Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/36029
Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.
Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.
A Formula-3 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 4 | L.Fornaroli | Trident | 1:45.520 | ||
| 2 | 6 | Oliver Goethe | Trident | 1:45.646 | 0.126 | |
| 3 | 23 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:45.874 | 0.354 | |
| 4 | 24 | C.Mansell | Campos Racing | 1:45.909 | 0.389 | |
| 5 | 5 | G.Bortoleto | Trident | 1:45.910 | 0.390 | |
| 6 | 1 | Paul Aron | Prema Racing | 1:45.945 | 0.425 | |
| 7 | 15 | Gabriele Mině | Hitech Pulse-Eight | 1:46.040 | 0.520 | |
| 8 | 16 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight | 1:46.046 | 0.526 | |
| 9 | 10 | Franco Colapinto | MP Motorsport | 1:46.064 | 0.544 | |
| 10 | 27 | Taylor Barnard | Jenzer Motorsport | 1:46.155 | 0.635 | |
| 11 | 11 | Mari Boya | MP Motorsport | 1:46.163 | 0.643 | |
| 12 | 12 | Jonny Edgar | MP Motorsport | 1:46.169 | 0.649 | |
| 13 | 14 | S.Montoya | Hitech Pulse-Eight | 1:46.249 | 0.729 | |
| 14 | 8 | Grégoire Saucy | ART Grand Prix | 1:46.270 | 0.750 | |
| 15 | 25 | Hugh Barter | Campos Racing | 1:46.277 | 0.757 | |
| 16 | 3 | Zak O:Sullivan | Prema Racing | 1:46.332 | 0.812 | |
| 17 | 17 | Caio Collet | Van Amersfoort Racing | 1:46.468 | 0.948 | |
| 18 | 7 | Kaylen Frederick | ART Grand Prix | 1:46.620 | 1.100 | |
| 19 | 26 | Nikita Bedrin | Jenzer Motorsport | 1:46.732 | 1.212 | |
| 20 | 31 | M.Cresswell | PHM Racing by Charouz | 1:46.906 | 1.386 | |
| 21 | 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:46.971 | 1.451 | |
| 22 | 19 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing | 1:47.037 | 1.517 | |
| 23 | 9 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix | 1:47.054 | 1.534 | |
| 24 | 21 | Max Esterson | Rodin Carlin | 1:46.914 | 1.394 | |
| 25 | 20 | Oliver Gray | Rodin Carlin | 1:47.270 | 1.750 | |
| 26 | 22 | Ido Cohen | Rodin Carlin | 1:47.447 | 1.927 | |
| 27 | 28 | Alejandro García | Jenzer Motorsport | 1:47.560 | 2.040 | |
| 28 | 29 | Sophia Flörsch | PHM Racing by Charouz | 1:47.613 | 2.093 | |
| 29 | 30 | Roberto Faria | PHM Racing by Charouz | 1:47.778 | 2.258 | |
| 30 | 2 | Dino Beganovic | Prema Racing | 2:45.962 | 1:00.442 |
.jpg)
A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.
A Formula-2 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 6 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:39.832 | ||
| 2 | 24 | Kush Maini | Campos Racing | 1:39.945 | 0.113 | |
| 3 | 11 | Ayumu Iwasa | DAMS | 1:39.952 | 0.120 | |
| 4 | 14 | Jack Doohan | Invicta Virtuosi Racing | 1:39.957 | 0.125 | |
| 5 | 8 | Oliver Bearman | Prema Racing | 1:39.989 | 0.157 | |
| 6 | 4 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 1:39.991 | 0.159 | |
| 7 | 3 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 1:40.001 | 0.169 | |
| 8 | 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.019 | 0.187 | |
| 9 | 10 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:40.026 | 0.194 | |
| 10 | 7 | Frederik Vesti | Prema Racing | 1:40.052 | 0.220 | |
| 11 | 16 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:40.135 | 0.303 | |
| 12 | 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 1:40.198 | 0.366 | |
| 13 | 2 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 1:40.314 | 0.482 | |
| 14 | 1 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 1:40.368 | 0.536 | |
| 15 | 9 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 1:40.400 | 0.568 | |
| 16 | 20 | Roman Staněk | Trident | 1:40.526 | 0.694 | |
| 17 | 22 | R.Verschoor | Van Amersfoort Racing | 1:40.561 | 0.729 | |
| 18 | 25 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.815 | 0.983 | |
| 19 | 17 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:40.950 | 1.118 | |
| 20 | 21 | Clément Novalak | Trident | 1:41.106 | 1.274 | |
| 21 | 15 | Amaury Cordeel | Invicta Virtuosi Racing | 1:41.457 | 1.625 | |
| 22 | 23 | J.M.Correa | Van Amersfoort Racing | 1:42.084 | 2.252 |
Vasárnap 13 órakor kell bekapcsolni a tévét: Motorsporthíradó a FIX-en
https://formula.hu/parc-ferme/26933
Októberi adásával jelentkezik az Autósport és Formula Magazin műsora: mivel a hazai bajnokságok véget értek vagy a hajrába léptek, elsősorban a hazai sorozatok, a rali, ralikrossz és autókrossz lesznek középpontban.
Érkezik egy stúdióvendég is: Őry Kornéllal, a Rally Hungary promóterével arról beszélgetünk, mi várható a november 7-8-i Európa-bajnoki fordulón, amelyre a nézőket is beengedik.

Persze a Motorsporthíradón kívül WTCR-t, kamion-Eb-t, MotoGP-t, DTM-et és WRX-et is érdemes lesz nézni a hétvégén: a futamdömpingen programcikkünk segít kiigazodni.
Az AFM stúdiófelvételén járt if. Érdi Tibor, aki harmadik ERC2-es bajnoki címére tör idén – a vele készült beszélgetés október 31-én kerül adásba a Spíler 1-en.

Valószínűleg sokan egyetértenek a döntésünkkel arról, hogy ki az F1 történetének legnagyobbja…
https://formula.hu/parc-ferme/26931
Jubileumi, 50. podcastadásunkban nem kisebb feladatra vállalkoztunk, mint hogy összeállítjuk az F1 története tíz legjobb pilótájának listáját. Hogy ki végzett a 70 évet átölelő rangsor első helyén szerkesztőségünknél? A választ 1:50:38-tól meghallgathatjátok:
Olyan történik a hétvégén a MotoGP-ben, amire ebben az évezredben még nem volt példa
https://formula.hu/parc-ferme/26929
Konkrétan az, hogy nem lesz királykategóriás világbajnok a legnagyobb géposztály versenyének rajtrácsán! Marc Marquez ugyebár továbbra is a karsérüléséből lábadozik (hogy ezzel a képzavarral éljünk), míg Valentino Rossi pozitív koronavírusteszt miatt kénytelen kihagyni az Aragóniai Nagydíj, más aktív MotoGP-világbajnok pedig eleve nincs a mezőnyben.
A MotoGP-statisztikák koronázott királya, Martin Raines kiderítette, hogy erre legutóbb 1999-ben volt példa, amikor Mick Doohan sérülése miatt hirtelen aktív világbajnok nélkül maradt az 500 köbcentis kategória, így az utolsó verseny, amikor nem volt egyetlen vb-győztes sem a rajtrácson, az 1999-es Riói Nagydíj volt, amelynek végén Alex Crivillé megnyerte a címet.
Ha mindez nem lenne elég, akkor Marquez és Rossi távolléte miatt mindösszesen 37 királykategóriás nagydíjgyőzelem birtokosa lesz az indulók között – márpedig ez a legalacsonyabb szám ilyen tekintetben a 2002-ben kezdődött MotoGP-érában. Persze ez aligha meglepő, ha megnézzük, hogy az eddigi 324 MotoGP-futam 76,5 százalékát a Rossi, Marquez, Jorge Lorenzo, Dani Pedrosa, Casey Stoner kvintett nyerte, s utóbbi trió már visszavonult.

A Mercedes már nem fejleszt, de a Red Bull még igen
https://formula.hu/parc-ferme/26927
Ugyan a hét folyamán Toto Wolff, a Mercedes vezére azt nyilatkozta, hogy már régen leálltak az idei autó fejlesztésével, a Red Bull továbbra is megy előre és hozza a frissítéseket. Dr. Helmut Marko szerint most nincs értelme túlságosan 2021-re koncentrálni, mert az autók szinte a mostaniak maradnak, így az idei fejlesztések jelentős része átmenthető - ennek szellemében még a soron következő Portugál Nagydíjra is hoznak fejlesztést. A Mercedes szerint ők mindig az év elején jók, aztán leállnak, a többiek pedig közelednek rájuk - most is hasonló várható az év végére, kérdés, hogy 2021 elejére mennyire lesz más a bajnokcsapat autója, mint a mostani.

fotó: dppi
Ne maradj le semmiről: itt a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/26928
Michelisz Norberték a Hungaroringen, de lesz MotoGP és egyéb más sorozatok is - íme a szombati menetrend:
8:30-10:30 WRX, szabadedzés
9:30-10:15 WTCR, első szabadedzés
10:00-10:20 Superbike, harmadik szabadedzés
10:30-15:00 WRX, előfutamok
10:35-10:55 DTM, első időmérő
10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
12:00-12:25 Superbike, Super Pole (18:30-tól Eurosport 2)
12:15-12:45 WTCR, második szabadedzés
12:45-13:20 Kamion-Eb, 1. futam
13:30-14:30 DTM, első futam
14:10-14:40 MotoGP, negyedik szabadedzés
14:50-15:20 Kamion-Eb, 2. futam
14:50-15:30 MotoGP, időmérő (vasárnap reggel 7:30-tól Aréna4)
15:00-15:40 Superbike, első futam (19:00-tól Eurosport 2)
15:30-16:30 WTCR, időmérő (Sport 2)
16:00-16:50 WRX, elődöntők és döntő
A teljes hétvégi program itt elérhető!

fotó: dppi
A Barátok köztöt nem nyújtják el annyira, mint Iannone doppingügyét
https://formula.hu/parc-ferme/26932
Andrea Iannonének még a tavaly novemberi Malajziai Nagydíjon vett mintájában találtak tiltott szert, amely miatt decemberben eltiltották a motorversenyzéstől. Az Aprilia MotoGP-versenyzője természetesen fellebbezett és B próbát kért, ám mivel az is pozitív lett, március végén úgy a FIM 18 hónapra felfüggesztette az olaszt.
A királykategóriában egy futamgyőzelemig jutó motoros így végső lehetőségként a Sportdöntőbírósághoz fordult, amely csütörtökön, október 15-én tartotta a meghallgatását. Két fél is fellebbezett egyébként: Iannone nyilvánvalóan enyhítést szeretne elérni, a WADA ellenben a maximálisan kiszabható négy évre hosszabbítaná meg a vétlen ételmérgezésre gyanakodó versenyző eltiltását.
A Sportdöntőbíróság a csütörtöki többórás meghallgatást követően pénteken kiadott közleményében azonban még nincs ítélet, csupán egy újabb határidő: a bírók várhatóan nagyjából november közepéig hozzák meg a végső döntésüket.
A Iannone-doppingügy tehát még úgy egy hónapig a levegőben lóg majd, ami nem könnyíti meg az Aprilia helyzetét sem a 2021-es felállást illetően: az olasszal kapcsolatos ítéletre várnak Aleix Espargaro csapattársának kijelölésével, amelyre Iannone elítélése esetén Cal Crutchlow-nak vagy Andrea Doviziosónak van a legjobb esélye – igaz, utóbbi már megerősítette, hogy más gyártók tesztmotorosi ajánlatait is fontolgatja.

Eddigi legjobb pillanataival köszönti a születésnapos Leclerc-t az F1
https://formula.hu/parc-ferme/26930
Ma ünnepli 23. születésnapját Charles Leclerc, akinek ugyan ez a mostani még csak a harmadik szezonja a Formula-1-ben, az F1 hivatalos Instagram-csatornája már így is remek összeállítást tudott készíteni a ferraris eddigi legszebb pillanataiból – a pályáról és azon kívülről egyaránt:
Szürreális, ahogy a Tesla a Pikes Peaken száguld
https://formula.hu/parc-ferme/26926
Mint egy kormánnyal felszerelt fürdőkád egy hurrikán közepén, olyan hatást kelt a Pikes Peak-i hegyi felfutóversenyen ez a Tesla Model 3. Az elektromos szörnyeteget Randy Pobst terelgeti, aki a második helyet szerezte meg az idei viadalon. Nézzétek azt az indítást (2:50-nél):
Ricciardót látták a legjobbnak, Hamilton minimálisan vezet
https://formula.hu/parc-ferme/26925
A Formula-1 hivatalos weboldalán folyamatosan, minden versenyhétvége után frissülő erősorrend szerint továbbra is Lewis Hamiltont látják a szezon legjobbjának a portál szakírói - összesen két tized ponttal áll jobban, mint Max Verstappen. Ami pedig az Eifel Nagydíjat illeti, ott Daniel Ricciardo kapta a legjobb pontszámot, 9,8-at a lehetséges tízből - utána jött Verstappen 9,2-vel, majd Nico Hülkenberg 9,0-val, Hamiltont pedig csak a hatodik helyre tették.
Az állás jelenleg:

Ha a legnagyobb hatású F1-es pilótát keressük, a válasz szinte egyértelmű…
https://formula.hu/parc-ferme/26924
Michael Schumacher? Lewis Hamilton? Mi egy kicsit korábbi időszakból választottunk. Egyetértesz velünk?
Vettel idei eredményeit kis híján Hülkenberg is túlszárnyalja
https://formula.hu/parc-ferme/26923
Sokat elárul Sebastian Vettel zűrös szezonjáról, hogy bizonyos szempontból az idén három futamot teljesítő Nico Hülkenberg is jobb eredményeket tud felmutatni tőle. A német pilóta egy kieséssel és két célbaéréssel több pontot (10) termelt, mint Vettel az utóbbi hét versenyén (8) összesen. A ferraris mutatóin némileg javít, hogy a Magyar Nagydíjon a szezonja legjobb eredményét érte el, amikor a 6. helyen ért célba. Így jelenleg a tabella 13. helyén áll, miközben csapattársa, Charles Leclerc 63 ponttal a 8. pozíciót foglalja el.

Fotó: DPPI
Így terelte át a zöld Mercedest George Russell a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/26922
Zöld Mercedes a Zöld Pokolban - George Russellnek volt még egy feladata az F1-es hétvégén:
A Mercedes felidézte a kölyökképű Bottas emlékét
https://formula.hu/parc-ferme/26921
Saját pilótája 2011-es GP3-as bajnoki győzelmének fotóit ásta elő az archívumból a Mercedes Twitter-oldala. A 2019 eleje óta szakállt viselő Valtteri Bottas valószínűleg csak mosolyog a 22 éves önmagán, és a lassan évtizedes emlékeken.
This #ThrowbackThursday we're only interested in positive vibes and these shots of baby @ValtteriBottas pic.twitter.com/K9v38p4Oom
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) October 15, 2020
Az F1-ben lesajnálták, Amerikában istenítik – Takuma Satóval beszélgettünk az életről és Alonsóról
https://formula.hu/parc-ferme/26914
Bizonyosan az akkori véleményformálók hatására Magyarországon divatos volt lekicsinyíteni, megmosolyogni Takuma Sato Formula-1-es ténykedését - való igaz, hogy a japán csak egyetlen dobogóig jutott, és különösen mély nyom nélkül távozott a sportból 2008-ban, amikor megszűnt alóla a Super Aguri, ám karrierje csak onnantól kezdett felívelni igazán. A már 40-en túl lévő Sato idén másodszor is megnyerte a világ egyik legnehezebb autóversenyének tartott Indy 500-at, és továbbra sem készül leállni. Pár nappal győzelme után beszélt nekünk a versenyről, az F1-es múltról és Fernando Alonso Indy 500-as nehézségeiről - megtalálható az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

Ez az autófestés csak 3D-s szemüveggel élvezhető
https://formula.hu/parc-ferme/26920
Nehezen találja a szemünk a fókuszt ezen a fantáziaalkotáson, amit a Sean Bull Design a Koenigsegg elképzelt 2021-es F1-es autójára ráhúzott, de ha van a közelben egy kék-piros 3D-s szemüvegünk, akkor minden értelmet nyer.
inspired by the brands image for pushing boundaries and obviously the Hoonigan liveries of the past, simply love the 3D camera effect
— Sean Bull Design (@seanbulldesign) October 15, 2020
#F1 #F12020 #Formula1 #LiveryDesign #Koenigsegg pic.twitter.com/phbZObeyOk
Ki tudja-e húzni a terítőt a tányérok alól egy F1-es autó?
https://formula.hu/parc-ferme/26919
A britek már a Brainiac dokusorozat megszületése előtt is előszeretettel kísérleteztek egészen agyament dolgokkal - 1992-ben egy szórakoztató showműsorban kellett megtippelniük a játékosoknak a címben feltett kérdést. A tesztet nagy igényességgel szervezték meg: elkérték a másodéves F1-es csapat, a Jordan egyik autóját, amit abban az évben a Yamaha V12-es motorja hajtott, és megterítettek egy hosszú ebédlőasztalt a silverstone-i pályán - sőt, még asztaltársaságot is hívtak megfigyelőkként. Az autóba Phil Andrews, az F3000-ben versenyző, de az F1-es debütálásig később sem eljutó brit pilóta ült, aki miután rálépett a gázra, autója elkezdett húzni egy hosszú kötelet, amelynek másik vége a terítőhöz volt kötve...
Nem sütjük el az eredményt, alább viszont mindenki meggyőződhet a kísérlet végeredménye felől a saját szemével - a fölső videóban csak a lényeg, az alsóban az adás teljes vonatkozó része látható.
How do you remove a tablecloth from a table? With an #F1 car of course....#Jordan #YouBet pic.twitter.com/VvdxB1gj9c
— Freeman (@FreemanLowell01) October 15, 2020
Ha finn rajtol az élről a Nürburgringen, biztosan kiesik
https://formula.hu/parc-ferme/26918
Eddig négy alkalommal nyert már megerősítést ez az elmélet Mika Hakkinen, Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas révén. Ezt és a hétvége egyéb statisztikai érdekességeit gyűjtöttük össze az alábbi videóban.
Pár éve még nyert ott, ma már inkább gombászik Nagy Norbi a hegyi szakaszon
https://formula.hu/parc-ferme/26917
"Ha szakadó esőben látod meg az őzlábgombát az erdőben, akkor szakadó esőben fogsz gombát szedni" - adott életjelet magáról kissé váratlan módon Nagy Norbert, a két éve még a WTCR-ben versenyző magyar pilóta, aki viszont azóta eléggé eltűnt az autósporttérképről. Pedig nemrég még ott is versenyzett, ahol most éppen gombászik, hiszen a parádsasvári hegyi szakaszról jelentkezett be, a magyar hegyi versenyzés ékkövének számító helyszínről, ahol pár évvel ezelőtt győzni is tudott.
Ha szakadó esőben látod meg az őzlábgombát az erdőben
Amikor még a Williamseké volt a Williams – lapozd át velünk a legendás csapat történelmét!
https://formula.hu/parc-ferme/26913
Véget is ért egy nagy korszak a Formula-1-ben, meg nem is: a Williams továbbra is a mezőny tagja marad, viszont a névadó család az Olasz Nagydíjjal kiszállt az istálló életéből. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában végigutazunk Frank Williams második csapatának több évtizedes F1-es kalandján, megállva a legemlékezetesebb mérföldköveknél, legyenek azok világraszóló sikerek vagy épp a sport egyik leggyászosabb napja.

Már a hétvége előtt biztos, hogy új győztese lesz a MotoGP Aragóniai Nagydíjának
https://formula.hu/parc-ferme/26916
A gyorsaságimotoros-vb mezőnye 2010 óta látogat el a Motorland Aragon versenypályára (amely eredetileg a végül teljesen befuccsoló Balatonring-projekt helyén került be a naptárba), viszont idén biztosan olyan versenyző állhat majd a dobogó tetejére a királykategóriában, aki ezt még soha nem tette meg ezen a helyszínen. Az Aragóniai Nagydíjat a legnagyobbak között eddig ugyanis csak a már visszavonult Casey Stoner, Dani Pedrosa, Jorge Lorenzo hármas, valamint természetesen Marc Marquez tudta megnyerni – utóbbi ráadásul ötször is, sőt az előző négy évben egyaránt verhetetlen volt, így bár főként Austint és a Sachsenringet szoktuk a repsolos legerősebb pályáiként emlegetni, erre a dobogóra a Motorland is felfér.
Idén azonban sérülés miatt Marquez sem lesz ott a mezőnyben (továbbra is Stefan Bradl helyettesíti őt a Repsolnál), azaz mindenképp új győztest avatunk a MotoGP-ben. A kisebb kategóriákban azért persze többen is tudtak nyerni a jelenlegi mezőnyből: Brad Binder és Pol Espargaro kétszer is, de egy-egy aragóniai sikert Joan Mir, Tito Rabat, Miguel Oliveira, Maverick Vinales és Alex Rins is jegyez.
