DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 22. vasárnap

„Az Alpine-nak nem erős páros kell, hanem egyetlen vezér”

Az Alpine jogelődje, a Renault korábbi csapatfőnökét, Cyril Abiteboult arról kérdezték egy francia rádióban, hogy mit gondol a kékek pilótapárosáról, amire a jelenleg a Hyundainál dolgozó szakember úgy felelt, hogy szerinte nem jó páros kell, hanem egy vezéregyéniség, amit meg is indokolt: „Ha behunyod a szemed és magad elé képzeled a Mercedest, Lewis Hamilton fog eszedbe jutni még akkor is, ha Nico Rosberg is egészen kiemelkedő dolgokat csinált. Ha a Red Bullra gondolsz, először Sebastian Vettel jut eszedbe, majd későbbről Max Verstappen.”

ocon-spielberg-3

„Olyan versenyzőre van szükséged, aki egyúttal kissé csapatfőnök is, alapvető fontosságú, hogy egy személyben megtestesítse a csapatot” – mondta a francia sportvezető, majd így folytatta „Jelenleg a mezőny nagyon szoros, hiszen minden autó körön belül ér célba, és rövidesen teljesen kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok. Az ambíció és az eltökéltség jelenti majd a különbséget.”

És hogy miért van szükség erre a vezéregyéniségre? „Megtörténtek a befektetések, megvannak az erőforrások, az elszántság, a vállalati stratégia. Mind helyben van. És amikor egy csapatnak mindene megvan, akkor kell valami, ami fölébe emelkedik, valaki, aki az élére áll. Egy olyan egyéniség, aki képes ezer embert összefogni, roppant erővel bír.”

Az igazi Hockenheim-életérzés összetevői: régi vonalvezetés + Michael Schumacher

Aki már a 2002-es átépítés előtt is követte a Formula-1-et, alighanem hátborzongás és összeszorult torok elegyével nézi vissza azokat a videókat, amelyeken még a hosszú, korábbi vonalvezetésen száguldanak a világ leggyorsabb versenyautói. Németország Monzája, Baden-Württemberg Zöld Pokla, a pilóták és a rajongók netovábbja, ahonnan minden egyes felvétel izgalmas. Alább Michael Schumacher nyomja padlóig a gázt, hogy a későbbi Parabolika helyett még a hosszú egyeneseket összekötő három sikánt abszolválja az 1997-es Német Nagydíj időmérőjén.

Rosberg annyira élvezi az ibizai nyaralást, hogy már azt se tudja, melyik irányból videózza magát

A Rosberg család éppen Ibizán nyaral, ám a 2016-os F1-es világbajnok onnan is igyekszik szórakoztatni követőit, így az alábbi videóban beszámol arról, hogyan is néz ki a kikapcsolódás egy sportos háztartásban. A nap Nico Rosberg és felesége számára is edzéssel kezdődik - a családapa elmodása szerint nehezen viselte, hogy a versenyzéstől való visszavonulása után percenként 10 ütéssel gyorsult a szívverése nyugalmi állapotban, ennek leszorítása érdekében továbbra is intenzíven sportol - most éppen a hőségben futott fel a hegyre. Ezt követően wakeboardozott egyet a tengeren, végül pedig bemutatta a saját fagyizójukat, amit abból az indíttatásból nyitott meg felesége évekkel egyelőtt, hogy egyszerűen nem találtak jó fagyizót a szigeten.

Vettel drámája, Hamilton kétes győzelme - ez történt tavaly Németországban

Sebastian Vettel egy félig megnyert futamot dobott el az esőben, Lewis Hamilton szabálytalan volt, de nem büntették érte, Valtteri Bottast nem engedték támadni - a tavalyi Német Nagydíj összefoglalója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva elérhető!

Pályaszéli verekedés, Fernando is faster than you és a többiek - öt emlékezetes pillanat a Német Nagydíjak történetéből

Az F1 szedett össze öt drámai jelenetet a futam történetéből - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva indul!

Újabb Schumacher-csúcsot dönthet meg hétvégén Hamilton

Méghozzá a Német Nagydíjon élen töltött körök számában állhat az élre. A lista jelenleg:

stat

Legyőzi vajon főnökét Lewis Hamilton?

Toto Wolff és Lewis Hamilton feszült egymásnak két klasszikus DTM-Mercedesszel. Szerintetek ki nyert?

