DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

17 ezred döntött a WEC monzai időmérőjén a Toyota és a Ferrari között

Kiélezett küzdelmet hozott a WEC monzai hatórás versenyének időmérője: végül a #7-es Toyota szerezte meg a pole-t Kamui Kobayashi kezei között, de a japán veterán csak 17 ezredmásodperccel előzte meg Antonio Fuocót és az #50-es Ferrarit.

Kobayashi 1:35,358-as idejéhez végül többen is közel tudtak menni: a másik Toyotával Brendon Hartley lett a harmadik, a #93-as Peugeot-val remek eredményt ért el Jean-Eric Vergne és behozta a negyedik helyre a franciák sokat szapult autóját, de a #2-es Cadillac is négy tizedmásodperces lemaradáson belül zárt a pole-hoz képest. Antonio Giovinazzi nem tudott igazán jó kört futni az #51-es Ferrarival, így csak hatodik lett, majd jön a másik Peugeot, és ezúttal a Porsche tűnt lassabbnak a top öt gyártó közül. A Glickenhaus és a Vanwall a várt tempót produkálta.

Az LMP2-ben a Team WRT #41-ese szerezte meg a pole-t Robert Kubicával a #28-as Jota előtt (három és fél tizeddel), míg a GT-autók között az Iron Dames női egysége volt a leggyorsabb, méghozzá több mint négy tizedmásodperccel.

A Hypercar kategória végeredménye:

1. #7 Toyota Kamui Kobayashi 1:35,358
2. #50 Ferrari Antonio Fuoco +0,017
3. #8 Toyota Brendon Hartley +0,102
4. #93 Peugeot Jean-Eric Vergne +0,304
5. #2 Cadillac Alex Lynn +0,362
6. #51 Ferrari Antonio Giovinazzi +0,413
7. #94 Peugeot Gustavo Menezes +0,422
8. #5 Porsche Penske Frédéric Makowiecki +0,615
9. #38 Jota Porsche Yifei Yei +0,830
10. #6 Porsche Penske Kevin Estre +1,139
11. #708 Glickenhaus Olivier Pla +1,256
12. #99 Proton Porsche Harry Tincknell +1,310
13. #4 Vanwall Esteban Guerrieri +2,731

wec-toyota-kobayashi-monza

fotó: dppi

Mi történt a WRC-ben a szezon megszakításáig?

Három fordulót már megtartottak a rali-világbajnokságon, mielőtt a koronavírus-járvány miatt a szezon félbeszakadt. Jelen állás szerint négy versenyt halasztottak el, a WRC pedig legkorábban augusztusban folytatódhat. Összefoglaljuk, mi történt Monte-Carlóban, Svédországban és Mexikóban.

Zandvoort hallani sem akar a zárt kapus visszatérésről, de van pálya, amely bevállalná

A koronavírus-járvány miatti holland szigorítások kitolása után egyre valószínűbb, hogy mégsem tér vissza idén a Formula-1-es naptárba a Holland Nagydíj – főleg azok után, hogy Jan Lammers, Zandvoort sportigazgatója „lehetetlennek” nevezte, hogy nézők nélkül rendezzék meg a futamot.

Van viszont egy pálya, amely már a Kínai Nagydíj februári elhalasztása alkalmával is bejelentkezett egy F1-es versenyre: Imola. A száguldó cirkuszt legutóbb 2006-ban vendégül látó olasz pálya most ismét jelezte: nyitottak lennének egy nagydíj megrendezésére, sőt igazából még örülnének is neki, ha nézők nélkül tartanák meg a viadalt, mert úgy könnyebb a semmiből megszerveziük az eseményt.

Uberto Selvatico Estense, Imola elnöke még időpontot is javasolt: szerinte célszerű lenne a szeptember 6-ra kiírt monzai Olasz Nagydíj utáni hétvégére időzíteni a versenyüket – igaz, elmondása szerint az időjárás akár november elejéig is bármikor lehetővé teszi a nagydíjrendezést.

imola-dppi

A lavinát elindító McLarennél készült a lefújt Ausztrál Nagydíj legjobb videója

Micsoda véletlen, hogy a McLaren videográfusa, Henrik Ringner éppen az idei szezonnyitónak szánt hétvége előtt döntött úgy, hogy bemutatja a közönségnek, milyen is egy F1-es csapat videós tartalmáért felelős szakember élete: árnyékként követi a versenyzőket, minden eseményen jelen van, a pályaaktivitás alatt pedig a garázsban kapja lencsevégre a legjobb pillanatokat. A versenyzőkkel emellett minden hétvégén kap külön 10 percet, amikor a saját ötleteit valósíthatja meg velük egy kreatív tartalomhoz. Este pedig jöhet ennek a temérdek rögzített felvételnek a vágása, hogy mielőbb felkerüljenek a videók a McLaren közösségi felületeire.

A munka Melbourne-ben csak egy napig tartott, csütörtök este ugyanis a McLaren visszalépett a hétvégétől, miután egy csapattagjuk elkapta a koronavírust - másnap reggel pedig a többi istálló is követte a példájukat. Ringner testközeli felvételeiből még drámaibb belegondolni, hogy az itt még szorgoskodó, a folytatásra gyanútlanul készülő csapattagok élete pár órával később a feje tetejére fordult.

Teszteld magad: mennyit tudsz Valentino Rossi pályafutásáról?

Próbáld ki magad új kvízünkben! Mennyit tudsz az olasz motoros karrierjéről? A játék itt indítható, a többi kvízünk pedig itt érhető el.

rossi-action1

Négy szám, egy pilóta. Kire gondolhatott a Ferrari?

Egy kis játékra invitál minket a maranellói csapat. Melyik lehet az a pilóta, aki 96 F1-es futamon vett részt, ötször nyert, 24-szer dobogóra állt, és hétszer pole-pozícióból indult?

Önkéntes mentősnek állt a Ferrari korábbi csapatfőnöke

Hetek óta egy mentőautó sofőrjeként szolgálja hazáját a Ferrari csapatának korábbi vezetője, Maurizio Arrivabene. Bár ő maga ezt nem reklámozta, a járvány kitörése óta ezzel segíti Olaszország küzdemét a koronavírus ellen. 

Arrivabene a második személy az F1 világából, akiről kiderült, hogy önkéntesként életeket ment: korábban Mario Isoláról, a Pirelli F1-es főnökéről írtuk meg, hogy rohammentősnek állt.

arrivabene-portre1

Fotó: DPPI

Az Eau Rouge és egy ⅃ƎTTƎV felirat alatt alszik Bereznay Dani

Lassan az F1 szimulátoros világának is megvannak a maga sztárjai, így aki ezt követi, érdeklődve kapcsolódott be Bereznay Dániel legutóbbi Instagram-bejelentkezésébe, amelyben a már két év végi virtuális bajnoki dobogóval rendelkező magyar versenyző bemutatta szobáját. Rögtön fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a kamera tükröződve rögzíti a felvételt, ezért lehet furcsa egy négyszeres világbajnok poszterén olvasható név. Ezen kívül bepillanthatunk fiókjába is, amelyből a csapatruházatot húzza elő.

Van-e a hírnévnek annál magasabb foka, amikor az ember saját magát rakhatja ki puzzle-n?

Ezt osztotta meg ugyanis legutóbb az Instagramján Kimi Raikkönen. Szokás szerint neki - vagy családjának - is az emberalakot sikerült legkönnyebben megtalálni az 1000 darabos kirakósban - szerencsére egész pontosan tudták, hogy hogyan kell kinéznie!

93366966_2980314005340916_6668287689377450854_n

Idén jobb, ha nem számítunk holland F1-es és MotoGP-s futamra

Helyi intézkedések miatt valószínűtlen, hogy nyár végéig bármilyen nyilvános sporteseményt szervezzenek Hollandiában. Zandvoort pályája 1985 óta először adott volna helyet az F1-nek, Assenben pedig a MotoGP szezonnyitóját rendezték volna, ám a világjárvány valószínűleg ezeket a programokat is semmissé tette. 

Jan Lammers, Zandvoort sportigazgatója eddig abban bízott, hogy a már korábban elhalasztott F1-es futam - a helyi időjárást is figyelembe véve - maximum őszig új időpontot kap, ám a kormány szeptember elejéig kitolt kijárási korlátozásai miatt az idei Holland Nagydíj egy csapásra az eltörlés határára került. Lammers kijelentette, ők kizárólag a megszokott módon rendeznének futamot, így az egyetlen esélyük innentől az, hogy a kormány engedményt tesz nekik.

super-zandvoort-12

Fotó: Red Bull

Otthonába zárkózó F1-es csapatfőnököt és újoncot értünk utol

Március közepén, amikor a koronavírus még nem tombolt világszerte, úgy tűnt, hogy akadálytalanul elkezdődhet a Forma-1 szezonja, az Ausztrál Nagydíjat azonban az utolsó pillanatban visszamondták. Günther Steiner visszaemlékezett, milyen gyorsasággal váltakoztak az események.

A mezőny egyik versenyzőjét is elértük, a Forma-1 újoncát, Nicholas Latifit, aki maga sem tudja, meddig kell elodáznia debütálását. A pilóta Kanadából beszélgetett velünk, ahol a család otthonában várja a nehéz idők végét.

A Red Bull főnöke már a kertjében is Hondát használ

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke osztotta meg az alábbi bejegyzést a közösségi oldalán azzal, hogy ez egy kicsit másfajta Honda, mint amit látni szeretett volna az elmúlt hétvégén esedékes Kínai Nagydíjon.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Different kind of @honda power this weekend than what we were expecting in China for the GP!

Christian Horner (@christianhornerofficial) által megosztott bejegyzés,

Schumacher és Hill nagy csatáját mutatja meg nekünk az F1

1994. november 6-án, Suzukában rendezték a Japán Nagydíjat, ez volt a szezon utolsó előtti futama - a vb-címért Michael Schumacher és Damon Hill vívott öldöklő csatát. Az F1 ezt a futamot "közvetíti" nekünk újra: szerdán 18:00-tól az F1 Facebookján és a YouTube-ján. Ne maradjatok le!

pf9_2

Öccse jobban tudja, melyik Marc Marquez kedvenc pályája?

Egymásnak tettek fel saját magukról kérdéseket a Marquez testvérek – akik idén csapattársak is lesznek a Repsol Hondánál –, s az ifjabbik spanyol úgy gondolta, bizonyára az az austini COTA lesz bátyja kedvenc pályája, ahol tavalyi bukásáig verhetetlen volt (mondjuk ennyi erővel a Sachsenringre is tippelhetett volna az öcs, hiszen ott pedig 2010 óta legyőzhetetlen). Csakhogy a nyolcszoros világbajnok bár szereti a texasi helyszínt, két másik pályát előrébb rangsorolna – a megoldás a videóban:

 

Melyik F1-es pálya a leglaposabb?

Érdekes összehasonlítást készített egy rajongó a Formula-1-es versenynaptár pályáiról. Az alábbi grafikon azt ábrázolja, melyik pályán mekkora a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb pont között. Mindössze két méteres szintkülönbséggel az Orosz Nagydíj helyszínének lapossága egy tepsiével vetekszik, míg a Belga Nagydíj 102 méterét a legextrémebb hullámvasutak is megirigyelnék. Szeretett pályánk, a Hungaroring szintkülönbségei az átlagosnál 11 méterrel nagyobbak. A mogyoródi pálya legmélyebb pontja egyébként a hármas kanyar után, a legmagasabb pedig a célegyenesben található.

nzwinj2drzt41

Schumacherek, Fittipaldik, Villeneuve-ök: Több testvérpár szerepelt a Formula-1-ben, mint gondolnánk

Családi kötelékről készített háttéranyagot a Formula-1 YouTube-csatornája: a királykategóriába nem csupán apák és fiúk, hanem testvérek is eljutottak szép számmal, és versenyeztek általában egyidejűleg. Michael és Ralf Schumacher, Emerson és Wilson Fittipaldi, Gilles és Jacques Villeneuve és a többiek:

Egyre jobban zavarba ejt a sok virtuális verseny? Segítünk kiigazodni az e-sport-körképpel

A világjárvány megbénította az autósportot, a versenyek szünetelésének azonban van egy nyertese: az e-sport profitált a pilóták otthonmaradásából. A figyelem a profik részvételével zajló virtuális futamokra irányult, amelyek száma egyre szaporodik. E-sport-körkép az AFM Motorsporhíradóban.

Már az Autósport Játékok második kiadását is elhalasztották – pedig októberben lett volna

Újabb rendezvény esett a koronavírus-járvány áldozatául: az FIA bejelentette, hogy az eredetileg október végére kiírt Autósport Játékok (amely a tavaly életre hívott torna második kiadása lett volna) elhalasztotta 2021-re. A 2019-es változatnál több kategóriát felvonultató esemény közleményében kiemelte, hogy az egészségügyi helyzet és az általa okozott gazdasági válság mellett a döntésben szerepet játszott az is, hogy több versenyszéria kénytelen a járvány miatt átalakítani a versenynaptárát, így várhatóan jóval több bajnokság fog még az Autósport Játékok tervezett időpontjában is futni, mint eredetileg.

autósport-játékok-1

Fotó: Megújult a Hungaroring főbejáratának felirata

Befejeződtek a munkálatok a mogyoródi F1-es pálya bejáratánál, mutatunk is egy előtte-utána összehasonlítást (felül az új, alul a régi változat) – már csak az a kérdés, áthalad-e alatta idén a mezőny…

hungaroring-1_1

hungaroring-2

Leclerc győzelme, Russell majdnem-dobogója, Sainz balesete - ez volt a Virtuális Kínai Nagydíj

Vasárnap este tartották az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi futamát, amit az elmaradt Kínai Nagydíj helyett rendeztek a szervezők. A futamon több parázs csatának is szemtanúja lehetünk, ezeket nézheted vissza az alábbi összefoglalóban.

Így kell teljesíteni egy kört a virtuális Hungaroringen – bemutatja: Michelisz Norbert

A WTCR bajnoka az általa indított Hungaroring E-sport Bajnokság nyitánya előtt látta el tanácsokkal a jelentkezni vágyókat: