„Verstappen nagysága egy szinten van Schumacherével, Hamiltonéval és Sennáéval”
https://formula.hu/parc-ferme/35816
Max Verstappen idén hétből öt futamot nyert és jó úton jár afelé, hogy a szezon végén immár háromszoros világbajnoknak mondhassa magát. Ráadásul mindössze az ötödik pilóta lehet az F1 történetében, aki zsinórban három címet szerez Juan Manuel Fangio, Michael Schumacher, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után. A 2016-os vb-győztes Nico Rosberg szerint Verstappen már most az említett egykori extraklasszisok szintjén van: „Igazi történelmi nagyságnak vagyunk szemtanúi, amely egy szinten van Schumacherrel, Hamiltonnal, Sennával. Igazán hihetetlen és rendkívüli teljesítmény” – nyilatkozta a német expilóta a Sky Sportsnak.
Nagy kérdés azonban, hogy meddig nyújtja majd a karrierjét Verstappen, aki idén többször is arról beszélt – elsősorban a folyamatos F1-es változtatások és a bővülő naptár kapcsán –, hogy aligha marad olyan hosszan a sportban, mint Hamilton vagy Fernando Alonso. Rosberg át tudja érezni a holland álláspontját: „Erről abban az évben kezdtek el beszélni, amikor Hamiltonnal harcolt, akkor mondta azt, hogy nem fog sokáig maradni, ha minden év olyan lesz. Azok a csaták annyira kemények és intenzívek, és egyúttal a mókát is részben elveszik. A sport mindig is intenzív lesz, főleg ha minden évben a bajnokságért harcolsz és te vagy az, aki csak elveszítheti. Minden várakozás arról szól, hogy újra és újra győznöd kell, ez megterhelő. Át tudom érezni a helyzetét. Pénzügyileg már rendben van: annyija van, hogy nem kell már dolgoznia vagy aggódnia. És rekordok terén is minden idők egyik legjobbja lesz az idei szezon végére.”

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló
https://formula.hu/parc-ferme/21438
Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:
Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!
https://formula.hu/parc-ferme/21445
Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"
Valtteri Bottas Post race Radio: "To whom it may concern, fu*k you."#Valtteri #F1 #AusGP #AustralianGP pic.twitter.com/MDJMbY1pjW
— Eau rouge (@Insidef1) 2019. március 17.
Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/21443
A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.
strategy.
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) 2019. március 17.
(What a mouthful)#Fit4F1 #AusGP pic.twitter.com/beR4kxYr5M
Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?
https://formula.hu/parc-ferme/21437
2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:
Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!
https://formula.hu/parc-ferme/21434
Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV
A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/21442
Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:
Két keréken érkezett az F1 két főkolomposa a nyitányra
https://formula.hu/parc-ferme/21441
Kollégáink jelentik a helyszínről:
Verőfényes napsütésben, tomboló rajongók sorfala között, négy helyett egyelőre két keréken érkezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, a melbourne-i Albert Parkba az F1 jelenlegi két fenegyereke, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Az idény első összecsapására hangoló két pilóta ezen a hétvégén is imádja a kétkerekű közlekedési alkalmatosságokat: a Mercedes versenyzőjénél tavaly is számos alkalommal láthattuk kedvenc elektromos rollerét, amelyet ide is magával hozott, míg a Ferrari pilótája – a hétvége folyamán nem először – egy országúti bringával érkezett.
A képre kattintva galéria nyílik!
Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?
https://formula.hu/parc-ferme/21424
Hát most meghallgathatjátok.
On Friday, we'll finally hear this tune again... but not quite like this!
— Formula 1 (@F1) 2019. március 14.
We spotted this amazing F1 theme cover by @MarlaYuriko earlier this week #AusGP #F1 pic.twitter.com/UhH0Bl7kPK
Hol szedte össze azt a hét tizedet Vettel Hamiltonhoz képest?
https://formula.hu/parc-ferme/21436
Az F1 összehasonlító videója a pole-pozíciós brit és a harmadik helyre kvalifikáló német Q3-as köréről (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/21435
Mindenki dőljön hátra és élvezze! Volt benne hiba?
Írd fel a naptárba: Vasárnap AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/21433
Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV
A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Két fontos szponzor érkezését az Ausztrál Nagydíjra tartogatták a csapatok
https://formula.hu/parc-ferme/21432
Az új szponzorok többnyire a csapatok év eleji autóbemutatóin tűnnek fel, az Alfa Romeo és McLaren azonban Melbourne-re tartogatott egy-egy nagy horderejű bejelentést. A svájci istálló autójára az üzemanyagpartner Shell matricái kerültek fel: ez a Ferrarival való kapcsolat további erősödését jelzi. A McLaren pedig a Coca-Colát szerződtette az egész évre: az ikonikus italmárka néhány versenyen már tavaly feltűnt az autón, első F1-es szponzorációjaként.



Vettel a bajusza miatt lassult volna le?
https://formula.hu/parc-ferme/21431
Az időmérő edzés után az egyik riporter furcsa kérdést szegezett Vettelnek, mondván a feleségének meggyőződés, hogy azért került a Mercedesek mögé a német, mert a barcelonai tesztek óta bajuszt növesztett, ami plusz súlyt jelent. Vettel jót nevetett, de lányos zavarában csak annyit tudott mondani, hogy szerinte ez nem emiatt történt.
Az FIA tavalyi díjátadó gáláján egyébként már láthattuk a bajuszos Vettelt, aki így leginkább Nigel Mansellre hasonlít.
P3 on the grid for Sebastian Vettel in Melbourne
— Formula 1 (@F1) March 16, 2019
Was it the extra weight that kept him off the front row?#F1 #AusGPpic.twitter.com/DzxMCATIsf
Kubica-defekt, Vettel-hiba, Mercedes-robbantás: Az időmérő legfontosabb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21430
A szombati kvalifikáció hivatalos összefoglaló videója az F1 YouTube-járól:
A rend kedvéért a harmadik szabadedzés összefoglalóját is idetesszük:
Vizsgálatok tömkelege az időmérő után - büntetésekkel
https://formula.hu/parc-ferme/21429
Chris Medland F1-es újságíró jelentette a helyszínről, hogy a versenyfelügyelők behívták Sergio Perezt az időmérő edzés után, hogy kikérdezzék a bokszutcában történt incidensről. Jól látható a videón, hogy Magnussent balesetveszélyesen engedték ki a garázsból.
Az FIA azonban nem adott rajtbüntetést a dán pilótának, „megúszta” ugyanis a Haas csapata egy 5000 eurós büntetéssel az esetet, mondván Sergio Pereznek kitérő manővert kellett végrehajtania, hogy ne történjen baleset. Szintén 5000 eurót dobhat be a közös kasszába a McLaren, miután ők még a harmadik szabadedzés során engedték ki veszélyesen a bokszutcába Norrist, miközben Kubica közeledett a wokingiak garázsa felé. A Racing Pointot is hasonló eset miatt vizsgálták, de Perezéket végül nem találták szabálytalannak a versenyfelügyelők.
Magnussen pulls out of his box right in front of Pérez. That might be an unsafe release. #AusGP pic.twitter.com/rzKYDZCxus
— Vincent Bruins (@VincentJBruins) March 16, 2019
Exkluzív fotók: Könnyekben tört ki az új versenyigazgató édesanyja
https://formula.hu/parc-ferme/21428
Érzelmes pillanatokban volt része az elhunyt F1-es versenyigazgató, Charlie Whiting helyére átmenetileg kinevezett Michael Masinak: a szakembert az édesanyja látogatta meg szombat reggel a paddockban, a formula.hu fotósa pedig megörökítette a különleges momentumot.
Mivel sportszakmai tekintetben nincs feljebb az F1-es versenyigazgatói státusznál (még akkor is, ha csak átmeneti kinevezésről van szó), teljesen érthető, hogy Masi édesanyja könnyek között köszöntötte fiát.
Az ausztrál szakember egyébként a melbourne-i hétvégén a váratlanul elhunyt Whiting mindhárom posztját betölti: startbíróként neki kell megadni a rajtjelet a futam indításához, versenyigazgatóként felügyeli az eseményeket, gondoskodik a szabályok betartatásáról és értelmezéséről, biztonsági delegátusként pedig biztonsági kérdésekben is a legfőbb döntéshozónak számít.
Fotók: Ollé Iván





Videó: Kubica majdnem a bokszfalra kente a Williamst
https://formula.hu/parc-ferme/21427
Nem elég, hogy a Williams egyértelműen a leglassabb autó, a nyolc év után visszatérő Robert Kubica még egy bakit is elkövetett a harmadik szabadedzésen: túl szélesen vette a bokszbejáratot és lágyan odaütötte autóját a falnak. Igazán kínos akkor lett volna, ha a felfüggesztés megsérül, de a lengyel folytatni tudta a tréninget, melyet 20. helyen zárt.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThe pit lane may have shrunk a bit since your last visit to Melbourne, Robert
Melyik F1-es pilóta idei sisakja a kedvencetek?
https://formula.hu/parc-ferme/21421
Egy videóban összeszedték az összeset.
Este Alonsóék versenyeznek, reggel jön az F1-es időmérő - íme a hétvégi motorsport-program
https://formula.hu/parc-ferme/21425
Péntek
21:00 - 05:00 WEC, Sebringi 1000 mérföldes (tv: Eurosport 1, élő)
Szombat
04:00 - 05:00 F1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
05:00 - 05:20 Superbike, 3. szabadedzés
07:00 - 07:25 Superbike, Superpole (tv: Eurosport 2, élő)
07:00 - 08:00 F1, Időmérő (Q1 + Q2 + Q3)(tv: M4 Sport, élő)
10:00 Superbike, 1. futam (tv: Eurosport 2 és Spíler1 TV, élő)
Vasárnap
04:00 - 04:15 Superbike, Warm up
06:10 F1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
07:00 Superbike, Superpole-sprintverseny (tv: Eurosport 2 és Spíler1 TV, élő)
10:00 Superbike, 2. futam(tv: Eurosport 2 és Spíler1 TV, élő)

fotó: dppi

