„Az Alpine-nak nem erős páros kell, hanem egyetlen vezér”
https://formula.hu/parc-ferme/36214
Az Alpine jogelődje, a Renault korábbi csapatfőnökét, Cyril Abiteboult arról kérdezték egy francia rádióban, hogy mit gondol a kékek pilótapárosáról, amire a jelenleg a Hyundainál dolgozó szakember úgy felelt, hogy szerinte nem jó páros kell, hanem egy vezéregyéniség, amit meg is indokolt: „Ha behunyod a szemed és magad elé képzeled a Mercedest, Lewis Hamilton fog eszedbe jutni még akkor is, ha Nico Rosberg is egészen kiemelkedő dolgokat csinált. Ha a Red Bullra gondolsz, először Sebastian Vettel jut eszedbe, majd későbbről Max Verstappen.”

„Olyan versenyzőre van szükséged, aki egyúttal kissé csapatfőnök is, alapvető fontosságú, hogy egy személyben megtestesítse a csapatot” – mondta a francia sportvezető, majd így folytatta „Jelenleg a mezőny nagyon szoros, hiszen minden autó körön belül ér célba, és rövidesen teljesen kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok. Az ambíció és az eltökéltség jelenti majd a különbséget.”
És hogy miért van szükség erre a vezéregyéniségre? „Megtörténtek a befektetések, megvannak az erőforrások, az elszántság, a vállalati stratégia. Mind helyben van. És amikor egy csapatnak mindene megvan, akkor kell valami, ami fölébe emelkedik, valaki, aki az élére áll. Egy olyan egyéniség, aki képes ezer embert összefogni, roppant erővel bír.”
Videó: Így törte össze a Mercedest Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/23046
Nehéz helyzetbe hozta saját magát – és különösen csapatát – a harmadik szabadedzésen Lewis Hamilton, aki a 12-es kanyarban a rázókőre hajtva veszítette el az irányítást, és három korrigálás ellenére is orral a gumifalban kötött ki. Piros zászló alatt a Mercedest tréleren szállították a bokszutcába, a csapatnak alig több mint 2 órája maradt, hogy újjáépítse az alaposan összetört autót.
A Mercedes azóta felmérte a károkat, és közölte, mely alkatrészek szorulnak cserére: az első felfüggesztéseket és keréktartozékokat, az orrkúpot, a padlólemezt és a bargeboardot. Számításaik szerint, hacsak nem éri őket kellemetlen meglepetés, az időmérő kezdetére végeznek a munkával.
A versenyző sértetlenül megúszta az incidenst, bár a medical car szállította vissza a bokszutcába, az orvosi központ helyett egyenesen mérnökeihez ment értekezni.
A Renault-nál újra beszerelték a régebbi motort
https://formula.hu/parc-ferme/23044
A Renault visszaváltott korábbi, B jelzésű motorjára a hétvége folytatására, annak ellenére, hogy az új fejlesztésű elem megbízhatóbbnak és erősebbnek bizonyult elődjénél, ráadásul a versenyzők a rajtbüntetéseket is megkapták már a cseréért. A megfontolás taktikai jellegű: Spában a mezőny végéről könnyebb felzárkózni, a folytatásban pedig Hülkenberg és Ricciardo rendelkezésére áll majd egy szabadon felhasználható friss belsőégésű motor (ICE).
Hasonló megfontolásból péntekről szombatra Carlos Sainz oldalán a McLaren is félretette a C-specifikációt, és visszaszerelte az előző generációs motort. A büntetést a spanyolnak is le kell töltenie, az indoklás hasonló: az erőforrás által teljesítendő kilométerek menedzselése.

Fotó: Ollé Iván
Elromlott a WC a Mercedesnél, a Racing Pointhoz jártak a dolgukat végezni
https://formula.hu/parc-ferme/23043
Ha a Ferrarihoz mért pénteki lemaradásuk nem lenne elég aggasztó, szombat reggel még egy nem várt fennakadás is nehezítette a Mercedes csapattagjainak dolgát Spa-Francorchamps-ban. A Formula.hu szerkesztősége éppen a csapat motorhome-jában tartózkodott, amikor belépett a korábbi McLaren-pilóta, ma már a Mercedes kötelékébe tartozó és a Formula-E-ben versenyző Stoffel Vandoorne, aki a fülünk hallatára közölte a személyzet egy tagjával, hogy látja, üzemen kvül helyezték az épületben található mellékhelységet, így nem tudja elvégezni szükségleteit.
"Menj a Racing Pointhoz, az övéjük szép" - hangzott a válasz, ami azt sugallja, hogy a csapatok egymás motorhome-jának minden részletével, még ezzel a legprivátabb helyiséggel kapcsolatban is információkkal rendelkeznek.
Kollégánk, Mészáros Sándor utánajárásának nyomán aztán hamar kiderült, hogy ugyan dugulásról volt szó, de az nem magában a toalettben, hanem az ahhoz hozzákapcsolt vízvezetékrendszerben történt (azaz nem lehetett lehúzni), amit a csapat motorhome-jának mindenese kis idő elteltével saját kezűleg szerelt meg, így délelőtt 11 órára már ismét mindenki házon belül végezhette ügyes-bajos dolgait.

Így fogadták péntek este a holland rajongók Verstappent
https://formula.hu/parc-ferme/23042
A Belga Nagydíj – idén még – hazai pálya Max Verstappen számára. Péntek este a Fan Zone-ban ilyen fogadtatást kapott…
Zene füleinknek ez a motorhang: egy 1991-es Ferrari-kör Spából
https://formula.hu/parc-ferme/23034
Jean Alesi 1991-es köre a belgiumi F1-es pályáról - hogy szól ez a motor?
Ollé Iván minden kétséget kizáróan bizonyítja: továbbra is lehet fotózni az Eau Rouge-ban
https://formula.hu/parc-ferme/23041
Péntek délelőtt komoly felháborodást keltett az F1-es fotóstársadalomban, hogy a spa-francorchamps-i pálya illetékesei biztonsági aggályokra hivatkozva meg akarták tiltani számukra az Eau Rouge-ban lévő népszerű fotósállás használatát. Az FIA közbenjárására azért született egy kompromisszumos megoldás, hogy a kecske is jóllakjon, és a látványos fotók is megmaradjanak: kijelöltek egy másik, szűkösebb területet a fotósok számára, és valamivel nagyobb szigort alkalmaztak, eszerint aki a pályaaktivitás kezdete előtt oda belép, csak a kockás zászlós leintés után távozhat onnan. Lapunk fotsa, Ollé Iván azonban ezt a legkevésbé sem bánta: az új elhelyezkedés révén kissé új szögből készülhettek a képek, amiket ide vagy a képre kattintva galériánkban is végigböngészhettek.
Az éllovas a pole-ban, Schumacher a 6. rajtkockában
https://formula.hu/parc-ferme/23040
Visszatért a Formula-2 is Belgiumban: Nyck de Vries szerzett rajtelsőséget, szerencsének is köszönhetően: mielőtt riválisai javíthattak volna utolsó körükön, Callum Ilott leállása miatt piros zászlóval leintették az edzést. Sergio Sette Camara második, Jack Aitken harmadik, a legutóbbi futam nyertese, Mick Schumacher hatodik lett. Nicholas Latifi bukott a legtöbbet a piros zászlóval, csupán 11. helyről indulhat vasárnap, ponthátránya 34 egységre nőtt De Vrieshez képest.

Időmérők, futamok: íme a szombati motorsport-program
https://formula.hu/parc-ferme/23033
Jön a szombati nap, ahol már nemcsak szabadedzések, de időmérők, sőt, futamok is lesznek - mutatjuk, hogy mi a program.
Szombat
10:00-11:00 WEC, harmadik szabadedzés
10:35-11:20 Formula-3, első futam (M4 Sport)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
12:50-13:40 WEC, időmérő
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
16:45-17:50 Formula-2, első futam (00:55-től M4 Sport)
00:00-01:10 IndyCar, időmérő

fotó: dppi
A pénteki nap legforróbb pillanata: Perez autója kigyullad
https://formula.hu/parc-ferme/23039
Nem mondható el, hogy túlzottan eseménydús lett volna a Belga Nagydíj második szabadedzése: az utolsó percekben Sergio Perez rázta fel az elbóbiskolókat, mikor füstölő Racing Pointjával félreállt a pálya szélén – végül az eset miatt piros zászlóval le is intették az edzést. A hírek szerint az új fejlesztésű Mercedes-motor hibásodott meg. A Racing Point egyébként az incidensig remekelt ma, Perez ötödik helyezettként végzett.
Ismerjétek meg Max Verstappen speciális spái sisakját
https://formula.hu/parc-ferme/23037
Nemcsak Alex Albon, de a holland pilóta is új sisakfestéssel jelentkezett a hétvégére - ezt mutatta be:
Női pilóta fogja tesztelni az Extreme E gumiabroncsait
https://formula.hu/parc-ferme/23035
Egy svéd pilóta, Mikaela Åhlin-Kottulinsky lesz a Continental új tesztpilótája, aki az Extreme E sorozatban futó elektromos SUV-okra fejlesztett nagyteljesítményű gumiabroncsokat fogja tesztelni. Tavaly ő lett az első nő, aki futamgyőzelmet ért el a Skandináv Túrautó-bajnokságban, idén pedig a svéd PWR-csapat színeiben már a szezon első versenyén megszerezte a pole-pozíciót, majd megnyerte a futamot is.
Mikaela Åhlin-Kottulinsky megtiszteltetésnek érzi, hogy az úttörőnek számító Extreme E tesztpilótája lehet. „Ez egy fantasztikus projekt, nagyon örülök, hogy én is vezethetem ezt az elektromos meghajtású SUV prototípust, és remélem, hogy a világ minden pontján sikerül felhívni a figyelmet a klímaváltozásra. Számomra ez elképesztően izgalmas utazás lesz, még mielőtt kezdetét venné a versenyszéria”- jegyezte meg a felkérés kapcsán a 26 éves hölgy. Mikaela tehetségét nagyapjától, Freddy Kottulinsky-tól örökölte, aki 1980-ban megnyerte a Dakart.
A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a Continental az Extreme E versenysorozat hivatalos, alapító partnere. A versenyen csak elektromos meghajtású SUV prototípusok indulnak azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás globális hatásaira. További információ a www.EngineeredForTheExtreme.com oldalon érhető el.

Vandoorne ezzel a videóval gratulált Bottas szerződéséhez
https://formula.hu/parc-ferme/23032
"Valtteri Bottas rácsapta az ajtót a 2020-as pletykákra úgy, mint... Gratulálok, találkozunk Spában" - írta közösségi oldalán Stoffel Vandoorne az alábbi videóval körítve, amelyben az látható, ahogy Bottas éppen az ő McLarenjére csapta rá az ajtót Spában...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Fotósbotrány Spában: Nem készülhet több fénykép az Eau Rouge-ról?
https://formula.hu/parc-ferme/23038
Ha Spa-Francorchamps, akkor mindenkinek ugyanaz jut eszébe elsőként: a híres Eau Rouge kanyar, amit a pilóták padlógázon is képesek teljesíteni a tekintélyes emelkedőn. Hogy világszerte ekkora misztikum övezi ezt a pályaszakaszt, az elsősorban a vizuális tartalom előállítóinak, a fotósoknak köszönhető: ha ők nem lennének ott az Eau Rouge lábánál, nem járták volna be a világot azok a félelemkeltő fotók, ahogy az F1-es autók szikrákat szórva, G-erőkkel küzdve felszáguldanak a naptár talán legfélelmetesebb törésére.
A Formula.hu állandó F1-es fotósa, Ollé Iván azonban elszörnyülködve közölte velünk a hírt péntek délelőtt: a spái promóter azt kérte, hogy az FIA piros zónaként jelölje meg az Eau Rouge lábánál lévő fotósállást, vagyis azt a helyet, ahol minden akkreditált fotós lenni szeretne a Belga Nagydíj hétvégéjén. Eszerint fényképezőgéppel senki nem állhat oda a hétvége során, és az oda helyezett televíziós kamerát is távirányítással kezelnék, a pillanatnyi állapot szerint tehát egy időre a teljes F1-es társadalom elköszönhetett ezektől az ikonikus képektől.
A Formula.hu információi szerint a szervezők egy az idén a WEC-ben történt baleset miatt deklarálták veszélyesnek a pálya azon pontját, ezért tiltanák meg, hogy ott bárki tartózkodjon, amikor autók köröznek a pályán. Szintén hallottuk viszont, hogy döntést az FIA is elfogadhatatlannak tartja, és azonnal elkezdtek intézkedni, hogy valamilyen megoldást találjanak a helyzetre. A csupán 10 perccel az első edzés kezdése előtt befutó információink szerint egy olyan kompromisszum született, miszerint egy valamivel odébbhelyezett állást kapnak a fotósok. Mi is izgatottan várjuk, hogy Ollé Iván visszatérjen onnan, és megossza velünk tapasztalatait, és persze képeit az új helyről!

FRISSÍTÉS: Iván jelenti, megérkezett valahova!

Új csapat, új sisak: ezzel debütál a Red Bullnál Alex Albon
https://formula.hu/parc-ferme/23036
Az újonc F1-es pilóta Spában teljesíti első F1-es hétvégéjét a Red Bull anyacsapatában, ennek örömére egy új sisakot is bemutatott.
Kitették, de visszavásárolta magát a Rich Energybe az egykori főnök
https://formula.hu/parc-ferme/23031
Egy csavarral ismét szövevényesebb lett a Rich Energy története: William Storey újra többségi tulajdonos abban az általa alapított cégben, amiből nyár elején egy Twitteren elkövetett magánakciója miatt kirúgták őt. A szakálláról és felvágott nyelvéről elhíresült vállalkozó a tízezer részvényből 6500-at birtokol, így ismét ő irányítja a vállalat hajóját.
BREAKING: William Storey takes control of Rich Energy successor Lightning Volt and becomes a director of it pic.twitter.com/N00ocXwUtR
— Formula Money (@FormulaMoney) August 29, 2019
Hogy ez miként befolyásolja a cég Haasszal kialakított kapcsolatát, arra nagyon kíváncsiak vagyunk, ugyanis korábban Storey volt az, aki év közben akart szakítani az amerikai csapattal.
Kezdődik az F1-es hétvége, mutatjuk a pénteki programot
https://formula.hu/parc-ferme/23026
Nézzük, hogy milyen programok várnak ránk pénteken:
Péntek
9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés
11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
12:40-14:10 WEC, első szabadedzés
13:00-13:45 Formula-2, szabadedzés
15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
16:55-17:25 Formula-2, időmérő
17:30-19:00 WEC, második szabadedzés
17:50-18:20 Formula-3, időmérő

fotó: dppi
Finoman változtattak a McLaren festésén
https://formula.hu/parc-ferme/23030
A szezon hátralévő részére "átfestett" autókkal állt elő a McLaren Formula-1-es csapata, a megszokott kék-papajasárga kombinációt bizonyos területeken feketével sötétítették el. Az első és hátsó szárny, valamint az autó oldalának alsó fele is kapott a sötét árnyalatból. A szponzorok között a belga Night&Day bolt logója is feltűnt, ez a British American Tobacco helyeit vette át, reagálva a dohánymárka szponzorációit érintő kritikákra.
Már Bundesliga-frizurájú suhancként köze volt a Renault-hoz Oconnak
https://formula.hu/parc-ferme/23029
Néhány fotót osztott meg frissen leigazolt 2020-as versenyzője, Esteban Ocon múltjából a Renault. Bár a franciát az elmúlt években a Mercedes pártfogoltjaként tartottak számon, a Renault-hoz sokkal régebb óta kapcsolódik. Már 2010-ben bekerült a Gravity Sports kötelékébe, amely gyakorlatilag a Lotus (a jelenlegi Renault jogelődje) utánpótlásprogramja volt. 2012-ben kezdődő formulaautós pályafutása a Formula Renault-ban indult, 2014-ben a Lotus F1-es gépét tesztelte először, 2016-ban pedig a gyári formában visszatérő Renault tartalékpilótájaként ténykedett.
Welcome back in the R.S. family @OconEsteban! Looking forward to see you race with @RenaultF1Team next year! #RSspirit pic.twitter.com/q6drRqTQq8
— Renault Sport Series (@RenaultSpSeries) August 29, 2019
Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!
https://formula.hu/parc-ferme/23025
A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Raikkönen miatt kell az Alfának Ericsson?
https://formula.hu/parc-ferme/23028
Nagy port kavart ma reggel az az információ, mely szerint Marcus Ericsson a hétvégi IndyCar-futama helyett Spába utazott az Alfa Romeo F1-es csapata miatt, mert versenyezni fog. Mértékadó F1-es forrás tagadta azt, hogy valóban szükség lenne Ericsson szolgálataira ezen a hétvégén, a csapat is a Raikkönen-Giovinazzi párossal számol a saját anyagaiban, ám az tagadhatatlan, hogy Ericsson ott van a helyszínen.
A spái paddockban az a pletyka terjed, hogy az Alfa Romeo F1-es csapata nem véletlenül rendelte magához Marcus Ericssont: Kimi Raikkönen ugyanis nincs 100%-os állapotban, egyes források szerint betegséggel bajlódik, ezért lehet szükség Ericsson esetleges beugrására. A svéd pilóta maga azt írta közösségi oldalán, hogy az Alfa kérésének tett eleget.

