DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 5. csütörtök

Váratlan nehézség: Alig evett Piastri Bakuban

Bár pontot szombaton és vasárnap sem szerzett, így sem lehet teljesen elégedetlen a hétvégi teljesítményével Oscar Piastri, hiszen a Q3-ba jutás mellett a sprinten a 10., a nagydíjon pedig a 11. helyen végzett, ráadásul komoly nehézségekkel küzdve, hiszen mint elárulta, egészségi problémái miatt alig tudott enni az elmúlt napokban:

„Valószínűleg ma éreztem a legjobban magam egész hétvégén, ami bizony nem sok…” – nyilatkozta a leintés után a McLaren újonca. „Roppant nehéz volt fizikai szempontból, különösen a tegnap volt nagyon kemény. Azt hiszem, összesen négy pirítóst ettem egész hétvégén, szóval muszáj lesz valami ételt bevinnem még Miami előtt” – folytatta a McLaren szombati médiaeseményét problémái miatt ki is hagyó ausztrál, majd hozzáterre:

„Kemény volt, örülök, hogy vége, de így is sokat tanultam ma a gumikezelésről és egyebekről.”

piastri-mclaren-2

Ezért esett ki a 400. F1-es nagydíjáról Alonso

Elképesztő mérföldkőhöz ért Fernando Alonso múlt hétvégén Mexikóvárosban, hiszen a 400. versenyhétvégéjét teljesítette a Formula-1-ben. Az ünneplés azonban magán a futamon nem tartott sokáig a 13. helyről induló és a rajtbaleset után némileg előrelépő spanyolnak, ugyanis a 15. körben ki kellett állnia végleg a bokszba az Aston Martinjával – a kétszeres F1-es világbajnok szerint törmelék vagy sisakfólia vezetett mindehhez:

„A startom rendben volt. Nyilván sok akció történt előttünk, úgyhogy ezt ki tudtuk használni, de aztán szemlátomást némi törmelék került az első fékcsatornába, a hőmérsékletek pedig az egekbe szöktek. Próbáltuk ezt enyhíteni például a fékegyensúly hátrafelé állításával és egyebekkel, de így sem tudtuk kontroll alatt tartani, ezért sajnos ki kellett állnunk az autóval.”

Alonso számára amúgy nem alakulnak jól a jubileumi futamok, hiszen a 200. és a 300. nagydíjhétvégéjén is kiesett. A 43 éves versenyző szerint azonban nem számít, hogy mennyinél jár épp a számláló, minden kiesés ugyanannyira fájdalmas – igaz, kevésbé frusztráló, ha egy gyengébb hétvégén történik, és Alonso szerint is valószínűtlen volt, hogy pontokat szerezzenek Mexikóban.

f1-alonso-aston-mexiko-400

Itt a Senna-sorozat teljes előzetese – videó!

Pontosan egy hónap múlva, november 29-én debütál a Netflixen az egyszerűen csak Senna címre keresztelt hatrészes sorozat, amely a 30 éve elhunyt brazil legenda életét mutatja be. Ayrton Sennát Gabriel Leone alakítja a sorozatban, amelyben a gokartos kezdetektől követhetjük végig a háromszoros F1-es világbajnok karrierjét, és amelyben természetesen olyan más pilóták is feltűnnek, mint Alain Prost vagy Niki Lauda. A Netflix most közzétette a sorozat teljes előzetesét – mutatjuk:

Senna előtt tiszteleg a dobogós sapkákkal és a pole-díjjal a Pirelli az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon

Idén van a 30. évfordulója Ayrton Senna halálának: a Formula-1-es mezőny már a szezon korábbi állomásain is megemlékezett a brazil legendáról, így például a tragédia helyszínén, Imolában is, míg egykori csapata, a McLaren Monacóban használt egyedi, a brazil zászló színeit ötvöző festést az autóin. Az előttünk álló hétvégén aztán Senna szülőhazájába látogat a száguldó cirkusz, ennek apropóján pedig a Pirelli is tisztelet a háromszoros világbajnok előtt: a dobogón a versenyzők által felvett sapka, valamint a pole-pozíciósnak járó abroncs is a brazil zászló színeit és a Senna-logót viseli.

f1-brazil-sapka-pirelli

f1-brazil-pole-dij

Verstappen felkerült a leggazdagabb hollandok listájára

Max Verstappen felkerült a leggazdagabb hollandok listájára a Quote 500 éves jelentésében.

A háromszoros F1-es világbajnok a 322. helyet szerezte meg a listán, miközben ő a legfiatalabb, aki szerepel rajta.

Verstappen pozíciója a 210 millió euróra becsült vagyonának köszönhető, a holland csak tavaly 64 millió eurót kapott a Red Bulltól. 

Ez fedezte az éves alapfizetését és az F1-es bónuszokat, amiért megnyerte a pilóták bajnoki címét és 20 nagydíjat is közben.

f1-verstappen-redbull

„Sokaknak egy új konyha ára úszhat el a konstruktőri miatt” – Marko

Helmut Marko meglehetősen kritikusan fogalmazott a Red Bull Mexikóban nyújtott teljesítményéről, az energiaitalosok tanácsadója elmondta, hogy a csapatnak össze kell szednie megát a hátralévő négy versenyhétvégén.

„Minden rosszul alakult, nem engedhetünk meg magunknak több ilyen versenyt” – mondta Marko a mexikói futamot követően, melyet Verstappen a hatodik, Perez pedig az utolsó, tizenhetedik helyen zárt.

„Nem titkoljuk azt, hogy jelentős időt veszítünk a Ferrarihoz és a McLarenhez képest, különösen a lassú kanyarokban” – tette hozzá Marko.

Marko arra is kitért, hogy rendkívül sokba kerülhet a Red Bull alkalmazottainak az, ha a Ferrari és a McLaren is előttük végez a konstruktőri pontversenyben, hiszen a dolgozóik év végi bónusza a bajnokságban elfoglalt helyezésük alapján kerül kifizetésre: „Sokaknak például egy új konyha ára úszhat el emiatt” – jelentette ki a 81 éves osztrák szakember.

Beugró helyettesként tér vissza a MotoGP-be a doppingvétség miatt eltiltott Iannone

Andrea Iannone 2019 végéig volt állandó tagja a MotoGP mezőnyének, karrierje során egy futamgyőzelmet is aratott: a 2016-os Osztrák GP-n ő törte meg a Ducati hosszú évek óta tartó nyeretlenségét. 2019 végén azonban tiltott szert, drosztanolont találtak a szervezetében, ami miatt hosszas tárgyalási folyamat végén négyéves eltiltást kapott. Ez 2023 végén járt le, és a kihagyás ellenére volt érdeklődő Iannone iránt, aki a Superbike-világbajnokságon kötött ki, ahol idén egy futamot is nyerni tudott, összetettben pedig a nyolcadik helyen zárt.

Most pedig a MotoGP-be is visszatérhet az olasz, igaz egyelőre csak egyetlen futamra: a VR46 hétfőn bejelentette, hogy Iannone fogja helyettesíteni a hétvégi Malajziai Nagydíjon – a sors furcsa játéka, hogy öt éve épp itt bukott meg a doppingteszten a versenyző – a hónapok óta problémát jelentő vállát a 2025-ös szezonra való teljes felépülés érdekében már most megműtő és így az idei utolsó két fordulót kihagyó Fabio di Giannantoniót. A bejelentés egyelőre Sepangra szól, Valentino Rossi alakulata azt nem kommunikálta, hogy a valenciai évadzárón ki lesz a beugró, de értelemszerűen Iannone oda is esélyes. Ezzel a 35 éves motoros csaknem kereken öt év távollét után tér vissza a királykategóriába, méghozzá egy GP23-es specifikációjú Ducati nyergében.

iannone-vr46-motogp

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen még büntetőpontokat is kapott, Colapintót is elmeszelték

Bőven akadt dolga a felügyelőknek az F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon. A legnagyobb fókuszt persze Max Verstappen és Lando Norris esetei kapták a 4-es és 8-as kanyarban, amelyért a holland egyaránt 10-10 másodperces időbüntetést kapott még a futam során. Az előbbi eset ítéletéről szóló dokumentumot azonban utólag módosította az FIA: Verstappen a 4-es kanyarban történt leszorításért – a felügyelők szerint Norris biztonságos módon és a pályán belül meg tudta volna csinálni a manővert, amely során előrébb volt a kanyarcsúcspontnál – még két büntetőpontot is kapott. Ezzel a Red Bull-os hat büntetőpontnál jár az elmúlt 12 hónapos időtartamban.

A stewardok vizsgálták Verstappen csapattársát, Sergio Perezt is két incidensért, ám végül sem a Liam Lawson, sem a Lance Stroll elleni ütközetért nem szankcionálták a mexikóit: úgy ítélték meg, hogy az új-zélandinak hagyott elég helyet a pályán maradásra, és a kanadait sem szorította le unfair módon.

Nem volt azonban ilyen szerencsés Franco Colapinto, aki szintén Lawsonnal akaszkodott össze. A felügyelők arra jutottak, hogy az 1-es kanyar felé menet a Williams még nem volt teljesen a Visa RB mellett, így nem kellett Lawsonnak helyet hagynia az argentin számára. Lawson keményen védekezett, de így is hagyott elég helyet Colapintónak, aki ennek ellenére elhagyta a pályát. A 2-es kanyarba menet is hagyott helyet az új-zélandi az ellenfelének, aki azonban a gázon maradt, és ez okozta az ütközésüket, ami miatt Lawsonnak orrkúpot is kellett cserélnie. A stewardok utólag emiatt 10 másodperces büntetést róttak ki a williamsesre – igaz, mindez nem változtatott a 12. helyezésén.

futam-7

Búcsúfotózást tartott az Alpine a távozó magyar mérnöknek

Nagy Mátyás évek óta dolgozott az Alpine F1-es csapatánál mérnökként, a mai Mexikóvárosi Nagydíj azonban az utolsó versenyhétvégéje lesz az istállónál: eligazol ugyanis a BMW Motorsporthoz.

A magyar szakembertől méltóképpen búcsúztak az enstone-iak, ugyanis a mai napon búcsúfotózást szerveztek neki:

NagyMátyás1

NagyMátyás2

NagyMátyás3

Verstappen újabb motorcserés rajtbüntetésre számít idén

Műszaki gondokkal küzdött pénteken a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíjon Max Verstappen, akinek szombatra ki is cserélte a motorját a csapat: mivel egy korábban már használt erőforrás került az autóba, ez nem járt büntetéssel. Könnyen lehet azonban, hogy vár még majd rajtbüntetés a vb-éllovasra: Verstappen a belsőégésű motort illetően már Belgiumban túllépte az egy szezonra megengedett limitet, így ott hátrasorolták, ám ha bármelyik másik komponensből – a turbófeltöltőből, az MGU-H-ból, az MGU-K-ból, az akkumulátorból vagy a vezérlőelektronikából – is szükség lesz extra alkatrészre, akkor újabb szankciót akasztanak a Red Bull-os nyakába.

Márpedig Verstappen pontosan erre is számít: „Úgy gondolom, lesz újabb büntetés, igen” – erősítette meg a címvédő a sajtó kérdésére. Sokan arra számítanak, hogy erre már a jövő hétvégi Sao Pauló-i Nagydíjon sor kerülhet, mivel a hátralévő helyszínek közül Interlagos az, ahol a korábbi években láthattuk, hogy a mezőny hátsóbb régióiból is fel lehet zárkózni. A jelenleg 57 pontos előnnyel vezető Verstappen azonban még nem tudta megmondani, hogy ők is erre az ösvényre lépnek-e: „Attól függ. Meglátjuk, meddig tudunk kitartani a jelenlegi felhozatallal.”

f1-verstappen-redbull-mexiko-1

Norristól leste el a rendhagyó kanyarvételt pole-körén Sainz

Amikor Carlos Sainz a Q3 végén befejezte pole-pozíciót érő gyorskörét, az éles szeműek kiszúrhatták, hogy a szokásostól eltérően vette az utolsó kanyar ívét: nem kis szögben fordult, a minél hatékonyabb kigyorsítás érdekében, hanem szögletesen, a bokszutcafalhoz egészen közel maradva – normál esetben ez a kanyarvétel tempóhátrányt jelent a következő körben a célegyenesben, de mivel Mexikóban a célvonal közel található az utolsó kanyarhoz, az időmérő leintésénél nyerhető egy kis előny a megtett út minimalizálásával.

Az időmérőt követő FIA-sajtótájékoztatón is megkérdezték Sainzot a rendhagyó kanyarvételről, a spanyol pedig elárulta, a megoldást nem saját kútfőből, hanem korábbi csapattársától merítette:

„Ez egy landós dolog, általában ő szereti ezt csinálni. Talán az iRacingből származik, szereti, ha rövid távot kell megtennie a célvonalig. Azt gondoltam, semmit sem veszíthetek vele, de talán gyorsabb, ha rövidítek a megtett úton, talán egy vagy két ezredmásodpercet nyerek. Emlékszem még a McLarennél töltött napokból, hogy sokat csinálta, engem pedig elgondolkodtatott” – beszélt a kanyarvételről Sainz. Mivel a különbség a végén a második Verstappenhez képest 0,225 másodperc volt, biztosan nem ez az apróság döntött – de jelzi, hogyan igyekeznek mindent megragadni a versenyzők, hogy legalább ezredekkel gyorsabbak legyenek.

Áttervezett F1-es autó várhatja a Ferrarinál Hamiltont

Miközben még az idei fejlesztések sem feltétlenül álltak le, a Gazzetta dello Sport információkat szivárogtatott ki a 2025-ös F1-es Ferrari műszaki megoldásai kapcsán. Az olasz lap értesülései szerint a jelenleg egyelőre Project 677 név alatt futó versenygépen a legjelentősebb változás az idei SF-24-eshez képest az első felfüggesztést fogja érinteni, ami az eddigi nyomórudas megoldás helyett vonórudassá válik.

Ezzel a Ferrari követné a Red Bull 2022 óta képviselt irányzatát, hátul viszont továbbra is megmaradnának a vonórudas felfüggesztésnél, ami ellentétes az energiaitalosok és a McLaren által használt változattal – az olasz lap szerint azért, mert az autó hátulja a „sarokköve” az aerodinamikai tulajdonságainak. A Gazzetta hozzáteszi: változni fog még a váltó belső elhelyezkedése, valamint a hűtőrendszeren is fejlesztenek, hogy nagyobb aerodinamikai szabadságot biztosítson a mérnököknek az oldaldobozoknál, de ezen a téren nem várható jelentős változtatás.

A 2025-ös Formula-1-es Ferrari már nem az Aston Martinhoz igazoló Enrico Cardilo, hanem a Mercedestől érkező és karosszériáért felelős technikai igazgatóvá kinevezett Loic Serra irányításával fog készülni – aki az Ezüst Nyilaknál amúgy együtt dolgozott a jövőre szintén vörösbe öltöző Lewis Hamiltonnal, aki Charles Leclerc új csapattársa lesz.

f1-ferrari-usa

Mi kell Verstappennek és Norrisnak a világbajnoki címhez?

Bár matematikai esélye még Leclerc-nek, Piastrinak, sőt Sainznak is van a 2024-es világbajnoki címre, minden valószínűség szerint Max Verstappen és Lando Norris között fog eldőlni a végső győzelem sorsa. Verstappen előnye 57 pont Norrisszal szemben, ami azt jelenti, hogy hiába nyeri meg a brit az összes hátralévő versenyt és sprintet, valamint húzza be a leggyorsabb körért járó bónuszpontokat, akkor sem garantált számára a végső győzelem.

verstappen-norris-barcelona

Ha Norrisnak sikerülne ez a bravúr, az azt jelentené, hogy 146 pontot szerez a mexikóival együtt hátralévő öt versenyhétvégén, hiszen az öt futamgyőzelem 125, az öt leggyorsabb kör 5, a két sprintgyőzelem pedig 16 pontot jelentene számára. Ezzel 443 pontja lenne, míg Verstappen jelenleg 354 egységnél jár. Ha a holland minden versenyen és sprinten második lesz, az 104 egységet jelent a számára, ami bőven elég a bajnoki címhez, míg ha minden futamon és sprinten harmadikként ér célba, az 87 pontot jelentene, amivel viszont 441 lenne a végeredmény.

Azaz ha Verstappen egyetlen nagydíjon második lesz, és az összes többi sprinten és nagydíjon harmadik, az már biztos bajnoki címet jelent a számára. És mi a helyzet azzal, ha futamot nyer? Egy nagydíjgyőzelem azt jelenti, hogy Norrisnak legföljebb 436 pontja lehet, míg ha Verstappen az összes többi versenyt és sprintet csak a negyedik helyen zárja, akkor is eljut 437-ig az egy győzelemmel együtt.

norris-verstappen-imola

És persze még lehetne folytatni a különböző variációk elsorolásával, de alighanem ennyiből is egyértelmű, hogy Norris számára csak egy (vagy akár két) Verstappen-kiesés jelenthetne reményt – már csak azért is, mert nehezen feltételezhetjük, hogy mind az öt versenyt megnyeri azt követően, hogy az előző 13 futamon csak két győzelem jött össze neki.

Alonso 400. nagydíja – de mikor jön a 400. nagydíjrajt?

A nagydíjrészvételekről szóló statisztikák között sokszor az szokott kisebb-nagyobb kavarodást okozni, hogy a nagydíjak száma és a nagydíjrajtok száma sok versenyzőnél nem feltétlenül egyezik meg, hiszen ha valakit beneveznek egy hétvégére, de nem startol el, akkor utóbbi szám nem növekszik.

Jó példa erre Carlos Sainz, akinek a Mexikóvárosi GP a 205. nagydíja, de csak a 202. nagydíján fog elrajtolni (ha el fog), hiszen kétszer már a start előtt cserben hagyta az autója (2020 Belgium és 2023 Katar), idén Dzsiddában pedig vakbélproblémái miatt kellett visszalépnie a versenytől.

alonso-cota-3

Alonso neve mellé szintén háromszor került a DNS („nem rajtolt el”) bejegyzés 2001 óta tartó karrierje során. A 2001-es Belga Nagydíjon voltaképpen elstartolt, azonban a 4. körben Luciano Burti súlyos balesete miatt piros zászlóval megszakították a futamot, s az akkori szabályok értelmében az addigra kieső versenyzők, köztük Alonso hivatalosan a nem rajtolók közé kerültek. A második DNS a botrányos 2005-ös USA Nagydíjról származik, amikor mind a hét michelines csapat versenyzője a bokszba hajtott a felvezető kör végén, míg a 2017-es Orosz Nagydíjon a start előtt adta meg magát a McLarenje.

Így aztán Alonso 400. nagydíjrajtja nem ezen a hétvégén, hanem várhatóan a szezon utolsó előtti versenyén, Katarban következik majd.

Albon nem Bearmant, hanem a Ferrarit hibáztatja a balesetért

A mexikói F1-es hétvége mindkét pénteki edzésén történt egy látványos baleset, az első gyakorláson Alexander Albon vesztetett el uralmát Williamse felett, amikor utolérte a beugró Oliver Bearman lassan haladó Ferrariját, a két autó összeért, majd a thai versenyző a korlátnak csapódott. A sportfelügyelők versenybalesetnek ítélték meg az esetet, s az indoklásban leírták, hogy ezzel a versenyzők is egyetértettek, amit Albon a maga részéről meg is erősített péntek délután (magyar idő szerint ma hajnalban):

pf-albon-crash-1

„Szerintem nagyon későn szóltak neki, hogy mögötte jövök” – mondta Albon a lassan haladó Bearmanről „Megpróbált mindent megtenni, hogy felgyorsuljon, de pontosan a pálya lehető legrosszabb pontján értük utol egymást, azt hiszem, 100 km/óra volt a sebességkülönbség. Nem hibáztatom magam, de azt sem hiszem, hogy minden Ollie-n múlott. Jobban figyelmeztethették volna, és az is igaz, hogy az F1-ben sokkal nagyobb sebességgel zárkóznak fel az autók, mint az F2-ben,  lehetett volna egy kicsit jobban is szólni neki, és persze ez is új, a zárósebességek az F1-ben sokkal magasabbak, mint az F2-ben, de ettől még nem az ő hibája.”

Albon ráadásul a baleset miatt kénytelen volt kihagyni a második szabadedzést, de legalább annyi öröm volt az ürömben, hogy a többiek sem egy hagyományos gyakorláson vettek részt, hiszen az FP2-t a jövő évi Pirelli-prototípusok tesztelésére használták: „Ez frusztráló, mert rengeteg munka vár ránk, de legalább a többi csapat bizonyos szempontból talán kevesebbet tanult, mert nem az idei gumikat használták, szóval remélem, hogy így kisebb hátrányt jelent a pályán töltött idő hiánya.”

pf-albon-crash-2

Horner: Itt a WC-papírt is Perez népszerűsíti!

A hazai kedvenc, Sergio Perez a mexikói F1-es hétvégén úgy nyilatkozott, hogy szörnyű az idei szezonja, az őt gyakran védelmébe vevő Christian Horner pedig nem tudott vitatkozni ezzel az értékeléssel: „Azt hiszem, tökéletesen összefoglalta a dolgot. Rossz év ez Checo számára. Erősen kezdett, de nyilvánvaló, hogy Imola óta küzd a formájáért, és eléggé hullámzó a teljesítménye.”

perez-mexico-3

„Egy bő hónapja Azerbajdzsánban vitathatatlanul megnyerhette volna a versenyt Tudjuk, hogy mire képes, és reméljük, hogy sikerül a kellő önbizalom meglétéhez szükséges beállításokat adnunk neki adni, hogy olyan teljesítményt nyújtson, amire tudjuk, hogy nagyon is képes. Ő a mi versenyzőnk, szerződése van 2025-re. Versenyképes. Éhes. Nem elégedett azzal, ahol jelenleg tart. Csapatként mindent megteszünk, hogy támogassuk őt” – szögezte le Horner.

A brit csapatvezető arra is kitért, milyen különleges helyzetben van Perez a Mexikóvárosi Nagydíjon: „Ez egy nagyszerű hétvége az ő számára. Szerintem minden terméket ő népszerűsít az Uber Eatstől egészen a WC-papírig…”

perez-mexico-4

A költségsapka miatt is fájnak a Mercedesnek a sorozatos balesetek

George Russell a múltheti USA Nagydíj időmérője után tegnap ismét összetörte az autóját, s a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy érzi, hogy a két baleset a költségvetési sapka miatt is aggodalomra ad okot: „Szerintem maradhat a régi karosszéria, de minden mást ki kell venni. Ki kell venni a motort, meg kell nézni a sebességváltót, aztán minden mást is.”

pf-russell-mex

„Az autó két sarka megsemmisült, szóval ez komoly sérülésnek nevezhető. Nagy bajban vagyunk, hiszen mindannyian azért küzdünk, hogy a költségvetési plafonon belül maradjunk, és már volt egy csúnya balesetünk Kimivel Monzában, aztán egy második George-dzsal múlt héten, és most megint” – mondta Wolff. A minap egyébként a Mercedes technikai guruja, James Allison szintén a költségsapkával magyarázta, hogy miért nem cseréltek motort a gyenge rajthely ellenére egyik autóban sem a múlt hét végén.

Wolff azt is elmondta, hogy mekkora volt Russell becsapódása: „Ez 35G volt, szóval egy igazán nagy ütközés. Az orvosi központba vitték, de jól van.”

l-russell (1)

Marko megkereste Colapintót, de nem fogja kölcsönvenni

Az olasz sajtóban jelent meg először az az értesülés, hogy a Red Bull ajánlatot tett a Williamsnél szenzációsan bemutatkozó argentin újoncnak, Franco Colapintónak, amire Helmut Marko reagált is a Kleine Zeitung című lapnak. A veterán osztrák mindenekelőtt azt fejtette ki, miben nevezhető szokatlannak Colapinto bemutatkozása, akitől előzetesen nem feltétlen lehetett ennyire jó teljesítményre számítani:

colapinto-cota-1

„Ez egy különös helyzet. Egyetlen junior kategóriában sem tűnt ki. Természetesen jó volt, de nem volt kivételes. Ám lenyűgözött minket elszántságával, pedig őt is a mélyvízbe dobták Liam Lawsonhoz hasonlóan” – mondta Marko, s nem is tagadta, hogy megkereste a 21 éves versenyző menedzsmentjét, ám ezt egyáltalán nem nevezte rendkívülinek: „Az F1-ben mindenki mindenkivel beszélget. D ez a probléma vele, hogy hosszú távú szerződése van a Williamsszel.”

James Vowles egyértelművé tette, hogy nyitottak lennének Colapinto kölcsönadására, sőt tulajdonképpen direktben hangsúlyozta is, hogy ebbe az irányba szeretnének mozdulni, azonban Markót ez a megoldás nem igazán érdekli: „Ez egyik csapat számára sem lehet érdekes. Jó helyzetben vagyunk a saját juniorversenyzőinkkel, így senkit nem fogunk egy másik csapat számára képezni”.

colapinto-cota-2

Alonso és a Red Bull egyeztettek Perez üléséről

A 400. F1-es versenyhétvégéjét teljesítő Fernando Alonso tavasszal jelentette be, hogy meghosszabbította szerződését az Aston Martinnal, s a spanyol akkoriban elárulta, hogy másokkal is tárgyalt. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner megerősítette, hogy többek között velük is kapcsolatba lépett Alonso, valamint Flavio Briatore, egyúttal arra is megragadta az alkalmat, hogy méltassa a veterán klasszist:

alonso-perez-1

„Akkoriban Sergio szerződését még nem hosszabbítottuk meg, Fernando pedig egy tapasztalt versenyző, aki mindig ismerni akarja az összes lehetőségét. Ő és a sok éve vele dolgozó Flavio, aki a menedzsere, a tanácsadója, mindig áttekintik a piacot, ez is csak azt mutatja, hogy mennyire éhes és versengő típus. 42-43 évesen még mindig teljesít, most is nagyszerű formában van, és ez is csak azt mutatja, hogy a kor csak egy szám. Még mindig egy nagyon-nagyon jó képességű versenyző, és ha megkapná a megfelelő eszközöket, biztos vagyok benne, hogy az élmezőnyben lenne.”

Horner korábban elmesélte, hogy többször is tárgyaltak Alonsóval, 2009-re is szerette volna autóba ültetni, ahogy pár évvel később is, de végül sosem valósult meg az átigazolás, ami akár azt is eredményezhette volna, hogy nem kettő, hanem több bajnoki cím szerepel majd a spanyol neve mellett. És Horner szerint rá is szolgált volna erre: „Nem igazságos, hogy csak két világbajnoki címe van. Ennél többet kellett volna nyernie.”

alonso-perez-2

Döntöttek az ütközés ügyében, és rajtbüntetést kapott az F1-ben nem is szereplő pilóta!

Ítéletet hoztak a sportfelügyelők a mexikói F1-es hétvége első szabadedzésén történt balesetről. Mint leírták, maguk a versenyzők is egyetértettek azt illetően, hogy az incidenst versenybalesetnek minősítik, ugyanis Oliver Bearman nem tartózkodott olyan pozícióban, amit indokolatlannak lehetne nevezni, de szerencsétlen helyezkedés volt, hiszen nagyon közel volt az Albon által választott nyomvonalhoz – és pechesek is voltak, hogy éppen azon a helyen találkoztak egymással.

Ők tehát nem kaptak büntetést, a Sauberhez beugró Robert Svarcman viszont igen, miután a baleset miatt lengetett dupla sárga zászló hatálya alatt előzte meg Yuki Tsunodát. A sportfelügyelők az ilyenkor szokásos öt rajthelyes büntetést szabták ki, hozzátéve, hogy az izraeli-orosz versenyző „várhatóan” nem vesz részt a futamon, éppen ezért a büntetést a következő F1-es nagydíján kell letöltenie – ha egyáltalán lesz olyan valaha…

svarcman-sauber-mexico

Mi fog történni a különleges éjféli szabadedzésen?

Az éjféli szabadedzés voltaképpen nem is annyira szabadedzés lesz, sokkal inkább egy gumiteszt, melyen a Pirelli 2025-re tervezett lágy abroncsait fogják kipróbálni a versenyzők 90 perc alatt – leszámítva azt az öt pilótát, akiknek át kellett adniuk fiataloknak az első edzésen, ők 60 percig tesztelnek gumit, s egy extra szett közepes keverékkel 30 percig valódi szabadedzéses programot teljesíthetnek.

pirelli-mexico-1

A gumiteszt során a versenyzőknek a Pirelli által megszabott programot kell futnia, előre meghatározott körszámot kell teljesíteni előírt üzemanyagszinttel – egy gyorskörös etapot 20, és egy hosszú etapot 100 kilogramm üzemanyaggal.

Két szett abroncsot fognak használni, egy szett 2024-eset (négy csapat a C4-est, hat pedig a C5-öst) viszonyítási alapként, és egy szettet a 2025-ös prototípusokból: a Mercedes, a Ferrari, az Alpine és a Haas marad C4-en, míg a C5-ösök közül a Red Bull, a McLaren és a Sauber C5-ös prototípust kap, a VCARB, az Aston Martin és a Williams pedig az új leglágyabb keveréket, a C6-ost.

pirelli-mexico-2