DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Közel két évtizedes precedens miatt büntette Norrist az FIA

Lando Norris az F1-es Kanadai Nagydíjon kapott öt másodperces büntetést „sportszerűtlen viselkedésért”: a stewardok indoklása szerint a brit jelentősen lassabban hajtott a biztonsági autós fázis alatt, hogy helyet hagyjon a csapattárs Oscar Piastri és közte annak érdekében, hogy egyszerre tudja megejteni a McLaren mindkettejük kerékcseréjét az SC-fázis során. Norris két hete Montrealban nem értette a büntetését, és ezzel még most is így van:

„Még mindig egyeztetünk az FIA-val, mert alapvetően egy új precedenst teremtettek azzal, hogy mit tehetsz és mit nem. Egyértelmű példák vannak rá, amikor mások azt csinálták, amiről azt gondolják, hogy én is csináltam, méghozzá szándékosan, mégsem kaptak büntetést. Most gyakorlatilag azt mondják, hogy végig tartsuk magunkat a deltaidőhöz, azaz arra késztetnek minket, hogy hajtsunk gyorsan a safety car mögött, aminek szerintem nincs értelme” – fogalmazott a brit Spielbergben.

A Motorsport.com úgy tudja, hogy az FIA nagyon is korábbi precedenshez nyúlt vissza Norris büntetésekor. Konkrétan a 2005-ös évadzáró Kínai Nagydíjon történt az eset, amikor Giancarlo Fisichella a bokszbejáratnál fogta vissza Kimi Raikkönent és Rubens Barrichellót, hogy az élen álló Fernando Alonsóval azonos körben ejthesse meg a maga bokszkiállását. Akkor a Renault olasz pilótáját áthajtásos büntetéssel sújtották – mindezt azok után, hogy egy belgiumi Raikkönen-féle incidenst követően Charlie Whiting akkori versenyigazgató figyelmeztette a pilótákat. Azóta egy komoly hasonló kihágás történt a 2017-es Bahreini Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton tartotta fel hasonló módon Daniel Ricciardót, amiért Norrishoz hasonlóan öt másodperces büntetésben részesült. Norris szankcionálásával az FIA most egyértelműen jelezte: nem fogják engedni, hogy akár a bokszutcában, akár előtte a bevezető körön valaki a riválisok lassításával igyekezzen előnyre szert tenni az SC-fázis alatti kerékcseréje során. A Fisichella-féle 2005-ös esetet videón is mutatjuk:

A japán sportbírók komolyan vették a "warm-up" jelentését

A MotoGP japán futama előtt készítették ezt a videót, melyen a helyi sportbírók elképesztő kreativitása látszólag nem ismer határokat:

 

Alonso egy tízórás versenyen aratott diadalt

Egy spanyolországi tízórás gokartversenyen aratott győzelmet Fernando Alonso, három barátja társaságában. "Köszönöm mindenkinek, akik az esemény megszervezésén fáradoztak és azoknak is, akik kijöttek buzdítani bennünket! Találkozunk jövőre" - írta a spanyol az Instagramon.

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) on

Na ki az F1-es mezőny legjobb fotósa?

Szerintünk Valtteri Bottas! Lélegzetelállító képeket lő a finn, akinek nagy hobbija a fotózás.

Képek forrása: Twitter

De vajon mi történik a szerelők ruháival, ha véget ér a futam?

Ebben a videóban választ kaphatunk erre az égető kérdésre:

 

Billy Monger és Dan Ticktum F3-as autót tesztelnek

Két évvel csúnya balesete után, melynek következtében mindkét lábát részben amputálni kellett, Billy Monger megkapja a lehetőséget, hogy egy Formula-3-as autót teszteljen, a Carlin jóvoltából. A valenciai teszten Dan Ticktum is részt vesz majd, aki nem sokkal utána részt is fog venni a makaói versenyen, amit rekordot jelentő harmadik alkalommal szeretne megnyerni. Ticktum számára egyébként nem alakult túl jól 2019, miután a balhés pilóta elveszítette a Red Bull támogatását.

Egyperces néma csend a Hagibis áldozataira emlékezve

A MotoGP japán futama előtt a csapattagok egyperces néma csenddel állítottak emléket mindazoknak, akik életüket vesztették az egy héttel ezelőtti Hagibis tájfun miatt. Az időjárási jelenség egyébként a Formula-1-es versenyt is alaposan felborította, hiszen a szombati napot törölték a naptárból, és vasárnap rendezték meg az időmérő edzést.

Marquez kapott egy fuvart a bokszutcáig

Marc Marquez alatt a nagy ünneplés közepette megállt a Honda, mivel kifogyott belőle az üzemanyag, így kénytelen volt bevontatni magát a bokszutcába. Szerencséjére segítségére sietett Hafizh Syahrin.

Egy kis történelemóra, McLaren-módra

A Bruce McLaren által alapított istálló legelső, 1966-os, Ford által meghajtott gépétől egészen az utolsó szívómotoros, tehát a 2013-as konstrukcióig benne van a videóban minden autó, pilóta és festés. McLaren-rajongóknak kötelező!

Robert Kubica és a Bohemian Rhapsody esete

Aki ki akar égni már korán reggel, annak melegen ajánljuk ezt a videót. Megtekintés szigorúan csak saját felelősségre!

A Japán Nagydíj MiniDrivers-módra

A héten is megkaptuk a MiniDrivers által fémjelzett összefoglalóját a legutóbbi versenynek. A Japán Nagydíj történései a már jól megszokott, szarkasztikus stílusban. Most akkor kiugrott Vettel, vagy sem?

Grosjean kipróbálta magát kitesurfben

A Haas francia versenyzője úgy gondolta, miért ne próbálja ki a kitesurföt, ha már úgy is szabad hétvégéje van az F1-es pilótáknak. Egyedül a világos színű sisak nem tetszett Romain Grosjeannak.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Absolutely loving this (not so much the bright helmet tho ) @kite_r_evolution @zephcontrol

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

 

Ricciardo egy V8 Supercarral bohóckodott

Rick Kelly autóját próbálhatta ki a Renault sztárpilótája, Daniel Ricciardo. Elképesztő látni, mennyire könnyedén alkalmazkodnak az F1-es pilóták bármilyen más járműhöz. Nézzétek:

Eladó Raikkönen korábbi autója

Az október 17-én 40. születésnapját ünneplő Jégember korábbi Audi RS6 Avant 4.0 V8 TFSI utcai autója most eladósorba került. Igaz, a német gyártású személygépjármű már két éve nem a 2007-es világbajnok tulajdonában áll, hanem az Ilta Sanomat információi szerint egy finn üzletember, Mikko Koskivirta tette bele a kilométereket 2017 őszétől, aki nagyon szerette az autót: "Tudtam, hogy korábban ez az autó Raikkönené volt. A legjobb autóm volt" - mondta. 130.000 euróért árulja az eredetileg 230.000 eurós Audit, 2014-ben készült, 680 lóerős és 3,9 mp alatt van 100-on álló helyzetből.

A videón egy ugyanolyan modell látható:

Perez beállt sofőrködni az Uberhez

Egy kis mellékest vállalt Sergio Perez, és csatlakozott az utazásmegosztó alkalmazáshoz, az Uberhez: a mexikói a cég helyi központjába is ellátogatott, hogy a mindenki számára kötelező regisztráción részt vegyen.

Persze könnyen kitalálhatjuk, hogy nem hosszútávú karrierlehetőséget lát a sofőrködésben, hanem a jövő heti Mexikói Nagydíj előtt vállalt egy kis reklámszerepet: mindenesetre tény, hogy pénteken Mexikóvárosban cirkált, ahol fel is vett szerencsés utasokat – erről fotó tanúskodik.

Hihetetlent mentett a kisebbik Marquez

„Az évszázad mentése?” címmel tette közzé a videót a MotoGP YouTube-csatornája, minden joggal. Alex Marquez a Motegiban a Moto2-es kategóriában védett ki egy szinte garantált bukást. Randy Mamola ikonikus 1985-ös mentéséhez hasonlították a bravúrt.

Pályabíróra szerelt testkamera debütált a MotoGP-ben

Egy egészen látványos és meglepő újítást mutatott be a MotoGP a hétvégi japán fordulón, aminek köszönhetően a eddig nem látott szemszögből élhetik át a versenyhétvége egy-egy mozzanatát. Az egyik pályabíró mellkasára akciókamerát erősítettek, amivel olyan hatást értek el, mintha egy belső nézetes videojátékkal lenne dolgunk.

Rövid időn belül elveszítheti üzemanyagpartnerét a McLaren

Akár napokon felbonthatják a McLaren és a Petrobras szerződését - értesült a Motorsport.com. A wokingi csapat az idei szezontól egy ötéves együttműködési egyezséget kötött az olajipari vállalattal, amelynek 64%-a a brazil kormány tulajdonában áll. Az egyezség azonban nem zajlott zökkenőmentesen, a brazil miniszterelnök, Jair Bolsonaro májusban bejelentette, hogy a cég a kormány döntése miatt keresi a lehetőséget a szerződés felbontására. A szaklap szerint azóta zajlanak a tárgyalások a csapat és a cég között.

A dél-amerikai ország Gazdasági Minisztériuma által kiadott dokumentuma most arra enged következtetni, hogy a McLaren nem tudta meggyőzni a Petrobrast a maradásról. Ebben ugyanis az áll, hogy a 163 millió fontos szponzori egyezség "nem igazolható", és felbontották azt. A csapat egyelőre nem kommentálta a helyzetet.

mclaren-2019-orosz1

Hamilton mégsem adja fel!

Néhány nappal ezelőtt Lewis Hamilton lehangolt Instagram-posztja járta be a közösségi médiát és online sajtót. „Őszintén szólva úgy érzem, hogy mindent feladok. Hogy teljesen kikapcsolok. Miért izgassam magam, amikor a világ ilyen káosz és úgy tűnik, hogy az emberek nem törődnek vele” – állt a bejegyzésben, sokan pedig találgatták, mi az oka Hamilton lehangoltságának.

Mint később kiderült, az ötszörös világbajnok eszmefuttatásának csak egy kiragadott részét vette át a média többsége, ez vezetett a tippelgetéshez. A teljes bejegyzésben a Föld tartalékainak feléléséről és az emberi faj egyre valószínűbb kihalásáról értekezett, továbbá arra bátorított mindenkit, legyen vegán, mert csak így menthető meg a bolygó.

Hamilton most ugyanazon a felületen, Instagramján közzétett egy újabb sztorit, amelyet sokkal optimistább hangvételben fogalmazott meg:

„Jó reggelt, Világ! Csak egy pozitív üzenetet szeretnék küldeni nektek. Remélem, csodálatos heteitek voltak, és remek hétvégét kívánok nektek. Díjazom a pozitív rezgéseket, melyeket irányomba küldtetek. Nem adtam fel, továbbra is itt vagyok és harcolok!” – olvasható a poszt, amelyet a Mercedes is megosztott: emiatt felmerül bennünk a gyanú, nem szólt-e vajon a csapat Hamiltonnak, ne legyen annyira pesszimista 13 millió követője előtt.

A VIP-autóztatások nem valók akárkinek

Például ennek az ázsiai nőnek sem, akinek menet közben visítozáson kívül más nem hagyta el a torkát.

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich