DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

Német sajtó: A Williams nemet mondott Schumacherre

Német lapértesülések szerint Toto Wolff nemcsak a médiában adott hangot annak a meggyőződésének, hogy Mick Schumachernek 2024-ben ismét az F1-es mezőny állandó tagja között kellene szerepelnie, hanem fel is vette a kapcsolatot egykori beosztottjával, a jelenleg a Williamst irányító James Vowlesszal.

vowles

Ralf Bach arról számolt be az F1-Insider.com weboldalon közzétett írásában, hogy Wolff még azt is bevetette Vowles meggyőzése érdekében, hogy megosztotta vele a Schumacher szimulátoros tesztjeire vonatkozó adatokat, ám Vowles ennek ellenére sem hajlott a német szerződtetésére, s a számára meggyőzőbb, többek között a monzai FP1-en is szereplő Felipe Drugovich felé fordult a figyelme, aki ráadásul egy komoly, mintegy 15 milliós szponzori csomagot is hozhat magával. A döntést az austrini

Ez persze nem jelenti azt, hogy Schumacher versenyzői szerződés nélkül marad 2024-re, hiszen immár az Alpine is megerősítette, hogy számolnak a fiatal némettel WEC-programjuk lehetséges versenyzői között – a Porsche viszont visszautasította őt a lap szerint, ugyanis nem akartak egy mercedeses kötődésű versenyzőt a csapatban tudni.

mick-schumi

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu