DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

Senna vagy Prost? Horner mást választott!

A Red Bull korábban soha nem látott domináns teljesítményének a McLaren megdönthetetlennek hitt 1988-as rekordja is áldozatul esett: abban az évben a wokingiak sorozatban 11 futamot nyertek (ez a csúcs már a múlté), s a teljes szezonban csak egyetlen nagydíjon nem Sennát vagy Prostot intették le az első helyen – hogy ez is megdől-e, az még a jövő zenéje…. A mostani helyzettől eltérő módon a McLarennél akkoriban két hasonló kaliberű nagyágyú versenyzett, a rekorddöntő Bikák csapatfőnökét, Christian Hornert pedig meg is kérdezték, hogy annak idején melyikük oldalán állt…

senna-prost

Nos, egyikükén sem: „Én a Nigel Mansell táborban voltam!” – mondta Horner. „Nigel sajnos abban az évben nagy hátrányban volt a versenyképtelen autója miatt, de igen, az az év egészen hihetetlen volt. Mindketten csak úgy szikráztak! Amikor két alfahím volt a csapatban, azt mindig nehéz kezelni, szóval mondjuk úgy, hogy kívülről nézve nagyon szórakoztató volt!” – folytatta a brit csapatfőnök, aki úgy érzi, hogy hamarosan Verstappent is a legnagyobbak között fogják emlegetni F1 történeti léptékben is:

„Nehéz összehasonlítani a különböző versenyzői generációkat. Ayrton Senna és Alain Prost mindketten a sportág legendái, és úgy gondolom, hogy Max gyorsan zárkózik fel ehhez a csoporthoz.”

Videó: a Haas és a Renault már pályára gördült Barcelonában

Több csapat is most tartja meg a shakedownját - a Williams bemutatója mellett a Haas és a Renault is igyekszik felhívni magára a figyelmet, mindkettő Barcelonában járatja be az új autót.

 

Videó: hasonlítsuk össze az Alpha Tauri, a McLaren-Renault és az Alfa Romeo első mozdulatait

Némely csapat már a pályán is mozgósította az autóját, íme egy rövid videó:

Videó: A Svéd Rali legjobb pillanatai

A WRC-szezon második állomásának hivatalos összefoglalói:

 

 

 

 

Ilyen egy kör Misanóban a pilóta szemszögéből az Alpha Taurival

A minap már be is járatták az ex-Toro Rosso első autóját az olasz pályán, az első métereket pedig az egyre több autós versenysorozatban elterjedő Driver’s Eye kamerából is megtekinthetjük:

 

Tíz baleset, amelyet az F1 szerint elfelejtettünk

Legalábbis a videó címe alapján azt gyanítják a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornáján, hogy nem emlékszünk Ralph Firman hungaroringi bukására, amelynek köszönhetően Baumgartner Zsolt bemutatkozhatott, vagy épp Nick Heidfeld és a safety car bizarr incidensére… Ezek és ehhez hasonló baleseteket szedtek össze a videosorozat második felvonásában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Pattanj be Hamilton mellé a 2020-as Mercedesszel teljesített első körére!

Pénteken filmforgatási nap keretében vitte pályára a W11-est a címvédő, most pedig onboard felvételen is láthatjuk a brit pilóta első megtett métereit az idei versenygéppel:

 

Lemaradtál a Formula-E mexikói futamáról? Mutatjuk a lényeget!

Parádés csatákat, ütközéseket és drámát hozott a szombati verseny a sima győzelmet arató Mitch Evans mögött, itt is az összefoglaló róla:

 

Visszatér régi sisakszíneihez Esteban Ocon

Néhány hozzáadott dologgal, ahogy ő fogalmaz. A megvalósítás az ő és a barátai közös ötlete volt.

 

Soha nem élt még át hasonlót az IndyCar újonca

Alex Palou saját megfogalmazása szerint gyorsabban ment átlagban (!) az IndyCar téli ováltesztjén, mint addig szárazföldön valaha.

 

Már a McLaren is mozgásban – videó!

Nemcsak a csapatbemutatók zajlanak az F1-ben, hanem egyre több istálló pályára is viszi az autóját: a Red Bull, a Mercedes, az Alfa Romeo és az Alpha Tauri után ezúttal a McLaren volt a soron, az MCL35-össel Lando Norris hajtott ki a bokszból Barcelonában, ahol ma még filmforgatós napot tart a wokingi gárda, de néhány nap múlva megkezdődik az első hivatalos teszt is. Íme, az új McLaren első megtett méterei:

 

 

Ne feledd: 13 órakor kapcsolj a FIX TV-re!

Merthogy akkor kerül adásba szerkesztőségünk Motorsporthíradójának legújabb adása, benne többek között Michelisz Norberttel, az Africa Race-szel és Bernd Maylanderrel. Szóval vasárnap 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

 

 

Kiszivároghattak az első fotók az új Racing Pointról: eltűnt a névadó szponzor

Bár a csapat csak hétfőn tartja a hivatalos bemutatóját, a Redditen és egyéb internetes felületeken már szombat este terjedni kezdett néhány kép az istálló 2020-as autójának festéséről. Ha a fotók valódiak, akkor a színvilágot továbbra is a rózsaszín és némileg a kék határozza meg, viszont eltűnt róla a tavalyi névadó szponzor, a SportPesa. Hétfőn kiderül, hogy valóban ilyen lesz-e Sergio Perez és Lance Stroll idei versenygépe:

 

 

Az F1-től még olasz nyelvleckéket is kaphatunk

A mai kifejezésünk a Grazie ragazzi.

 

Lökdösődés, kakaskodás és 0,010 másodperc különbség a NASCAR Truck-futamának befutójánál

A sorozat történetének legszorosabb finise.

 

A Rosberg-család Valentin-napi fotója szinte már a retro kategóriája

A feleség, Vivian Instagram-bejegyzésében szereplő kép 18 éves korukban, azaz, ha utánaszámolunk, immár 16 éve készült, a szerelem pedig azóta is töretlen.

 

Raikkönenék Valentin-napi fotóin a gyerekek a főszereplők

„Legyen minden nap Valentin-nap!” - hirdeti Minttu Raikkönen Instagram-posztjában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Make every day Valentine's Day

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Az Alpha Tauri is megtette első lépéseit

Miután péntek este Salzburgban bemutatkozott a rajtrács nevében új istállója, az Alpha Tauri, a csapattagokat, köztük Pierre Gaslyt és Danyiil Kvjatot magángépre ültették. A cél Olaszország, Misano volt, ahol egy napra kibérelték a pályát, hogy bejárassák az AT01-et.

Számos csapat – a szabályokban foglalt filmforgatási nap lehetőségével élve – döntött úgy, hogy a jövő heti kollektív barcelonai teszt előtt megfuttatja új autóját rendszerellenőrzések céljából. A Red Bull szerdán Silverstone-ban, a Mercedes pénteken Silverstone-ban, az Alfa Romeo pénteken Fioranóban már pályára küldte az új konstrukciót, az Alpha így negyedik a sorban.

Vasárnap Motorsporthíradó a FIX TV-n

Hírek és érdekességek az autóversenyzés világából: az AFM Motorsporthíradó februrári adásában szerepet kapnak az F1-es csapatbemutatók, az Africa Race, valamint a Michelisz Norbert és Bernd Maylander, akikkel interjú készült. Az időpont: vasárnap, 13 óra a FIX TV-n.

Most egy motoros csapathoz kerültek a Rich Energy szponzormilliói

Egy csonka szezonban is nagy zajt csapott a Formula-1-ben a brit energiaitalcég, a Rich Energy, amely hangzatos fogadkozással – a Red Bull legyőzését emlegetve – érkezett, majd a szezon végét sem megvárva, közösségi médiás ámokfutással egybekötve szakított a csapattal. Arról továbbra sincs konszenzus, a Rich Energy valóban létező, nagy példányszámban gyártott energiaital-e.

Nem számítottunk rá, hogy a Haas-bejelentésre egy évre a cég újra versenycsapat főszponzoraként kerül a hírekbe. Pedig ez történt, habár a szakállas nagyfőnök, William Storey ezúttal alacsonyabbra célzott: most csak a brit Superbike-bajnokság tavalyi futamgyőztes csapatával, az OMG Racinggel társultak, de a csapat közleménye szerint „több millió font értékű együttműködéssel”.

A fekete-arany színek idén James Hillier és David Johnson motorját ékesítik a BSB-ben, Man-szigeti TT-n és North West 200-on, míg a Haas visszaváltott hagyományos, szürke, fekete és piros dizájnjához.

Így hűtötte le magát Vogel Adrienn

Vogel Adrienn Finnországban, Armin Schwarz segítségével készül fel az idei szezonra, a kemény edzés után pedig a legegyszerűbb módját választotta annak, hogy lehűtse a testét: kiállt a hóra -14 fokos hidegbe, egy szál ujjatlan felsőben.