DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

Botrány a NASCAR-ban: Ross Chastain verekedett, a győztest kifütyülték

Míg az F1 Miamiban száguldott, addig a NASCAR a Kansas Speedwayen versenyzett, unalmasnak pedig cseppet sem volt mondható a Cup Series 267 körös versenye, ami hatalmas balhéval ért véget. Fordulatokból nem volt hiány, amit jól mutat, hogy a Hendrick Motorsports pilótái mennyit lifteztek a mezőnyben. Az első sorból induló Kyle Larson és Williams Byron ugyanis még a verseny első felében bajba kerültek, előbbit Tyler Reddick forgatta ki a pályáról, pole-pozíciós csapattársa pedig a fallal is találkozott két ízben, majd egy büntetést is kapott, mivel gyorsan hajtott a pitben.

A felsorolt tényezők ellenére az utolsó szakaszban meccsben voltak győzelemért ahogyan az a Chase Elliott is, aki csak a 21. helyről rajtolt, mégis az élre tört egy rövid ideig. Ennek oka a Hendrick jó stratégiája mellett az összesen 11 sárga zászlós periódus volt, ami eléggé megkavarta a lapokat. A megszakításokkal együtt is jó tempót ment még a második szakaszt megnyerő Joey Logano, illetőleg a nyitó etapot az élen záró Denny Hamlin, aki később az egyik főszereplővé lépett elő. A legvégére ugyanis Larson került az élre, akit a Joe Gibbs Racing versenyzője folyamatosan támadott, ebből azonban véletlenül egy lökés kerekedett ki az utolsó körben. Ennek köszönhetően az 5-ös autó eltalálta a falat, Hamlin pedig nyert és megszerezte csapata 400. győzelmét, ám a közönség hangos hangos füttykoncerttel jelezte, hogy nem díjazták a látottakat. 

Önmagában már ez sem volt szerencsés, ám a botrány akkor robbant ki igazán, amikor a 29. helyen leintett Noah Gragson az autóból kiszállva rátámadott Ross Chastinre, aki az 5. helyen ért célba. A dinnyés ember korábban Kyle Busch haragját vívta ki agresszív manővereivel, majd később Gragson lett rá mérges, amikor az 1-es autó pilótája majdnem a falnak nyomta. Az alábbi videón jól látható, hogy riválisa megragadja Chastaint, aki erre válaszul ököllel ütötte meg versenytársát, a feleket pedig a NASCAR tisztviselőinek kellett szétválasztania.

Ami a további eredményeket illeti, Byron jött be végül a harmadik helyen, a negyedik pedig Bubba Wallace lett, aki szintén nagy versenyt futott a 17. helyről indulva. Mögötte Chastain, Logano, Elliott, Truex Jr., Reddick és Dillon zárták a legjobb tízet.

 

Videó: Az újdonsült MotoGP-világbajnok legjobb idei pillanatai

Joan Mir nyerte a MotoGP világbajnoki címét 2020-ban: a Suzuki spanyolja mindenekelőtt kiegyensúlyozottságával kerekedett a többiek fölé, de így is volt néhány kiemelkedő momentuma. Ezekből készített egy top 5-ös válogatást a bajnokság YouTube-csatornája, benne többek között a Valentino Rossi elleni utolsó körös előzésével, a barcelonai felzárkózásával és a valenciai győzelmével (a videó a „Megtekintés a YouTube-on” feliratra kattintva indul!):

Kitolta a gyárból egy pazar videó erejéig hét világbajnok autóját a Mercedes

Történelmet írt idén a Mercedes azzal, hogy sorozatban hetedik alkalommal hódították el az egyéni és a konstruktőri vb-címet is a Formula-1-ben, amire eddig egyetlen csapat sem volt képes. Ennek állított emléket az istálló az alábbi videóval:

Ilyen egy magabiztos pilóta: minden vb- és Eb-futamot megnyerne jövőre

Nagy bejelentést tett ma az idei Rally Hungaryt megnyerő, a raliversenyezéshez közel egy év szünet után visszatérő Andreas Mikkelsen. A korábbi WRC-futamgyőztes és év végi dobogós norvég pilóta egyelőre nem tud visszaülni egy gyári WRC-be, de egy nagyon komoly programról egyezett meg a Skoda gyári csapatával: teljes WRC2-es szezont teljesíthet a Fabia Rally2 Evóval, ezzel párhuzamosan szintén teljes szezont teljesíthet az ERC-ben (vagyis jó eséllyel ismét láthatjuk őt Magyarországon), sőt, ő irányítja a gyártó 2022-re tervezett új Rally2-es autójának fejlesztését.

