DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő

A NASCAR újra megidézi a múltat a hétvégén

Vannak, akik ellenzik, másoknak egyből elnyerte a tetszését a széria salakpályás versenye, ami szervesen hozzátartozik a NASCAR történelméhez. Azon persze szintén lehet vitatkozni, hogy mennyire volt jó ötlet pont az egyik legrövidebb és legszűkösebb pályát, a Bristol Motor Speedway aszfaltját átalakítani erre a célra, ám a szervezők kitartanak emellett. 2021 óta ezen a helyszínen egy különleges hétvégét láthatnak a rajongók, amire sokáig nem volt példa, mivel még 1970-ben hagyták maguk mögött a dirtpályákat, de a dolog most reneszánszát éli. Ehhez azonban komoly munkálatokra van szükség, hiszen jelentős mennyiségű agyagból és fűrészporból álló keveréket visznek fel ilyenkor a bristoli vonalvezetésre.

A hétvége különlegességét azonban a pálya mellett a megváltozott lebonyolítás is adja, mivel szombaton kvalifikációs futamok határozzák meg a rajtsorrendet. A mezőnyt négy csoportra osztják, majd a 15 körön át tartó úgynevezett heat-futamok során dől el, honnan indulnak a pilóták, mégpedig az egyedi pontozás által. Az egyes versenyek győzteseit 10 ponttal jutalmazzák, a második helyezettek 9 pontot kapnak, a harmadikok 8 egységet és így tovább. Ezen túl a heat-versenyen mindenki annyi pontot zsebelhet be pluszban, amennyi pozíciót sikerült javítania, az ebből összeállt tabella pedig meghatározza majd a végső sorrendet. Mindez a bajnokságba persze nem számít bele, oda majd a szokásos vasárnapi futamon lehet pontokat gyűjteni. Itt a résztvevőknek 250 kört kell majd teljesíteni három szakaszra bontva, de különlegesség, hogy csak az etapok között lehet kijönni kerékcserére és tankolni. Ez alól kivételt képez persze, ha valamelyik autó megsérülne és indokolt lenne a szervizelés.  

A 2021-es versenyt Joey Logano nyerte, tavaly pedig Kyle Busch diadalmaskodott.

Mazepinnek is köze volt Schumacher elküldéséhez?

A Haastól tavaly év végén elküldött Mick Schumacher unokatestvére, David az F1-ben két szezont töltő német pilóta elbocsátásáról nyilatkozott a Sport1-nek. A Keszthelyi Vivien párjaként is ismert 21 esztendős DTM-versenyző úgy érzi, Mick Schumacher egykori csapattársának, Nyikita Mazepinnek is van szerepe abban, hogy így alakult kuzinja története: „Az volt Mick problémája, hogy első évében nem igazán tudott versenyezni a csapattársával. Mindketten újoncok voltak, és Mazepin, akit leuralt, nem jelentett mércét a számára.”

schumacher-mazepin

„Márpedig fiatal versenyzőként erre feltétlenül szükséged van ahhoz, hogy fejlődni tudj” – folytatta Schumacher. „A második évében aztán erősebb csapattársat kapott Kevin Magnussen személyében. Úgy gondolom, hogy a Haas a körülményeket is figyelembe véve nem adott neki elég időt a fejlődéshez, hiszen a Formula–1 hihetetlenül bonyolult.”

„Szerencsére most mindent békében megtanulhat a Mercedesnél, amit a Haasnál nem tudott. Remélem, kap még egy esélyt, és ha igen, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenkit meg fog győzni.”

Hamilton: A képességeim nem elengedők a Red Bull ellen

A Mercedes komoly lemaradásban kezdte a szezont, de a Monacóban behozott új autóval jelentős előrelépéseket tettek, azóta több dobogót, egy pole-t és egy leggyorsabb kört is szereztek az ezüst nyilak – szinte mindet Lewis Hamiltonnak köszönhetően. A Red Bull viszont még így is messze van, s a hétszeres világbajnok a sajtó képviselőinek arról beszélt, hogy a technikai hátrány ledolgozásához a versenyző önmagában kevés: „Mindig próbálok a képességemre támaszkodni a lemaradásunk kompenzálására, de ez sokszor nem elég. Ha megnézzük Silverstone-t, a versenyen nem látszott, egy körön viszont a 13-as kanyarig szintben voltunk Maxszal, aztán viszont lemaradtunk tőle.”

hamilton-spa

A nyári szünetig a Mercedes nagy tempóban fejlesztett, s ez a folyamat a jövőben sem áll meg, Hamilton azonban hangsúlyozta, hogy még most is ismerkednek az új generációs autókkal: „Az autó alatti légáramlatokat nem látjuk, a mérnököket pedig korlátozzák. Az agyad elszállna, ha tudnád, mi minden történik az autó alatt. Egészen más, mint a régebbi generációs autókkal” – mondta, majd így folytatta.

„Időbe telik mindezt átlátni, nagyon kevés erőforrásod van, szóval óvatosan kell meghozni a döntéseket. Ha teljes gőzzel elindulsz az egyik irányba, heteket vesztegethetsz el, amivel pedig tizedeket bukhatsz. A mérnököknek ezért nagyon alaposnak kell lenniük ebben a folyamatban…”

Megszakad a 70 éves brit sorozat?

A Formula–1 történetének harmadik szezonjában, 1952-ben fordult elő utoljára, hogy egyetlen eredményhirdetésen se hangzott el a brit himnusz, azaz hogy az országnak versenyzője és konstruktőre sem nyert futamot az adott évben. A Ferrari színeiben futamot nyerő Mike Hawthorn volt az első, akinek a tiszteletére megszólalt a God Save the Queen, mely azóta is minden évben felcsendült egészen II. Erzsébet 2022-ben bekövetkezett haláláig – George Russell interlagosi győzelmét immár a God Save the King köszöntötte.

Az idei összes versenyt megnyerő Red Bull viszont hiába székel Nagy-Britanniában, osztrák színekben szerepel, s ha a hátralévő tíz hétvégén nem változik a helyzet, akkor az 1953-tól tartó széria véget ér. A sorozat életben tartására elsősorban a Mercedes, a McLaren vagy Fernando Alonso futamgyőzelme jelenthet reményt.

british-flag

A Red Bull tudta, hogy nem De Vries lesz Perez utóda

A Red Bull az elmúlt néhány évben meglehetősen sok versenyzőt fokozott le vagy küldött el: Danyiil Kvjatot előbb a Toro Rossóhoz küldték vissza, majd kétszer is elbocsátották, Pierre Gasly a lefokozás, Alex Albon az elküldés sorsára jutott, míg a legutóbbi „áldozat” Nyck de Vries volt, akinek mindössze tíz futam adatott meg az energiaitalosok kisebb csapatánál. A Formula.hu tudósítójának, Mészáros Sándornak nyilatkozva Christian Horner azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a teljes képet nézve nem az elbocsátások a legfontosabbak – hiszen bőven van mit a mérleg másik serpenyőjébe helyezni:

„A Red Bull több versenyzőt hozott az F1-be, mint bármely másik csapat, és több világbajnokot is kineveltünk. Persze a programunk sokat követel meg tőlük, de ez így van magával az F1-gyel is” – mondta Horner, míg konkrétan De Vries elküldéséről így fogalmazott: „Az a gond, hogy mit se számított volna, ha egy vagy két versenyt várunk. Ha önző akarok lenni, Nycknek nem volt esélye a Red Bull ülésére 2025-ben, akkor pedig az AlphaTauriban inkább olyan versenyző üljön, aki hosszabb távon érdekes lehet a számunkra.”

devries-silv-2

Ricciardo edz és szétrúgna néhány segget

Az F1-be a Magyar Nagydíjon visszatérő Daniel Ricciardo elmondása szerint nem számíthatott arra, hogy azonnal tökéletesen alakul minden, miután visszaül az autóba – még akkor sem, ha mindössze fél évet hagyott ki. A Belga Nagydíj után, melyet a 16. helyen zárt, az ausztrál már látta a pozitívumokat: „Kilenc napja még nem is vezettem ezt az autót, szóval mindent figyelembe véve szerintem rendben vagyok, és ha jól tudom, amikor a vége felé néhány kört tiszta levegőben tettünk meg, egészen jó volt a tempónk. Szóval talán nem is rossz a helyzet, visszatértem, belekóstoltam újra, most pedig tenni akarok arról, hogy szét tudjak rúgni néhány segget!”

Az ausztrál tudja, hogy az erőnlétét illetően még bőven vannak hiányosságok: „Egyértelmű, hogy nem vagyok olyan fitt, mint az összes többi versenyző, de annak roppantul örültem az első verseny jután, hogy sokkal jobban éreztem magam, mint azt előre gondoltam volna. Persze mindig lehetnék jobb, szóval a nyári leállást edzésre használom, és persze kicsit élvezném is a szünidőt, de végül is hat hónapon át szünidőn voltam. Edzeni fogok, mert Zandvoort is nagyon kemény fizikai szempontból, a nyakadat terheli, gyors és így tovább. Ha fizikailag formába jövök, akkor szerintem mentálisan és minden egyéb szempontból egyszerűbbek lesznek a versenyhétvégék, mert kevesebb dolognak kell megfelelni.”

ricciardo-spa

Verstappen a tragédiáról: A kockázat az élet része

A kétszeres világbajnok Max Verstappen fiatal honfitársa, Dilano van ’t Hoff halála kapcsán eddig elsősorban csak Spáról és a pálya jelentette veszélyfaktorról beszélt, most viszont arra is kitért, hogy rá milyen hatást gyakorolt az eset: „Amikor megjött a hír Dilano balesetéről, posztoltam a közösségi médiában, és pillanatokkal később megláttam, hogy a testvére odakommentelt: Max, te voltál a legnagyobb példaképe. Köszönöm a posztodat. A válasza megérintett. Azonnal a családomra gondoltam. Aztán arra gondolsz, hogy basszus, ha ez velem történt volna, akkor a családom… Aztán pedig csak az jut eszedbe, hogy b*ssza meg…”

Verstappen arra is kitért, hogy az ilyen balesetek visszatarthatják a szülőket attól, hogy a gyerekeiket elvigyék gokartozni, és elindítsák ezen a pályán. Mint mondta, megérti, de nem ért egyet ezzel: „Ezek teljesen logikus gondolatok, de a gyerekedet egy bicikli is elütheti Amszterdamban. A kockázat az élet része, vagy ha ez nincs rendben, akkor öntsd gipszbe magad és maradj otthon. De persze attól még rágódsz az ilyen eseteken. Persze, én is.”

dilano2

Marko a PR-osok és a fiatalok számára is rémálom

Nehéz lenne vitatni, hogy korunk F1-ének egyik legkülönlegesebb és legmegosztóbb személyisége a Red Bull tanácsadója és első számú véleményvezére, a 80. születésnapját idén ünneplő Helmut Marko, akiről csapatfőnöke, Christian Horner érdekes nyilatkozatot tett az ESPN podcastjében: természetesen méltatta a veterán szakembert, de azt is aláhúzta, hogy olykor nem tudja visszafogni magát a sajtó jelenlétében…

„Helmut a PR-osok rémálma! Amikor elszabadul, akkor csak meg kell bökni, és meg is van a szalagcím! Úgy beszél, ahogy jónak látja, pontosan megmondja, mit gondol” – kezdte Horner, majd kitért Marko érdemeire, és a fiatal versenyzőkkel végzett munkájára is. „Nagy tisztelet övezi Helmutot, és amit tett az évek során. Most 80 esztendős, és még mindig a lila szektorokat keresi. Néhány egészen kiváló juniorversenyzőt kiválasztott. Kőkeményen bánik velük, de ha Helmutot nem élik túl, akkor nem fogják az F1-et sem túlélni.”

„Helmut 80 évesen is fiatal” – folytatta Horner. „Most is megnéz minden F3-as sessiont, minden F2-es sessiont, minden egyes részidőt, és megszállottan követi a fiatal tehetségeket. Az én kapcsolatom pedig mindig nagyon őszinte és jó volt vele.”

marko-drivers

Jövő hónapban jelenthetik be az új csapato(ka)t

Az elmúlt fél év egyik legfontosabb témája a királykategóriában a mezőny 2025/26-tól esedékes potenciális bővítése, amelynek kapcsán erős nézetkülönbség alakult ki az FIA, az F1, illetve a csapatok között. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali tegnap arról beszélt, hogy már közel a döntés: „Az FIA a lehetőségeik adta keretek között, megkezdte a folyamatot, a végső következtetéseikre várunk. De ahogy ebben a folyamatban mindig, most is együtt fogunk megállapodásra jutni, mivel a csapatok és az egész üzlet értéke jelenleg nagyon erős. A döntés pedig nagyon-nagyon hamar, azt mondanám, hogy szeptember hónap során megérkezik.” 

Ahogy arról többször beszámoltunk, a pályázati folyamat egyik favoritja, az Andretti eközben gőzerővel készól a bemutatkozásra, s az is valószínűsíthető, hogy a tavaly a licenszpontrendszeren fennakadó Colton Hertát próbálnák meg az egyik autóba ültetni. Ezt látszik megerősíteni Michael Andretti azon nyilatkozata, amiben versenyzőjét, valamint az IndyCart jelenleg uraló Alex Palout méltatta:

herta-indy

„Semmi kétségem azt illetően, hogy készen állnak az F1-re, mindketten roppant tehetségesek, azonnal beültetném őket egy F1-es autóba, mert garantáltan megállnák a helyüket. Lando Norris egyszer Colton csapattársa volt, és azonos szinten teljesítettek. Ha megnézzük, Lando most mit csinál az F1-ben, akkor tudjuk, hogy Colton is mit érhetne el” – nyilatkozta az amerikai csapatvezető.

Csökkenthetik Perez fizetését?

A holland De Telegraaf úgy tudja, hogy Sergio Perez szerződésének értelmében a Red Bullnak jogában áll egyoldalúan módosítani a mexikói szerződésének pénzügyi feltételeit – mindenekelőtt természetesen a fizetését. A lap beszámolójában azt is hangsúlyozta, hogy ez a jog nem terjed ki a szerződés hosszának módosítására, azaz nem bonthatják fel idő előtt a 2024 végéig tartó kontraktust. Perez jelenlegi fizetése évi 10 millió euró.

perez-australia

Teljes káoszba fulladt Verstappenék vicces kihívása a Hungaroringen – videó

Még a Magyar Nagydíj hétvégéjén rögzítette az F1 hivatalos csatornája azt a videót, amelyben a két Red Bull-pilóta, Max Verstappen és Sergio Perez mérte össze képességeit úgy, hogy közben olyan „szemüveget” viseltek, amellyel fejjel lefelé látták a világot. Már a hazai nagydíjuknak otthont adó pálya lerajzolása is nehézségeket okozott a pilótáknak, de az igazi káosz a klasszikus büntetőrúgásoknak jött el – de a poént nem akarjuk ellőni (ha már…), a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-redbull-video

Az FIA-elnök álma: amerikai és kínai gyártó az F1-ben

Az a kezdetektől fogva nyilvánvaló, hogy elsősorban a Nemzetközi Automobil Szövetség és annak elnöke, Mohammed ben Sulayem szorgalmazza az F1-es mezőny bővítését. Az FIA vezére a Formula.hu-nak adott interjúban is beszélt erről, most pedig a Motorsport-Total.com-nak azt is elárulta, mi a vágya: „Az álmom egy teljesen amerikai csapat egy gyártó részéről, valamint szeretnék látni egy gyártót Kínából is. Mindenkinek lehetnek álmai, de ez el is érhető. 1,4 milliárd ember él Kínában, s az utakon látható elektromos autók 50 százaléka kínai. Ezek ténye. Óriási piac.”

Ben Sulayem arra is kitért, hogy jó döntést hoztak a 2026-os motorszabályokkal, amikor azokban 50 százalékra növelték az elektromos komponens szerepét (még ha ez több kritikát is kiváltott az elmúlt hetekben): „Ha nem állapodunk meg, akkor is jött volna az Audi? Ez csak azután történt, hogy elfogadtuk a motorszabályokat és minden csapat aláírta. A sport érdekében tettük, és ez kinyitotta az ajtót: jön a Honda, csatlakozik a Ford, a Porsche érdeklődik. Azt mondanám, még mindig meleg a kapcsolat a Porsche és a Formula-1 között. Ez mind jó okkal történt” – fogalmazott Ben Sulayem. A Porschével kapcsolatos félmondat amúgy annak fényében érdekes, hogy néhány hónapja olyan hírek keringtek, hogy a német gyártó letett az F1-ről.

f1-ben-sulayem-fia

fotó: DPPI

Verstappen saját csapatot alapítana – méghozzá néhány éven belül

Max Verstappen többször is elmondta már, hogy nem csak a Formula-1 iránt érdeklődik az autósportok közül. GT-autókkal is szokott például körözni, most viszont a Formule1.de magazinnak adott interjújában azt is elárulta, hogy néhány éven belül saját csapatot szeretne indítani. A projekt még eléggé képlékeny, de közben már a Verstappen.com Racing már az első lépéseket megtette azzal, hogy a szintén holland Thierry Vermeulen (akinek az apja, Raymond a Red Bull-pilóta menedzsere) szereplését segítik a DTM-ben az Emil Frey Racingnél:

„A Verstappen.com Racing már most is aktív Thierry Vermeulennel a DTM-mel és a GTWC Sprintben, valamint édesapám révén a raliban, de a végső cél a saját versenycsapat alapítása. A GT3-as kategóriában fogunk kezdeni, aztán meglátjuk majd, hol tart a hajónk. A következő lépés a saját GT3-as csapat. A jövő év nagyon szoros lenne, de a lehető leghamarabb szeretném. Egy GT3-as istálló 2025-ben, annak működnie kell, legalább két autóval” – fogalmazott a harmadik F1-es vb-címe felé száguldó Verstappen.

gt-verstappen-thierry-vermeulen

Espargaro elverte a mezőnyt pénteken, Marquez és a Yamahák a Q1-ben

Közel másfél hónapos szünet után tért vissza a MotoGP a silverstone-i Brit Nagydíj pénteki edzéseivel – amelyek közül immár csak a délutáni tréning számított bele abba, hogy ki jut be automatikusan a szombati időmérő második felvonásába. Az így tét nélkülivé váló délelőtti gyakorláson négyes Ducati-vezetést láthattunk Marco Bezzecchivel az élen.

A VR46 olasz motorosa délután is sokáig első volt, de az utolsó percekben bemutatott egy óriási highside bukást a 7-es kanyarban. Emiatt a hajrában többen is megelőzték: végül Aleix Espargaro bizonyult a leggyorsabbnak az Apriliával, méghozzá nem is kevéssel, 1:581,183-as idejével csaknem hét tizedet kiosztott Jorge Martinnak. Brad Binder lett a harmadik a KTM-mel, megelőzve a másik gyűri apriliás Maverick Vinalest, majd jött Johann Zarco, a világbajnokságot vezető Francesco Bagnaia, valamint Bezzecchi. A top 10-be és ezáltal a Q2-be Jack Miller, Luca Marini és Alex Marquez jutott még be, azaz összesen két Aprilia, két KTM és hat Ducati kvalifikálta magát a legjobbak közé – pedig Vinales és Marini is jegyzett egy-egy esést. A Yamahák épp csak a Q1-re szorultak Fabio Quartararo, Franco Morbidelli sorrendben, megelőzve legjobb hondásként a 13. helyen záró Marc Marquezt. Folytatás szombat délelőtt egy újabb tét nélküli edzéssel, majd az időmérővel.

motogp-aleix-espargaro-aprilia_1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Zandvoort helyett Katar – itt a 2024-es F2-es és F3-as versenynaptár

Néhány héttel a Formula-1 jövő évi menetrendjét követően közzétették a két utánpótlás-sorozat 2024-es versenynaptárát. A Formula-2 esetén a legfontosabb változás az idei kalendáriumhoz képest, hogy kikerült Zandvoort – amely így egyedüliként nem szerepel a menetrendben az európai helyszínek közül –, helyette viszont bekerült Katar. Emellett mind a négy arab helyszínen versenyezni fog a mezőny, valamint Melbourne és a szeptemberre átkerült Baku is megtartotta helyét a naptárban, amely így ismét 14 fordulót tartalmaz.

f2

A Formula-3 esetén gyakorlatilag ugyanaz lesz a program 2024-ben is, mint idén, azaz a szezon Bahreinben indul és már szeptember elején Monzában véget ér (miközben az F2-esek még decemberben is versenyezni fognak). Az F2 naptárához képest kimaradt Dzsidda, Baku, Katar és Abu Dhabi. A Hungaroring természetesen mindkét széria menetrendjében helyet kapott, azaz jövőre is teljes lesz ilyen tekintetben a Magyar Nagydíj programja.

f3

„Mi leszünk a másodikak” – Russell magabiztos a Mercedest illetően

A pontversenyben második helyen álló Mercedest érzi a Red Bull mögötti mezőny legnagyobb esélyesének a szezon hátralévő részére az istálló pilótája, George Russell. A brit versenyző szerint ugyan a McLaren valóban jó tempót diktált mostanában, de az ilyen hullámzások megszokottak ebben a sportágban: egyszer fent, egyszer lent, a wokingiak most voltak fent, de nem fog ez sokáig tartani.

„Szerintem a McLarennek mostanában egyszerűen volt egy jó időszaka, ez gyakran megy így ebben a sportban. Amikor jó formában vagy, a dolgok könnyebben jönnek, nincs stressz, az autó azonnal jól működik, jól mozog. Viszont én biztos vagyok, hogy a szezon második felében erősek leszünk (a Mercedes), jönnek is fejlesztéseink a szünet után. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy stabilizáljuk a ’második legjobb csapat’ státuszunkat, és megpróbálunk közelebb kerülni a Red Bullhoz” – mondta Russell a Belga Nagydíj után.

f1-russell-mercedes

 

Alpine: Száz futam helyett 2026 a célkeresztben

A távozó Otmar Szafnauer helyét átmenetileg Bruno Famin vette át az Alpine csapatfőnöki székében, akit a francia Auto Hebdo arról kérdezett, hogy a kinevezése változtat-e valamit az istálló „visszaszámlálásán” – a franciák ugyanis többször hangzatos terveket fogalmaztak meg a csúcsra érés menetrendjét illetően, amilyen például a mostanában a nagy átalakítások kapcsán is sokat emlegetett 100 futamos terv volt.

„Nem nullázom le a számlálókat, hanem egyáltalán nem lesz semmilyen számláló” – mondta erre Famin, aki a 2026-ban induló új érát tartja szem előtt: „Ami fontos, hogy idővel fejlődjünk, méghozzá folyamatosan. A szabályokban éles határ lesz 2026, és tudjuk, hogy az ilyen változásoknál gyakran felfordul az erősorrend. Ott akarunk lenni 2026-ban, ez a cél, ami persze nem jelenti azt, hogy az addig eltelt időt illetően nincsenek céljaink, minden egyes versenyen fejlődni akarunk.”

gasly-spa

„Az Alpine-nak nem erős páros kell, hanem egyetlen vezér”

Az Alpine jogelődje, a Renault korábbi csapatfőnökét, Cyril Abiteboult arról kérdezték egy francia rádióban, hogy mit gondol a kékek pilótapárosáról, amire a jelenleg a Hyundainál dolgozó szakember úgy felelt, hogy szerinte nem jó páros kell, hanem egy vezéregyéniség, amit meg is indokolt: „Ha behunyod a szemed és magad elé képzeled a Mercedest, Lewis Hamilton fog eszedbe jutni még akkor is, ha Nico Rosberg is egészen kiemelkedő dolgokat csinált. Ha a Red Bullra gondolsz, először Sebastian Vettel jut eszedbe, majd későbbről Max Verstappen.”

ocon-spielberg-3

„Olyan versenyzőre van szükséged, aki egyúttal kissé csapatfőnök is, alapvető fontosságú, hogy egy személyben megtestesítse a csapatot” – mondta a francia sportvezető, majd így folytatta „Jelenleg a mezőny nagyon szoros, hiszen minden autó körön belül ér célba, és rövidesen teljesen kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok. Az ambíció és az eltökéltség jelenti majd a különbséget.”

És hogy miért van szükség erre a vezéregyéniségre? „Megtörténtek a befektetések, megvannak az erőforrások, az elszántság, a vállalati stratégia. Mind helyben van. És amikor egy csapatnak mindene megvan, akkor kell valami, ami fölébe emelkedik, valaki, aki az élére áll. Egy olyan egyéniség, aki képes ezer embert összefogni, roppant erővel bír.”

Nem garantált Zhou helye a Saubernél

Az Alfa Romeo néven utolsó évét teljesítő Sauber istállónál komoly átalakulások zajlanak a gyári Audi-projekt előkészítése kapcsán – s már most sok találgatás zajlik azt illetően, hogy kik lehetnek majd az F1-be végre valahára megérkező német csapat pilótái. Persze amíg 2026-ban el nem indul az teljes gyári csapat, még két szezont teljesíteni kell, ennek kapcsán kérdezték meg Alessandro Alunni Bravi csapatfőnököt arról, hogy mi az elképzelésük a jövő évi felállásukat illetően:

„Mindig azt mondjuk, hogy a stabilitás fontos a számunkra, hiszen egy átalakulófélben lévő csapat vagyunk, és próbáljuk minden területen a lehető legjobban őrizni az állandóságot” – kezdte válaszát Alunni Bravi, aki Zhoura külön kitért, hiszen Bottasszal ellentétben a kínainak nincs szerződése 2024-re. „Természetesen keressük a lehetőségeket. A nyári leállás után lesz időnk leülni Zhouval, hogy megnézzük, mi a legjobb megoldás mindkét fél számára. Az a célunk, hogy mindkét versenyző velünk maradjon jövőre is, de ehhez persze mindennek a helyére kell kerülnie, hogy mindenki jól járjon” – mondta az olasz sportvezető, akinek szavai határozott utalást jelentenek arra, hogy a Sauber nem akarja mindenáron megtartani az első kínai F1-es pilótát.

zhou-spa

Formula1.5 – Leclerc előretör

Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből? Charles Leclerc idei harmadik futamgyőzelmével feljött a bajnokság harmadik helyére, míg az élen továbbra is Fernando Alonso áll annak ellenére, hogy zsinórban a harmadik hétvégén szerzett kevesebb pontot fő üldözőjénél, Lewis Hamiltonnál.

pf-bliga12

A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.

Amikor még a csapat- vagy a versenytársad neve sem ugrik be – videó

A nyári szünetet kihasználva újra jelentkezett az F1 YouTube-csatornáján futó Grill the Grid sorozat, amelyben a pilótáknak ezúttal nagydíjgyőztes versenyzők neveivel gyűlt meg a bajuk: az ABC (szinte) összes betűjével kellett mondaniuk egy futamot nyerő F1-est. A feladat nehezebbnek bizonyult a vártnál, hiszen mint arra Charles Leclerc rámutatott: a versenyzők egymást leginkább keresztnéven szokták szólítani, itt viszont a vezetéknév kezdőbetűje számított. Sok esetben a legnyilvánvalóbb megoldás sem jutott eszükbe a pilótáknak, akár a jelenlegi mezőny tagjai közül sem ugrott be egy nagydíjgyőztes – bár Fernando Alonso esetében sokatmondó volt, hogy volt csapattársa, Esteban Ocon nevét akkor sem mondta ki, amikor már rávezették… A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

grill-the-grid-f1-video