 

Így választottak gumit a pilóták a Magyar Nagydíjra

Az ötös skálán a C2-es, a C3-as és a C4-es gumik közül lehetett választani a Magyar Nagydíjra, íme, hogy melyik keverékből melyik pilóta hányat rendelt.

unnamed (1)_5

Ha a Magyar Nagydíjra mész, ne hagyd ki a Bond-kiállítást

Az Osztrák Nagydíjtól kezdte – az olasz versenyig – járja a Formula-1-es versenyhétvégéket a Bond in Motion kiállítás, amely a Hungaroringen is helyet kap. A gyűjteményben 12 James Bond-autó található hat évtizedből: a Goldfinger 1937-es Rolls-Royce Phantomjától a Spectre Aston Martin DB10 modelljéig.

A Magyar Nagydíj szervezője, az Ostermann Forma 1 Kft. tájékoztatása szerint a hungaroringi versenyhétvégén a jelenlegi tervek szerint a Super Gold lelátó mögött kap helyet a kiállítást befogadó sátor. A tárlat csak Formula-1-es belépővel lesz megtekinthető, a helyszíni nézők azonban ingyenesen felkereshetik.

Szokatlan bejelentés: Kivonja magát a közösségi médiából az ex-ferraris

Néhány elszigetelt esetet – gondolunk például Sebastian Vettelre – leszámítva ma már alapvetés, hogy minden valamirevaló autóversenyző jelen van a különböző közösségi felületeken, mint a Facebook, Twitter vagy Instagram, ahol a rajongókkal érintkezhet és építheti saját arculatát. A 2013-as Formula-3-as Európa-bajnok és Ferrari-növendék Raffaele Marciello, aki jelenleg Mercedesszel versenyez GT3-as szériákban, eddig lelkesen posztolt a versenyeiről, most azonban valamiért megelégelte az online valóságot, és ez a poszt olvasható különböző felületein:

„Abbahagyom a közösségi médián levő csatornáim, mert itt az idő, hogy eltávolodjak ettől a hamis világtól. Ideje kevesebb időt tölteni a telefonon és a valódi életet élvezni. Alig várom, hogy lássalak titeket a versenypályákon és más eseményeken” – írta a trendekkel szembeforduló 24 éves Marciello.

(Marciello oldala – melyet a posztban linkeltünk – azóta már el sem érhető, törölték.)

Amikor Norris a mentőautóban fekve lett 2. Hockenheimben

A McLaren pilótája karrierje eddigi legnagyobb balesetének tartja azt, amit 2015-ben a német Formula-4 hockenheimi hétvégéjén élt át. A második helyen haladva csapattársát, David Beckmannt támadta, ám előzés helyett ráfutott hátulról, saját autója a levegőbe repült, majd a kavicságyba érkezve még meg is pördült a tengelye körül. A baleset miatt piros zászló vetett véget a futamnak, az előző kör végeredménye alapján pedig a brit megtarthatta 2. helyét. Norrist kórházba szállították, és bár nem szerzett nagyobb sérüléseket, a hétvége harmadik versenyén már nem állhatott rajthoz.

Ilyen kamera még nem volt: miről beszélgetnek a pilóták a parádén?

A Brit Nagydíj előtt ezúttal különleges pilótaparádét tartottak, amely során a versenyzők nem egy kamion platóján csoportosultak, hanem egyenként vitték őket körbe egy-egy különleges autóval. Az utazás a sofőrök számára jelentett különleges élményt, akik a kör során válthattak néhány szót a versenyzőkkel. Romain Grosjean például arról mesélt fuvarozójának, hogy elsősorban az időjárás miatt költözött Nagy-Britanniából Svájcba, de felidézte a 2014-es Japán Nagydíj pilótaparádéját is, amely során úgy elázott, hogy a sütőben próbálta megszárítani a ruháit. 

Alexander Wurznak vasárnaponként három fiát is szemmel kell tartania a versenypályákon

Nem nagyon lehet büszkébb autósportos apa a háromszoros F1-es dobogós Wurznál, aki amellett, hogy jelenleg is a Formula-1-es pilóták érdekvédelmi szervezetének elnöke, elsősorban már saját fiai útját egyengeti a versenyzésben. Mivel hárman is vannak Charlie, Oscar és Felix személyében, az osztráknak többfelé kellene szakadnia, ha mindegyiküket a helyszínen szeretné támogatni. Az elmúlt hétvégén a kecskeméti gokartpályát választotta, a nap végén pedig három Twitter-üzenetben foglalta össze, hogyan szerepeltek a csemeték, akik közül ketten gokartban, egy pedig a ralikrosszban vitézkedik idén:

"3 verseny, 3 pole, 3 leggyorsabb kör, 3 győzelem itt Magyarországon, az FIA zónabajnokságánan és az osztrák RMC bajnokságának közös hétvégéjén. Lenyűgöző mutatvány a fiam, Charlie részéről." 

"A jó 'öreg' Oscar Wurz az első helyért támadta a háromszoros világbajnokot (Crewst) a Kanadai Nyílt Bajnokság futamán, de nem jött össze, végül pedig kiszorították, így az 5. helyen végzett."

"Az 'öregebb" fiam, Felix pedig megnyerte az első előfutamot a Polójában a Szlovák Ralikrossz-bajnokságban, az elődöntőben viszont a fal nyert vele szemben. Hatalmasakat rajtoló Felix, nyomd tovább, csak ne a falat!"

Magyar pilóta nyert nemzetközi ralikrossz-futamot

A csehországi Sedlčany adott otthont a Rallycross Közép-Európa Zóna Kupa idei nyolcadik versenyének. Az STC-1600 magyar győzelem született, Hangodi Bendegúz nyert. A Supercars kategóriában Harsányi Zoltán a harmadik lett.

A versenyek eredményei: https://bit.ly/2Z47zJq

hangodi

harsányi

Fotók: rallycross.cz - k-pix.at

Kettős magyar siker a Lotus Cup Europe-ban

Osztoztak a magyarok a Lotus Cup Europe hollandiai hétvégéjének győzelmein. Az asseni első versenyt Vizin Tamás, a második versenyt pedig Balogh Bence nyerte. A Lotusok bajnoksága augusztus 10-11-én folytatódik az angliai Brands Hatch pályán.

Vizin

fotó: MNASZ

Így készül Sainz első F1-es dobogójára

„Emlékeztetnem kellett magam, milyen a pezsgő íze” – kommentálta humorosan az alábbi képet Sainz. A fotó egy esküvőn készült.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I had to remind myself how champagne tastes.

A spanyol nem mostanában járt utoljára a dobogón, 2014-ben a Formula Renault 3.5 francia versenyén végzett a top 3-ban, azon a hétvégén mindkét futamot elsőként zárta. Mint a fotón látható, a második helyen épp Pierre Gasly végzett, aki a bajnokságban is ezüstérmes lett Sainz mögött öt évvel ezelőtt.

Thaiföldi sör után thaiföldi cider szállt be a Formula-1-be

A Singha sör már 2015-ben meglátta a fantáziát a Formula-1-ben: Kimi Raikkönen személyét a márka olyan erős reklámtényezőnek érezte, hogy nem maradt a Ferrarinál az idei szezonban, inkább a finn versenyzőt követve az Alfa Romeóhoz pártolt.

A sör nyomdokaiban egy másik alkoholos ital is feltűnik az F1-ben Thaiföldről: a Moose nevű kézműves cider választása kézenfekvő módon a Toro Rossóra esett, hiszen itt szerepel a mezőny egyetlen thai pilótája, Alexander Albon. A cég jelentős méretű szponzorfeliratokat vásárolt az autók oldalán, emellett a versenyzőoverallokon és Albon sisakján is megjelenik a cider neve.

Egymillióan akarnak jegyet venni a Holland Nagydíjra

A versenynaptárba 2020-ban visszatérő zandvoorti Holland Nagydíj elsöprő népszerűségnek örvend: a futam rendezője, az egykori F1-es Jan Lammers egy tévéműsorban elmondta, egymillió (!) jegyigény érkezett be hozzájuk.

„Tudtuk, hogy népszerű lesz, de ez őrület. Hat teltház lehetne vasárnap” – mondta Lammers. A pálya kapacitása napi 105 ezer nézőt tud befogadni, a szervezők pedig dolgoznak azon, hogy ezt a versenyig növeljék. Ennek pontos dátuma egyelőre nem ismert, csak annyi, hogy májusban rendezik a Holland Nagydíjat.

Hiánypótló videó: így ugrik medencébe Kimi Raikkönen egy rózsaszín gumiflamingóról

A Jégember láthatóan jól szórakozik.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Just Kimi living his best life @kimimatiasraikkonen . #Raikkonen #Iceman #F1 #Formula1 #Weekend

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Van valami fenséges abban, amit egy oválpálya látványa nyújt éjjel

Szinte már művészi a kép, amit az IndyCar Twitterére a vasárnap hajnali iowai futam esőszünetének vége felé töltöttek fel.

 

Melyik több? Az egyenlítő hossza, vagy amennyit a Ferrari versenyzői vezetnek egy szezon során?

A Ferrari tweetjéből kiderül a válasz.