az első pole-pozícióig azonban ötödik évéig várnia kellett Max Verstappennek. A Hungaroringen elért időmérős győzelem után sokat emlegették, hogy bár még mindig rendkívül fiatal, a pole-pozíciós rekordról lemaradt: azt továbbra is Sebastian Vettel tartja. Valójában nemcsak a németet, hanem még két fiatalabb pole-pozícióst találunk a sport történelmében: Charles Leclerc-t idei bahreini rajtelsősége révén, illetve Fernando Alonsót.

Táncoslábú ellenőrzés is zajlott a Hungaroring állapotával kapcsolatban

Unortodox módszer volt, az biztos, de legalább jót derülhettünk rajta, még a tegnapi harmadik szabadedzést megelőzően.