Mikkelsen azt is elmondta, hogy a célja természetesen a vb-n ás az Eb-n is a bajnoki cím, sőt, kijelentette, hogy minden egyes futamot meg akar nyerni, minden egyes futamon dominálni akar, mindegy, hogy az aszfaltos, vagy murvás lesz - szerinte a Skoda a legjobb autó a kategóriában, úgyhogy véleménye szerint a háttér adott lesz ahhoz, hogy teljesítse ezt a tervet. Nagyon sokat ülhet autóban, a program szerint minden héten vagy versenyezni, vagy tesztelni fogja a Skodát, így nagyon sok kilométert teljesíthet és úgy érzi, hogy ezzel készülhet fel legjobban arra, hogy 2022-ben visszakerüljön egy gyári WRC-csapatba.

Hozzátette, hogy dolgozik azon, hogy ahol a WRC2 nem versenyez, ott el tudjon indulni egy WRC-vel, de ehhez még össze kell raknia a hátteret.

mikkelsen

Ezekkel a fotókkal foglalta össze 2020-as évét Lewis Hamilton

Black Lives Matter, Roscoe, kenguruk, díjak - ezeket a képeket válogatta ki évösszefoglalónak Lewis Hamilton:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

Melyik volt az idei F1-es szezon legszebb sisakja?

A Formula-1 Instagram-oldala tett közzé néhányat a jelöltek közül:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 

A szimulátorozásért kapott díjat Max Verstappen

Szombaton hirdették ki az első VCO Simmy Awards díjazottjait, vagyis azokat, akik a 2020-asz szimulátorversenyzésért kaptak valamilyen elismerést. A díjazottak között feltűnt Max Verstappen is, aki a Legjobb Valós Profi díjat kapta meg, vagyis ő lett az a valódi életben versenyző pilóta, aki a szimulátor világában is sikeresnek bizonyult - nyert egy bajnoki címet és felvette a versenyt azokkal, akik profi szimulátorosként versenyeznek. Ez már csak azért is érdekes, mert több F1-es pilóta is versenyzett idén, Lando Norris például elég sokat, de Verstappent jobbnak látták nála.

Van még egy F1-es érintettség, a legjobb újonc csapatnak ugyanis Romain Grosjean "istállóját" látták, a legjobb csapatnak pedig azt a Team Redline-t, amelyben az említett Verstappen és Norris is versenyzett.

Em2gtDqWMAAU1mo

A statisztika, amelyben Verstappen lett a szezon legjobbja

A Nap Versenyzője szavazások során négyszer nyert a holland, míg rajta kívül senki más nem tudta ezt megcsinálni kettőnél többször és már a duplázás is ritka volt. Mindezt az F1 egy fotóval foglalta össze:

EqAUzB7XMAEMMiI

Így alakítanánk át az F1-es péntekeket és szombatokat

Karácsonyra speciális kérdezz-felelek adással készült a Formula Podcast stábja: többek között a poszt címében feltett kérdésre is válaszoltunk. A vonatkozó részt 1:07:50-től találjátok, de hallgassátok meg a teljes adást sok-sok érdekes témával!

 

Amikor egy kutya legyőz egy F1-es versenyzőt – bemutatja: Lando Norris

Köszönhetően bátyja, Oliver Instagram-sztoriba feltöltött videóinak, bepillantást nyerhetünk abba, hogyan küzd meg és marad alul a McLaren pilótája az Uno nevű kutyával szemben… 

Videó: A 2020-as F1-es szezon legviccesebb pillanatai

Banánnak öltözött Leclerc, a cipőzést elfelejtő Ricciardo, pályára szaladó kutya miatt dalra fakadó Vettel – többek között ezek szerepelnek az F1 legújabb videós összeállításában (amely a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!):

Ez a versenyző többé nem fogja összekeverni, melyik lábbal kell fékezni és gázt nyomni

Raffaele Marciello, a 2018-as Blancpain GT-bajnok – és egykori Ferrari-akadémista – tetoválással lepte meg magát karácsonyra: „fék” és „gáz” feliratok kerültek a megfelelő lábakra. Így garantáltan nem fogja összekeverni őket a jövőben!

