DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő

„Legközelebb ő is velem jön!” – üzente O’Ward Ericssonnak (videó)

A vasárnapi Indy 500 hajrájában történt balesetek egyike volt, amikor az egyik újraindítást követően az őt előtte megelőző Marcus Ericssont támadta a versenyben legtöbb körön át vezető Pato O’Ward, ám a 3-as kanyarban előbb a füvet csípte meg, majd a svéd bal hátsó kerekéhez ért hozzá, így a mexikói kiforgott és a falban találta magát. Az előző évi versenyen is ők ketten harcoltak a hajrában, csak akkor konkrétan a győzelemért, s akkor O’Ward kihátrált egy manőverből. Ezúttal nem tette, viszont a korábbi F1-es ellenfelét hibáztatta a baleset után:

„Úgy gondolom, kissé túl kedves voltam ott. Hét kör volt még hátra, én pedig rámentem. Nagyon kedves voltam vele. Biztosra fogok menni, hogy legközelebb ő is velem jön. Lementem a pályáról is, hogy helyet hagyjak neki, mégis leszorított, szóval igen, nem fogom ezt elfelejteni” – fogalmazott az Arrow McLaren pilóta. Videón a hajrában történt incidens – amely mögött történt egy másik is, aminek következtében Agustin Canapino fék nélküli autóval csúszott bele O’Ward gépébe:

Alonso a Ferrari pole-járól: Annyiszor láttuk már ezt...

Nem dicsérte agyon honfitársát és volt csapatát Fernando Alonso, amikor az Olasz Nagydíj időmérője után arról kérdezték, hogy mit szól a spanyol és a Ferrari monzai pole-jához. Mint mondta, annyiszor volt már ilyen…

„Persze, itt kell lenni, a pole-ban Monzában, de a versenyt holnap rendezik. Sokszor láttuk már a Ferrarit pole-ban szombaton, aztán nem túl boldognak vasárnap, főleg tavaly, amikor a hétvégék 60%-ában pole-ban voltak Leclerc-rel, aztán Max nyerte az összes futamot. Meglátjuk, nyilván nekünk nem jó konstruktőri szempontból, ha a Ferrari sok pontot szerez, de úgy tűnik, hogy sokat fog, szóval ezt el kell fogadnunk.”

f1-alonso-aston-olasz

fotó: dppi

Ezért nem büntették a maximumidőt túllépő Ferrarikat az F1-es időmérőn

Niels Wittich versenyigazgató szombaton szigorított néhány előíráson annak érdekében, hogy elkerüljük a monzai kvalifikációkon megszokott feltartásokat és lassú tempójú vonatozásokat. Wittich meghatározta, hogy a pilótáknak az összes körüket az 1:41,000-s maximum limitidőn belül (pontosabban nem a körüket, hanem a két SC-vonal közötti szakaszt) kell teljesíteniük, beleértve a bokszból ki- és a bokszba bevezető köreiket. Ennek megszegése kapcsán potenciálisan büntetéseket is ígért a versenyigazgatói direktíva, bár ezt nem írta elő szükségszerűen.

Márpedig a Q1 után jelezték: Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt is vizsgálják a maximumidő túllépéséért, azaz azért, mert túl lassan haladtak a pályán. Az időmérő végén, amikor Sainz pole-t, Leclerc pedig harmadik rajthelyet szerzett, érkezett a felügyelők döntése: nincs szükség szankcióra. Ezt később meg is indokolták: a két Ferrari-versenyző azért ment túl lassan, hogy elengedjen másokat.

„A felügyelők mindkét esetben úgy ítélték meg, hogy a versenyzők megfelelően cselekedtek annak érdekében, hogy lassítva és a pálya szélére húzódva ne tartsanak fel más pilótákat, mivel mindkét esetben azért tettek így, hogy elengedjenek négy versenyzőt, tiszta pályát biztosítva nekik. Ezért a stewardok úgy ítélték meg, nem vezettek „szükségtelenül lassan”, és bizonyítottan azért voltak fölötte a maximumidőn, mert megfelelően cselekedtek, így nincs szükség további lépésekre” – olvasható az FIA ítéletében.

f1-sainz-leclerc-ferrari-monza

fotó: DPPI

A vártnál is hosszabb F1-es kihagyás elé néz Ricciardo?

Daniel Ricciardo a múlt hétvégi Formula-1-es Holland Nagydíj második pénteki szabadedzésen történt balesetben szenvedett kéztörést, amely miatt műteni is kellett, s amelynek köszönhetően sem Zandvoortban, sem most Monzában nem tud(ott) rajthoz állni. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szavai szerint pedig jó esély van rá, hogy a távol-keleti futamokon sem láthatjuk majd az ausztrált az AlphaTauriban: „Általában ez hat hétbe telik” – mondta Ricciardo sérülése kapcsán Marko, akit a RacingNews365.com idézett. „A legjobb esetben Szingapúr lehetne az első verseny, ahol visszaülhet, ugyanakkor fizikai szempontból az az egyik legextrémebb pálya. Valószínűtlen, hogy ott visszatérjen, és valójában ugyanez igaz Suzukára.”

Ricciardót Liam Lawson helyettesíti az AlphaTaurinál: az új-zélandi debütáns idén a Super Formulában szerepel, ám ott csak októberben lesz futam, így gond nélkül maradhat az autóban a Szingapúri és Japán Nagydíjakon is.

f1-ricciardo-crash

fotó: DPPI

Így próbálja meg elkerülni a feltartósdit az F1 az Olasz Nagydíj időmérőjén

A korábbi években többször is láthattunk feltartásokat és kavarodást a monzai időmérőn, ugyanis több tizedmásodpercet érhet itt egy jó szélárnyék, így senki sem akart előzni, inkább csigatempóban gurultak egymás mögött az autók.

Niels Wittich F1-es versenyigazgató most ezt próbálja meg felülírni: az időmérőn nem teljesíthet 1:41-nél lassabb kört senki, különben indokolatlanul lassú haladásként fogják értékelni és büntetésre számíthat.

f1-időmérő-monza

fotó: dppi

Jön az F1-es Olasz Nagydíj időmérője – itt a szombati program

Az utolsó szabadedzés és a kvalifikáció (rendhagyó gumiszabállyal) lesz a menü szombaton a Formula-1-esek számára Monzában, ahol emellett rendeznek egy-egy sprintversenyt is az F2-eseknek és az F3-asoknak. Folytatódik a MotoGP Katalán GP-je is Barcelonában az időmérővel és a sprinttel, de lesz emellett IndyCar- és NASCAR-kvalifikáció is – mutatjuk a programot:

9:25 Formula–3, sprintfutam (M4 Sport)

10:10-10:40 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

10:50-11:30 MotoGP, időmérő (Aréna4)

12:30-13:30 Formula–1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

14:15 Formula–2, sprintfutam (M4 Sport)

15:00 MotoGP, sprinfutam (arena4plus.network4.hu, előfizetés után)

16:00-17:00 Formula–1, időmérő (M4 Sport)

19:20-20:30 NASCAR Cup Series, időmérő

21:30-01:00 IndyCar, időmérő

f1-monza-2023

 

Bocsánatot kér Alonso a rajongóktól, akik pénteken kijöttek a pályára

Az Olasz Nagydíj pénteki szabadedzései után nyilatkozó Fernando Alonso a helyszíni nézőkhöz fordult, és elnézésüket kérte. A Hungaroringhez hasonlóan Monzában is alternatív gumikiosztás van érvényben, ami nem csupán az időmérő fázisaiban használható keveréket írja elő, de a hétvégén rendelkezésre álló szettek számát is korlátozza 13 helyett 11-ben: emiatt vette spórolósra az F1-es mezőny pénteken.

„Bocsánatot kértünk valamennyi rajongótól, akik eljöttek pénteken és nem láttak egy autót sem” – idézi a Motorsport-Total Alonsót. „Alig lehetett kört megtenni, hiszen nincs elég gumink a szabadedzésre.”

A maga 15 körével a második szabadedzésen éppen Alonso spórolt legjobban. A szombati erőviszonyokat illetően az Aston Martin-os szerint csak találgatni lehet, de az biztos, hogy az időmérő nagyon szoros lesz.

„Csupán hat kanyar van Monzában, a hatodik helytől a 16.-ig mindenki két-három tizeden lesz. Nekünk a csoport első felében kell végeznünk” – mondta a spanyol.

Fotó: Ollé Iván

„Toto nem ért semmit” – Horner keményen beszólt Wolffnak

Most már kijelenthető, hogy nagy port kavart Toto Wolff legutóbbi kijelentése, miszerint Max Verstappen dominanciája és elképesztő sikerszériája annak is betudható, hogy a Red Bull köré fejlesztette az RB19-est: a Mercedes csapatvezetője szerint ezt bizonyítja a csapattárs Sergio Perezzel szembeni óriási fölény. Maga Verstappen csütörtökön baromságnak nevezte Wolff véleményét, most pedig csatlakozott hozzá főnöke, Christian Horner is:

„Teljes mértékben egyetértek Maxszal” – idézi a Red Bull-főnök szavait a Crash.net portál. „Szerintem ez megmutatja, hogy egyáltalán nem érti, hogyan zajlik egy versenyautó fejlesztése és hogyan működik egy csapat, ha Toto azt gondolja, hogy egyetlen pilóta köré fejlesztjük az autót. Olyan autót fejlesztünk, ami a lehető leggyorsabb, és ezek gyakran nehezen kezelhető autók. Történelmileg is sokszor ez volt a helyzet.”

„Egy jó versenyző alkalmazkodik. Láthatjuk, hogy esős és változó körülmények között, hogy az elit alkalmazkodik a legjobban. És úgy vélem, ez az egyik fő képessége, hogy tud alkalmazkodni az autó által nyújtott érzethez és tapadáshoz. De semmiképp sem lehet azt mondani, hogy valamit úgy tervezünk meg, hogy az egyetlen versenyzőhöz passzoljon. Csak igyekszünk a lehető leggyorsabb autót megtervezni és megépíteni, amelyet az eszközeink, a szimulációink és a szélcsatornánk az adott irányban megenged.”

f1-horner-redbull_3

Aprilia-uralommal indult a Katalán GP, a sor végén a Yamaha és a Honda

Barcelonában folytatódik a hétvégén a 2023-as MotoGP-szezon, amelynek tulajdonképpen most kezdődik a „második félideje”, hiszen a Katalán Nagydíjjal együtt tíz forduló van még hátra. Mindkét pénteki edzésen, így a Q2-be jutásról döntő délutánin is Aleix Espargaro volt a leggyorsabb, ráadásul az Aprilia kettős vezetésnek örülhetett, hiszen Maverick Vinales lett a második. Őket a világbajnokságot magabiztosan vezető Francesco Bagnaia követte a harmadik helyen, az első tízbe pedig a hajrában műszaki gondokkal is szembesülő Luca Marinin kívül az összes többi Ducati-versenyző, valamint a KTM-en ülő Brad Binder fért még be, azaz ők kvalifikálták magukat a szombat délelőtti időmérő második szakaszába.

Épp csak kicsúszott onnan a visszatérése óta mindössze harmadik hétvégéjét teljesítő Pol Espargaro, valamint a másik gyári KTM-en ülő Jack Miller, illetve az RNF Aprilia duója. A MotoGP-t néhány éve még uraló két japán gyártó viszont csúfosan szerepelt: a Yamahák és a Hondák foglalták el az utolsó hat pozíciót a rangsorban. A Yamaha délelőtt egyébként egy új kipufogóval is kísérletezett, de Fabio Quartararo délután már visszatért a korábbi verzióhoz, míg a Honda részéről Marc Marquez egy kicsúszást is produkált az első, tét nélküli szabadedzésen.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

motogp-fp2-barcelona

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Háromszor megszakított időmérő edzésen avattak bajnokot az F3-ban

A Formula-3-ban már a szezonzáró fordulóra kerül sor a hétvégén Monzában, és mivel Gabriel Bortoleto komoly fölénnyel érkezett meg Olaszországra, esélye volt arra is, hogy már a kvalifikáción, a két verseny előtt bebiztosítsa a bajnoki címét. Ehhez az kellett, hogy egyik matematikailag még versenyben lévő üldözője, Paul Aron és Pepe Martí sem szerezze meg a két pontot érő pole-pozíciót.

