DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Gyász: elhunyt Robert Fernley

Elhunyt az FIA együléses autókért felelős testületének elnöke. Robert Fernley, vagy ahogya a paddockban ismerték, Bob Fernley Stefano Domenicalitól vette át az imén említett titulust, mikor az olasz a Formula-1 vezérigazgatójává vált. Amellett, hogy számos IndyCar-csapatnál megfordult, az F1-ben is fontos szerepet játszott Fernley. Amikor Vijay Mallya felvásárolta a Spyker csapatát, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy Bob Fernley legyen a Force India megbízott csapatfőnöke. Egészen Lawrence Stroll érkezéséig dolgozott a csapatnál Fernley, majd a McLaren Indy500-as projektjének felelőse lett. Miután 2019-ben Fernando Alonso nem tudott kvalifikálni a legendás versenyre, a felek bejelentették, hogy nem hosszabbítanak szerződést, ezután vette át Domenicalitól az együléses versenyautókért felelős bizottság irányítását. Robert Fernley 70 évet élt. Nyugodjon békében!

Sargeant majdnem lebuktatta De Vriest

Érdekes felvétel látott napvilágot a Williams újoncáról, Logan Sargeantról, aki a Feeder Series podcastben még decemberben beszélt arról, miért a 2-es számmal áll rajthoz az F1-ben. Mint elmondta, gyerekkori hőse, Dale Earnhardt legendás 3-asát nem választhatta, hiszen Daniel Ricciardo távozott ugyan az F1-ből, de két évig még jogosult a szám megtartására, míg a 21-est elhappolták előle. Csakhogy ekkor Nyck de Vries és csapata, az AlphaTauri nem jelentette be, hogy ezt a számot fogja választani, s mivel senki más nem jöhetett szóba, aki elvitte volna Sargeant elől a 2-est, az adás végleges verziójából kivágták ezt a részt.

Az amerikai lesz a második versenyző, aki a legkisebb választható rajtszámot viseli majd, korábban Stoffel Vandoorne versenyzett 2-essel 2017-ben és a rá következő szezonban. Az idei év harmadik újonca, Oscar Piastri autójára a 81-es került fel.

sargeant-teszt

„Inkább a csontom törjön, mint az inam szakadjon”

Napok óta az egyik központi téma az F1-ben Lance Stroll sérülése: a kanadai versenyző kerékpáros balesete miatt kihagyta a tesztet, s egymásnak ellentmondó sérülések láttak napvilágot sérülései súlyosságával kapcsolatban, valamint azt illetően, hogy ki kell-e hagynia versenyt, és ha igen, akkor hányat. Eleinte csak a csapat részéről beszéltek róla – ők se sokat –, most viszont megszólalt Kevin Magnussen, aki télen szintén műtétre szorult egy ciszta miatt.

magnussen-teszt

„Kicsit vissza kellett építenem az erőnlétemet, mert egy hónapig nem emelhettem súlyt, de lehetett volna rosszabb is” – mondta a rehabilitációról a dán, aki szerint Stroll járhatott volna rosszabbul is: „Négy héttel a műtétem után már vezettem ezt az autót, persze nekem nem tört csontom, nem szakadt inam, csak felnyitották a csuklómat, és kiszedték azt a dolgot onnan. De ha nála egy csontról van szó, az nagyon gyors, a magam részéről inkább törjön csontom, mint az ínszakadás, hiszen csak betesznek pár csavart, és nyomhatod is!”

Hogy Stroll mikor ülhet újra autóba, egyelőre nem lehet tudni, azonban az a tény, hogy Drugovich szombaton visszaül az autóba, arra utal, hogy az Aston Martinnál úgy számolnak, hogy a szezonnyitón is helyettesíteni kell a kanadait.

Visszatérhet a paddockba az oltatlan Rosberg

A 2016-os szezon világbajnoka, Nico Rosberg, aki korábban maga is átesett a koronavírus-fertőzésen, egy tavaly nyári közlemény alapján orvosi tanácsra nem vette fel a Covid-19 elleni védőoltást, így jó ideje nem jelenhetett meg az F1-es paddockban. A szigorú szabályozásokat azonban mostanra fellazították, így a 37 esztendős német pilóta ismét munkába állhat a Sky Deutschland helyszíni szakértőjeként – mely szerepkört Ralf Schumacherrel és Timo Glockkal osztja meg. A csatorna közleménye szerint Rosberg már a jövő heti Bahreini Nagydíjon szerepet fog vállalni.

rosberg-2018-berlin

Korábbi F1-es pilóta érkezhet a Mercedeshez?

