DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Felismered az autósporthoz kötődő nőket? Próbáld ki magad ebben a kvízben!

„Keresd a nőt!” – szól a kvíz címe, a feladat pedig felismerni a versenyzőnőket, vagy az F1-es pilótákhoz kötődő hölgyeket. Próbára fel!

A kvíz ide vagy a képre kattintva indul.

Rossi legyőzte kihívóját, a motort vezető robotot

A Yamaha már két éve dolgozik azon, hogy egy olyan robotot építsen, amely úgy képes motort vezetni, hogy azzal egy versenypályán le tudja győzni a kilencszeres világbajnok Valentino Rossit. Most összecsaptak a felek az Egyesült Államokban és elsőre még nem volt tökéletes a Motobot: a bő három kilométeres pályán jó harminc másodpercet kapott Rossitól, bár tegyük hozzá, hogy ez is félelmetes teljesítmény tőle...

Tavaly még ezzel volt a leggyorsabb Hamilton

2016-ban Lewis Hamilton szerezte meg a pole-t Mexikóban - mutatjuk ezt a kört:

Prost-mágia és kettős Ferrari-siker: egy szelet a mexikói F1-es történelemből

Az 1990-es Mexikói Nagydíjon sokáig úgy tűnt, hogy Ayrton Senna és a McLaren lehet a befutó, mert a brazil a harmadik helyről rajtolva az élre állt és magabiztos előnyt épített ki. A dél-amerikai örömünnepet azonban elrontotta Alain Prost: a Ferrari franciája a 13. helyről indult, de átvágott a mezőnyön, tizenöt körrel a vége előtt felért másodiknak, majd megelőzte a kopott gumijaival küzdő Sennát is - ezen a napon más súlycsoportban volt a későbbi négyszeres világbajnok. A brazil ráadásul egy defekt miatt kiállt, így a második helyért a mclarenes Gerhard Berger és a másik Ferrarival Nigel Mansell csapott össze - ebből a csatából utóbbi került ki győztesen az utolsó előtti körben, így a Scuderia kettős győzelmet aratott Mexikóban. 

Meghoztuk a legjobb austini belső felvételeket

A legtöbb csata legalább két szemszögből - a videó átkattintás után indul!

Futurer roller: a bajnok ajánlásával

A korábbi esztendőkben a kétszeres kamionos Európa-bajnok, Kiss Norbert is rendszeresen egy Futurer rollerrel mozgott a versenypályákon. Ha kellett, a padockban, ha pedig úgy adódott, a pályaejárásokon bukkant fel a pilóta a zöld szerkezettel, amely kiválóan kiszolgálta a sportoló gyors helyváltoztatási igényeit. roller

Hogy ki örül legjobban Kvjat kirúgásának? Verstappen!

2016, Barcalona: Danyiil Kvjatot lefokozzák a Red Bullnál - Max Verstappen pályafutása első F1-es sikerét aratja.

2017, Malajzia: Danyiil Kvjatot "kiültetik" a Toro Rossónál - Max Verstappen pályafutása második F1-es sikerét aratja.

2017, Mexikó: Danyiil Kvjatot végleg és hivatalosan is kirúgják - Max Verstappen? 

 

Itt még csak Hamilton nyert: bemutatkozik Mexikó

- A Mexikói Nagydíj helyszíne van a legmagasabban a tengerszint felett a naptárban, méghozzá messze kilóg a maga 2229 méterével

- Az Autodromo Hermanos Rodriguez az autóversenyző testrérek, Ricardo és Petro után kapta a nevét

- Három különböző érában rendeztek itt futamokat: 1963-tól 1970-ig, majd 1986-tól 1992-ig, 2015-től pedig ismét

- 1964-ben itt biztosította be világbajnoki címét John Surtees, ezzel két és négy keréken is világbajnok lett - elsőként

- 1992-ben itt állhatott dobogóra először Michael Schumacher

- A 2015-ben felújított pálya a Foro Sol (30.000-es befogadóképesség) stadionon vezet keresztül, ahol a helyi kedvenc, Sergio Perez óriási biztatást kap

- Csak Lewis Hamilton nyert itt a jelenlegi mezőnyből

A Mercedes is gratulált Ocon F1-es rekordjához

"Nagy gratuláció Esteban Oconnak, az első olyan pilótának, aki az első 26 F1-es futamán célba ért. Ráadásul idén csak egyszer nem szerzett pontot" - írta közösségi oldalán a Mercedes F1-es istállója. Hiába, büszkék a neveltjükre...

 

Monteiro nincs, tájfun van: ezt várja Michelisz a hétvégétől

Hétvégén Japánban folytatja a szezont a WTCC mezőnye, Michelisz Norbert pedig akár át is veheti a vezetést a bajnokságban - Tiago Monteiro ezúttal sem lesz ott a pályán, a tájfun miatt viszont átalakult menetrend fogadja a versenyzőket

"Úgy gondolom, még korai a bajnoki cím miatt kitüntetett figyelmet fordítani a mindössze két ponttal előttem álló Thed Björkre, mert még Japán után is rengeteg pontot lehet szerezni, és a büntetősúlyokban is bekövetkezhet változás. Ettől függetlenül kis cél lehet már Motegiben is az, hogy mindkét futamon Björk előtt végezzek, és ha egymás közelében leszünk a pályán, próbálok törekedni majd erre. Ugyanakkor ha ez nem jön össze, akkor sem lesz dráma. A legfőbb cél, hogy saját magamra figyelve minél több pontot gyűjtsek – adott esetben a fordított rajtrácsra játszva is" - írta saját blogjában a magyar pilóta.

A teljes bejegyzés itt olvasható!

michelisz_4

fotó: dppi

 

Megjött a videó Hamilton és Bolt őrült autózásáról

A síkfutás világsztárja vasárnap, az autóból kiszállva abban bízott, hogy nem fogják nyilvánosságra hozni a videót. Nem volt szerencséje.

"Meg akartál ölni!" - hüledezett Usain Bolt a gyilkos menet után Austinban.
"De hát még élsz!" - nyugtatta le a kedélyeket Lewis Hamilton, aki menet közben a kipörgésgátlót is kikapcsolta a Mercedes AMG-ben.

Szemfényvesztés F1-es szinten: Digitális árnyékkal turbózták fel az USA Nagydíjat

A verseny 48. körében egy rejtélyes árnyék – kétszer olyan széles, mint egy F1-es autó hossza – suhant át az austini pálya felett. Sokan rögtön felismerték, hogy egy számítógépes trükkről van szó: az elmúlt években sokszor láttunk már számítógépes effekteket a közvetítésben, például odavetített reklámfeliratokat. A FOM emberei úgy gondolták, egy sas árnyéka hozzátesz a show értékéhez.

A tavalyi Mexikói Nagydíj tébolyult utolsó négy köre

Max Verstappen austini büntetése kapcsán került szóba a 2016-os mexikóvárosi verseny, amelynek felvételeit azért is időszerű előhalászni, mert hétvégén újra Közép-Amerikában versenyez az F1. Volt ott pályalevágás, egymásnak feszülős harc és mocskos káromkodás – az már be sem fért a felvételre, hogy Verstappent leküldték a dobogóról, Vettel pódiumát pedig utólag vették el.

Először került be orosz pilóta a Ferrari versenyzői akadémiájára

A Ferrari bejelentette, hogy új tagot válogatott be pilótaakadémiájára: a 18 éves orosz, Robert Shwartzman viselheti ezentúl a különleges tekintélyt sugárzó vörös csapatruházatot. A pilóta idén a Formula Renault 2.0 Eurocup mezőnyében versenyez, ahol a negyedik pozíciót foglalja el a szezonzárót megelőzően. Az orosz versenyzőket segítő SMP Racing támogatását is élvezi.

Vele együtt már nyolc főre duzzadt a Ferrari akadémia csapata: Charles Leclerc, Antonio Fuoco, Guan Yu Zhou, Giuliano Alesi, Marcus Armstrong, Enzo Fittipaldi és a nemrég kiválasztott Callum Ilott a tagok.

Ez az észvesztően szoros csata is a hétvégén zajlott

Monzából napjainkban sokan hiányolják a régi időkre emlékeztető szélárnyékos csatákat. Az olasz F4 fiataljai képesek voltak megidézni a múltat.

Alonso szívesen aludna olyan szobában, ahol Alonso van a falon

A McLaren egyik partnere, a Hilton olyan hotelszobákat hirdet, amelyekbe multifunkciós edzőgépet is beszereltek. Fernando Alonsót kérték fel a szoba bemutatására, aki úgy érvel, már csak azért is szívesen lakna itt, mert ő maga van berámázva a falon. 

Ezt hagyta maga után a suzukai tájfun - így már érthető, miért maradt el Gasly fináléja

Ez a kép a pálya melletti külterületről, a nyomvonal tőszomszédságáról készült. Nem csoda, hogy nem rendezték meg a Super Formula szezonzáróját a hétvégén. A szervezők azóta tisztázták a helyzetet: azért nem jelölteki ki a futamok számára egy másik hétvégét, mert a más sorozatokban is szereplő versenyzőik naptárütközései miatt nem tudták volna megoldani, hogy mindenki ott legyen, és senkit nem akartak hátrányos helyzetbe hozni emiatt. 

DM0JFa8UMAAnsGT

Utcai autókkal sorakozott fel a WRC mezőnye

Ugyan a legtöbb pilóta ismeri a hétvégi Wales Rali pályáit, felírni, az itinert pontosítani, kiegészíteni így is kell: Mads Ostberg, a Ford egyik pilótája jelentkezett be a helyszínről:

 

Nem csak a Super Formulában van ilyen: eső miatt törölték a magyar ralikrossz-futamot

A hétvégén a Slovakia Ringen rendezték a magyar, a cseh, a szlovák bajnokság és a CEZ értékelésébe is belatartozó futamot, ám a döntőket végül törölték, méghozzá a heves esőzések miatt. A végeredményeket az elődöntők és a köztes eredmények alapján állapoították meg.

A magyar bajnokság egyébként ezzel véget is ért, a végeredmények ide kattintva megtekinthetők!

mjpracingteaaustria

fotó: MJP Racing Team Austria

 

A hazai versenyfutást elvesztette, de nemzetközi színtéren bajnok lett Hadik András

Ugyan a Mecsek Ralin biztossá vált, hogy a szezonzáró eredményétől függetlenül már nem lehet magyar bajnok idén Hadik András és Kertész Krisztián az R5-ös Ford Fiestával, nemzetközi színtéren így is év végi első helynek örülhet: a Kassa Ralin elért harmadik helyével a Közép-Európai Zóna Kupa bajnoka lett a magyar páros.

hadik_2