Nos, az időmérő végül le sem tudott futni, összesen háromszor kellett piros zászlóval megszakítani húsz perc alatt: először egy lassú vonatozás közben történt ütközés miatt, harmadjára pedig az éppen előtte élre álló Oliver Goethe balesete okán. Ez utóbbit követően a versenyirányítás úgy határozott, hogy már újra sem indítják a kvalifikációt, s mivel így Goethe szerezte meg a rajtelsőséget, eldőlt: a brazil Gabriel Bortoleto a 2023-as szezon Formula-3-as bajnoka!

Ami amúgy a rajtsorrendet illeti: Goethe mögött Caio Collet lett a második, Aron a harmadik, míg Bortoleto az ötödik pozícióba kvalifikálta magát.

f3-bortoleto-bajnok-monza

„Jó a hír a sportnak” – Verstappen is reagált Hamilton F1-es hosszabbítására

A Formula-1-es Olasz Nagydíj felvezetésének legfontosabb híre az volt, hogy a Mercedes végre bejelentette, hogy Lewis Hamilton további két évre aláírt velük, így 2025 végéig a szintén hosszabbító George Russell csapattársa lesz a nyolcszoros konstruktőri világbajnok alakulatnál. A mezőny rangidőse, Fernando Alonso is beszélt arról, hogy mindez a brit motiváltságát mutatja, de természetesen a Hamiltont 2021-ben a trónról letaszító Max Verstappent is megkérdezték arról, mit gondol a hétszeres vb-első maradásáról és az esetleges jövőbeli csatáikról:

„Egyértelmű, hogy ez jó hír a sportnak” – nyilatkozta Monzában a Formula.hu jelenlétében a Red Bull címvédője. „Végső soron ez jó magának és a Mercedesnek, hiszen hosszú ideje egy csapatot alkotnak már, és nagyszerű számukra, hogy folytatják ezt az együttműködést. Ami a csatákat illeti, meg kell várnunk és látnunk, mi történik a csapatok között és hogyan fog mindenki teljesíteni a következő idényben.”

f1-verstappen-hamilton_2

Játssz és nyerj a Formula.hu F1-es tippjátékával!

Ezen a héten is folytatódik a Formula.hu F1-es tippjátéka, a Formula Tipper: a bajnokság részletei, szabályzata, működése ezen a linken elérhető, és ha csatlakoztok a Formula.hu bajnokságához, akkor minden hétvégén nyerhettek.

Ugyanis aki a bajnokságban a legtöbb pontot szerzi az adott hétvége során, azt megajándékozzuk egy Autósport évkönyvvel, szerkesztőségünk évösszefoglaló kiadványával! 

Akkor is érdemes tehát játszani, ha a bajnokságban már nincs esély jó végeredmény elérésére. Erre a hétvégére kicsit bővítettünk is a tippelési lehetőségeken, már 1-5, 6-10, 11-15, 16-20 helyezésekre is tippelhettek a futamon.

tipper1

Ez Verstappen új sisakja az F1-es Olasz Nagydíjra

Új bukósisakkal jelentkezik a hétvégére Max Verstappen, ezt mutatta be a nap folyamán, retro dizájnnal:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

 

Kezdődik az F1-es Olasz Nagydíj, íme a pénteki program

Kezdődik az F1-es Olasz Nagydíj  hétvégéje, lesz F2, F3 és MotoGP is: íme a pénteki menetrend!

 

Péntek

9:40 Formula–3, szabadedzés

10:45-11:30 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

11:05-11:50 Formula–2, szabadedzés

13:30-14:30 Formula–1, első szabadedzés (M4 Sport)

15:00-16:00 MotoGP, edzés (Aréna4)

15:05-15:35 Formula–3, időmérő (M4 Sport)

16:00-16:30 Formula–2, időmérő (M4 Sport)

17:00-18:00 Formula–1, második szabadedzés (M4 Sport)

A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

f1-ferrari-monza

fotó: dppi

 

A Williams és a Ferrari harcolhat a dobogóért Monzában?

A speciális monzai pályán két csapatot vár a Red Bull mögé Fernando Alonso: szerinte a Williams és a Ferrari lehet gyors a hosszú egyenesekben és a kis légellenállást igénylő helyszínen.

„A mi adataink alapján két csapat emelkedhet ki most. Az egyik a Williams azzal a végsebességgel, amit mutattak a szezon eddigi szakaszában, a másik pedig a Ferrari lesz. Ahogy Kanadában is, ezek a hosszú egyenesek és a rövid kanyarok, a sikánok fekszenek nekik, ezekben nagyon gyorsak. Szóval szerintem ez a két csapat lesz a legnagyobb ellenfél számunkra és ők harcolhatnak majd egymással a dobogóért” – jósolt a kétszeres világbajnok.

f1-williams_1

fotó: dppi

Russell két óra alatt megegyezett a Mercedesszel

Lewis Hamiltonnal együtt George Russell is szerződést hosszabbított a Mercedes F1-es csapatával, a brit pilóta is 2025 végéig írt alá, vagyis egy esztendőt toldott hozzá a már meglévő kontraktusához.

Amíg viszont Hamiltonnal sokáig húzódott a részletek pontosítása, Russell saját bevallása szerint meglehetősen rövid tárgyalás után szignózta a dokumentumot.

„Nem hiszem, hogy két óránál tovább tartott a beszélgetés, csak egy este volt vacsora előtt. Sosem volt ez kérdés egyik oldalról sem, szóval nem igazán aggódtam” – mondta Russell az F1-es Olasz Nagydíj csütörtöki sajtónapján.

„Úgy érzem, hogy házasok vagyunk, 17 éves korom óta a csapat tagja vagyok és Toto nagyon világossá tette annak idején, hogy ha megnyerem az F3-at, akkor mehetek az F2-be, ha azt is megnyerem, akkor megyek az F1-be, ha jól végzem a dolgom a Williamsnél, akkor a Mercedesbe ülhetek, ott pedig lehet esélyem a világbajnoki címre. Elég világos volt a helyzet.”

f1-russell-mercedes_1

fotó: dppi

Jön az első hidrogénhajtású tereprali-bajnokság, az Extreme-H

Nagy bejelentést tett közösen az FIA és az Extreme-E: rövidesen életre hívják az első hidrogénhajtású tereprali-bajnokságot, az Extreme H-t. A tervekkel kapcsolatos híresztelések már tavaly felröppentek, a múlt hónapban pedig az első prototípus első tesztje is megtörtént. A tervek szerint 2025-ben indul el a széria, s egyből FIA-minősítést fog kapni, ha pedig a feltételek adottak és a sorozat megfelel a követelményeknek, 2026-tól már világbajnoki rangot kaphat az Extreme H, ezzel a nyolcadik ilyen szakág lenne a Formula-1, a Formula-E, a Rali-világbajnokság, az Endurance-világbajnokság, a Ralikrossz-világbajnokság, a Tereprali-vb és a Gokart-vb mellett.

Az Extreme-H versenygépét az Extreme-E-hez hasonlóan a Spark Racing Technology fejleszti majd, emellett várhatóan a formátum és a lebonyolítás is az elektromos tereprali-bajnokság mintáját fogja követni – beleértve az egy férfi, egy női versenyző felállást is csapatonként. Az egyelőre kérdéses, hogy az Extreme-H elindulása és világbajnoki rangra emelése mit jelent az Extreme-E jövője szempontjából: az alapító Alejandro Agag annyit erősített meg, hogy a széria jövőre még futni fog, méghozzá FIA-státusszal, de hogy mi lesz azt követően, a körülményeket mérlegelve fogják eldönteni, várhatóan a jövő év közepén.

extreme-h

Fotók: Mattia Binotto a monzai paddockban!

Ismerős arc tűnt fel az F1-es Olasz Nagydíj helyszínén a csütörtöki médianapon: a Ferraritól tavaly év végén távozó, az utolsó négy szezonjában a maranellóiakat csapatfőnökként irányító Mattia Binotto. Kollégánk, Mészáros Sándor képei alapján a szakemberrel szívesen fotózkodtak Scuderia-rajongó gyerekek, de a pletykák szerint ennél komolyabb célja lehet Binotto felbukkanásának, hiszen hosszú ideje tartja magát a híresztelés, hogy ő lehet az Alpine F1-es istállójának új vezetője Otmar Szafnauer távozása után.

f1-binotto-monza-1

f1-binotto-monza-2

Bemutatták az új F2-es autót Monzában – fotók és videó

Az F1-es Olasz Nagydíj csütörtöki napján, Monzában leplezték le a Formula-2 új versenygépét, amelyet a következő évtől láthatunk majd a pályákon. Az első számú formulaautós utánpótlás-sorozat 2018 óta használja a Dallara jelenlegi karosszériáját, a most bemutatott változatot 2026-ig tervezik bevetni, bár ezt meghosszabbíthatják 2028-ig. Az autót az illetékesek elmondása szerint a lehető legközelebb tervezték egy Formula-1-es géphez biztonsági, kinézeti, teljesítmény és fenntarthatósági szempontokból egyaránt, de hangsúlyozták a megfizethetőséget is.

 

Kinézetre mind az első és a hátsó szárnyat át is alakították, különösen utóbbi szúrhat szemet extrém kialakításával. Abban nincs változás, hogy az F2-es autókat továbbra is a Mecachrome 3,4 literes turbómotorja hajtja majd, amely 620 lóerő leadására képes.

f2-2024-auto-1

f2-2024-auto-2

f2-2024-auto-3

Schumacher dolgozik a visszatérésen, de „kifut az időből”

Mick Schumacher két haasos szezon után idén a Mercedes F1-es teszt- és tartalékversenyzőjeként tevékenykedik, de persze feltett szándéka újra versenyzői üléshez jutni. A dolgát nehezíti, hogy nem sok kiadó ülés van a 2024-es rajtrácson: az egyetlen, amelyre igazán eséllyel pályázhat, az a Williams egyik autója, de a grove-i istálló is egyelőre támogatja Logan Sargeantet. Maga Schumacher is tisztában van vele, hogy fogynak a lehetőségei: „Nem tudok határidőt meghatározni. Még dolgozom az ügyön. Kicsit kezdünk kifutni az időből, de szükségem van időre” – nyilatkozta a német pilóta a Sky Sports Germany kameráinak.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff eközben nem először méltatja Schumachert: „Úgy vélem, megérdemli a helyet a mezőnyben. Amint hosszabb ideig nem érzed komfortosan magad az autóban, annál nagyobb nyomást helyezel magadra és annál kevésbé teljesítesz jól, és szerintem ez történt a Haasnál is. Gyors pilóta: ha nyersz az F3-ban és az F2-ben, akkor komoly potenciál rejlik benned, amit az F1-ben sosem tudott megmutatni. Örülök, hogy olyan harmadik pilótánk van, akiről tudom, hogy alkalmas a feladatra, hogy az egyik versenyzőnk romlott halat eszik! De óriási az is, amit a szimulátorban hozzátesz a csapathoz, olykor neki köszönhetjük a nagy ugrásokat péntekről szombatra, mert egész éjszaka vezet.”

f1-mick-schumacher-mercedes_1

fotó: DPPI

Felismerik-e egymást gyerekkori fotóikról az F1-es versenyzők?

Újabb résszel folytatódott a népszerű Grill the Grid-sorozat a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornáján. Ezúttal a pilótáknak egymás gyerekkori fotóiról kellett megmondaniuk, hogy kit ábrázolnak. Voltak képek, amelyeknél mindenki azonnal rávágta, ki látható rajta, annyira nem változott az adott versenyző – Valtteri Bottasnál ezen többen derültek is –, de voltak olyan gyerekkori fotók is, amelyek kifogtak a mezőnyön. A videó IDE vagy a képre kattintva indul:

f1-babyfotok-grillthegrid-video