A Virgin színeiben egy szezont teljesítő, illetve a 2012-es Olasz Nagydíjon Romain Grosjeant helyettesítő Jerome d’Ambrosio a Mercedes garázsában tűnt fel a teszten, ahogy Toto Wolff fogalmazott, a csapat „barátjaként”. A Venturi csapatát a Formula–E-ben csapatbajnoki második helyig vezető belga exversenyző kapcsán természetesen azt a kérdést is feltették Wolffnak, hogy ez D’Ambrosio esetleges mercedeses szerepvállalásának felvezetése-e, amire az osztrák sportvezető kitérő választ adott – ám az tény, hogy James Vowles távozása miatt megüresedett egy hely a csapat felsővezetésében.

D’Ambrosio ráadásul a Mercedeshez és Toto Wolffhoz is kötődik, hiszen a Venturi korábban a csillagosok ügyfele volt, s az F1-es csapat első emberének feleségével, Susie Wolff-fal együtt vezették a csapatot.

dambrosio-fe

Japán ex-F1-es veszi át De Vries helyét a Toyotánál

Nyck de Vries az AlphaTaurihoz való igazolás előtt nem csupán a Mercedes Formula-E-versenyzője és Formula-1-es tartalékpilótája volt, de még a WEC-ben is vállalt egy másodállást: ő volt a Toyota csapatának tartalékversenyzője.

Ez a pozíció értelemszerűen megüresedik a holland F1-es debütálásával. A Toyota egy régi ismerőshöz nyúlt: Kazuki Nakajima tölti be a tartalékos posztot, aki egészen 2021-ig volt a csapat tagja, a 2018/19-es szezonban vb-címet nyert Fernando Alonso és Sebastien Buemi társaként. Mióta Ryo Hirakawa kiszorította a felállásból, a csapatvezetésben tölt be fontos szerepet: a WEC-istállót is magában foglaló Toyota Gazoo Racing Europe alelnöke. Nakajima hivatalosan visszavonulását is bejelentette már – de a 38 éves japánt újra láthatjuk versenyezni, ha úgy alakulnak a körülmények a Toyota két egységénél.

Káoszba fulladt a tesztnap rajtpróbája

A bahreini tesztelés mindhárom napját meghosszabbították a szokásos négy órához képest kétszer negyedórával, a plusz pedig gyakorlatilag a versenyirányítás 15 perce lett: láttuk a sárga zászlós, piros zászlós és virtuális biztonsági autós procedúra tesztelését, sőt a péntek délelőtti szakasz végére közös rajtpróbát is beiktattak, előbb elhalasztott, majd tényleges rajttal.

A tízből hét autó részvételével zajló rajtgyakorlat azonban eléggé kaotikus összképet mutatott – a jelek szerint nem volt a versenyzőknek egyértelmű, milyen procedúrát kell követniük. Az öt autóból álló baloldali rajtsorban a „pole-pozíciós” Kevin Magnussen mögötti Lando Norris, valamint Esteban Ocon állva maradt – ők valószínűleg arra számítottak, hogy mint a szabadedzéseken való rajtgyakorlásnál, az autók egyesével mozdulnak meg.

A mögöttük levő Carlos Sainz és Lewis Hamilton azonban kilőtt – a ferraris és mercedeses úgy gondolhatta, ezúttal igazi rajtot szimulálnak, azaz mindenki egyszerre mozdul el a lámpák kialvásánál. Sainz és Hamilton időben lefékeztek, de a félreértésből könnyen autótörés is lehetett volna az egyébként incidens nélküli etap végén.

Már nézhető: Kijött a Drive to Survive 5. évada

A világ Formula-1-es rajongóinak egy jelentős hányada várta február 24-ét, nem a bahreini tesztelés folytatása, hanem a Drive to Survive 2022-es szezont feldolgozó új évada miatt. Így amikor a Netflix délelőtt 9:40 magasságában elérhetővé tette a sorozat 10 epizódját, elárasztották a közösségi médiát a posztok: a legfanatikusabbak már abban a percben elkezdték nézni a szériát.

A Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) 5. évadának magyar címei és rövid tartalismertetőjük:

1. Az új hajnal – A Bahreinben kezdődő új idénnyel a Ferrari azt reméli, új autóival a csúcsra törhet. A Haas kockázatos döntést hoz egy utolsó pillanatban végrehajtott pilótacserével.

2. Visszatérés – A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azon dolgozik, hogy leküzdje a csapat váratlanul felmerülő gondjait, Lewis Hamilton pedig döcögős futamon vesz részt a csapat új autójával.

3. Stratégia kérdése – A Ferrari pilótái és döntéshozói érzik a várakozásteli nyomást egy sztárokkal teli új eseményen Miamiban, illetve egy sorsfordító futamon a Silverstone-on.

4. Apa és fia? – A Haas egyre több balesetet és költséget halmoz fel, ahogy a pilóta Mick Schumacher megpróbál felnőni apja versenylegendájához, hogy bebizonyítsa értékét a csapatban.

5. Nem kérek elnézést – Otmar Szafnauer erőfeszítései az Alpine átalakításáért meghozzák gyümölcsüket – mígnem a pilótacserék újabb fordulója kérdésessé teszi jövőre vonatkozó terveit.

6. A jó fiúk utolsónak futnak be – Daniel Ricciardo eljövendő kilátásai egyre bizonytalanabbak, amikor a McLaren menedzserei új tehetségre vetnek szemet, az Alpine pedig a legjobb lehetőséget keresi.

7. Pilótaülésben – Miközben a Red Bull csapata igyekszik növelni előnyét a Ferrarival szemben, minden szem Sergio „Checo” Pérezre szegeződik a drámai Monacói Nagydíjon.

8. Alfahím – Amikor Pierre Gasly bejelenti, hogy elhagyja az Alpha Taurit, Yuki Tsunoda szembenéz egy csapattárs és barát elvesztésével. Felvállalja, hogy készen áll a vezetésre?

9. Kerettúllépés – Mindkét bajnoki cím esélyeseként a Red Bull csapatát sorozatos vádak érik, miszerint a bajnokság költési limitének áthágása révén csaltak.

10. Az út vége – A 2022-es évad Abu-Dzabiban száguld a végkifejlet felé, ahol a Ferrari próbálja letörni a Mercedes és a McLaren abbéli reményeit, hogy valami csoda folytán megelőzzék az Alpine-t.

Claire Williams „hazatért”

Ismét munkába állt a Williamsnél az F1-es istálló korábbi helyettes csapatvezetője, Claire Williams – de immáron nem a Formula–1-es alakulatnál. A legendás alapító lánya egészen a tavalyi évig Williams Advanced Engineering névre hallgató, azóta viszont WAE Technologiesra átkeresztelt, a Williams F1-enn kívüli tevékenységeit felölelő – így többek közt a Formula–E-ben és az Extreme–E-ben is érdekelt cégnél lett márkanagykövet.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt a szerepet betölthetem a WAE Technologiesnél. Amit Craig Wilson vezérigazgató és csapata ilyen rövid idő alatt elértek, az egészen szédületes” – nyilatkozta új szerepéről Claire Williams.

claire-williams-2020

Gyorshír: Csak Alonso vezet pénteken

Miután az Aston Martin a mai napot megosztotta frissen igazolt versenyzője, Fernando Alonso, valamint a csapat tartalékversenyzője, Felipe Drugovich között, holnap egész nap a kétszeres világbajnok vezeti majd az AMR23-ast – tudtuk meg a bahreini teszt első napjának végén a silverstone-i csapat szóvivőjétől. Drugovich a helyszínen marad, a szombati beosztásról később születik döntés.

alonso-2023-bahrein-teszt

Hárman a falon: így spórol a Haas

A Haas negyedmillió dollárt spórol meg a 2023-as szezonban azzal, hogy a szokottnál kisebb, mindössze háromszemélyes pitwallt hordoz körbe az F1-es nagydíjak helyszínein, tudta meg a Sky. A változást természetesen a költségvetési sapka teszi indokolttá – a falon Günther Steiner csapatfőnök mellett csak Ayao Komatsu és Peter Crolla kapnak helyt.

Elismerte az Aston Martin másik F1-es tartalékosa: aligha ő helyettesíthetné Strollt

Lance Stroll kerékpáros edzés közben szenvedett kézsérüléssel járó balesetet, amely miatt kénytelen kihagyni az e heti bahreini Formula-1-es tesztet, s bár csak elővigyázatossági lépésként döntöttek így a csapatával, arra is van esély, hogy akár a jövő hétvégi szezonnyitón sem tud rajthoz állni. Az Aston Martin csapatvezetője, Mike Krack csütörtökön arról beszélt, hogy még nincs döntés Stroll versenyzéséről – és ugyanígy nyilatkozott az őt az első tesztnap délelőttjén helyettesítő Felipe Drugovich is, aki azt is megjegyezte: papíron nemcsak ő, hanem az istálló másik tartalékversenyzője, Stoffel Vandoorne is bevethető lenne egy hét múlva.

A mostani hétvégén a Formula-E dél-afrikai fordulóján versenyző Vandoorne sem kerülhette ki a kérdést Fokvárosban, s az F1-et két szezonon át megjárt belga elismerte: mivel ő nem tesztelhet a napokban, aligha rá esik majd az Aston választása Stroll a vártnál lassabb felépülése esetén. „Átbeszéltük a helyzetet. Én és a csapat is tisztában volt vele. Ezen a hétvégén a Formula-E-vel versenyzem Fokvárosban, így sajnos nem tudok részt venni a bahreini teszten. És a jövő vasárnapi verseny? Eléggé nehéz forgatókönyv lenne számomra. Ha Lance nem elérhető, nem lepődnék meg, ha Felipe teljesítené a futamot. Kicsit frusztráló ez számomra, másrészt viszont meg kell ezt érteni. Ő vesz részt a teszten, ő lesz a legjobban felkészülve” – fogalmazott a PlanetF1.com szaklap által idézett Vandoorne. Érdekesség, hogy Vandoorne-ra a McLaren is számíthat tartalékosként az évad első tizenöt állomásán, amíg Alex Palou kapacitását az IndyCar-idény köti le.

f1-vandoorne-aston-1

Perez elmondta, hogy mi a különbség az általa és a Verstappen által kedvelt autó között

A tavalyi év egyik sztorija volt, hogy a Red Bull a szezon során egy túlkormányzottabb autót fejlesztett a kezdeti állapothoz képest, ami jobban kedvezett Max Verstappennek, viszont nem kedvezett Sergio Pereznek. A holland azóta elmondta, hogy szerinte az alulkormányzott autó nem lehet gyors, most pedig Perez kapott ezzel kapcsolatban kérdést a bahreini teszt első napja során: vajon ő akkor mégis az orrtolós verziót szereti?

„Szerintem nem sok pilóta kedveli az alulkormányzott az autót, csak nagyon kevesen. Én a magam részéről azt mondom, hogy a különbség annyi, hogy Max képes egy instabilabb hátsó tengellyel is megbirkózni hozzám képest. Mindketten azt szeretjük, ha az autó eleje jól befordul, a különbség az, hogy mennyire tud stabil lenni a hátsó tengely, és Max könnyen elbír egy instabilabbal is” – mondta Perez a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón.

f1-perez-verstappen-redbull-2023

fotó: dppi

Csak egyszer szerepel együtt az F1-gyel az új női nevelősorozat

A W Series (a fotó az ő tavalyi barcelonai versenyükön készült) anyagi nehézségeinek napvilágra kerülése után nem sokkal jelentette be tavaly a Formula-1, hogy F1 Academy néven saját női utánpótlásszériát indít. Most ismertették ennek a 2023-as versenynaptárát, ám némi meglepetésre a hét fordulóból csak egyet rendeznek majd F1-es nagydíjhétvégén: a szezonzárót Austinban. Az idény április végén az ausztriai Red Bull Ringen indul, majd a mezőny ellátogat Valenciába, Barcelonába, Zandvoortba, Monzába és Le Castellet-be.

Mind a hét helyszínen összesen három futamot fognak rendezni: az első és az utolsó 30 perces, míg a középső 20 perces lesz. Két külön 15 perces időmérő határozza meg a rajtsorrendeket: az első kvalifikáció az első verseny, a második a harmadik futam startfelállását dönti el, míg a rövidebb második viadalnak az első időmérő első nyolc helyezettje fordított sorrendben vág neki. A középső verseny kevesebb pontot is ér majd: míg az első és a harmadik a megszokott F1-es pontrendszer alapján jutalmazza a top 10-et, a győztesnek 25 pontot adva, addig a második futamon csak az első nyolc kap bajnoki egységet, a győztes konkrétan 10-et. Azt már korábban is bejelentették, hogy a mezőnyt öt csapat – az F2-ből ismert Prema, ART, Campos, Carlin és MP Motorsport – egyenként három-három autója fogja alkotni, méghozzá Formula-4-es versenygépek Tatuus T421-es vázzal és 165 lóerős Autotecnica erőforrással.

Az F1 Academy versenynaptára:

Április 28-29. Spielberg, Ausztria
Május 5-7. Valencia, Spanyolország
Május 19-21. Barcelona, Spanyolország
Június 23-25. Zandvoort, Hollandia
Július 7-9. Monza, Olaszország
Július 29-30. Le Castellet, Franciaország
Október 20-22. Austin, USA

w-series-barcelona-start-2022

Videó: nagy tempónál deformálódik az új Ferrari orra?

Érdekes trükkre lehettünk figyelmesek a ma kezdődött F1-es teszt első órája során: az új Ferrari orra nagy tempónál mintha behorpadna, majd újra visszanyeri normál formáját. Képeken és egy rövid videón a jelenség - szöveges eseménykövetésünk pedig itt elérhető!

 

 

„A merészség és a bátorság szimbóluma” – ezért nem rejti el tavalyi F1-es autóját a Mercedes

Zsinórban nyolcévnyi sikerszéria után a 2022-es autó nem úgy sikerült a Mercedesnél, mint ahogy azt elképzelték: különösen a szezon elején küszködtek rengeteget a pattogással. Az év végére aztán többé-kevésbé orvosolták a problémáikat és még egy futamgyőzelem is összejött nekik, ám a W13-as így is a sikertelenebb konstrukciók közé tartozik – emiatt Toto Wolff csapatvezető tavaly még arról beszélt, hogy a raktár legmélyén dugják majd el a versenygépét. Végül azonban nem így lesz, s a 2022-es Mercedest is kiállítják a központjuk csarnokában – Wolff azt is elárulta, miért szolgál ez számukra motivációként:

„Változtattam kicsit a hozzáállásomon, mert eredetileg azért raktam a csarnokban elhelyezni, hogy emlékeztessen rá minket, hogy nem ülhetünk a babérjainkon. De igazából azért akarom a csarnokba tenni, mert számomra a merészséget és a bátorságot szimbolizálja. Egy radikális tervezési irányba mentünk el tavaly. Merészek voltunk és elbuktunk. Számomra ez sokat elárul a csapat hozzáállásáról, hogy miképp kezeljük egyszerre a sikereket és a kudarcokat. Nem akarom, hogy bármilyen módon is konzervatívak legyünk a jövőben. Azt akarom, hogy vállaljunk kalkulált kockázatokat és merészek legyünk” – idézi a MotorsportWeek.com Wolffot. A tavalyi koncepció jelentős részét, így például a szűk oldaldobozos megoldást az idei autóra is átültette egyébként a Mercedes – igaz, Wolffék belengették a változtatás lehetőségét, a pletykák pedig B autót is emlegetnek a csillagosoknál.

f1-russell-mercedes-2022-abudhabi

Megvan a Yamaha újabb kiszemeltje a MotoGP-be?

A Motorsport.com szaklap értesülései szerint szemet vetett a Yamaha a Moto2-ben szereplő Alonso Lopezre. A spanyol versenyző tavaly szenzációs szerepléssel hívta fel magára a figyelmet: miután három Moto3-as idényt és egy mindössze négy futamot tartalmazó 2021-es Moto2-es idény után ülés nélkül maradt 2022-re, a Speed Up Racing kínált neki váratlan lehetőséget év közben, miután szakítottak Romano Fenatival. Lopez pedig meghálálta a bizalmat, két győzelmet is szerzett, s összetettben úgy is nyolcadik lett, hogy beugróként csupán a futamok 70 százalékán állt rajthoz. Az idén is a középső kategóriában szereplő 21 éves versenyzővel állítólag már Valenciában találkozott Lin Jarvis Yamaha-vezér: a pletykák szerint még az sem tűnt kizártnak, hogy egyből a tavaly alulteljesítő Franco Morbidelli helyére kerüljön a gyári istállónál, de végül a hangvillások bizalmat szavaztak az olasznak.

Így viszont Lopez számára a leendő szatellit csapatnál számítanának – Jarvis ugyanis megerősítette, hogy szeretnék, ha minél hamarabb újra lenne privát alakulatuk a MotoGP rajtrácsán, miután idén először nem mondhatják ezt el magukról az RNF Apriliára váltásával. Jarvis azt is elmondta ennek kapcsán, hogy változtatni fognak a szatellit gárdához való hozzáállásukon, korábban ugyanis inkább csak vásárlóként, ügyfélként tekintettek rájuk, ám az elmúlt években a többi gyártónál – mindenekelőtt a Ducatinál, ahol a sikerek egyik titka épp ez – sokkal szorosabbá vált az együttműködés a partnercsapatokkal. Persze nagy kérdés, hogy tud-e szatellit csapatot találni magának a Yamaha: a legkézenfekvőbb a Valentino Rossi-féle kötődés miatt a VR46 lehetne, Jorge Viegas FIM-elnök néhány hónapja tényként is beszélt róla, hogy az istálló lecseréli a Ducatikat 2024-ben, ám ezt cáfolták a felek. Jarvis hangsúlyozta: fel kell mérniük az opcióikat és tiszteletben fogják tartani az életben lévő szerződéseket, így ha 2024-ben nem találnak partnert, megpróbálnak 2025-re megállapodni valakivel. A Yamaha potenciális szatellit csapatáról korábban itt írtunk bővebben.

moto2-alonso-lopez

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Pattanjunk be Hamilton mellé az új F1-es Mercedesbe egy silverstone-i körre! – videó

A múlt heti bemutatója után a Mercedes bejáratást is tartott Silverstone-ban, és bár eddig is láthattuk már mozgóképen az ismét feketébe boruló új F1-es versenygépüket, most egy több kameraszögből készült onboard videót is közzétettek arról, ahogy Lewis Hamilton vezeti a W14-est a vizes brit pályán:

„Michaellel az oldalán Mick egy jó csapat versenyzője lenne”

Mick Schumacher két szezont töltött el a Haasnál a Formula-1-ben, 2023-ra azonban már nem maradhatott az amerikaiknál, így végül a Mercedesnél kötött ki teszt- és tartalékversenyzőként, ami viszont értelemszerűen azt is jelenti, hogy idén nincs állandó ülése a száguldó cirkuszban. Az F1 korábbi ura, Bernie Ecclestone úgy véli, más lenne a német helyzete, ha hétszeres világbajnok édesapja, a bő kilenc éve súlyos síbalesetet szenvedő Michael Schumacher is a fia mellett lehetne:

„Michaellel tanácsadóként az oldalán Mick egy jó csapat állandó versenyzője lenne” – nyilatkozta Ecclestone a Sport Bildnek. „Az óriási tapasztalata révén Michael rengeteg részletet árulhatott volna el a fiának. Megmutatta volna neki a helyes utat a vezetést illetően, de politikai szempontból is.”

Ecclestone szerint az ifjú Schumacher rossz közegbe került azáltal, hogy a Ferrari akadémiájára került juniorként: „Rossz csapatban szerepelt, a Red Bull jobban passzolt volna hozzá. Ott jobban figyeltek volna rá és jobban felépítették volna. Nehéz terhet jelent a neve, ennek megfelelni a legnagyobb problémája. Nehezen fog ülést találni magának – főleg olyat, amiben nyerhet is. Sajnálom!” – tette hozzá a 92 éves üzletember. Schumacher ennek kapcsán egyébként nemrég arról beszélt, hogy már a mostani tél során is voltak érdeklődői.

f1-mick-schumacher-haas-2022

Direkt takargatja autója egy részletét a McLaren

Az MCL60-t a bahreini tesztelést megelőzően filmnap keretében megmozgatták kedden, az eseményről pedig egy hivatalos videó is kikerült a McLaren YouTube-csatornájára. A közel háromperces anyagban azonban szemet szúr egy részlet: mikor az MCL60-t oldalnézetből mutatják, homályossá válik a padlólemez széle.

A tavalyi szabályokhoz képest ezen a területen történt jelentősebb műszaki változás, a szegélyt 15 milliméterrel megemelték a pattogás leküzdése érdekében. Ez azt jelenti, hogy ebben a régióban van leginkább lehetőség új ötletekre, innovációkra. A McLaren is kitalálhatott valamilyen újdonságot, amit még a teszt kezdetéig hátralevő egy napban is takargatni akarnak a riválisok előtt. A képen látható, hogy az MCL60 bemutatóverzióján még nem rejtették el a padló szélét – egészen biztos, hogy nem az akkor látott a végső megoldás.

Két csapat is Niki Laudára emlékezik: Ma lenne 74 éves

„Bajnok. Mentor. Csapattárs. Legenda” – posztolta a Mercedes a közösségi médiában, a csapat néhai elnökére, a 2019-ben elhunyt Niki Laudára emlékezve.

A háromszoros világbajnok emléke előtt egykori csapata, a Ferrari is tisztelgett. „Bajnok a pályán és azon kívül is” – írták. A poszt olaszul teszi hozzá: „Örökké a szívünkben.”