Családi idill: A 90 éves Bernie Ecclestone és féléves kisfia első közös karácsonya

Nem mindennapi karácsonyi fotó került fel az Instagramra Fabiana Ecclestone jóvoltából: a 44 éves hölgy párja, Bernie Ecclestone, a Formula-1 korábbi vezére októberben töltötte be a 90-et, közös gyermekük, Ace pedig alig féléves. A képleírás szerint Bernie egy évben egy ilyen fotót engedélyez csak, ezért jól véssük emlékezetünkbe.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fabiana Ecclestone (@fabianaecclestone) által megosztott bejegyzés

Keszthelyi Vivien és David Schumacher Fokvárosban töltötte a karácsonyt

A fiatal magyar hölgyversenyző és párja, aki mellesleg az ex-F1-es Ralf Schumacher fia, a dél-afrikai városba utaztak, s onnan kívántak kellemes ünnepeket.

Mikor és hogyan érdemes visszavonulni az F1-ből?

Ti kérdeztetek, mi pedig válaszoltunk a Formula Podcast karácsonyi különkiadásában – ez volt az egyik legérdekesebb kérdés!

 

Mire emlékszel a 2020-as F1-es szezonból?

Rendhagyó eseményeknek nem volt híján a az idei versenyszezon, ami a késői kezdés és a szokottnál rövidebb naptár ellenére is bővelkedett emlékezetes pillanatokban és különleges eredményekben. Mennyire sikerült ezeket bevésned a memóriádba? Teszteld tudásod az idei F1-es szezonról szóló kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva!

00120006_759

Egy rekord, amelyet nem sikerült elvenni Vetteltől

Lance Stroll ötödik, Max Verstappen negyedik, Charles Leclerc pedig második a listán, amelyen Sebastian Vettel tartja az első helyet: 21 évesen, 2 hónaposan és 11 naposan szerezte meg a 2008-as Olasz Nagydíj pole-pozícióját. Azon a hétvégén Vettel vált a legfiatalabb dobogóssá és futamgyőztessé is, azokat a rekordokat azonban Verstappen elorozta tőle – a rajtelsőség csúcsát azonban nem sikerül kicsavarni a német kezéből. (Természetesen Vettel a valószínűleg legfontosabb fiatalsági rekordot is tartja: ő a legfiatalabb világbajnok.)

A rajongók is megválasztották az év versenyét

Az F1 hivatalos oldalán lehetett szavazni az év versenyére, a világ minden tájáról voksokat leadó rajongók pedig azt a Török Nagydíjat választották meg az idei szezon legjobb futamának, melyen Lewis Hamilton megszerezte hetedik világbajnoki címét, és amelyet az újrahúzott aszfalt és az eső keveréke tett igazán kiszámíthatatlanná. A Török Nagydíj összefoglalója a YouTube-on tekinthető meg. A globális szavazáson született végeredmény nem egyezik szerkesztőségünk véleményével. Évértékelőnk erre vonatkozó cikkét ide kattintva tudjátok elolvasni.

MiniDrivers: A 2020-as szezon vicces összefoglalója

A MiniDrivers elhozta számunkra a 2020-as szezon összefoglalóját, egy kicsit könnyedebb stílusban, gokartokkal versenyezve. Vettel már az Astonnal szeretne menni, Sainz a McLarennél akar maradni, Kvjat ismét torpedóvá válik, de az is kiderült, hogy kit rejtett a pilótákat zaklató Dark Mini fekete maszkja.

F1-es versenyző a jégen: Romain Grosjean főszereplésével

Romain Grosjean még a 2020-as szezont megelőző télen driftelgetett egy jót egy Subaruval, a hóban. Az azóta visszavonult francia versenyzőnek igencsak meggyűlt a baja a körülményekkel, de annyit megállapíthatunk, hogy raliversenyzőként sem veszne el a francia.

60 másodpercnyi Kimi-pillanat 2020-ból

Kimi Raikkönen idén sem hazudtolta meg önmagát, és megajándékozott bennünket 60 másodpercnyi aranyat érő raikkönenes pillanattal, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jövőre újabb nagyszerű momentumokkal fogja öregbíteni imázsát a finn.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés