DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

NASCAR: Preece horrorisztikus balesetet élt túl, Elliott lemaradt a rájátszásról

A Daytonában rendezett versenyek mindig elképesztő izgalmakat hoznak, ám ezúttal a Cup Series alapszakaszának utolsó futamát bonyolították le a legendás oválon. Ez egyrészt őrületes versenyt, másrészt olyan baleseteket eredményezett, amelyekben csoda, hogy senki sem sérült meg komolyabban. Miután a futamgyőzelmek és a pontok alapján 15 pilóta már bebiztosította helyét a rájátszásban, így a Coke Zero Sugar 400 legnagyobb kérdése az volt, ki szerezheti meg az egyetlen továbbjutó helyet, amiért öldöklő küzdelem folyt. Erre a legjobb eséllyel Bubba Wallace rendelkezett, de senki sem írhatta le Chase Elliott személyét sem, aki teljes szezonos karrierje során korábban mindig bejutott a legjobb 16 közé.

Az élről Chase Briscoe indulhatott Aric Almirola mellől, de a kavarodást jól jelzi, hogy az első szakaszt a 13. helyről startoló Martin Truex Jr., míg a középső etapot az éppen előle rajtoló Brad Keselowski húzta be. Ahogyan az várható volt, a szakaszok és a futam vége felé veszélyes szituációk alakultak ki, ami két komoly incidenst is eredményezett. Előbb a második szakasz zárásakor Ty Gibbs ütközött össze Ryan Blaney autójával, utóbbi pedig hatalmas erővel csapódott a falnak, elindítva egy lavinát, ám ez elenyésző volt Ryan Preece esetéhez képest. A 41-es autó pilótáját Erik Jones ütötte ki, majd a Briscoe autójával való találkozás után akkora sebességgel sodródott kifelé a fűre, hogy az autó a levegőbe emelkedett, többször átfordult és visszapattant a fűről. A brutális jelenetsorok végén Preece csak segítséggel tudott kiszállni, végül megfigyelésre kórházba szállították.

Ekkor egyébként már csak néhány kör volt hátra, a futamgyőzelemért pedig hatalmas harcot vívtak a legjobbak. A legesélyesebb Kevin Harvick, Chris Buescher, valamint Keselowski és Elliott voltak, de Preece balesetét követően a hosszabbítás döntött. Ebben az említett négyeshez csatlakozott még Almirola is, végül a Forddal versenyzők különítménye jobban összeállt a felső íven, ami Buescher sikerét eredményezte. Ezzel a megszerzett pontok alapján Wallace jutott be a playoffba, Elliott pedig nagy meglepetésre lemaradt, igaz a tulajdonosi pontversenyben a 9-es autó révén továbbra is érdekeltek maradtak.

A folytatás szeptember 3-án a Darlington Racewayen következik.

Frissítés: Ryan Preece a Stewart-Haas Racing közleménye szerint azóta már elhagyhatta a kórházat. 

Ott folytatta a M1RA, ahol legutóbb abbahagyta

A Slovakia Ringen folytatódik a TCR Eastern Europe 2020-as idénye, s egyelőre ismét megállíthatatlan a M1RA és Dusan Borkovic: a szerb megszerezte a rajtelsőséget, majd a szombati futamon sem talált legyőzőre a Hyundaijal, így már háromból három győzelemnél jár. A mezőnyben volt még két zengős Cupra is: Boldizs Bence a hetedik, Kismarty-Lechner Gábor a tizedik helyen zárt az első versenyen (vasárnap még egy viadal vár az indulókra).

Mindeközben a franciaországi Paul Ricard versenypályán elstartolt a TCR Európa-kupa szezonja is, méghozzá az eddigieknél is erősebb mezőnnyel: a világbajnokságot/világkupát megjárt pilóták egész sora – Pepe Oriola, John Filippi, Mehdi Bennani, Tom Coronel, Mat’o Homola és Nestor Girolami többek között – szerepelt a rajtrácson. Számunkra persze a legfontosabb Nagy Dániel szereplése volt, a BRC Racing Hyundaiját vezető magyar végül a 11. helyet szerezte meg az első futamon. A győzelmet Daniel Lloyd zsebelte be.

borkovic-m1ra-skring

Mini Spanyol Nagydíj

Ismét megérkezett az aktuális verseny összefoglalója a MiniDriverstől, melynek fanyar humora ezútta is ütött. Tekintsétek meg:

Sokan állítják, hogy a mai F1-ben nincsenek igazi egyéniségek: szerintünk nagyon is vannak!

Legutóbbi podcastadásunkban a Formula-1-gyel kapcsolatban elhangzó tíz legpusztítóbb közhelyet szedtük ízekre, többek között a poszt címében megfogalmazott "vádat" is. 

Az adás erről szóló része 46:18-tól hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

Történelemóra Williams módra

A csapat 1977-es meglapításától, Maldonado győzelmén és Massa utolsó pole-pozícióján át egészen a felvásárlásig eleveníti fel számunkra az F1 Instagramja, hogy micsoda öröksége van a Williamsnek. Lapozzátok végig!

 

Túraautó és MotoGP – mutatjuk a szombati menüt!

Következik Nagy Daniék első versenye, a DTM ismét a Lausitzringen vendégeskedik, és kialakul a MotoGP Stájer Nagydíjának is a rajtrácsa:

Szombat

9:00-9:35 TCR Europe, időmérő edzés
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:45-11:05 DTM, első időmérő edzés
12:50-13:25 TCR Europe, első futam
13:30-14:30 DTM, első futam
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő edzés (Aréna4)

tcr-paul-ricard

Megint irtó gyors volt a bokszban a Red Bull

A múlt heti Spanyol Nagydíjon Max Verstappen első kerékcseréjénel két másodperc alatt állt meg a stopper. Nem is meglepő talán, hogy ismét a Red Bull tudta hozni a hétvége leggyorsabb kiállását, miután a világrekord is az ő nevükhöz fűződik.

Indy 500: O'Ward a leggyorsabb az utolsó gyakorláson, Alonso sehol

Ma este megrendezték az utolsó edzést a vasárnapi, 104. Indy 500-at megelőzően, melyen a 21 esztendős, mexikói Patricio O'Ward bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen Scott Dixon, a harmadikon pedig Alexander Rossi végzett, míg Takuma Sato a negyedik, Oliver Askew pedig az ötödik helyen zárta a Carb Dayt. A McLarennel induló Fernando Alonso csak a 23. legjobb időt autózta, de a pole-ból induló Marco Andretti is csak a 28. helyen végzett.

Ricciardo kickboxolni tanul egy világbajnoktól

A kickbox nehézsúlyú világbajnoka, a 31 éves Rico Verhoeven mutatott néhány technikát Daniel Ricciardónak, de reméljük, hogy azért az ausztrál nem a pálya szélén fogja azokat kamatoztatni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Got a few tips from @ricoverhoeven this morning. Anyone who wants some of this heat I’m packing... I’ll call Rico

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Meglepte Norris a "sisakos kislányt"

Különleges csomagot kapott a héten Eva, aki Lando Norris sisakjának dizájnját tervezte. A brit versenyző pályázatot írt ki, és az angol kislány lett a szerencsés nyertes, aki a napokban egy egészen különleges küldeményt kapott: egy videoüzenetet a pilótától és egy 1:1-es méretarányú sisakot, a saját festésével.

 

Sajtó: Ennyiért vehették meg a Williamst

Péntek délelőtt derült égből villámcsapásként ért minden F1-szerető embert a hír, hogy a Williams csapatát felvásárolta a Dorilton Capital. Továbbra sem tiszta, hogy milyen arányban oszlik meg a tulajdonjog a Williams család és a New York-i vállalat között, azonban a Motorsport-Total.com információi szerint annyit már tudni lehet, hogy a grove-i istálló 152 millió eurót kaszált a csapat eladásán.

Így sem szállunk mindennap motorra

A Moto2 első szabadedzésén Jake Dixon mutatott be egy kis akrobata mutatványt, miután elesett a Petronas Sepang Racing Team versenyzője. Egy kis segítséggel betolták a motorját, majd egy laza felszállás következett:

 

Ilyen hangja van a Mercedes F1-motoros sprotautójának

A Project One-ban elvileg az F1-es Mercedes benzinmotorja van és egy bonyolult hibridrendszerrel összekötve ezer lóerőnél is többet tud - elhúzódott a fejlesztés, de most már talán a végleges verziót tesztelik. Erről tettek közzé egy rövid videót:

Nagy Dani rögtön az élen nyitott a TCR-ben

Le Castellet-ben vette kezdetét a TCR Európa-kupa 2020-as szezonja, ami ennél jobban nem is indulhatott volna, hiszen a reggeli első szabadedzésen Nagy Dániel autózta a leggyorsabb köridőt!

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!

A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel

Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.

A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:

9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

13:00-13?45 DTM, első szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés

16:45-17:15 DTM, második szabadedzés

17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

rossi

fotó: dppi

Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát

Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This lovely cleaning lady was repping a @mercedesamgf1 cap and I wanted to surprise her with one of the special edition #SpanishGP ones

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?

Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával: 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HELLO WORLD! How do you like it? #iloveit

Szabó Krisztián (@szabokrisz23) által megosztott bejegyzés,

Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

tsunoda

fotó: dppi

Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on

Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

06120001_100

fotó: dppi